Author: Műértő

A bázis: Waldfrieden | A bázis: Waldfrieden

A művészeti könyvekre szakosodott berlini Hatje Cantz kiadó és a wuppertali Cragg-alapítvány fogott össze, hogy félszáz mai, élvonalbeli szobrász ugyanennyi művét mutassa be egy-egy fekete-fehér fotón, mellette a művész saját szövegével – amely lehet lírai önvallomás, esszé, szabadvers, kiáltvány, levél, vagy akár színdarab is. Ahol erre nem nyílt lehetőség, ott interjút közöltek az alkotókkal. A nemzetközi gárda korra és nemre való tekintet nélkül osztja meg műteremtitkait munkamódszeréről, az alapanyagokhoz való viszonyáról és a kész művek sorsáról a magán- vagy közgyűjteményekben, illetve szabad téren. Jon Wood és Julia Kelly, két plasztikára specializálódott brit művészettörténész, kurátor végezte a válogatást, a szerkesztést, és a bevezető tanulmányt is együtt írták. A teoretikus páros munkájához a liverpooli, évtizedek óta Wuppertalban élő és alkotó, hetvenéves világhírű mester, Tony Cragg – teljes nevén Sir Anthony Douglas Cragg – szoborparkja biztosította a bázist. Cragg három évtizedes alkotói tevékenysége után tartós szabadtéri bemutatási lehetőséget keresett az élvonalbeli nemzetközi kortárs szobrászati produkció elhelyezésére, ezért előbb felkutatta, majd 2006-ban meg is szerezte a város Waldfrieden nevű területét. Az 1894-ben épült, majd a második világháborúban találatot kapott és utóbb …

Letisztultabb formában

Art and Antique, Budapest „Hiszünk a művészet folytonosságában” – nyilatkozta kiállítóhelyük anyaga kapcsán Kelen Anna, a Virág Judit Galéria és Aukciósház művészettörténésze a március első hétvégéjén megrendezett Art and Antique régiség- és kortárs művészeti vásáron. Kijelentése a többi résztvevőt és a XX–XXI. századi magyar művészetből széles merítést nyújtó rendezvény egészét is jellemezte. A kortársakat képviselő galériák múzeumi értékű munkák közül is válogattak, míg az elsősorban klasszikus művészekkel dolgozó galériák és aukciósházak kortárs anyagukból is több alkotást hoztak el. Köszönhető ez egyebek mellett annak is, hogy a műkereskedelmi piacon tavaly megjelent Art and Antique idén megújult koncepcióval várta az érdeklődőket: nyitott a kortárs galériák felé. Ez a törekvés az esemény elnevezésében is tetten érhető, míg az elmúlt évben Antique and Art néven futott, idén az Art az Antique elé került. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a kortárs művészet maga alá gyűrte volna a klasszikust. Tausz Ádámnak, a rendezvény tulajdonosának és ötletgazdájának elmondása szerint a bemutatott anyag 70–30 százalékos arányban oszlott meg a XX., illetve a XXI. század művészete között.  Idén vélhetően szigorúbb követelmények alapján zajlott …

Példátlanságában is példaszerű | Restitúció és a tulajdonjog védelme

Az EU jogalkotása lassan működik és nehézkes. Vannak országok, amelyek a közös szabályoknak fittyet is hánynak – hazánk és Lengyelország gyakorlata a legismertebb számunkra. Talán mégis van valami, ami az európai örökség elhanyagolhatatlan részét képezi, és minden fontos alapdokumentumban szerepel: a tulajdonjog védelme. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt 1. számú jegyzőkönyv 1. cikke a legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály. Ez a védelem azonban – s erre Juhász Sándor írása (Műértő, 2020. március) is rámutat – nem érvényesül maradéktalanul. Nálunk különösen nem, ha az állam által egykor ellopott és a mai napig tulajdonaként (?) kezelt műtárgyakról van szó. A magyar jog és a magyar bíróságok jogalkalmazása (lásd: Herzog-ügy) nemhogy megkönnyítené a restitúciót, de kifejezetten megnehezíti. Az EU már 20 éve felfigyelt erre, de ennyi idő is kevés volt arra, hogy kiizzadjon magából egy olyan rendeletet, amely minden tagállamban egységes módon alkalmazandó. Az ilyen jogszabály értelmezését a Kúria végezné el, amelynek ítéletei valamennyi tagország bírósága számára kötelezőek. Jelenleg azonban nem ez a helyzet, hanem – a mindenkor nyitva álló bírósági út mellett – aközgyűjteményekben őrzött, vitatott …

