Author: artportal

Sacha Jafri vadonatúj név a legdrágább élő képzőművészek toplistáján – és vele új gyűjtők is megjelentek

Még csak március van, de úgy tűnik, 2021 a legdrágább élő festők toplistája átírásának éve lesz. Olyan nevek kerülnek a lista élbolyába, amelyek szélesebb gyűjtői körökben eddig alig voltak ismertek. A hó elejének szenzációját az amerikai Beeple digitális munkájának, az első valódi NFT-ként hirdetett kollázsának 69 millió dolláros ára jelentette, amivel a művész a legdrágábbak rangsorában rögtön Jeff Koons és David Hockney mögé sorolt be – azaz csak két olyan művész előzi meg, akik már hosszú évtizedek óta a műpiac kedvencei közé tartoznak. És alig tértünk magunkhoz az ámulatból, máris itt van az újabb szenzáció: egy brit képzőművész, Sacha Jafri The Journey of Humanity című, a világ legnagyobb méretű, vászonra festett képeként a Guinness rekordok könyvébe is felvett alkotása Dubaiban, egy jótékonysági rendezvényen, 62 millió dollárért kelt el. Jafri így – közvetlenül Beeple mögött – egy csapásra a negyedik legdrágább élő művész lett, messze megelőzve többek között Gerhard Richtert, Ed Ruschát, Christopher Woolt, Brice Mardent vagy Georg Baselitzet. Mindez persze sokféleképp értelmezhető, a legjóindulatúbban például úgy, hogy a gyűjtők nem élnek a nagy nevek bűvöletében, nyitott és …

New Yorktól Jeruzsálemig nem csitulnak a viták a múzeumi műtárgyeladásokról

Sok múzeum kitart a nehéz helyzetben „életmentőnek” vélt eladások mellett, mások viszont visszavonulót fújnak. Friss hírekkel jelentkezünk. Ez a vita nem új keletű, de a múzeumoknak a pandémia következtében kiéleződött anyagi problémái miatt az elmúlt egy évben új lendületet kapott; tavaly októberben már mi is foglalkoztunk vele. Az ilyen hírekben legtöbbször amerikai múzeumok szerepelnek, aminek számos oka van. Egyrészt a közpénzből folyósított, azaz inkább kiszámítható támogatásoknak az USÁ-ban kisebb szerepe van a múzeumok fenntartásában, ezáltal a saját bevételek elmaradása sokkal hamarabb fenyegethet létében is egy intézményt; másrészt a téma az ottani múzeumok körül kialakult nagy létszámú baráti és támogatói köröknek köszönhetően sokkal erőteljesebb érdeklődést kelt a közvéleményben. De fontos az is, hogy az amerikai múzeumok műtárgyállományának gyarapodása az átlagosnál jóval nagyobb mértékben alapul a sokszor egészen nagyvonalú – részben a bőkezű támogatók adóterheinek csökkentését szolgáló – adományokon, így a gyűjteményekbe gyakrabban kerülnek be olyan tárgyak is, amelyek kevésbé tartoznak a gyűjtőkörbe, esetleg minőségük nem üti meg az elvárt szintet, azaz elidegenítésük mellett komoly érvek szólhatnak. Erre rendszerint van is lehetőség – de „békeidőben” csak akkor, legalábbis a …

Film készült az utóbbi idők egyik legnagyobb műkereskedelmi botrányáról, és van benne pár baki

