Author: artportal

Ledarálták, nem tűnt el: három év után újra aukción Banksy félig megsemmisített munkája

Szenzáció volt 2018-ban a Kislány léggömbbel című festménynek az a változata, amit a keretébe épített iratmegsemmisítő az árverésen, a leütés pillanatában félig ledarált. A mű most újra kalapács alatt, de már csillagászati áron. A történet annak idején bejárta a világsajtót: a Banksy egyik legismertebb, eredetileg egy londoni ház falán feltűnt motívumát megörökítő munkát a Sotheby’s 2018. október 5-i londoni kortárs árverésén jó áron, jutalékkal együtt a becsértékét ötszörösen meghaladó 1,04 millió fontért ütötték le. Az igazi szenzációt mégsem az ár jelentette, hanem az, hogy a leütés pillanatában – látszólag mindenféle emberi beavatkozás nélkül, valójában távirányítással – működésbe lépett a beépített iratmegsemmisítő és a kép alsó felét keskeny csíkokra szabdalta. Azóta persze kiderült, hogy a Sotheby’s be volt avatva a dologba, az azonban máig nem világos, hogy „csak” egy nagyszerű marketing gag-nek voltunk a tanúi – Banksy nagyon ért az ilyesmihez, így ez sem lenne meglepő – vagy inkább egy olyan kísérletnek, ami a művészet határainak kérdését feszegette, tegyük hozzá, roppant látványos módon. Egy biztos, Leonardo Salvator Mundiját leszámítva egyetlen aukciós tétel sem kapott akkora publicitást az elmúlt években, mint …

Ez tényleg nagy dobás: Gerhard Richter kiállítás nyílik Budapesten

Az életmű valamennyi korszakát átfogó mintegy 80 műalkotás augusztus 27-november 14. között lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában. Azt, hogy a kortárs képzőművészet legnagyobb mai sztárjai közül kiknek a neve fog ugyanilyen fényesen – vagy akár még fényesebben – ragyogni száz, vagy ötszáz év múlva is, lehetetlen megjósolni, de azért elég széles körű egyetértés van abban, hogy Gerhard Richter igen nagy valószínűséggel közéjük fog tartozni. A 89 éves, festői életművét az elmúlt hónapokban lezártnak nyilvánító drezdai születésű mesternek ez lesz az első nagyszabású egyéni tárlata Budapesten. A hír abban az értelemben nem jött váratlanul, hogy a Szépművészeti Múzeum egész sorozatot szentelt a németországi képzőművészet legfontosabb második világháború utáni, „klasszikus kortárs” mestereinek, amiben előbb, 2012-ben, Günther Ueckernek, két évvel később Jörg Immendorffnak, majd 2017-ben Georg Baselitznek rendezett a „tétet” fokozatosan emelő tárlatokat, s e sor végére valóban Richter kívánkozott, de annyiban mégis váratlan a hír, hogy a posztpandémiás – vagy még mindig pandémiás – időszak nem kedvez a nagyszabású vendégkiállításoknak; a múzeumok most inkább saját készletükből válogatják az időszaki kiállítások anyagát is. Ez persze egyáltalán nem …

Hasonló ügyek, eltérő döntések: lesz fordulat a restitúció nemzetközi gyakorlatában?

