Összes cikk Önarckép cimkével

Kmetty János önarcképei 1910 és 1965 között

“Az életem tartalma a festészet izgalmas fejlődése, alakulása. Röviden szólva, az ábrázoló festészet egy-egy áramlata. A képzelet, az úgynevezett nonfiguratív lett a ma festészetének változata, lemondott a természetszemléletről. A képzelet lett a kép tartalma, és a látható jelek szabad érzetet keltők, nem ábrázoló jellegűek. De nem díszítő alakzatok. Nem díszítő művészet ez.”  Kmetty János Kmetty János (1889-1975) 21 és 76 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Kmetty önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott az első magyar kubista festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. Kmetty 1908-ban kereskedelmi iskolát végzett Kassán, de képzőművészeti tanulmányait is ugyanitt – 1907-ben Halász-Hradil Elemér festőművésznél – kezdte el. 1909-től Szablya-Frischauf Ferenc budapesti festőiskolájában, majd 1911-től a párizsi Julian Akadémián képezte magát. Párizsból mint a kubizmus irányának egyik első magyar képviselője tért haza. Művészetére főként Paul Cezanne, Pablo Picasso és Georges Braque alkotásai hatottak. Az 1910-es években elsősorban a Nyolcak és az Aktivisták körével állt közeli szellemi kapcsolatban, valamint dolgozott a kecskeméti művésztelepen, ahol a kubizmus …

Francisco Goya önarcképei 1775 és 1824 között

“A józan ész által magára hagyott képzelet elképzelhetetlen szörnyeket szül.” Francisco Goya Francisco Goya 29 és 78 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Goya önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. Életút Francisco Goya 1746-ban született Spanyolországban Fuendetodos-ban. 1749-ben a család házat vett Zaragozában és néhány évvel később odaköltöztek. Goya 1763-ban és 1766-ban felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkétszer elutasították. 1771-ben Rómába utazott, ahol a Parma városa által rendezett festészeti versenyen második díjat nyert. Még ugyanebben az évben visszatért Zaragozába és freskókat készített. Francisco Bayeu y Subías tanítványa lett; innentől fogva kezdte kialakítani jellegzetes stílusjegyeit. 1774-ben feleségül vette Bayeu nővérét, Josefát. A Királyi Szövőműhelyben kapott állást, ahol öt év alatt kb. 42 mintát tervezett. Bejáratos lett a királyi udvarba is, oltárképet festett a Szent Ferenc templom részére, és a San Fernando-i Akadémia tagjává választotta. 1783-ban José Moñino, Floridablanca grófja, III. Károly spanyol király kegyence, megbízta Goyát, hogy portrét fessen róla. Barátságot …

Paul Gauguin önarcképei 1885 és 1903 között

“Az úgynevezett kifinomult művészet kiindulópontja az érzékiség, s kiszolgálja a természetet. A természet az előbbinek szolgálólánya, az utóbbinak úrnője. A természet megalázza a szellemet, mikor engedi, hogy az imádja. Ezért estünk a naturalizmus szörnyű tévedésébe.” Paul Gauguin Paul Gauguin 37 és 55 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Gauguin önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. “Hát nem értenek meg semmit ezek az emberek? Talán túlságosan egyszerűek a képeim ezeknek a párizsi rafinált szellemi ínyenceknek? Minthogy értetlenül állnak tahiti művészetem előtt, megkísérlem megmagyarázni azt. Épp ezért olyan kereteket kell adnom alakjaimnak, amelyben megfelelően hatnak. A szabad természetben folyik az élet, de azért mégis meghitt. A nők a bokorban, árnyas folyóparton úgy suttognak, mintha palotában lennének, amelyet maga a természet díszített fel Tahiti minden gazdagságával. így születnek ezek a meseszerű színek, a levegő lángoló, mégis nyugodt, csendes tónusa. De mindez nem létezik! Pedig hát mégis, létezik! Csakúgy mint Tahiti mélysége, nagysága és …

Salvador Dali önarcképei 1919 és 1972 között

“Saját világegyetemmel rendelkezni jobb, mint autótulajdonosnak lenni.” Salvador Dali Salvador Dali 15 és 68 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Dali önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. “Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük.” Salvador Dali Salvador Felipe Jacinto Dali 1904. május 11-én Spanyolországban, Figuerasban született. Igen korán megmutatkozott utánozhatatlan tehetsége, már 1918-ban tizennégy évesen kiállított. Később a Madridi Képzőművészeti Akadémiára járt, azonban a tanáraival több alkalommal is összetűzésbe kerül, így néhány igencsak viharos év elteltével kizárták. Madridban barátságot kötött García Lorcával, Barradasszal, Bunuellel és más alkotókkal. 1929-ben Párizsban telepedett le, ahol kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott hozzájuk. Ekkor dolgozta ki a maga paranoiás kritikus módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyta érvényesülni, de éber logikával választott közülük. “Mikor én festek, a tenger tombol. Mások csak pancsolnak a fürdőkádban.” Salvador Dali Egymást követően nyíltak meg kiállításai Párizsban, New Yorkban, Londonban. 1936-ban a …