Névtelenség kizárva – A 2017. évi LIII. törvény a műkereskedelemben

„Most pedig vége a szép időknek” – egy korszak egyszer csak váratlanul véget ért. Egy korszak, amelyet a magyar műkereskedelem – benne elsősorban az aukciós piac milliárdos gazdasági vidékké fejlődése – tett karakteressé és történetileg is fontossá. A zabolátlan, pénzben fürdő, ellenőrizetlen, majdhogynem misztikus árverések és galériás eladások időszakának búcsút kell mondanunk. Elérkezett a pénzmosás megelőzését célzó (kényszer)intézkedések ideje, melyek eljövetele az EU 5. sz. pénzmosás elleni direktívájának közzététele óta az érintettek előtt is ismert kellett legyen. A tény: a 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról 2020. január 10-től alkalmazandó a műkereskedelemben is. Hatálya alól a műtárgyak tárolása sem kivétel (lásd: freeportok, ha nálunk alapítani szándékoznak ilyet). A lépés nem előzmények nélkül való. Aki még emlékszik Marcosra, a Fülöp-szigetek elnökére és feleségére, Imeldára, az tudja, hogy voltak korábban is méretes, világot felháborító stiklik. A lopott holmik gátlástalan áruba bocsátása, a nagy aukciósházak újabb gyakorlatai (például a harmadik fél vételi garanciája) megerősítették e terület komplex, pénzügyi-szolgáltatói jellegét. Ez ellenkezik az anonimitás hagyományos kereskedői követelményével, és valóban ellenőrzésért kiált. Itthon a Lehmann …

A Botticelli-rejtély

Művészeti aukciós piac a németajkú országokban 2019-ben Németország, Ausztria és Svájc a globális aukciós műkereskedelemből hagyományosan jóval kisebb szeletet tud kihasítani magának, mint amilyen pozíciót a művészet „termelésében” és „fogyasztásában” évszázadok óta kivívott, és tart meggyőzően ma is. A számok sokatmondók: míg az aukciók 200 legnagyobb forgalmat bonyolító művészének 8 százaléka és a világ 200 legismertebb műgyűjtőjének 9 százaléka e három országhoz kötődik (az Artprice és az ArtNews statisztikái szerint), addig a nemzetközi aukciós piac évi 12–18 milliárd dolláros forgalmából együttesen is csak alig több mint 3 százalékkal részesednek.  A legnagyobb nemzetközi aukciósházak, a Christie’s és a Sotheby’s – miközben persze az itteni gyűjtőkhöz fűződő kapcsolataik ápolására nagyon odafigyelnek – Németországban és Ausztriában egyáltalán nem árvereznek, míg svájci művészeti aukcióikon kizárólag helyi művészek munkáit viszik kalapács alá. Utóbbit az magyarázza, hogy míg a német és az osztrák képzőművészet sztárjai Dürertől Kirchnerig, Klimttől Richterig globális keresletnek örvendenek, a legdrágább svájci festők, így Ferdinand Hodler és Albert Anker műveit főleg helyi gyűjtők vásárolják, ezért hozzájuk „házhoz kell menni”. A három piacot tehát a „nagyok” lényegben átengedik a …

