Összes cikk design cimkével

Latinos könnyedség – biztonságos keretek közt

Zona Maco, Mexikóváros Latin-Amerika legnagyobb nemzetközi modern és kortárs művészeti, valamint designvásárát, a Zona Macót idén 16. alkalommal rendezték meg február második hetében Mexikóváros nyugati részén, a Centro Citibanamex konferencia- és kiállítóközpont épületében. A professzionálisan szervezett, de könnyed hangulatú eseményt a biztonságra törekvés, a megállapodottság jellemezte; a kísérletező szellem, a nagy felfedezések lehetősége kissé háttérbe szorult. A jelentős érdeklődést nemcsak a helyi és nemzetközi látogatók 62 ezres száma, hanem az értékesítések mennyisége is jól mutatta.  Az idei Zona Macóra 180 kiállító érkezett három kontinensről, a legtöbbük – a résztvevők egyharmada – természetesen belföldi volt. A szomszédos Egyesült Államokból idén kevesebben jöttek, valószínűleg a szinte ugyanakkor debütáló Frieze Los Angeles vásár miatt, de így is több mint 30 galéria mutatkozott be Észak-Amerikából. Az európai kiállítók közül a legtöbb, 21 érkezett Spanyolországból, a britek, az olaszok és a franciák hasonló számban, egyaránt 10-11 kiállítóval vettek részt a rendezvényen, de akadt három német és egy-egy galéria más országokból is. Ma már minden latin-amerikai ország szervez kisebb-nagyobb helyi kortárs művészeti vásárt, ezért a térségből mindössze 18 kiállító jött el Mexikóba, …

Megmutatjuk Önöknek a Design Hét legizgalmasabb programjait!

Ősz = Design Hét Az idei már a 15. lesz és a jeles évfordulót a Design Hét Budapest 15 napos rendezvénysorozattal ünnepli. 2018-ban a szervezők a fővároson kívül Debrecenben, Győrben, Pécsett és Sopronban is jobbnál jobb programokkal várják a design iránt érdeklődőket. Cikkünkben összeszedtük Önöknek a rendezvény legizgalmasabb programjait! Budapest Mission: Design –  design elméletben és gyakorlatban: TUDATOS VÁSÁRLÓK Helyszín: Societé, 1051 Budapest, Sas u. 15. Időpont: 2018. október 10. 17.00 A mai vásárló rengeteg információt igényel: Honnan származik az alapanyag? Etikusan gyártották-e a terméket? A környezetvédelmi szempontoknak megfelelően készült-e? Mi lesz vele, ha már nincs rá szükségem? Tervezett elévülés és fenntarthatóság között őrlődő designerek. Kozma Klasszik – A budapesti műhely és Kozma Lajos Helyszín: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37. Időpont: 2018. szeptember 5 – december 2. A kiállítás a világhírű építész, belsőépítész és bútortervező, Kozma Lajos alkotói pályájának alakulását meghatározó és hírnevét megalapozó Budapesti Műhely működését, illetve Kozma ez időben végzett grafikusi-könyvművészi tevékenységét mutatja be. A Budapesti Műhely egy olyan egyedülálló vállalkozás volt a múlt század elejének Magyarországán, amely az igényes kézműipar megtartásával, …

Kortárs művészetet karácsonyra!

