Összes cikk Virág Judit Galéria cimkével

Szinte minden napra jut egy aukciós esemény a következő héten!

Június 1. és 6. között könyvekre, papírrégiségekre, festményekre, kortárs alkotásokra, grafikákra, Zsolnay kerámiákra és műtárgyakra licitálhatnak a gyűjtők. Mutatjuk, milyen dátumokat érdemes feljegyezni! Június 1-jén rendezi meg a Virág Judit Galéria 5. Kortárs aukcióját. Az árverésen 105 tétel kerül kalapács alá és olyan alkotók műveire licitálhatnak a gyűjtők, mint Keserü Ilona, Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István, Lakner László és Csernus Tibor. Az aukció legdrágább tétele Keserü Ilona Marylin és a tenger című 1933-as műve, melyen azonnal szembetűnik a művész jellegzetes kézjegye. A sírkő motívumokból képzett hullám egészében hatja át a képet, a hetvenes évek ceruzarajzait idéző vonalkázások felborzolják és megmozgatják a felületet. A harsány kék szín a tengerre utal, az érzéki vászondomborítás a filmcsillag testét, bőrét idézi. A képen minden mozog és pulzál. A Marilyn és a tenger című festmény mégsem egy tájkép, hanem egy belső élmény, hangulat kivetülése. Az alkotás 30 millió forintos indulóárat kapott.Az aukció teljes katalógusa itt érhető el. Június 2-án a Virág Judit Galéria Tavaszi aukcióján licitálhatnak a gyűjtők. Az árverés egyik szenzációja Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye, amely az életművön …

Meglepetés karácsonyra – temérdek aukción licitálhatnak a jövő héten!

Újabb erős hét elé nézünk! December 14. és 20. között könyvekre, papírrégiségekre, vitrinfotókra, festményekre, kortárs alkotásokra, grafikákra és műtárgyakra licitálhatnak a gyűjtők. A járványhelyzet miatt az aukciók többségén online, telefonon és vételi megbízással is érvényesíthetik licitjüket. December 14-én tartja 37. árverését a Múzeum Antikvárium. Az árverés kiemelt tétele Szerb Antal Hungary in he Older English Literature gépirata. A 11 oldalas írás tizen-egynéhány évvel ezelőtt került elő, ekkor hosszas kutatómunka után publikálták magyar fordítását a Jelenkor című folyóiratban. A szöveg keletkezésének pontos dátumát nem tudni, valószínűleg 1940 legelején íródott, hogy mely kiadvány számára, az sem tisztázott. A gépirat kikiáltási ára 150 ezer forint. Hétfő este 7 óráig adhatják le licitjüket az Axioart 2. Vitrinfotó árverén. A 125 tételt felvonultató online aukción olyan filmek lobby fotói kerülnek kalapács alá, mint az Ómen, Lara Croft: Tomb Raider, Jó, reggelt Vietnám!, Az ötödik elem. A teljes katalógus itt érhető el. Ismét erős anyaggal zárja a 2020-as évet a Bodó Galéria és Aukciósház. A 207 tételt felvonultat aukción 19-20. századi magyar festményekre, kortárs művekre, valamint Zsolnay kerámiákra és 19-20. századi …

Évszázadon keresztül lappangó művek és kiemelkedő kortárs anyag a Virág Judit Galéria téli aukcióin