A vészkorszak vége óta eltelt háromnegyed század sem volt elég a zsidó tulajdonosaiktól lefoglalt, elrabolt, vagy messze áron alul eladni kényszerített műtárgyak egy része sorsának igazságos rendezésére. Az 1998-ban 44 ország képviselői által elfogadott Washingtoni Alapelvek ugyan felgyorsították a folyamatot, de az ügyek rendezése továbbra sem mindig azonos mércével történik. A sajtóban még mostanában is szinte naponta jelennek meg hírek a vészkorszakkal összefüggő, lezáratlan restitúciós ügyekről; egy részük bíróságon dől el, másokban peren kívüli megegyezés születik; egyes országok nagyobb lélegzetet véve próbálnak az ilyen ügyek végére járni, másutt inkább húzzák az időt. Előbbire jó példa most Hollandia, ahol olyan döntés született, hogy azok az egykori tulajdonosaiktól elrabolt műkincsek sem maradhatnak a közgyűjteményekben, amelyekre nem nyújtottak be restitúciós igényt; ezeket a zsidó kulturális örökséggel foglalkozó intézmények kapják meg. Hollandiában egyébként működésének közel 20 éve alatt a restitúciós bizottság 163 ügyet tárgyalt; ezek együttesen 1620 műtárgyat érintettek, s alig több mint egyharmadukról született az egykori tulajdonosok számára kedvező döntés. Két hónappal ezelőtt számoltunk be egy nagy hullámokat vert németországi ügyről, melyben a düsseldorfi Kunstpalast, pontosabban fenntartója, Düsseldorf városa egy …

Amrita Sher-Gil a második legdrágább festő lett Indiában

Csak idő kérdése volt, hogy életműrekordja megdőljön – ez most történt meg egy mumbai-i árverésen. Az anyai ágon magyar, budapesti születésű festőnő, Amrita Sher-Gil (1913-1941) művei az utóbbi években mind nagyobb népszerűségnek örvendenek és igazi eseménynek számít, ha kevés, magánkézben lévő festményének egyike aukcióra kerül. Sher-Gilről legutóbb márciusban írtunk, amikor a Christie’s-nél kalapács alá került női portréját már esélyesnek tartották 2,9 millió dolláros, 2015-ben elért rekordárának felülírására. A portré, némi meglepetésre, nem kelt el, de az új csúcsárra így sem kellett soká várni.  A Hindustan Times jelentette, hogy a mumbai központú, de India mellett New Yorkban és Londonban is aktív Saffronart aukciósház július 13-i mumbai-i árverésén a művésznő In the Ladies Enclosure című 1938-as olajképe a becsértéknek megfelelő 5,14 millió dollárért kelt el, alaposan megjavítva az eddigi rekordot. A festmény Indiában született Sher-Gil Párizsból való visszatérése után és nagy valószínűséggel soha nem is hagyta el az országot. Véglegesen most már biztosan nem is fogja, tekintve, hogy az életmű egészét nemzeti kinccsé nyilvánították és mint ilyen, védettséget élvez. Provenienciája pontosan nyomon követhető, legutóbbi tulajdonosa 2005-ben vásárolta meg egy helyi galériában. Az …

Nyár manőverek: a nagy nemzetközi aukciósházak a lokalitást erősítik

A világ két vezető árverőháza, a Christie’s és a Sotheby’s számos új aukciós formátummal és technikai újítással hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, de közben szorgalmasan barkácsoltak hálózatukon is. E téren az újdonságok nem egyszerűen földrajzi terjeszkedést jelentenek. A műkereskedelem globalizálódása az utóbbi évtizedekben a nagy nemzetközi aukciósházakat is hálózatuk rendszeres bővítésére késztette. Ez elsősorban a kiemelt ügyfelekkel kapcsolatot tartó, értékesíteni tervezett műtárgyaikat az adott ház számára megnyerni igyekvő képviseletek számának növelését jelentette: a két legnagyobb háznál, a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél ezek száma már 80 körül mozog és Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Azoknak a városoknak a száma viszont, ahol árveréseket rendeznek, lényegesen alacsonyabb és lassabban is változik. A két ház listája e tekintetben alig különbözik: New Yorkban, Londonban, Párizsban, Milánóban, Genfben, Zürichben, Dubaiban és Hong Kongban mindketten árvereznek, s mellettük a Christie’s Amszterdamban és Sanghajban is aktív. Az egyes helyszínek súlya rendkívül eltérő; a hierarchia élén New York áll, majd London és – egyre inkább – Hong Kong következik. Ezekben a városokban szinte a műtárgyak minden kategóriáját és gyakran műtárgyaknak nem minősülő luxuscikkeket is árvereznek, …

