Month: március 2018

Utazó magyar mesterművek: Buenos Aires, Róma, Párizs

Ritka, hogy három külföldi nagyváros is magyar kiállításnak ad otthont, melyek a XVIII. századtól a II. világháborút megelőző évekig a magyar művészettörténet különböző fejezeteibe nyújtanak bepillantást. A három kiállítás teljesen eltérő konstrukcióban született, bemutatjuk mindhármat! Ha időrendi sorrendben haladunk – mármint a bemutatott korszakokat tekintve – akkor a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Buenos Aires-i tárlatával kell kezdenünk, ami ugyan zömében a Szépművészeti Múzeum nemzetközi kollekciójára épül, de az utóbbi években több európai nagyvárosban – Londonban, Rómában, Párizsban, Milánóban, Madridban –vendégeskedett kiállításokhoz hasonlóan szerepelnek benne magyar művészek alkotásai is. Az 1896-ban megnyílt, Dél-Amerika egyik legjelentősebb képzőművészeti kollekciójának otthont adó Argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeum Remekművek a reneszánsztól a romantikáig. A budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye című, március 27-től július 29-ig látogatható tárlata a magyarországi és a fogadó intézmény számára is úttörő jelentőségű vállalkozás. Az argentin múzeumi vezetők érdeklődését a tavaly tavaszi madridi kiállítás keltette fel; még a tárlat alatt felvették a kapcsolatot a budapesti intézménnyel. Andres Duprat, a Buenos Aires-i múzeum igazgatója büszkén hangsúlyozza honlapjukon, hogy a magyar múzeum által rekonstrukciójának …

Hatnapos vizuális élménykavalkád – Érkezik a harmadik Budapest Art Week!

SAJTÓKÖZLEMÉNY  Hatnapos vizuális élménykavalkád Érkezik a harmadik Budapest Art Week   2018. április 17-22. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát a Budapest Art Weeket, amely során 72 helyszínen, 96 kiállításon és 80 kiegészítő programon 1 karszalaggal vehetnek részt a képzőművészet rajongói Budapesten és Szentendrén. Nincs még egy olyan rendezvény Magyarországon, amelyben galériák mellett múzeumok, műtermek és egyéb képzőművészetről szóló projektek várnák szervezett programokkal az érdeklődőket, hat napon át. Idén, az előző évekhez képest a szervezők több izgalmas túrát és sétát szerveztek, több művésszel lesz lehetőség találkozni a Nyitott Műtermek Délutánján is és megannyi felnőtt múzeumpedagógiai workshopokon, illetve vetítéseken vehetnek részt a karszalaggal rendelkezők. Az előző évben több, mint tízezren mozdultak meg az eseménysorozat alatt és látogattak el a programban kínált helyszínekre. A Budapest Art Week egy Magyarországon egyedülálló, klasszikus és kortárs képzőművészeti eseményeket összefogó eseménysorozat, melynek célkitűzése az, hogy új lendületet adjon és  iránytű lehessen a képzőművészet kedvelőinek, esszenciális kiegészítőjeként a Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus művészeti programsorozatának. A világ kulturális csomópontjaiban – Londontól Berlinen és Bécsen át Szingapúrig és Sydney-ig …

Budapest Art Week – Napi ajánló 2018

A Budapest Art Week az ország egyetlen olyan képzőművészeti eseménysorozata, mely galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog össze. Hat napon át több mint kilencven kiállítással és azokhoz kötődő programokkal, hetvennél is több helyszínen várjuk a művészetek kedvelőit. Ez a képzőművészettől hangos hét lehetőséget ad arra, hogy nemzetközi színtéren is elismert klasszikus, illetve újgenerációs galériák és vezető múzeumok gyűjteményeinek széles skálájából válogathassunk – mindezt egyetlen belépő megvásárlásával. Az esemény célja, hogy a látogatók egyúttal aktív résztvevők is lehessenek: a programban helyet kapnak workshopok, beszélgetések és kiállításmegnyitók, valamint lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is. A Budapest Art Week nem pusztán egyszeri betekintést kíván nyújtani a város művészeinek, művészeti szakembereinek és színtereinek világába; hanem azt szeretné, hogy a friss tapasztalatok később is a mindennapok részévé váljanak. Április 17. kedd A Budapest Art Week izgalmas programokkal várja az érdeklődőket az első napon. Többek között Heitler András, restaurátorral és Révész Emese, művészettörténésszel fedezhetik fel a Lotz freskókat a Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában, de a művészeti galériák iránt érdeklődök is találnak programot: egyszerre ismerhetnek meg három galériát a Gyermeki álmok és …

A brutalista épületek reneszánsza

Az ötvenes évektől vált népszerűvé és a hetvenes évek közepéig élte virágkorát a brutalista építészet. A kifejezés a francia “beton brut” (csupasz beton) szókapcsolatból származik.  A brutalist építületek hatalmas tömegérzetet közvetítő, erődítményszerű, puritán (nem csak) betonból felhúzott kolosszusok. Az irányzat kiindulópontja a funkció előtérbe helyezése és a költségcsökkentés volt. A brutalista épületek általában ismétlődő moduláris elemekből állnak és jól látható épületszerkezettel rendelkeznek. A brutális épületanyagok közé tartozik a tégla, az üveg, az acél, a durvára vésett kő és a gabionok. A sokáig kegyveszett brutalista stílus újra reneszánszát éli és szép lassan könyvek, dokumntumfilmek főszereplőjévé vált. Ma már nem ciki bevallani, ha valakinek eláll a szava ezektől az építészeti monstrumoktól. “Ezeknek az épületeknek az egyik nagyra becsült értéke a szélsőségesség – minél több a beton, minél erőteljesebbek a formák, annál nagyobb a rajongótábor. Léteznek vékonyabb homlokzati burkolattal rendelkező, konvencionálisabb formákat felvonultató épületek is, de ezeknek kevesebb csodálója akad, mert hiányzik belőlük az a nagyon expresszív, fenséges drabálisság.” – Barnabas Calder Én elsőnek a brutalista épületekről készült fotókon szerettem bele a stílusba, majd elkezdtem böngészni a Fuck Yeah Brutalism weboldat és …

Irány Szentendre!