Idén online, két részletben rendezik meg a Virág Judit Galéria téli aukcióját. December 18-án háború utáni és kortárs művekre, míg december 19-én klasszikus művekre lehet licitálni. Kalapács alá kerül Munkácsy Mihály Naplemente című festménye és Tihanyi Lajos Aktja is, a művek több mint 100 év elteltével csak napjainkban kerültek újra a magyar közönség elé. Az aukciós anyag online, valamint december 17-ig a Virág Judit Galériában is megtekinthető. A nagy nemzetközi aukciósházak gyakorlata azt mutatja, hogy az online térben kiemeltebb figyelem övezi a tematikus árveréseket, ezért a Virág Judit Galéria egymás követő két nap rendezi meg téli aukcióját. A liciteket a galéria saját online felületén, telefonon és vételi megbízással várják. December 18-án a háború utáni és kortárs művek aukcióján 59 tétel kerül kalapács alá, többek között Reigl Judit, Rozsda Endre, Fiedler Ferenc, Nádler István és Méhes László művei, másnap pedig klasszikus művekre lehet lehet licitálni.  A téli aukció egyik legnagyobb szenzációja Munkácsy Mihály Naplemente című műve. Az 50 millió forintos kikiáltási árról induló impresszionisztikus tájkép kivételes kvalitásai miatt a Munkácsy-életmű egyik legfontosabb alkotásának tekinthető, azonban több mint …

Háború utáni és kortárs kulcsművek a Virág Judit Galériában

Az utóbbi évek legnagyobb jelentőségű kortárs árverése volt hazánkban a Virág Judit Galéria tavaly megrendezett, Háború utáni és kortárs művek aukciója. November 15-én ismét a korszak alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők, köztük Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter kulcsműveire. A 114 tételt bemutató kiállítást november 14-ig ingyenesen lehet megtekinteni a Virág Judit Galériában.    Tavaly novemberben szervezte meg a Virág Judit Galéria első, háború utáni és kortárs művekből álló aukcióját, melyen Nádler István, Lakner László, Keserü Ilona és Csernus Tibor műve is a korábbi legmagasabb leütési ár többszöröséért kelt el. Az akkori eredmények tovább erősítették a hazai és a nemzetközi műtárgypiaci érdeklődést a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek és a kortárs magyar képzőművészet iránt, és komoly hatással voltak az érintett alkotók nemzetközi piaci értékére is. Azóta számos magyar alkotó ért el külföldön kiemelkedő eredményeket, legutóbb Bak Imre Orange című műve kelt el rekordáron Lengyelországban. A november 15-i aukció eredményei tovább erősíthetik a magyar kortárs képzőművészet helyzetét, ezért az árverésen kiemelt érdeklődésre számítanak. Míg a helyszínen biztonsági intézkedések segítik az egészség védelmét, a Virág Judit Galéria saját online felületén keresztül …

Szokatlanul erős szeptemberre számíthatnak a gyűjtők

Könyvek, kéziratok, porcelánok, bútorok, szobrok, néprajzi tárgyak és festmények is kalapács alá kerülnek az elkövetkező napokban. A Virág Judit Galéria és Kieselbach Galéria szeptemberi árverésén pedig leütési csúcsok is dőlhetnek. Impozáns anyaggal, háromnapos eseménnyel kezdi az őszt a Nagyházi Galéria és Aukciósház. Szeptember 15. és 17. között több mint 1000 tétel kerül Soóky Marietta és Nagyházi Lilla kalapácsa alá. Régi mesterek festményei mellett, 19. és 20. századi műalkotások, iparművészeti és néprajzi tárgyak kaptak helyet a katalógusban. A festmény anyagából érdemes kiemelni Kádár Béla Virágcsendélet gyümölcsökkel című alkotását és Schönberger Armand Gondolkodó olajképét, előbbi 1,8 millió forintos, utóbbi 1,2 millió forintos kikiáltási árat kapott. A háromnapos eseményt az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően akár otthonában is nyomon követheti. Az első napra itt, a második napra itt a harmadik napra pedig itt tud jelentkezni. Színvonalas könyves anyaggal várja a gyűjtőket a Ráday Galéria és Antikvárium 3. online árverésén. A 100 tételből álló aukció katalógusa itt tekinthető meg. Több, mint 500 tétellel várja a gyűjtőket a Honterus Antikvárium szeptember 18-ai árverésén. A katalógus legdrágább tétele A Magyar Történelmi Társulat sorozatának 42 kötete. A mutatós …