Kovács Margit és Rambó-kések: az Andrew G. Vajna-gyűjtemény

Nagyházi Galéria, Budapest A hazai árverések történetében új fejezet kezdődött 1993 márciusában Kádár Jánosné hagyatékának aukciójával. A politikusok tárgyainak értékesítése 2000 decemberében Göncz Árpád, majd 2011 májusában Sólyom László hivatali idejében kapott ajándéktárgyainak elárverezésével folytatódott, mindkét eseményre a Nagyházi Galéria és Aukciósházban került sor. Logikus módon fordult tehát hozzájuk Andy Vajna (1944–2019) özvegye férje kollekciójával.  A 2019. december 7-i aukción 259 tételbe sorolták a nemzetközi filmkészítés jól ismert producerének tárgyait. A galéria dolgozóinak munkáját dicséri a jó minőségű katalógus, melybe hét tételt egy pótlapon kellett beilleszteni. Vajna a halála előtti évben, 2018-ban a 14. leggazdagabb magyarnak és az 5. legbefolyásosabb személynek mondhatta magát. Így természetesnek tarthatjuk az árverés iránti fokozott érdeklődést – a kezdéskor majdnem annyian álltak a teremben, mint ahányan ültek.  Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az elmúlt években egymás után rendezték meg híres emberek, színészek, énekesek, politikusok hagyatékának árverését különböző aukciósházak. Számukra a Q.R.C.P. betűkkel rövidített követelményrendszer az irányadó. A fokozott forgalomképességet, azaz az árverésre kerülés lehetőségét a tétel minőségének (Quality), ritkaságának (Rarity), állapotának (Condition) és előéletének (Provenance) együttes jelenléte határozza meg.  Nyilvánvaló, hogy ismert személy esetében a tárggyal csak laza …

A tajvani gyűjtők feladták a leckét

Taipei Dangdai 2020 Másodjára rendezte meg január közepén Tajpejben kortárs művészeti vásárát 99 galériával és az egész várost bevonó programokkal Magnus Renfrew, az Art Basel Hong Kong alapítója. Idén társrendezőként maga mellé vette az Ázsiában jártas fiatal kurátort, Robin Peckhamet is, aki a megnyitón tökéletes kínai nyelvű beszédében elmondta: remélik, hogy a Dangdai Ázsia és a világ egyik vezető vásárává válik. Mostani formájában a Dangdai „kicsi, de pont elég nagy” – ahogyan Rachel Lehmann, a Lehmann Maupin társtulajdonosa fogalmazott. A vásár valóban kisebb az Art Baselnél, ennek ellenére a nulladik nap VIP-bemutatóján valódi tömeg alakult ki, a galériák beszámolója szerint pedig új gyűjtőket is sikerült megszólítani. „Tajpej zsong az élettől, a gyűjtők éhesek” – mondta Mariko Kawashima, az Axel Vervoordt Gallery Hong Kong vezetője. A tajvani műgyűjtők komoly, felkészült és tudásra nyitott közönségnek bizonyultak, akik – Lehmannt idézve – „rendesen megcsinálták a házi feladatukat”.  A legtöbb eladást is helyi gyűjtőkkel bonyolították le. David Zwirner már az első két órában eladta Luc Tuymans több munkáját is 1,5 millió dollár összértékben, illetve az idei Turner-díjas Oscar Murillo …

Viennacontemporary 2019 – Új igazgató, élénkebb hangulat

A viennacontemporary idén szellősebb elrendezésű, kereskedelmi tekintetben pedig valamivel mozgalmasabb volt, mint tavaly. A korábbi évekhez hasonlóan ez alkalommal is bő száz galéria vett részt, közel 30 országból. Ám a helyenként megújult, tágasabb hatást keltő tér mellett az is feltűnhetett a látogatóknak, hogy kevésbé volt magas a résztvevők száma. A Viennafair utódaként ötödik alkalommal megrendezett bécsi vásár Johanna Chromik személyében idén új művészeti igazgatót kapott. A lengyel származású, Németországban felnőtt Chromik karrierjét a jó nevű, berlini és lipcsei székhelyű Eigen+Art galériában kezdte. Ezt követően olyan, a nemzetközi színtéren is befolyásos berlini galériák szakmai vezetésével foglalkozott, mint a kreuzbergi brutalista templom betoncsarnokaiban működő König Galerie, és a valamivel fiatalabb KOW. A vásár struktúrája a korábbiakhoz hasonlóan jól tükrözte az osztrák piacot, és a jelenleg abban rejlő nemzetközi lehetőségeket: a nemzetközi kiállítók jellemzően a fő szekcióban központi helyet kapott lokális „mamutstandok” körül vagy a különböző kúrált szekciókban kaptak helyet. A megszokott elrendezés ellenére azonban a tavalyi, kereskedelmi tekintetben kifulladtnak tűnő vásárhoz képest 2019-ben élénkebb volt a hangulat. Elképzelhető, hogy az új művészeti igazgató berlini piaci szcénába való …