Talált tárgyak országa: a magyar kubizmus csúcsműveinek nyomában Franciaországban

A párizsi Magyar Kulturális Intézet kiállítása bemutatja a műkincsvadászat eddigi eredményeit és „kiadja a körözést” a továbbra is lappangó művekre. Magyar kubizmus – ez a szókapcsolat talán ma még sokak fülében idegenül cseng, de jó eséllyel ez már nem sokáig lesz így, hiszen máris jelentős eredményeket felmutatva folyik a magyar avantgárd művészet eme fontos fejezetét reprezentáló művek felkutatása és hozzáférhetővé tétele a szakemberek és a nagyközönség számára. Az 1910-es évek elején Párizsban valóságos magyar kubista diaszpóra jött létre; az akkor  rendkívül népszerűnek számító avantgárd irányzat számos, akkortájt ott élő magyar művészre is nagy hatással volt. Többségük 1912-től az Académie La Palette kubista centrum körül csoportosult, amelyet két kubista teoretikus művész, Jean Metzinger és Henri Le Fauconnier irányított. A magyar művészek tökéletesen beilleszkedtek a francia kubista mozgalomba. Ismeretségi körük gyakran túlmutatott a kubista festőkön és szobrászokon: kapcsolatban álltnak írókkal, költőkkel, teoretikusokkal és a kulturális élet más szereplőivel, például galériatulajdonosokkal és műgyűjtőkkel. A magyar kubisták nem elégedtek meg francia kortársaik másolásával, hanem saját képükre formált kubizmust teremtettek, melynek egyedisége a színek elevenségéből fakadt. Közülük többen is együtt …

Sacha Jafri vadonatúj név a legdrágább élő képzőművészek toplistáján – és vele új gyűjtők is megjelentek

Még csak március van, de úgy tűnik, 2021 a legdrágább élő festők toplistája átírásának éve lesz. Olyan nevek kerülnek a lista élbolyába, amelyek szélesebb gyűjtői körökben eddig alig voltak ismertek. A hó elejének szenzációját az amerikai Beeple digitális munkájának, az első valódi NFT-ként hirdetett kollázsának 69 millió dolláros ára jelentette, amivel a művész a legdrágábbak rangsorában rögtön Jeff Koons és David Hockney mögé sorolt be – azaz csak két olyan művész előzi meg, akik már hosszú évtizedek óta a műpiac kedvencei közé tartoznak. És alig tértünk magunkhoz az ámulatból, máris itt van az újabb szenzáció: egy brit képzőművész, Sacha Jafri The Journey of Humanity című, a világ legnagyobb méretű, vászonra festett képeként a Guinness rekordok könyvébe is felvett alkotása Dubaiban, egy jótékonysági rendezvényen, 62 millió dollárért kelt el. Jafri így – közvetlenül Beeple mögött – egy csapásra a negyedik legdrágább élő művész lett, messze megelőzve többek között Gerhard Richtert, Ed Ruschát, Christopher Woolt, Brice Mardent vagy Georg Baselitzet. Mindez persze sokféleképp értelmezhető, a legjóindulatúbban például úgy, hogy a gyűjtők nem élnek a nagy nevek bűvöletében, nyitott és …