Budapestről alig egy óra kell ahhoz, hogy kocsival, HÉV-vel (szerintem az egyik legkényelmesebb közlekedési mód! – nem kell parkolójegyet venni és ihatunk kedvünkre)  eljussunk Szentendrére. A kulturális élvezetek mellett, nagyokat ehetünk, gyönyörködhetünk a tájban és tematikus sétákon ismerhetjük meg a város kevésbé ismert arcát. Kiállítások: A csalók is ámodnak – Magyarósi Éva kiállítása Helyszín: Ferenczy Múzeum Megtekinthető: 2018. április 22-ig Kurátor: Kígyós Fruzsina Magyarósi Éva (1981) animációs filmrendező, képzőművész, díszleteket tervez és tanít. Nevéhez kollázsfilmek, ceruzarajzok, fotók, köztéri installációk és színházi, filmes díszletmunkák is fűződnek. Tinédzser korában jelent meg első verseskötete, s művészetének mai napig kiindulópontja a történetek forgatókönyvszerű megírása. Amikor rajzol, egy mozgókép filmkockájaként gondol a tárgyra, egy film részeként, egy történet elemeként, melynek kiinduló alapanyaga a művész saját elbeszélése. Alkotásaiban a női lélek rejtekeiről, a magányról, a testről, az érzelmekről mesél, furcsa álmok és megélt szituációk többszólamú történeteit mutatva be. Újragondolt Czóbel 2.0 – Czóbel Béla Helyszín: Czóbel Múzeum Megtekinthető: 2018. április 1-ig Kurátor: Barki Gergely Az Újragondolt Czóbel 2.0 című kiállítás a felújítást követő második újrarendezés eredménye, mely továbbra is az életmű …

Az erő velünk van?

Mint 2011 óta minden évben, a Műértő most is megszavaztatta a képzőművészeti szakmát és összeállította “erősorrendjét”, a Power 50 listát. Érdekes mozgások is láthatók rajta. “Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő  szakmai teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni” – írja bevezetőjében a Műértő, amely a HVG Kiadó képzőművészeti és műkereskedelmi folyóirata. Most megjelent márciusi számukban, dupla oldalon közlik a 2017-re vonatkozó Power 50 listát, és most is, mint minden évben leszögezik: nem értékítélet, pusztán helyzetleírás és némi játék a lista, nem mellékesen pedig kordokumentum, hiszen sok év listáiból mégiscsak kirajzolódnak majd tendenciák a 2010 utáni hazai helyzetről. A lista előképe egyébként az Art Review Power 100 összeállítása. Mint megszokhattuk, idén is keverednek szempontok, szerepek és szereplők a Műértő titkos szakmai pool-jának szavazatait összegző listán. Szembetűnő, hogy idén nincs gyakorló politikus – emlékezhetünk azokra az évekre, amikor egy-egy kulturális államtitkárt még “erős embernek” látott a szakma, és felfért például L.Simon László. Idén a leginkább politikai szereplő Fekete György ex-MMA-elnök, …

Társasozni jó! – Kiscelli Múzeum: Te jössz?! Kiállítás a társasjátékokról

A Kiscelli Múzeum honlapját érdemes követni, évek óta izgalmasabbnál izglamasabb tárlatokat valósítanak meg az ott dolgozó szakemberek. Az idei év nagy dobása a Te jössz?! a társasjátékokakat állítja a középpontba (nem is akármilyen módon!) A kiállítás egyedül vagy csoportosan is látogatható. 6 és 99 éves kor között mindenkinek ajánlott! Napjainkban a társasjátékozás aranykorát éli, a játékpiac hatalmas kínálatában nehéz elveszni, de szerencsére a társasjátékokra speciálizálódott weblapok, youtube videók segítégével könnyen megtalálhatjuk az életkorunknak és érdeklődési körünknek megfelelő játékokat. Aki pedig vásárlás előtt ki szeretné próbálni a társasokat, annak figyelmébe ajánlom a Játszóház Projektet és a Pakli alkalmazást, ahol spontán társasjáték esteket szervezhetünk, vagy csatlakozhatunk mások eseményeihez. A Kiscelli Múzeum kiállítása tökéletes program lehet kisgyerekes családoknak, pároknak, szépkorú ifjanak: egyszóval bárkinek. A templomtérbe belépve bebarangolhatjuk a társasjátékok világát az Országos Kaszinótól a szabadulószobákig, a malomtól a propaganda játékokon át a Catan telepeseiig. “Alig több mint 100 éve még olyan játékokat neveztek társasjátéknak, mint a bújócska, a zálogosdi, a barkochba, vagy a sport és ügyességi játékok. Azóta az elemekből felépíthető-variálható táblák, a játékosok által irányított komplex karakterek, a …