Vincent van Gogh önarcképei 1887 és 1889 között

“A legfőbb vágyam, hogy megtanuljak hibásan festeni, a valóságnak olyan átalakításával, hogy hazugság legyen belőle, amely hazugság azonban igazabb a szó szerinti valóságnál.” Vincent van Gogh Vincent van Gogh 33 és 36 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük van Gogh önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. “Piszkos és nehéz foglalkozásom van: a festés, és ha nem az lennék, aki vagyok, nem festenék, de mert az vagyok, sokszor élvezettel dolgozom, és a ködös jövőben olyan képek megfestésének lehetőségét látom, amelyekben bizonyos fiatalság és frissesség lesz, még ha én magam el is vesztem már a fiatalságomat. (…) Az a szándékom, hogy a lehető leghamarabb délre költözöm, ahol még több a szín, még több a nap. De amit elérni remélek, az az, hogy egy jó portrét festek.” Vincent van Gogh Van Gogh 1853. március 30-án Groot Zundertben látta meg a napvilágot egy protestáns lelkipásztor legidősebb fiaként. Testvérei közül a legszorosabb kapcsolat négy évvel fiatalabb öccséhez, …

Edvard Munch önarcképei 18 éves korától 80 éves koráig

“A festés számomra betegség, mámor. Betegség, amitől nem akarok szabadulni, mámor, amire szükségem van.” Edvard Munch Edvard Munch 18 és 80 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek  az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Edvard Munch önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. “Azokat a színeket és vonalakat festettem meg, amelyeket a képzeletemben láttam. Emlékezetből festettem mindent, semmit sem téve hozzá e látványhoz, semmilyen más apró részletet. Ez az oka képeim egyszerűségének és szembetűnő ürességének. Gyerekkori élményeimet vittem vászonra. Egy régen elmúlt nap borús színeit.” Edvard Munch Az 1863. december 12-én született kisfiú ötéves korában tuberkulózisban elvesztette édesanyját, 14 éves korában pedig nővérét, másik testvére pedig megőrült. Edvard édesapja depressziós volt és orvosként gyakran gyógyított Oslo nyomornegyedeiben. A szülői örökség  és a halálesetek hatására Munch úgy érezte, hogy a betegség és az őrület egész életében követi, a démonok elől nem tud elmenekülni. Nagynénje javaslatára megpróbálta festéssel elűzni a nyomasztó gondolatokat. Apja nem nézte jó szemmel fia új hobbiját, azt szerette volna ha …

Frida Kahlo önarcképei 15 éves korától 47 éves koráig

“Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.” Frida Kahlo Frida Kahlo 15 és 47 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek magányosságát tükrözik. Cikkünkben összegyűjtöttük Frida Kahlo önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festőnő stílusa és hogyan látta magát évről évre. „Miattad kezdtem el újra élni: festeni és enni is egy kicsit, hogy megerősödjek, és csinosabb legyek, de most megint szomorú vagyok, és olyanfajta magány kínoz, amelyet képtelenség szavakba önteni.” Frida Kahlo Frida Kahlo festőművész a 20. századi Mexikó emblematikus alakja volt. Képein leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, és az olyan élményeket, amelyeket csak nők élhetnek át. Festményei nemcsak életrajzát tükrözik, hanem egyúttal hazája, Mexikó hozzájárulása a művészeti örökségéhez. Frida Kahlo műveit nyilvánosan először 1937-ben mutatta be, addig jobbára magának festett. A következő évben New Yorkban nagy sikerű önálló kiállítást rendezett, ahol sok képet eladott és sok megrendelést kapott. Ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vett a Louvre. Önarcképei gyakran maszkszerűek, érzelem alig tükröződik rajuk. A képek igazi mondanivalójáról, a …

Picasso önarcképei 15 éves korától 90 éves koráig

“Anyám azt mondta nekem: ha beállsz katonának, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek mész, a végén te leszel a pápa. Én festőnek mentem, és Picasso lettem.” – Pablo Picasso Pablo Picasso számos önarcképet festett magáról: az elsőt mindössze 15 évesen, az utolsót pedig 90 évesen. A Bored Panda egyik szerkesztője összegyűjtötte Picasso önarcképeit és időrendi sorrendbe tette az alkotásokat, hogy láthassuk, hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre. “A festést úgy fogom fel, mint bármi mást az életben. Úgy festek meg egy ablakot, mint ahogy kinézek rajta. Ha a nyitott ablak nem előnyös a képen, becsukom, és függönyt húzok elé, mint ahogy pontosan ugyanazt tenném a szobámban. Festés közben, akárcsak az életben, az ember legyen fesztelen.”  – Pablo Picasso Picasso önarcképein nemcsak saját fizikumának, de stílusának fejlődése is nyomon követhető. Picasso úgy fogalmazott, hogy ezt nem egyfajta evolúciónak kell tekinteni, hanem a kifejezésmód változásainak, amik a különböző témákkal akaratlanul is együtt járnak. “Különféle stílusokban alkottam, ám e stílusok nem tekinthetők a festészet valamiféle ismeretlen eszménye felé vezető fejlődési szakaszoknak vagy lépéseknek. Mindent …