A Virág Judit Galéria a hazai műkereskedelmi aukciós piac élén

2019 legdrágább műalkotásai A tavalyi év hazai árverésein értékesített tíz legdrágább képzőművészeti alkotása közül hat a Virág Judit Galéria aukcióin került kalapács alá. 2019 legmagasabb áron eladott festménye 190 millió forintos leütési árral Rippl-Rónai József Kertben című műve lett, de nem sokkal maradt el mögötte Vaszary János Dunaparti korzója sem, amely 140 millió forintért talált gazdára. A harmadik és negyedik helyen Dénes Valéria Bruges című alkotása és Kádár Béla Concertinája osztozik; mindkét alkotás 110 millió forintért kelt el. A magyarországi műtárgykereskedelmi eredmények magasan meghaladták a korábbi rekordokat. Ezen felül érdekes tendencia, hogy míg a klasszikus modern főművek kínálata csökken, addig hazai szinten kiugróan emelkedik az érett kortárs, a 60-as, 70-es, 80-as években született munkák iránti érdeklődés. Erre a műtárgypiaci változásra reagálva 2019 őszén először rendezett háború utáni és kortárs művekből aukciót a Virág Judit Galéria. A szakmai értékelések szerint az árverés mérföldkő lett a kortárs műalkotások piacán. Több életműrekord is született: a legnagyobb szenzáció a korszak szimbolikus jelentőségű alkotása, Lakner László Metamorfózis (1964-1967) című festményének 42 millió forintos leütési ára lett, de Nádler István Kapcsolatok című műve is …

Ezek voltak 2019 legdrágább művei a nemzetközi és a hazai aukciós piacon

Míg a nemzetközi aukciós piac idén az egy évvel korábbinál gyengébb forgalmat produkált, idehaza nem érvényesült a negatív trend. Az abszolút csúcsárak sehol nem forogtak veszélyben, de külföldön és itthon is számos életmű-rekord született. A globális piacon erőteljesen érződött a csúcsművek kínálatának ritkulása. Nemcsak a Leonardo (?) Salvator Mundija által felállított 450 millió dolláros rekord maradt elérhetetlen, de még a 2018-as év 157 milliós csúcsára is, amit egy Modigliani-aktért fizettek a Sotheby’s-nél.  Idén 110,7 millió dollár is elég volt a lista első helyéhez, amit az árverések évtizedek óta egyik legsikeresebb szereplője, Claude Monet ért el szénakazlakat ábrázoló sorozatának egyik 1890-es darabjával. Ez az ár pontosan kétszerese volt a mű becsértékének és nemcsak Monet számára jelent új rekordot, hanem az impresszionista festészet egésze számára is. Érdekesség, hogy miközben a nemzetközi árverőházak versenyében az összforgalmat tekintve a Christie’s biztosan vezet a Sotheby’s előtt, az év rekordeladása a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ezúttal is a Sotheby’s nevéhez fűződik. Míg tavaly egyetlen élő művész, David Hockney alkotása került be a TOP 10-be, idén már három is, közülük Jeff Koons Nyula 91,1 millió dollárral, az élő művészek …

Áttörés a kortárs magyar műtárgypiacon

A Virág Judit Galéria kortárs aukciójának eredményei tovább növelhetik a hazai képzőművészet iránti érdeklődést  A Virág Judit Galéria háború utáni és kortárs művekből rendezett aukcióján Nádler István, Lakner László, Keserü Ilona és Csernus Tibor művei is rekord áron keltek el. Az elért eredmények fordulatot jelentenek a műtárgypiacon, és komoly hatással lehetnek az érintett magyar képzőművészek nemzetközi piaci értékére is.  Az utóbbi években a nemzetközi és a hazai műtárgy-kereskedelemben is egyre nagyobb az érdeklődés a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar képzőművészete iránt. Ezért az őszi árverési szezon egyik legizgalmasabb aukcióját rendezte a Virág Judit Galéria, hiszen a nagyközönség egyszerre több mint 100 háború utáni és kortárs műre licitálhatott, köztük számos kulcsfontosságú alkotásra. A tematikus árverésen sorra dőltek meg az életműrekordok: Nádler István, Lakner László és Keserü Ilona alkotása is a korábbi legmagasabb leütési ár többszöröséért kelt el. A novemberi aukció egyik szenzációja és a korszak szimbolikus jelentőségű alkotása, Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye 2015-ben volt kiállítva a Ludwig Múzeumban, addig több mint 45 évig nem láthatta a hazai közönség. A tigris fejű …

