Sokszor kérdezzük magunktól: mi legyen most? Ez a kérdés végigkíséri az életünket, a gyermekkori bringázásoktól egészen a felnőttkori hivatáskeresésig. Szőke Péter Jakab festőművész számára ez az út a salgótarjáni „betonvölgyből” indult, és az építészeten keresztül vezetett a festészet szabadságáig.   Kettősség és a képek születéseA művész gyermekkorát meghatározta a modern város és a nagyszülői falu kettőssége, a régi és az új kapcsolata. Az alkotás misztériumával édesanyja sötétkamrájában találkozott először, ahol a vegyszerek titokzatos ereje révén arcok lenyomatai jelentek meg a papíron. A fekete-fehér fotók hatása, a valóság átalakulása már korán rabul ejtette.   Építészet: A kreativitás mint támaszBár a művészet könyvek és albumok formájában mindig körülvette, sokáig nem hitte, hogy valaki felnőttként „csak” ezzel foglalkozhat. Így talált rá az építészetre, ahol megtanulta, hogyan válik a poros földből épület. A kivitelezésben talált rá igazán önmagára: nem mások álmait rajzolta, hanem élő tereket hozott létre. A kreativitás mindennapi támasza lett a problémák megoldásában, de valami mégis hiányzott: a gyermekkori játék tisztasága.   A váltás: 34 évesen új utakonA vágy, hogy megossza belső világát, az „édes fájdalmat és gyötrő …

A kortárs magyar festészet palettáján különleges helyet foglal el Bereczki Kata alkotói szemlélete, amely a személyes nosztalgiát képes egyetemes társadalmi tapasztalattá emelni. Radák Eszter növendékeként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2011-ben végzett alkotó útja nem volt egyenes vonalú: a gyermekkori rajz tagozatot egy „civil” gimnázium, majd egy rövid építészmérnöki kitérő követte. Az igazi elhatározás 23 évesen született meg, s azóta a festészet nem csupán szakmája, hanem hivatása is. Művészetét egyfajta kettősség jellemzi: képei grafikus jellegűek, ami a digitális tervezés és a fotóalapú kiindulópont eredménye, mégis ízig-vérig festői narratívák. Stílusa tudatosan reduktív. A látványt homogén felületekre bontja, a környezetet pedig a végletekig leegyszerűsíti. Csak azok a tárgyak és elemek maradnak a vásznon, amelyek elengedhetetlenek a történetmeséléshez. „Kívülálló megfigyelőként lépek fel, dokumentálok és kiemelek” – alkotásainak legfontosabb stílusjegye az arctalanság. Az alakok vonásainak elhagyása nem fosztja meg a képet az érzelmektől, épp ellenkezőleg: szabaddá teszi az utat a néző számára. Az arc nélküliség által a szereplők bárkivé válhatnak – a mi nagymamánkká, a mi szomszédunkká, vagy akár saját magunkká. Festészetének központi témái a hétköznapi jelenetek, amelyek mindannyiunk kollektív …