2011-ben valósággal sokkolta a New York-i szcénát, amikor egyik napról a másikra váratlanul bezárt a város talán legpatinásabb, több mint másfél évszázados múltra visszatekintő galériája, a Knoedler. Most egy egész estés dokumentumfilm mutatja be, mi áll a közvélemény számára teljesen váratlan lépés hátterében. Hogy a képzőművészet sokak számára még ma is kicsit misztikus világának fejleményei egyre szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, sok más egyéb mellett az is mutatja, hogy mind több dokumentumfilm készül a témában és ezek forgalmazói egyre gyakrabban vélik kifizetődőnek a széles körű nemzetközi forgalmazást. Az utóbbi évtizedek eddigi legismertebb festményhamisítójának „pályáját” bemutató 2014-es német film, a Beltracchi – A hamisítás története a hazai mozikba is eljutott, és viszonylag nagy érdeklődést keltett az a The Price of Everything című, itthon Senki többet címmel forgalmazott, négy évvel későbbi amerikai dokumentumfilm is, ami azzal foglalkozott a szcéna számos közismert szereplőjét megszólaltatva, hogyan hat a társadalmi értékrendek változása a kortárs művészeti piacra és milyen törvényszerűségekre épül az árképzés, azaz hogyan lehet beárazni a beárazhatatlant. A legfrissebb mozi pedig a tavaly bemutatott, ugyancsak amerikai Made You Look: The True Story About Fake Art (magyar címén A …

Új aukciós rekordot érhet el a legismertebb-magyar indiai képzőművész

Amrita Sher-Gilnek (1913-1941) Indiában valóságos kultusza van és igazi eseménynek számít, amikor mindössze 172 festményt számláló életművének valamelyik darabja kalapács alá kerül. Mint most, a Christie’s március 17-i árverésén.  A tragikusan fiatalon elhunyt festő életművével hidat épített a Nyugat és India művészeti víziói között. Pályájáról akkor írtunk bővebben, amikor 2018 végén a Sotheby’s első, Mumbaiban tartott árverésén 2,7 millió dollárért cserélt gazdát egy lánykaportréja. Ritka esemény az ilyen, hiszen az életmű a darabszámot tekintve szerény és a festmények döntő része Új-Delhiben, a National Gallery of Modern Art birtokában van. (Ezeket a munkákat egy virtuális túra keretében itt lehet megtekinteni.) Indiában Sher-Gil műveit 1976-ban „nemzeti kinccsé” nyilvánították, azaz védettséget élveznek, így külföldi gyűjtőknek többnyire csak annak a néhány munkának a megszerzésére lehet esélyük, amiket még más országokban őriznek. Ilyen az az 1932 körül, azaz a művész alig 20 éves korában született női portré is, ami Párizsban – Magyarország és India mellett Sher-Gil életének harmadik fontos színhelyén – készült és a mostani árverésig nem is hagyta még el Franciaországot. Most viszont átszállították az óceán túlsó partjára, hogy New Yorkban kerüljön kalapács alá a …

Azt hittük, mindent tudunk a Sikolyról, pedig még ma is szolgál meglepetésekkel

Az oslói múzeumok szakemberei a festmény első, 1893-as változatának egyik rejtélyét fejtették meg – miközben az is rejtély, miért tartott ez ilyen sokáig. A nagy norvég festő, Edvard Munch Sikoly (A sikoly) című munkája az egyetemes művészettörténet egyik legismertebb, legtöbbet reprodukált festménye – még úgy is, hogy a reprodukciókon sokszor nem ugyanaz az alkotás szerepel. Mert, miközben a Mona Lisárólbeszélve egyértelműen Leonardonak a Louvre-ban őrzött remekére gondolunk, s az Éjjeli őrjáratmindig Rembrandtnak az amszterdami Rijksmuseumban őrzött monumentális vásznát juttatja eszünkbe, a Sikolyból több közismert változat létezik, amik összesen 17 év alatt, 1893 és 1910 között születtek. Más művészekhez hasonlóan Munch is sokszor készített – rendszerint megrendelői nyomására, vagy azért, hogy egy eladott, jól sikerültnek tartott alkotásból neki is maradjon példánya – több változatot ugyanarra a témára, az azonban ritka, hogy a különböző változatok csaknem azonos ismertségnek és népszerűségnek örvendjenek. A művészettörténet az első és az utolsó variánst tartja a legjelentősebbnek; ebben az írásban az elsőről lesz szó.  A Sikoly-leltár összesen öt tételt tartalmaz: két-két olaj-temperát, illetve pasztellt, továbbá egy litográfiát, amiből nem tudni pontosan, hány darab készült. A kutatók általában 30 …