Ötven évig nem láthatták azt, amit most eladnak

Karácsonyi online aukciót tart a Nagyházi Galéria, a Virág Judit Galéria pedig száznál is több háború utáni és kortárs művet árverez el. Ezen a héten értékes plakátokra és könyvritkaságokra is licitálhatnak a műgyűjtők és az érdeklődők. Az Axioart 117 posztert felsorakoztató online plakátaukciója november 14-én este 8 órakor zárul. Az árverésen ritkaságszámba menő kereskedelmi plakátokra, kultfilmek posztereire és angol nyelvű filmplakátokra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukció teljes katalógusa itt tekinthető meg. November 15-án 30. alkalommal rendez plakátárverést a Pest-Budai Árverezőház. A 216 tételből álló aukción dekoratív filmplakátok, politikai, zenei, szocreál, kiállítási, mezőgazdasági és reklámplakátok kaptak helyet. A filmplakátokban bővelkedő aukción igazi ritkaságok is kalapács alá kerülnek. Ilyen például a Helényi Tibor által 1984-ben komponált Csillagok Háborúja: A Jedi visszatér plakát, mely 300 ezer forintos indulóárral várja a licitálókat. A Laskai Osvát Antikvárium november 16-ai árverésén könyvek, folyóiratok, fotográfiák, kéziratok, plakátok, röplapok, termékkatalógusok, metszetek és térképek kerülnek kalapács alá. A mostani anyagból érdemes kiemelni Gulielmus Rouillius Prima (-secunda) pars promtuarii iconom című kötetét. Rouillius műve a világtörténelem 828 jelentős személyét ismerteti Ádám és Évától a XVI. század közepéig. A rövid életrajzok mindegyikét rézmetszetű portrékkal illusztrálja. Az árverés kiemelkedő darabja a Bak …

Régi magyar kincsek kerültek haza Amerikából

Izgalmas hét elé néznek a könyvritkaságokat gyűjtők és a műkincseket befektetésként vásárlók egyaránt: három könyvárverést is rendeznek, a Virág Judit Galéria pedig vasárnap tartja őszi árverését. Az utóbbin kalapács alá kerül egy amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-festmény, a Concertina, amelyre 40 millió forinttól lehet licitálni. A könyvek iránt érdeklődőknek érdemes az október 18-ai dátumot feljegyezniük, ugyanis az Ex Libris és a Kárpáti és Fia Antikvárium ezen a napon tartja teremárverését, illetve a Múzeum Antikvárium online aukcióján is október 18-ig licitálhatnak az Axioart weboldalán. Az Ex Libris árverésén folyóiratok, kéziratok, metszetek és térképek kerülnek kalapács alá. Külön blokkot kapott a gasztronómia, a jog, a judaika, a nyelvészet, a vadászat, a természettudomány, a politika, az emigráns irodalom, az utazás, a földrajz, a szépirodalom és a Gáspár Jenőnek dedikált könyvek. A mostani anyagból érdemes kiemelni Penther Joh(ann) Friedr(ich) Praxis geometriae, worinnen… című gazdagon illusztrált könyvét, ami a legjelentősebb és legnagyobb hatású XVIII. századi földméréstani munka. A gyakorlati matematika minden részterületére kiterjedően, igen alaposan, számos példán keresztül, szemléletesen tárgyalja a föld- és magasságméréshez, tervek, térképek, alaprajzok, madártávlati képek készítéséhez szükséges ismereteket, geometriai rajzok szerkesztését, geometriai …