Tele van a város kreativitással; eladó és ajándékozható kortárs tárgyakkal, keresni sem kell nagyon őket, számos helyen bukkannak fel az év végi ünnepek közeledtével. Bevásárlóközpont, galéria, egyesületi kiállítóhely, teázó – csak négy helyen jártunk, de a teljes karácsonyi költségvetésünket ott tudtuk volna hagyni. Tömegeknek egyedit! Legyen kikerülhetetlen a kortárs tervezők munkáival való találkozás! Talán ez vezethette a Hybridart Management szervezőit, akik idén december 1. és 24. között az Allee bevásárlóközpontban rendeznek pop-up vásárt egyedi magyar designtermékekből. Ajándék Terminál néven fut a projekt, és bár a körülmények elidegeníthetik a tömegesedéstől tartózkodót – nehezen áttekinthető, nagyáruházas feeling, csillogóan világos, fehér járólapos, kissé esetlenül belakott tér, kíméletlen áruházi karácsonyi zene és folyamatos vásárlózaj –, de érdemes közelebb menni, mert sok a jó tárgy. Közel 100 tervező munkáiból lehet válogatni, vannak itt ruhák és divatkiegészítők, ékszerek, lakásdekoráció, bútor, papíráruk, alternatív karácsonyfák. Ha a nagyáruház, vagyis pláza, mint helyszín ön szerint túl nagy és arctalan, keresse fel az ország legkisebb designboltját! Szabó Eszter Ágnes mobilboltja gyakorlatilag egy doboz, pontosabban egy utazó- vagy hajóláda, a neve Ship Shop. Jelenleg egy nemrég …

A zöld ötven árnyalata – Matt és Liza Giles londoni otthona

Matt és Liza Giles igazi csapatjátékosok, londoni házuk átalakítása volt első “közös gyermekük”. Csalhatatlan stílusérzékük ékes bizonyítéka, hogy szinte az összes neves lakberendezéssel, dizájnnal foglalkozó folyóirat cikkezett családi fészkükről. Matt és Liza Giles otthonát átjárja a nyugalom. Lágy fehérek, jellegzetes formák és zöld falak, zöld növények, zöld apró hímzések, zöld csempék és zöld bútorok teszik egységessé a teret. A házaspár ügyesen bánt a zölddel, mindenhol csak annyit használtak belőle, amennyi elengedhetetlen a frissesség és természetesség érzetéhez. A végeredmény: a London délkeleti részén található négyszintes, kettős előcsarnokú viktoriánus kori ház csak úgy ragyog! A növények és a zöld dominanciája szépen kapcsolódik a kerthez, így a lakás utolsó zuga is harmonikus maradt. Nem csoda, hogy jól sikerült az átalakítás, Matt ugyanis a Giles Pike Architects építészeti iroda alapítójaként otthonosan veszi a belsőépítészeti akadályokat,  Liza pedig szabadúszó stylisként és dizájnerként több évig dolgozott a Terence Conran mellett és a Designers Guild vállalatnál. Egy ideig Liverpoolban éltek, majd visszatértek Londonba és hét éve vásárolták meg ezt a házat. A házaspár két gyermekével költözött ide, fontos volt számukra, hogy a …

Miből lesz a cserebogár? – Egy 1930-as építésű varsói lakás meglepő átalakulása

Egy befolyásos francia hölgy gondolt egyet Lengyelországba költözött és felkérte a legismertebb lengyel design stúdiót, hogy alakítsák át frissen vásárolt lakását úgy, mintha az nem is Varsóban, hanem Párizsban lenne. A francia hölgy amikor megvette a lakást és a felújítás mellett tette le a voksát, akkor egy olyan tervezőcsapatot keresett, amely a múlt tiszteletben tartásával és a jelen igényeinek megfelelően izgalmas, élhető, sokoldalú teret alkot számára. A Colombe Design tervezőjénél, Marta Chrapka-nál tökéletesebb dizájnért pedig aligha találhatott volna! Szakmai berkekben és megrendelői körökben is ódákat zengenek Chrapka finom harmóniaérzékéről, a felületek, anyagok, színek nagyvonalú kezeléséről, a természetesség iránti elkötelezettségéről. Chrapka számára egyértelmű volt, hogy a felújítás során megtartja majd a háború előtti jellegzetes architektúrát, és visszahozza az egykori hangulatot: így jelennek meg a sokszorosan osztott külső és belső nyílászárók, a fa burkolatok és a váratlan megoldások. A kivitelezést sok beszélgetés előzte meg, majd a tervező gyakorlatilag teljhatalmat kapott a tulajdonostól. Az eredmény önmagáért beszél: szép, finom, elegáns és izgalmas tér született. Az előszobából az étkező fogad bennünket. A főúri paloták hangulatát idéző ablakok 180 centiméter …

