Month: október 2017

Íme, a Kieselbach Galéria őszi aukciójának legdrágább tételei

Kontuly Béla csendélete kelt el a legmagasabb áron, 60 millió forintért vasárnap este a budapesti Kieselbach Galéria őszi árverésén, amelyen sok más mellett Czigány Dezső, Mednyánszky László, Kmetty János és Czóbel Béla alkotásaira is licitálhattak az érdeklődők. A római iskola egyik főművének számít Kontuly Béla Csendélet kaktusszal és narancsokkal című képe, amely jó példája annak a letisztult, hűvösségig elegáns stílusnak, amely az 1920-as évek második felétől egész Európát meghódította. A nemzetközi rangú műalkotásra 36 millió forintról indult a licit. Magas áron, 38 millió forintért talált gazdára Czigány Dezső Kalapos nő virágos kertben című, 1909-ben festett alkotása, amely egy vidéki gyűjteményből bukkant elő, Budapesten eddig egyszer, a Nyolcak 2011-es kiállításán, a Szépművészeti Múzeumban láthatta a közönség. Az idilli témájú és hangulatú kép az egyik legnépszerűbb a magánkézben lévő magyar fauve alkotások közül. A festmény kikiáltási ára 24 millió forint volt. A francia fővárosból tért vissza a közelmúltban Czóbel Béla 1926-ban festett Párizsi részlete. A nagyméretű festmény az életmű legfontosabb darabjai közé tartozik, kikiáltási ára 17 millió forint volt, végül 36 millió forintért ütötték le. Czóbel Béla Önarcképe 3,2 millióról indulva 5 millió forintért kelt el, a Párizsi …

Magyarok a Sotheby’s londoni Bauhaus-árverésén

Az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendenek a nagy nemzetközi aukciósházak tematikus árverései,  a Sotheby’s most arra vállalkozott, hogy október 6-án Londonban a Bauhaust állítja a középpontba – írja az arportal.hu. A Bauhaus – Defining a Century címet viselő árverésnek csak 33 tétele lesz. “Az intézményhez szorosan kötődő mesterek mellett tanítványaik és olyan művészek alkotásaira is lehet majd licitálni, akiknek munkásságára a Bauhaus jelentős hatást gyakorolt. Hálás pedig a feladat részben ugyanezen okból, hiszen az aukciósház ritka csemegéket ajánlhat a gyűjtők figyelmébe, de azért is, mert a Bauhaus tevékenységének sokoldalúságából adódóan a nagy árveréseken ritka műfaji sokszínűséget kínálhat, a festményektől és grafikáktól kezdve a fotókon és fotogramokon át a bútorokig és design objektekig.“ –  írta cikkében Emőd Péter. Az árverés 17. – az egész este második legmagasabb becsértékű – tétele Moholy-Nagy László munkája, a Cím nélkül (Dessau) lesz. A fotogram  a művész első feleségét, Luciát ábrázolhatja és a Sotheby’s  250-350 ezer fontot vár az 1925-26-ban készült alkotásért. A mű előbb Hattula Moholy-Nagy tulajdonában volt, majd tőle került ahhoz a gyűjtőhöz, aki most kalapács alá bocsájtja azt. Az aukció katalógusa a művet „különösen magával …