Összes cikk a Portré kategóriában

Tihanyi Lajos önarcképei

“Számomra minden munka, azaz a festészet is, azt a képességet jelenti, hogy az anyag fölött uralkodunk, a festészetben pedig azt a képességet, hogy a színek értékeit felismerjük. A szellem felsőbbsége legyőzi az anyag alábbvalóságát, ez azonban csak az anyag értékeinek megismerésén keresztül jut el a legegyszerűbben az igazi kifejezéshez.” – Tihanyi Lajos Tihanyi Lajos (1885-1938) 25 és 38 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Tihanyi önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott az avantgárd festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. Tihanyi Lajos 1885. október 29-én (egyes források szerint október 19-én) született Budapesten. Egy súlyos betegség – skarlát vagy agyhártyagyulladás – következtében 14 éves korában süketnéma lett, így gimnáziumi tanulmányainak feladására kényszerült. Ekkor kezdett el rajzolni, majd 1904-ben beiratkozott a budapesti Iparrajziskolába. Közben megtanulta a beszéd leolvasását az ajakmozgásról. Később egy magániskola növendéke lett, majd 1907 és 1910 között Nagybányán képezte magát. Közben 1907-ben rövid tanulmányutat tett Párizsban és Olaszországban, a francia fővárosban megismerkedett Van Gogh, Cézanne és a fauve-ok művészetével, főként …

A művészet templomai: nézzen online művészeti filmeket

Folyamatosan frissülő kínálattal várja a művészet szerelmeseit a Pannonia Entertainment online filmkölcsönző. Az online videótékában A művészet templomai mozifilm–sorozat 35 epizódja is megtekinthető. A nézők olyan intézmények gyűjteményét ismerhetik meg közelebbről, mint a firenzei Uffizi képtár, a Prado, az Ermitázs és a Vatikáni Múzeum. A filmek kedvező kölcsönzési díj mellett számítógépen, tableten, mobiltelefonon és okostévén egyaránt megnézhetők itt. A mi kedvenceink: FRIDA KAHLO – VIVA LA VIDA A művészet templomai sorozat legújabb, 2020. szeptemberi premierfilmjében Frida Kahlo sokrétű személyiségét ismerhetjük meg többféle nézőpontból: a kortárs feminizmus forradalmian úttörő művészét, és a mögötte rejlő embert, aki saját megkínzott testének és viharos kapcsolatainak foglya volt. A filmben Frida saját szavait idézzük fel levelei, naplója és személyes vallomásai alapján. A Mexikó szívébe vezető művészettörténeti utazáson narrátorként Asia Argento, a David di Donatello-díjas olasz színésznő kalauzolja végig a nézőket. Az eredeti dokumentumokat a Frida Kahlo életeseményeit felidéző és műveit elemző exkluzív szakértői interjúk színesítik, segítségükkel felfedezhetjük a közös vonásokat Frida két arca között. Természetesen megcsodálhatjuk leghíresebb festményeit, köztük több önarcképét is, amelyeket ma Mexikó legnevesebb múzeumaiban őriznek. A sorozatra jellemző, részletgazdag, …

A bázis: Waldfrieden | A bázis: Waldfrieden

A művészeti könyvekre szakosodott berlini Hatje Cantz kiadó és a wuppertali Cragg-alapítvány fogott össze, hogy félszáz mai, élvonalbeli szobrász ugyanennyi művét mutassa be egy-egy fekete-fehér fotón, mellette a művész saját szövegével – amely lehet lírai önvallomás, esszé, szabadvers, kiáltvány, levél, vagy akár színdarab is. Ahol erre nem nyílt lehetőség, ott interjút közöltek az alkotókkal. A nemzetközi gárda korra és nemre való tekintet nélkül osztja meg műteremtitkait munkamódszeréről, az alapanyagokhoz való viszonyáról és a kész művek sorsáról a magán- vagy közgyűjteményekben, illetve szabad téren. Jon Wood és Julia Kelly, két plasztikára specializálódott brit művészettörténész, kurátor végezte a válogatást, a szerkesztést, és a bevezető tanulmányt is együtt írták. A teoretikus páros munkájához a liverpooli, évtizedek óta Wuppertalban élő és alkotó, hetvenéves világhírű mester, Tony Cragg – teljes nevén Sir Anthony Douglas Cragg – szoborparkja biztosította a bázist. Cragg három évtizedes alkotói tevékenysége után tartós szabadtéri bemutatási lehetőséget keresett az élvonalbeli nemzetközi kortárs szobrászati produkció elhelyezésére, ezért előbb felkutatta, majd 2006-ban meg is szerezte a város Waldfrieden nevű területét. Az 1894-ben épült, majd a második világháborúban találatot kapott és utóbb …

Támogassa licitjével a Csodalámpa Alapítványt!

A régi Antik Enteriőr Kiállítások mintájára tavaly megrendezett I. Antik and Art Régiség és Kortárs Művészeti Vásár nagy sikert aratott a szakma és a látogatók körében is. Az idei évben már 50 kiállítóval, érdekes előadásokkal,sok izgalmas műtárggyal és egy jótékonysági online aukcióval várja a látogatókat a II. Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásár. Az idei jótékonysági aukció kedvezményezettje az életveszélyesen beteg gyerekek kívánságait 16 éve teljesítő, Pro Voluntarius díjas Csodalámpa Alapítvány. A jótékonysági aukció apropóján Felkai Mártával, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetőjével beszélgettünk. Mi a Csodalámpa Alapítvány küldetése? F.M: A sokszor elérhetetlennek tűnő kívánságok megvalósításával 16 évvel ezelőtt azt tűztük ki célul, hogy egy-egy 3 és 18 év közötti, életveszélyes betegséggel küzdő gyerek életébe örömet, mosolyt varázsolunk, az így kapott élmények hatására pedig elfelejtkezhessenek a fájdalmas kezelésekről. Ezzel bátorítást adunk nekik és reményt. A sok évi tapasztalat alapján mondhatjuk, hogy ezekből az életre szóló élményekből erőt merítenek a gyógyulásukhoz. Mi ugyanis nem utolsó kívánságokat teljesítünk, az álmok valóra váltásával igyekszünk megkönnyíteni számukra a betegséggel töltött soksor igen hosszú időt. Mi volt a legemlékezetesebb kívánság, amit sikerült teljesítenetek?  F.M: Nehéz …