Month: december 2018

Szürrealista művekkel zárja az évet a BÁV kortárs aukciója

Náray Tamás képzőművészként is bemutatkozik az árverésen  Kortárs aukcióval zárja az évet a BÁV Aukciósház december 19-én. A több mint 100 tételt felsorakoztató kínálatban olyan közismert nevek szerepelnek, mint feLugossy László, ef Zámbó István, Aknay János, Gyarmathy Tihamér, Gyémánt László vagy Fehér László. Az érdeklődők emellett az eddig elsősorban divattervezőként ismert Náray Tamás és a külföldön is befutott A. Nagy Gábor műveire is licitálhatnak, de a legfrissebb, 2018-as alkotások is szerepelnek a kínálatban. Az elmúlt évben azért indította újra a kortárs árveréseket a BÁV, mert a hazai és nemzetközi trendek is azt mutatták, hogy ez a műtárgycsoport gyűjtői és befektetési szempontból is az egyik legnépszerűbb. Ezt igazolta az Aukciósház novemberi művészeti aukciójának kortárs anyaga is, amelyből több festmény egymillió forint fölötti leütést is elért. A mostani kollekció összeállítói – néhány kiemelt tételt leszámítva – alacsony kikiáltási árakat határoztak meg annak érdekében, hogy minél szélesebb gyűjtői és befektetői kört tudjanak megszólítani. Az anyag gerincét a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapítóművészei közül feLugossy László, ef Zámbó István és Aknay János művei alkotják.  A saját alkotásaik bemutatására az …

És igen! Folytatjuk az artportal kortárs művészeti kurzusát!

Az artportal kortárs művészeti előadás–sorozata folytatódik: jövő év elején ismét hat előadást tartunk, amelyekre már jelentkezni is lehet! Örömmel jelentjük, hogy az artportal : képző sikeresen zajlik, hamarosan zárjuk az első kurzust. Nekünk is új volt minden. Először próbáltunk meg kilépni az online térből, és a cikkeink “meghosszabításaként” előadásokat szervezni, közvetlen találkozásként, párbeszéd-lehetőségként azokkal, akik olvasnak minket. Az élmény abszolút pozitív, és bennünket is feldob, hogy sokan kiváncsiak a mondanivalónkra, nem csak a cikkeinkben, hanem egy-egy prezentáción is. Minthogy többen is lemaradtak erről az első előadás-sorozatról, és úgy tapasztaltuk, volna érdeklődés a folytatásra, megismételjük az első sorozatot, 2019 februárjától. “Hat előadás, amely bevezet a kortárs képzőművészet működésébe, intézményrendszerébe, jelenlegi gyakorlataiba.” Mire jó a művészet? Hogyan képződik az érték? Hogyan működik a kortárs műkereskedelem? Miként lehet tájékozódni az art world dzsungelében? Milyen az intézményrendszer? Hogy néz ki a hazai helyzet, milyen a kritikus, eleven, kortárs művészet jelenlegi pozíciója? Kik a szereplők, hol vannak a referenciapontok? Érdekelne, hogy mi volt eddig, és mire lehet számítani? A Qubit.hu így számolt be az artportal : képző nyitóelőadásáról! A Papageno.hu pedig …

Kemény hétvége, némi nosztalgiával – Virág Judit Galéria, Kieselbach Galéria, Contempo Auctions

Néha nagyon nehéz különbséget találni a két vezető árverezőház aktuális anyaga és eredménye között, legfeljebb egy-egy egészen kiemelkedő jelentőségű tétel – rendszerint decemberben – vagy egy megszerzett/beesett hagyaték jelenti az eltérést, hol az egyik, hol a másik galéria javára. Ezúttal októberben látványosan különbözött a Virág Judit Galéria és a Kieselbach Galéria kínálata, mivel az előbbi – 20. születésnapját ünnepelve – jóval több értékes tételt indított, mint a konkurense, és mint amennyit ilyenkor ősszel megszokhattunk. Emellett a Contempo is erre a hétvégére szervezte kortárs aukcióját, nyilván akaratlanul, és hála a technikának, aki igazán licitálni akar, ma már számos eszközzel megteheti, akár több helyen is párhuzamosan. Húsz évvel ezelőtt még a Kongresszusi Központ folyosóján kiállított anyagból lehetett választani, a Virág Judit Galéria alapterülete ugyanis töredéke volt a mostaninak: először a Falk Miksa utca egyik oldalán (Kieselbachék hátrahagyott üzlethelyiségét kibérelve), majd az egykori fénymásolószalon helyén, az utca túloldalán, a mai alsó szintek nélkül. Az az újításuk, hogy hosszabb méltató szöveget közölnek az értékesebb tételek mellett (az első katalógus elkészítésében 14 művészettörténész működött közre!), meghozta a magas árakat, az …

Bőséges magyar jelenlét – Viennacontemporary_2018

Ugyan a vásárokon általában bizonyos szelekciós elvek mentén kiállított kortárs műtárgyak szerepelnek white cube-szerű standokon, mégsem érdemes ezekre kiállításként vagy kisebb tárlatok összességeként tekinteni. A legjobb esetben is a múzeumi daraboktól egészen az epigonizmusig terjed a skála. Kézenfekvőbbnek tűnik tehát piaci jellege alapján, pusztán az értékesítések tükrében mérni a sikert. Noha a költségek és az árak egyenesen arányosak az adott vásár nemzetközi rangjával, annak színvonalátmégsem lehet kizárólag anyagi szempontok alapján megítélni. A több ezer műtárgyat felvonultató heterogén anyag, valamint az aktuális eladások minden évben kirajzolják egy-egy ilyen rendezvény karakterét. A viennacontemporary idei kiadását ismét a vezető bécsi galériák dominálták. Tekintélyes méretű standjaik a hagyományokhoz híven egymás mellett kaptak központi helyet. Nem annyira az egyes művek, mint inkább ezek a zömükben sok alkotót bemutató tágasabb terek határozták meg az összképet. A gazdag művészportfólióval rendelkező befolyásos helyi galériák hazai pályán minél több művészüknek igyekeznek lehetőséget adni. Számos esetben a művészkör egy részének az otthoni vásár jelent egyedül biztos eladási lehetőséget. Jó példa erre a Galerie Krinzinger, amely a nemzetközi húzónevek mellett osztrák művészeket, új felfedezetteket is szerepeltet. …