New Yorktól Jeruzsálemig nem csitulnak a viták a múzeumi műtárgyeladásokról

Sok múzeum kitart a nehéz helyzetben „életmentőnek” vélt eladások mellett, mások viszont visszavonulót fújnak. Friss hírekkel jelentkezünk. Ez a vita nem új keletű, de a múzeumoknak a pandémia következtében kiéleződött anyagi problémái miatt az elmúlt egy évben új lendületet kapott; tavaly októberben már mi is foglalkoztunk vele. Az ilyen hírekben legtöbbször amerikai múzeumok szerepelnek, aminek számos oka van. Egyrészt a közpénzből folyósított, azaz inkább kiszámítható támogatásoknak az USÁ-ban kisebb szerepe van a múzeumok fenntartásában, ezáltal a saját bevételek elmaradása sokkal hamarabb fenyegethet létében is egy intézményt; másrészt a téma az ottani múzeumok körül kialakult nagy létszámú baráti és támogatói köröknek köszönhetően sokkal erőteljesebb érdeklődést kelt a közvéleményben. De fontos az is, hogy az amerikai múzeumok műtárgyállományának gyarapodása az átlagosnál jóval nagyobb mértékben alapul a sokszor egészen nagyvonalú – részben a bőkezű támogatók adóterheinek csökkentését szolgáló – adományokon, így a gyűjteményekbe gyakrabban kerülnek be olyan tárgyak is, amelyek kevésbé tartoznak a gyűjtőkörbe, esetleg minőségük nem üti meg az elvárt szintet, azaz elidegenítésük mellett komoly érvek szólhatnak. Erre rendszerint van is lehetőség – de „békeidőben” csak akkor, legalábbis a …

Film készült az utóbbi idők egyik legnagyobb műkereskedelmi botrányáról, és van benne pár baki

2011-ben valósággal sokkolta a New York-i szcénát, amikor egyik napról a másikra váratlanul bezárt a város talán legpatinásabb, több mint másfél évszázados múltra visszatekintő galériája, a Knoedler. Most egy egész estés dokumentumfilm mutatja be, mi áll a közvélemény számára teljesen váratlan lépés hátterében. Hogy a képzőművészet sokak számára még ma is kicsit misztikus világának fejleményei egyre szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, sok más egyéb mellett az is mutatja, hogy mind több dokumentumfilm készül a témában és ezek forgalmazói egyre gyakrabban vélik kifizetődőnek a széles körű nemzetközi forgalmazást. Az utóbbi évtizedek eddigi legismertebb festményhamisítójának „pályáját” bemutató 2014-es német film, a Beltracchi – A hamisítás története a hazai mozikba is eljutott, és viszonylag nagy érdeklődést keltett az a The Price of Everything című, itthon Senki többet címmel forgalmazott, négy évvel későbbi amerikai dokumentumfilm is, ami azzal foglalkozott a szcéna számos közismert szereplőjét megszólaltatva, hogyan hat a társadalmi értékrendek változása a kortárs művészeti piacra és milyen törvényszerűségekre épül az árképzés, azaz hogyan lehet beárazni a beárazhatatlant. A legfrissebb mozi pedig a tavaly bemutatott, ugyancsak amerikai Made You Look: The True Story About Fake Art (magyar címén A …

Új aukciós rekordot érhet el a legismertebb-magyar indiai képzőművész

Amrita Sher-Gilnek (1913-1941) Indiában valóságos kultusza van és igazi eseménynek számít, amikor mindössze 172 festményt számláló életművének valamelyik darabja kalapács alá kerül. Mint most, a Christie’s március 17-i árverésén.  A tragikusan fiatalon elhunyt festő életművével hidat épített a Nyugat és India művészeti víziói között. Pályájáról akkor írtunk bővebben, amikor 2018 végén a Sotheby’s első, Mumbaiban tartott árverésén 2,7 millió dollárért cserélt gazdát egy lánykaportréja. Ritka esemény az ilyen, hiszen az életmű a darabszámot tekintve szerény és a festmények döntő része Új-Delhiben, a National Gallery of Modern Art birtokában van. (Ezeket a munkákat egy virtuális túra keretében itt lehet megtekinteni.) Indiában Sher-Gil műveit 1976-ban „nemzeti kinccsé” nyilvánították, azaz védettséget élveznek, így külföldi gyűjtőknek többnyire csak annak a néhány munkának a megszerzésére lehet esélyük, amiket még más országokban őriznek. Ilyen az az 1932 körül, azaz a művész alig 20 éves korában született női portré is, ami Párizsban – Magyarország és India mellett Sher-Gil életének harmadik fontos színhelyén – készült és a mostani árverésig nem is hagyta még el Franciaországot. Most viszont átszállították az óceán túlsó partjára, hogy New Yorkban kerüljön kalapács alá a …