Tizenhat év alatt negyedszer kerül kalapács alá Basquiat egyik emblematikus festménye

A Harcos eddig mindegyik tulajdonosa számára jó befektetésnek bizonyult és nem fog csalódást okozni a mostaninak sem. A befektetési megfontolások erősödésének a műtárgypiac topszegmensében van egy mérőszáma, ami többet árul el ebben a témában, mint a vásárlói motivációkról a gyűjtők körében végzett felmérések. Utóbbiakban ugyanis sokan hajlamosak ködösíteni egy kicsit és inkább a gyűjtői szenvedélyt megjelölni a vásárlás fő okaként akkor is, ha valójában a befektetési motiváció az erősebb. Az említett mérőszám pedig nem más, mint a csúcsművek két piaci megjelenése között eltelt idő. Minél rövidebb ez az idő, annál valószínűbb, hogy a vásárlást a remélt haszon gyors realizálása motiválta. Természetesen előfordul, hogy egy gyűjtő egészen más okokból válik meg feltűnően gyorsan új szerzeményétől, a számok mégis sokatmondóak: az említett idő a statisztikák szerint az elmúlt évtizedben 11-ről 9 évre csökkent. Az a festmény azonban, amiről most szó lesz, ennél is gyorsabban „forog” – és eddig még minden tulajdonosa komoly hasznot realizált az eladásával. Jean-Michel Basquiat rendkívül  szuggesztív, elementáris erejű remeke, a Harcos 1982-ben született; abban az évben, amit a művészettörténészek ma pályája csúcspontjaként tartanak számon – …

Mire számítanak 2021-ben a nagy nemzetközi aukciósházak?

A műkereskedelem mögött és – úgy tűnik – előtt is különös és nehéz év áll. A Sotheby’s és a Christie’s vezetői a 2020-as tapasztalatok fényében mondják el, mi jöhet idén. „Nagy durranással” indult az új év a nemzetközi aukciós piacon: a XV. század második felének kiemelkedő firenzei mestere, Sandro Botticelli fiatal férfit ábrázoló portréja január 28-án 80 millió, jutalékkal együtt 92,2 millió dollárért kelt el a Sotheby’s  régi mestereknek szentelt hagyományos New York-i téli aukciósorozatának keretében. Botticelli a portréfestészetben is gazdag életművet hagyott hátra, az utókor számára azonban  mindössze tucatnyi ilyen munkája maradt fenn, s ezek többsége már régóta közgyűjtemények tulajdona. Egy-egy ilyen alkotás piaci felbukkanása ezért egészen rendkívüli eseménynek számít; nem csoda, hogy a szakértők a firenzei reneszánsz minden jellegzetességét magán hordozó, mégis időtlenként ható festményért előzetesen is magas árat vártak – pontosan annyit, amennyi végül a tényleges leütési ár lett. Összehasonlításként: a tavalyi év legdrágább festménye, legalábbis nyilvános aukción, egy Francis Bacon triptichon volt, amiért jutalékkal együtt 84,5 millió dollárt fizettek. (A sajtóból tudható, hogy magáneladások keretében ennél magasabb árak is születtek; így például Kenneth Griffin …

