Month: október 2019

Kortárs művészek testközelből – interjú ifjabb Szlávics Lászlóval

Beke László írja, Ifj. Szlávics László éremművész: kortárs (művészet)történeti lecke a nézőknek címmel megjelent írásában. (XXI. Országos Érembiennálé katalógus bevezető, 2017.) “Ifjabb Szlávics László, talán a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végigjárja az éremművészet újra definiálásának történeti útját, a hagyományos szobrászati műfajokat és technikákat, a domborművet, a fémművességet, az ötvösséget és az ékszerészetet is érintve, nem kis mértékben a konceptuális művészet és az objektművészet hatására. Érinti a művészet és a tudomány, a technika, technológia és a kultúra összefüggésének problematikáját, és eljut a média és kommunikáció jelenkori helyzetének megértéséig.” Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni? ifj.Sz.L.: Művész családba születtem. Édesapám, idősebb Szlávics László ötvös-szobrászművész volt, aki negyven évesen ecsetet ragadott és attól kezdve festett is. Kora gyermekkorom óta természetes közeg számomra a műterem, a különböző művészeti technikák világa. Viszonylag hamar kezdtem mintázni, faragni, agyaggal, gipsszel, fémmel dolgozni. Korán kialakult, hogy a plasztika izgat igazán, a festés rajzolás kevésbé kötött le. Édesapám személye által a szisztematikus, hagyományos művészeti képzés lehetősége adott volt már apró gyermekkoromtól fogva. Éltem ezzel a lehetőséggel, mert érdeklődésem ebbe az irányba vitt. A művészeti stúdiumok mellett …

Elefánt a porcelánboltban – hajcsárral

Kunsthaus Lempertz, Brüsszel A belga főváros szecessziós palotákkal ékes belvárosában stílusos helyszínválasztás volt az az eklektikus-szecessziós műemlék épület, ahol a kölni aukciósház helyi filiáléja immár fél évtizede székel. Idén szeptemberben rendeztek itt először árverést 134 válogatott tétellel a húszas-harmincas esztendők egyedi bútoraiból, márkás használati és lakásdíszítő tárgyaiból „The Modern Style” címmel – amely a francia „style moderne” megfelelője volt, amíg a hatvanas évektől közhasználatúvá nem vált az „art déco” kifejezés. Noha főleg a nagy nevek és műhelyek legértékesebb ritkaságaira koncentráltak, a „papírforma” jobbára nem jött be, azaz a cég szakértőinek olykor a realitástól elrugaszkodott értékbecslése és előzetes reklámozása végül igencsak eltért a tényleges vásárlásoktól. A beadók és a véletlen jóvoltából a tételek jelentős hányada dekoratív, tréfás vagy drámai állatábrázolás volt, az alapanyagok és előállítási technikák széles skáláján mozogva. Egyaránt szerepeltek a kínálatban a francia Daum fivérek üvegremekei Nancyból, René Lalique párizsi kristálytermékei, Limoges fajanszműhelyének, a szász Meissen, a bajor Nymphenburg királyi porcelánmanufaktúráinak vagy a párizsi és berlini bronzöntödéknek a tárgyai. A német Paul Walter „állatspecialista” párhuzamosan mindvégig kétféle anyagból mintázott arasznyi kisplasztikákat, tőle színes zománcú meisseni porcelánkakadu és -tukán éppúgy felbukkant a tételek közt, mint patinázott bronzból gém, kőszáli kecske, vadkan, és koca malacaival (utóbbiak Meissen közelében, …

„Nem vagyok kereskedőtípus”

Beszélgetés Báringer Bélával, a Központi Antikvárium szakmai vezetőjével Báringer Béla a Vendéglátóipari Főiskolán szerzett üzemgazdászi diplomát, de a magyar történelem szeretete miatt már gimnazista korában sűrűn látogatta az antikváriumokat. Az 1980-as években egy ismerőse révén került a Walloschek Miklós vezette Múzeum körúti üzletbe, ahol néhány hónapot dolgozott, majd sorkatonai szolgálata előtt még több boltban is megfordult, miközben a „szamárlétra” megmászásához szükséges antikváriusi végzettséget is megszerezte. Leszerelése után az ismert Lőrincz-féle budai antikváriumot tulajdonosa átadta az Állami Könyvterjesztő Vállalatnak, ahol kezdeti tanítómestere, Walloschek Miklós lett az üzletvezető, és maga mellé vette. Ez volt tanulóidejének csúcspontja – meséli. Hol folytatódott a további pályafutásod? B.B.: A privatizáció után a várbeli üzlet megszűnt, visszakerültem a Károlyi Mihály utcai Legenda Antikváriumba, majd 1997 végétől a Központi Antikváriumba. Kezdetben itt nem éreztem jól magam, pár hónap után még a visszavonulás is megfordult a fejemben. Egy idő után azonban Márffy György, a tulajdonos felfigyelt rám, és engem bízott meg a katalógusok összeállításával, majd 2003-tól boltvezetőként a Központi szakmai irányítója lettem.  Az ÁKV megszűnt, jelentős üzleteit antikvárius tulajdonosai szinte kivétel nélkül családi vállalkozásként …

Egy antikvárius hagyatéka online aukción

1882. május 13-án, amikor Kohn Emil erre a világra született Allsóbarczikán, mint megannyi csecsemő, nem tudhatta, hogy milyen világra jött. Bár édesapja könyvkötőmester volt, jó ideig azt sem sejtette, hogy hosszú és nem mindig szeretni való élete során  még ennél is szorosabb kapcsolat köti majd a könyvekhez. Még az ifjú majdani IV. Habsburg Károlyt meg sem koronázták a Mátyás templomban, amikor Budapest Székesfőváros Tanácsa igazolja, hogy Kohn Emil “községi kötelékébe tartozik” s még tartott az első háború, amikor megnyithatta könyvkereskedését az V. kerület  Vilmos Császár út 26.- ban. Negyvenegy éves, amikor  1923-ban feleségül veszi  a 26 esztendős Dróth Rózát négy leendő gyermekének,  – köztük édesapámnak – anyját. Itt aztán elröppen vagy tizenöt – olykor gazdasági válsággal, másszor politikai kísérletekkel terhes “boldog békeidő”. 1939-ben, amikor LÉGO parancsnok helyettesi “megbízást kap”, mint lakó, a könyvek szeretete mellé még mint oly sokan, talán nem vizionájs mindazt, ami majd következik, de tény, hogy a különböző igazolásokat, dokumentumokat, amelyekből ezeket a sorokat is írom, már célszerű s másolatban beszereznie. S azt sem tudta, hogy apám leleményessége, egy több főre “átalakított” menlevél …