Így élnek ők: művészek és otthonaik – 3. rész Jean Cocteau

Íme a ház, amiben 12 évig vendégeskedett a francia polihisztor! Cocteau-t úgy is bemutathatnám, mint az embert, akinek 5 neve (Jean Maurice Eugène Clément Cocteau) és 8 hivatása (költő, író, festő, szobrász, mozaikművész, zeneszerző, színész, filmrendező) volt. A francia művész talán az utolsó polihisztorok egyike lehetett, de terjedelmes életműve helyett most azt az otthont szeretnénk bemutatni Önöknek, amiben Cocteau-t 12 évig vendégeskedett! 1950-ben Francine Weisweiller párizsi mecénás meghívta Jean Cocteau-t a Cap-Ferrat-i villájába vacsorára. Végül 12 évig maradt ott, tetőtől-talpig beborítva lélegzetelállító freskókkal a házat. Cocteau nemcsak a Villa Santo Sospir-t festett ki, hanem a mentori városházát, a Villefranche-sur-Mer-i Saint Pierre-kápolnát, valamint a Milly-la-Forét-i templomot is. A freskók befejezése után 74 évesen halt meg, a kápolnát pedig fogadott fia, Édouard Dermit festő fejezte be. Az 50-es években a ház Weiswiller párizsi mecénás otthonában vendégeskedett minden nyáron Yves Saint Laurent is. Weisweiller unokatestvérén, Nicole Stéphane színésznőn keresztül ismerkedett meg Cousteau-val. A mediterrán tájra néző villa formája és fehér színe is belesimul a francia Riviéra építészetébe. A ház dekorálása akkor kezdődött, amikor Cocteau megkérdezte a házvezetőnőt, hogy a …

Így élnek ők: művészek és otthonaik – 2. rész Jean-Marc Lederman

Egy fantáziátlan ház átalakulásának története: átlagotthonból fúziós gyöngyszem! Amikor Jean-Marc Lederman megvette llandudnói házát, akkor álmodni sem mert arról, hogy otthonát évekkel később a design és lakberendezési magazinok riporterei fogják körülzsongni. A francia fotós az újságíróknak többször elmesélte, hogy csak azért vásárolta meg a dél-afrikai lakot, mert az ablakból csodás volt a kilátás. Lederman szerint a háznak ezen kívül nem sok erénye volt, erős felújításra szorult és az épület teljesen átlagos képet mutatott. Miután Lederman megvette a Fokváros közeli Llandudnóban található házat egy évet élt ott csak azért, hogy tanulmányozhassa a fényviszonyokat.  A tudományos alaposságú felújítás után tűz ütött ki az emeleten: megrongálódott a tető, a plafon és helyenként még a falak is. Ledermanak annyira megtetszett a foltos viseltesség és a nyersesség, hogy rátett egy lapáttal: ahelyett, hogy rendbe hozatta volna a sérült részeket, inkább azokhoz igazította a többi helyiség dizájnját. Az emeleten a mai napig látszik a tűz pusztítása, a sérült részek adják a hely egyedi atmoszféráját. Aki pedig nem hinné, hogy valaki önként dönt így és inkább anyagi okokra gyanakszik, vessen egy pillantást a házban elszórt méregdrága …