Még mindig a pandémia diktál: halasztják az idei Art Baselt is

Úgy tűnik, a legnagyobb nemzetközi művészeti vásárok az idei év első felét is leírják. Más választásuk aligha van. Végleges számok még nincsenek a globális műkereskedelem tavalyi évéről, de nagyon valószínű, hogy a pandémiát a műtárgypiac három fő csatornája közül a vásárok sínylették meg a leginkább. A galériákat a lockdown az átlagosnál kevésbé érintette, az árverőházak pedig, már csak korábbi tapasztalataik okán is, könnyebben tudtak átállni az online üzemmódra. A vásároknak ez nehezebben ment, ráadásul ezeknek a közvetlen értékesítésen túl több olyan funkciója van – mindenekelőtt a szcéna szereplői közötti személyes kapcsolattartás, az információcsere elősegítése – ami nem is igen tehető át a virtuális térbe. Komoly károkat okozott a vásároknak az is, hogy a helyzet javulásában bízva több mustrát meglehetősen későn mondtak le – akkor, amikor a szervezők a pénz jelentős részét már elköltötték és vissza nem térülő kiadások jelentkeztek a részt venni szándékozó galériák oldalán is. Érvényesült a „nagyság átka” is; minél nagyobb, minél globálisabb hatókörű egy vásár, annál erőteljesebben érintik a pandémiával összefüggő korlátozások. Nem véletlen, hogy miközben tavaly a vezető vásárok túlnyomó többsége, …

Ezek voltak az aukciós csúcsárak 2020-ban – III. rész: élő magyar művészek

Év végi összegzésünk utolsó részében az élő magyar művészek hazai aukciókon legdrágábban elkelt műveit mutatjuk be. Nemzetközi toplistánkat tanulmányozva látható, hogy idén két élő művész is bekerült a legdrágábbak közé – összesen három munkával – ami egyáltalán nem szokatlan a globális piacon. Itthoni aukción ez eddig  egyelőre csak a Franciaországban élt Reigl Juditnak sikerült 2018-ban és 2019-ben, de a „szakadék” a régi és a modern, illetve a kortárs alkotók árai között nálunk is egyre csökken. Mivel az idei összesített hazai TOP 10-ben nem szerepel élő művész, az ő idei csúcseredményeiket most külön mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy sorozatunk első két részéhez hasonlóan itt is csak az árverési eredményeket vettük – vehettük – figyelembe. A lista összeállításánál eltértünk attól a nemzetközi gyakorlattól, ami az év során elhunyt művészek esetében egész évi eladásaikat figyelembe veszi. Mi csak azokkal a művekkel számoltunk, amik még valóban a művész életében kerültek kalapács alá, s tettük ezt többek között azért, mert egy életmű lezáródása legtöbbször önmagában is árnövelő tényező. Ennek a megjegyzésnek szomorú aktualitást ad, hogy Reigl Judit és Konok Tamás személyében két …

Ezek voltak 2020-ban az aukciós csúcsok – II. rész: hazai körkép

A nemzetközi listához hasonlóan itt is erősen megbolygatná a sorrendet, ha be tudnánk számolni az aukción kívül értékesített művekről is, ezekről azonban még a nemzetközi gyakorlathoz képest is kevés információ áll rendelkezésre – legalábbis az érintettek részéről is megerősített formában. A hazai aukciósházak idei évét áttekintve ugyanazt mondhatjuk, amit cikkünk előző, nemzetközi részében: a COVID-19 ugyan jelentősen visszavetette a forgalmat, de mégsem olyan mértékben, mint ahogy azt sokan a pandémia kitörését, majd elhúzódását látva gondolták. Ennek okai mélyebb elemzést igényelnek; a talpon maradás tényezői között minden bizonnyal ott van az aukciósházak kreativitása, az online értékesítésre való viszonylag gyors és zökkenőmentes átállás, a részben vagy teljes egészében kulturális célú költések egyéb csatornáinak – utazás, színház, koncert, stb – ellehetetlenülése, az egyéb, pl. ingatlanpiaci befektetési lehetőségek attraktivitásának csökkenése is. Hasonlít a nemzetközi piachoz a helyzet abban a tekintetben is, hogy az árverési információk itthon sem adnak teljes képet a legjobb árakon értékesített műtárgyakról; a private sales nálunk is felfutóban van. Írásunk végén megemlítjük azokat a munkákat, amelyek aukción kívül keltek el, vagy kelhetnek ezekben a napokban el olyan áron, …