Month: április 2020

Rekordszámú online résztvevő a Honterus Antikvárium árverésén

A Honterus Antikvárium múlt hét pénteken (április 24.) tartotta 104. árverését. A járványügyi helyzet miatt a zártkörű árverésen a vételi megbízások mellett online és telefonon tudták licitjüket érvényesíteni a gyűjtők. Az árverésen 657 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek 67,5%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 19 487 400 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 20 644 000 forint lett. Az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően 147 ember jelentkezett be online licitek leadása céljából, több mint 14 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukcionált tételek 58,2%-a került online licitálóhoz. Nagy licitharcok Top10 Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.

Kevesebb műtárgyat vásárolnak az emberek a vírus idején?

A koronavírus teljesen átalakította az aukciós szezont: egyes aukciósházak őszre tolták a tavaszra tervezett aukciójukat, mások pedig az online térbe költöztek. Azok a házak, akiknek elenyésző az online aktivitásuk szinte teljesen bevétel nélkül maradtak. A galériák vezetővel beszélgetve az derült ki, hogy ők és a beadóik is attól félnek, hogy online nem érkezik annyi licit a műalkotásokra és műtárgyakra, mint a teremárveréseken. Az el nem kelt tételeket ősszel nem tudják újraárverezni, vagy ha be is teszik a katalógusba ezeket a tárgyakat, akkor alacsonyabb kikiáltási árakat kell alkalmazniuk. Jogos a félelem? Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre vizsgáljunk meg közelebbről két olyan online aukciót, ami a koronavírus alatt indult és ért véget. A Premier és Ady 25 Galéria aukcióján (2020. 04. 1-12.) festményekre és grafikákra licitálhattak az érdeklődők. A Nagyházi Galéria kamara árverésén (2020. 04. 10-19.) pedig bútorok, szőnyegek, festmények, grafikák, műtárgyak és néprajzi tárgyak kerültek kalapács alá. A Premier és Ady 25 Galéria árverésen 31 tétel szerepelt a katalógusban és tételek 60%-ára érkezett sikeres licit. Az árverés végén az aukcionált tételek összértéke 938 000 Ft forint …

„Nem elhanyagolható, hogy nálunk jelenleg is van elérhető aranytömb”

A Solar Gold Zrt.-től Nagy Attila értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóval beszélgettünk a hazai aranykeresletről illetve arról hogy mire érdemes odafigyelni aranybefektetés esetén. Befektetési arannyal foglalkozik a cég. Honnan jött az „ötlet”? Még a 2009-es válság előtt elkezdtük feltérképezni a piacot. Azt néztük meg, hogy milyen lehetőségek merülhetnek fel. Találunk-e olyan eszközt, amit máshol már régóta ismernek, de nálunk kevésbé elterjedt. Innen jutottunk el a befektetési aranyhoz. Magyarországon ez miért nem volt ismert? Ennek valószínűleg történelmi okai vannak. Nálunk csak az EU-hoz történő csatlakozást követően vált elérhető ugyanolyan feltételekkel a befektetési arany, mint más nyugati országokban. Ott a befektetési kultúra része az arany, míg nálunk nem csak a lakosság, de a pénzügyi szakemberek is „lemaradtak” róla. Ez a mai napig nem nagyon változott. Úgy kell elképzelni, mint egy bankot? Nem. Az aranykereskedők nem tartoznak az MNB felügyelete alá. Ennek számos előnye, de ugyanannyi hátránya is van. Itt a NEHITI felügyel és adja ki az engedélyeket. Ezért minden ügyfélnek azt javasoljuk, hogy jól járja körbe kivel-mikor-hol köt üzletet. Az adott vállalkozás mióta van piacon, milyen szolgáltatásokkal, partnerekkel dolgozik. Milyen …

Liszt, Picasso és a többiek…

Az Antikvárium.hu 11. online aukciója bővelkedik a meglepetésekben! A kínálatban nem csak aláírt és dedikált kötetek, de ritkán látott és sokatmondó kéziratok, levelek és képeslapok is szerepelnek. A különlegességeket kiegészíti seregnyi képzőművészeti alkotás és a több mint 450 tétel licitjének változását online, a karosszékből követheti nyomon! Az árverés április 16-án kezdődik és 10 napon keresztül várja az érdeklődőket! A jelen aukció kínálatában Liszt Ferenc zeneszerző, zongoraművész számos kottája megtalálható, emellett egy olyan kuriózum is helyet kapott, mint a zongoraművész autográf levele, melyet Weimarból írt Rómába francia nyelven, 1885-ben. Ebben az évben a magyar származású virtuóz zongorista főként hol Bécsben, hol Weimarban vagy Strassburgban tartózkodott. A kézirat Liberato Aureli számára íródott fizetési felszólító levél. Megőrzött állapotban, a borítékon egy majdnem ép pecséttel kerül a nyilvánosság elé. Hasonló unikum az a kézzel írott számla, melyet Arany János, mint akadémiai főtitkár illetett pár sorral és az aláírásával. A kéziratban az Akadémia Palotában végzett festőmunkákért kifizetendő összeget hagyta jóvá. Sarah Bernhardt francia színésznő saját társulatával bejárta az egész világot, többször megfordult Budapesten is. A maga korában extravagáns művésznő számára …