Így élnek ők: művészek és otthonaik – Rosita Missoni

Lépjen be Rosita Missoni színes vidéki otthonának világába és tanuljon design trükköket a ma élő legnagyobb olasz tervezőnőtől! Az olasz divatcég tulajdonos Rosita Missoni előszeretettel mutogatja az újságíróknak művészi otthonát. A tervezőnő nem véletlen büszke az Alpok lábánál fekvő lírai hangvételű házára, ugyanis a Missoni Home márka jól ismert mintái egyedi hangvételűvé varázsolják a tereket. Ha pár szóval kéne leírnom a házat, akkor mindenképpen kiemelném az élénk színeket, a futurisztikus formákat, a mintadömpinget és a kötött anyagokat. Rosita Missoni hibátlan stílusérzékének ékes bizonyítéka az, hogy ebben a kavalkádban is sikerült megtalálni a tökéletes harmóniát. A vendégek nem érzik azt, hogy túl sok ez így, inkább egy velejéig dizájner otthonból kapnak egy szerethető szeletet. A  Sumirago közeli kétemeletes villából látni az Alpok domborulatait és a Monte Rosa körvonalait. Rosita Missoni a házba érve nevetve mondja: “Áruhalmozó vagyok, nem gyűjtő!”. De Rosita évtizedes tapasztalata érződik ebben a halmozásban. Ócskaságot, oda nem illő elemet aligha találhatnánk, az egyensúly tökéletes! Mi tanulhatunk Rosita Missonitól?  A harmónia megteremtése, nem azt jelenti, hogy unalmas és szürke tárgyakkal kéne körülvennünk magunkat. Bátran kombináljunk különböző formájú és színű …

Az Amerika Kupa vitorlásának furcsa, de igaz története!

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy elithajóverseny szövetség Maine-ben, amely 1994-ben gondolt egyet és a világhírű Roy Lichtensteinnel megterveztette új hajótestjének a designját. A szövetség abban reménykedett, hogy a hajótest elnyeri az égiek kegyeit, és meg sem állnak az 1995-ös Amerikai Kupa első helyéig. Miután elkészült “Young America” névre keresztelt hajó a PACT 95 csapata megpróbálta megvédeni Amerika Kupa győzelmét. A címvédés azonban nem sikerült, hiába volt a PACT 95 a verseny előtt a leggyorsabb, a “Young America” a nagy megmérettetés előtt egy nappal megsérült. A vihar tépte hajót kijavították ugyan, de nem tudott lépést tartani a hibátlan járművekkel. Teltek múltak az évek, mígnem eltelt 22 év és jött a hír a hajóskapitányból lett műgyűjtő Kevin P. Mahaney úgy döntött, hogy kiállítást rendez a Middlebury College Museum of Art-ban, ahol újra bemutatják a “Young America”-t is. Az idei Amerika Kupával egy időben, május 26-án debütál a tárlat, ahol az eredeti hajótest mellett vázlatokkal, makettekkel és Theodore Bogosian filmjével is találkozhatunk. A dokumentumfilm segítségével betekinthetünk a tervezési folyamatokba, és azt is láthatjuk, amint az elkészült hajótestet először vízre teszik. Érdeklik …

Milyen kiállításokat nézzünk, ha nyakunkon a tavasz?

Áprilisi kiállításajánlónk Nyakunkon a jó idő és érthető módon a legtöbben olyan szabadtéri programokat keresnek, ahol maximálisan ki lehet élvezni a napsütést. A galériák és múzeumok kínálata azonban annyira erősre és változatosra sikeredett, hogy a borús napokat kihasználva mégis érdemes egy-egy kiállítást meglátogatnunk. Áprilisban öt budapesti és két vidéki kiállítást mutatunk be Önöknek! ITTHON Négy negyed – Baranyai (b) András, Kárpáti Tibor, Szabó Levente, Vidák Zsolt csoportos kiállítása Budapest, kArton Galéria 2017. március 10 – április 7. A kArton galéria soron következő kiállítása négy grafikus-illusztrátort választott ki abból a célból, hogy a látogatók egy poszterekkel, printekkel és pixelekkel teleplakátolt negyedben barangolhassanak. Mit is láthatunk a kiállításon? Ha balra nézünk felfedezhetjük a részletgazdag, vidám és színes várost, majd a következő sarkon befordulva végigkövethetjük a kArtonba visszatérő Pipien Molestus egy napját. Az utca túloldalán könyvesbolt, aminek kirakatában több tucat kötet: Platóntól kezdve Nietzschén át Csáth Gézáig. A harmadik negyedben barangolva minimál épületekkel, emberekkel és állatokkal találkozhatunk. Az utolsó utáni sarkon befordulva magányos szemek vizslatnak minket a gyárépületekből: némelyik gazdátlan, némelyik egy humanoid robot szkafandere alól hunyorog. Ha …