Összes cikk Zsolnay cimkével

Kövesse online a BÁV 74. Művészeti aukcióját!

A BÁV májusi aukciójának első napján rendhagyó módon a festmények és a műtárgyak kerülnek Gundel Takács Gábor kalapácsa alá.  A nap sztártétele Munkácsy Mihály A bogrács című, 1864-ben született festménye lesz, amelyre 24 millió forintos kikiáltási árról lehet licitálni. A pályája legelején járó festő az alkotást orvosának ajándékozta, aki kigyógyította őt súlyos szembetegségéből, ezzel lehetővé téve, hogy Munkácsy elinduljon a világhír felé. Emellett többek között Zichy Mihály, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, a modernek közül pedig például Gyarmathy Tihamér festményeiért is érdemes harcba szállnunk. A műtárgyak kedvelői több Zsolnay különlegességre, így például Zsolnay Júlia alkotásaira és egy kígyókkal és virágokkal díszített, nagyméretű virágtartóra is licitálhatnak. Mindezeken túl olyan ritkaságok is megtalálhatók az anyagban, mint az üvegvázáiról ismert Emile Gallé fajansz díszkancsója vagy egy századelőről származó Phonola Hupfeld gépzongora. A május 15-i ékszernapon a jól kombinálható darabokból álló, világhírű márkáké lesz a főszerep, mint a Cartier, a Baraka és a Bulgari, amelyek mellett egy 70 jáde drágakővel és 10 karátnyi brillel ékített, egyedülálló platina kollekcióra és számos nagyértékű brilles befektetési ékszerre is licitálhatunk. Az aukció záróakkordjaként …

Több száz karátnyi csillogás a BÁV-nál

Nagyértékű briliánsgyűrűk és különleges gyöngyök mellett gazdag retrókollekcióval, míves kidolgozású asztali ezüsttárgyakkal és gyűjtők fokozott érdeklődésére számot tartó kerámiákkal várja a BÁV a különlegességek iránt rajongókat és a befektetőket hagyományos karácsonyi aukcióján december 5-6-án a MOM Kulturális Központban. A december 5-i ékszernap a drágakövek és a gyémántok jegyében telik a BÁV-nál: az árverés szenzációja két rendkívül értékes briliánssal ékesített gyűrű lesz. A magyar piacon igazi ritkaságnak számító, 4 és 4,8 karátos kövekkel díszített szoliter gyűrűkre 4,5 és 6,5 millió forinttól lehet majd licitálni. Az sem fog csalódni, aki az 1-2 karátos gyűrűket választaná, vagy az évek óta töretlenül divatos színes drágakövekkel díszített ékszereket, ezekből szintén széles választék várja az érdeklődőket. A gyöngyök végig kísérik egy nő életét, bármihez és bármilyen alkalomból viselhetők, így nem csoda, hogy az őszi aukció kedvencei is az újra reneszánszukat élő gyöngyös ékszerek voltak. A karácsonyi anyagban a klasszikustól a modernig, a fehér tengeri változattól az ezüst vagy éppen pávaszínű tahiti gyöngyig lehet válogatni közülük. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerülnek a retró vagy retró hatású ékszerek is, amelyekből figyelemreméltó …

Minden tárgy elkelt a világ első Zsolnay-kerámia aukcióján!

A világ első Zsolnay-kerámia aukcióján összesen 57 tételt árvereztek el. Az 57 kerámia összkikiáltási ára 38 millió forint volt, a leütési ár több mint 2,6 szoros áremelkedéssel megközelítette a 100 millió forintot. Kivételes ritkaságként szerepelt, a szakemberek által az egyik legszebb Zsolnay alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény 1909-ből, amely Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik. Ez érte el az est folyamán a legmagasabb leütési értéket. 3 millió forintról indult a licit, végül jóval a 7 milliós becsértéke felett, 11 millió forintnál koppant a kalapács. A legnagyobb áremelkedést Mack Lajos gyűmölcsöstála érte el, amely 1 millió forintos kikiáltási árról 5 millió forintra emelkedett. 4,8 millió forintért talált új gazdára a 3-4 millió forintra becsült, plasztikus bravúrnak tekinthető bogáncslevelekkel és virágokkal díszített váza, amely szintén Kapás Mihály tervei alapján készült el még az 1900-as évek legelején. Az árverés másik fénypontja Hidasi Pilló Sándor millenniumi díszítménnyel ellátott nagy vázája volt, amely 1,6 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 3,4 millió forintért kelt el. A Kehely szalagfülekkel, Tiffany-vonalas rajzzal című, 35-ös tételként szereplő alkotás az amerikai gyűjtők kedvence volt: …

Szenzációs leütések a BÁV 70. művészeti aukcióján!

Minden idők legsikeresebb művészeti aukcióját zárta a BÁV tegnap este. A rekordbevételnek számító 360 millió forintos eladással a Gundel Takács Gábor által vezetett kétnapos rendezvény túlszárnyalt minden előzetes várakozást. Már az árverés előtt élénk nemzetközi érdeklődés követte Törökország egyik legismertebb festőjének, Diyarbakirli Tashinnak Isztambult ábrázoló alkotását. A festményt egy nagypolgári család európai körútján vásárolta Törökországban a 30-as években. A számos telefonos és helyi érdeklődő közötti élénk licitharcot követően a képet végül 56,4 millió forintért szerezte meg új tulajdonosa. Az antik festményanyagban a leginkább várt tétel, az egyik legnépszerűbb osztrák portréfestő, Johann Baptist Reiter egy eddig lappangó remekműve volt. A bájos női arcképért 4,32 millió forintot fizettek. Mégsem ez érte el az antik képek között a legmagasabb árat, Willem van Herp és Luc Giordano alkotásaiért is 8,4 millió forintot adtak, de ugyanennyiért kelt el Markó András itáliai életképe is. A magyar sztárfestők közül kiemelkedett Vaszary János Fürdőző nőket ábrázoló képe 16,8 milliós eladási árával. Schönberger Armand két festménye is 7 millió forint fölötti árat ért el, de népszerű volt Mednyánszky Tavaszi virágzása is, ami 3,84 millió …

Íme, a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának legdrágább műtárgyai

Gulácsy Lajos Séta a régi olasz városban című olajfestménye kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria hétfő esti tavaszi árverésén, amelyen többek között Szinyei-Merse Pál, Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos és Mednyánszky László műveire licitálhattak az érdeklődők a Budapesti Kongresszusi Központban. A Séta a régi olasz városban című olajfestményre 30 millió forintról indult a licitálás, majd több ajánlat érkezése után az 1908 és 1910 között keletkezett mű végül 60 millió forintért cserélt gazdát. Az olajfestmény egykor Bedő Rudolfnak, a 20. századi műgyűjtés egyik legfontosabb alakjának tulajdonában volt. 44 millió forintért kelt el Szinyei-Merse Pál nagyméretű, éppen száz éve készített Szép idő (Derűs idő a Balatonon) című festménye, a plein air festészet egyik remekműve, amelyet életének utolsó éveiben festett a mester egy fonyódi nyaralás alkalmával. A kép kikiáltási ára 30 millió forint volt. Nagy érdeklődés mellett talált új gazdára Boromisza Tibor Őszi reggel című olajfestménye. A magyar fauve festészet egyik kiemelkedő darabjára 24 millió forintról indult a licitálás, majd 28 millió forintnál ütötték le a festmény árát. Kikiáltási áron, 24 millió forintért talált új …