„Jövőre folytatjuk!” – London után – beszélgetés a Dobossy Aukciósház vezetőivel

Bátornak, esetenként vakmerőnek ítélte a szakma a 2017-ben alakult Dobossy Aukciósház tervét, hogy a hazai árverezőházak közül elsőként lép ki a nemzetközi színtérre, és magyar kortárs képzőművészek alkotásaiból a világ egyik legfontosabb – és Európa messze legnagyobb – műkereskedelmi központjában, Londonban rendez aukciót. Az árverés október 3-án sikeresen lezajlott, s néhány nappal később azért ültünk le beszélgetni a ház két alapítójával és vezetőjével, Kováts Nórival és Kováts Dáviddal, hogy megismerjük kezdeményezésük hátterét, az aukció tanulságait, s egyúttal jövőbeli terveiket. Interjúalanyainkat aligha kell bemutatni: szakmai tapasztalataikat édesapjuk, a hazai kortárs műkereskedelem egyik vezető szereplője, Kováts Lajos oldalán gyűjtötték. Dávid saját, nemzetközi kitekintésű galériát is nyitott, majd négy éven át a Sotheby’snél dolgozott, Nóri pedig 2015-ben átvette édesapja árverezőháza, a Blitz vezetését. Jó két éve indították el közös műhelyüket, a Dobossy Aukciósházat, mely az azóta eltelt rövid idő alatt is a hazai kortárs piac fontos szereplőjévé vált.  – Hogyan, milyen tapasztalatokra alapozva döntöttetek úgy, hogy öt itthoni árverés után máris megpróbálkoztok London „bevételével”? K. D.: – Ez igazából már a kezdetektől fogva ott volt a terveink között, …

Elefánt a porcelánboltban – hajcsárral

Kunsthaus Lempertz, Brüsszel A belga főváros szecessziós palotákkal ékes belvárosában stílusos helyszínválasztás volt az az eklektikus-szecessziós műemlék épület, ahol a kölni aukciósház helyi filiáléja immár fél évtizede székel. Idén szeptemberben rendeztek itt először árverést 134 válogatott tétellel a húszas-harmincas esztendők egyedi bútoraiból, márkás használati és lakásdíszítő tárgyaiból „The Modern Style” címmel – amely a francia „style moderne” megfelelője volt, amíg a hatvanas évektől közhasználatúvá nem vált az „art déco” kifejezés. Noha főleg a nagy nevek és műhelyek legértékesebb ritkaságaira koncentráltak, a „papírforma” jobbára nem jött be, azaz a cég szakértőinek olykor a realitástól elrugaszkodott értékbecslése és előzetes reklámozása végül igencsak eltért a tényleges vásárlásoktól. A beadók és a véletlen jóvoltából a tételek jelentős hányada dekoratív, tréfás vagy drámai állatábrázolás volt, az alapanyagok és előállítási technikák széles skáláján mozogva. Egyaránt szerepeltek a kínálatban a francia Daum fivérek üvegremekei Nancyból, René Lalique párizsi kristálytermékei, Limoges fajanszműhelyének, a szász Meissen, a bajor Nymphenburg királyi porcelánmanufaktúráinak vagy a párizsi és berlini bronzöntödéknek a tárgyai. A német Paul Walter „állatspecialista” párhuzamosan mindvégig kétféle anyagból mintázott arasznyi kisplasztikákat, tőle színes zománcú meisseni porcelánkakadu és -tukán éppúgy felbukkant a tételek közt, mint patinázott bronzból gém, kőszáli kecske, vadkan, és koca malacaival (utóbbiak Meissen közelében, …