Latest Posts

Online Aukció – Online Kiállítás: Az Online Art Galéria a Virtuális Térben

Enter. Vagyis belépés, ez esetben a virtuális térbe, ahol megtekinthető az Online Art Galéria II. Grafikai Aukciójának kiállítási anyaga is.

Ez az egyedi megoldás méretarányosan mutatja be hogyan fest a sokat sejtető nevű Online Art Galériában a katalógus tartalma. A képekre kattintva megtudhatjuk az alkotások címét, alkotóját és egyéb paramétereit, de fel is vehetjük a kapcsolatot a galériával ha bármi egyéb kérdésünk lenne. Mint megtudtuk, a kiállításnak van egy valótlan pontja, a kilátás, mely egy olaszországi városkára néz, nem pedig a Falk Miksa utcára. Ha azonban ettől hajlandóak vagyunk eltekinteni, egy ingyenes kiállítást járhatunk be hangulatos fa parkettán, sötét falakkal és tágas terekkel. A galéria tényleg mindenre gondolt, modern fekete padok biztosítják a megpihenés lehetőségét, valamint a kiállításra való belépést se lift, se lépcső vagy jegypénztár, de még kötelező ruhatár sem nehezíti.

Sokat hallani arról, hogy az elmúlt évtizedekben egyre csökken a múzeumok és galériák látogatottsága. Ezt sokan a kultúra iránti igény csökkenésével, mások pedig az internet egyre nagyobb térnyerésével magyarázzák. Az okoseszközök forradalmának és a modern technikáknak köszönhetően egyre inkább jellemző az interaktivitás is, amelynek segítségével az online térben ma már nem csak egyoldalúan tájékozódhatunk, de valóságos élményekre is szert tehetünk. A virtuális kiállítás ezt a lehetőséget használja ki abból a célból, hogy közelebb hozza a felhasználókhoz a kultúrát, így akár néhány kattintással egy kiállítótérben találhatják magukat a felhasználók a tér/idő okozta korlátozásoktól függetlenül. Ez a fajta megoldás lehetővé teszi, hogy egy adott gyűjteményt bárki, bármikor megtekinthessen, egy érdekes tárlatot a nap 24 órájában, az otthon kényelméből böngészhessen át. Ennek köszönhetően pedig a virtuális kiállítás a szórakoztatás mellet elősegítik a kultúra demokratizálódását, a műtárgyakkal kapcsolatos ismeretek széles körben való elérhetőségét.

Két hazai példa

A Magyar Nemzeti Múzeumnak többféleképpen is megvalósított virtuális kiállítása látható a weboldalán. Ezek közül kiemelendő a Seuso-kincs 3D virtuális kiállítás. A Nemzeti Galéria oldalán keresztül két tárlat tekinthető meg: a Magyar Tájak elnevezésű hazai tájfestészet klasszikusait felvonultató kiállítás, mely a Szépművészeti Múzeum által került megvalósításra. Másik, a már régebb óta megtekinthető Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás.

Jó ez?

Ez a változás, vagy inkább eltolódás az online aukciók és kiállítások irányába természetesen nem a hagyományos rendezvények végét jelenti, hanem egyszerűen több lehetőséget biztosít a művészetkedvelőknek, hogy egyre több módon tudják bemutatni és megtekinteni a műalkotásokat. Emellett azok számára is hozzáférhetővé válnak a képek és műleírások, akik földrajzi vagy egyéb okokból nem jutnának el a kiállítás helyszínére ha az nem az online térben lenne. Emellett az AR (augmented reality), vagyis a kiterjesztett valóság is elérhető az Online Art Galéria kiállításán, melynek segítségével a valós környezetbe vetíthetjük a virtuális elemeket. Így bár egyelőre csak virtuálisan, de megnézhetjük hogy is mutatna a falunkon az áhított kép, legyen az egy Monet vagy épp egy Keserü Ilona.

Nyári Programajánló – Július –

Bár a nyári hónapok nem a legizgalmasabbak az aukciós piacon, azért bőven akadnak érdekes programok, köztük kiállítások vagy épp nyári aukciók Budapesten és szerte az országban. Axioart programajánló:

Zsolnay Fényfesztivál

2022-ben is fénybe borítja Pécset a Zsolnay Fényfesztivál! Visszatér a nyári időponthoz az ország első és egyetlen fényfesztiválja, a pécsi Zsolnay Fényfesztivál. Július 7-10 között újra fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a Székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései keltik életre. Az ország első és egyetlen fényfesztiváljára 100.000 látogatót várnak és mintegy 120 programmal készülnek a szervezők. Világhírű fényművészek mutatják be munkájuk legizgalmasabb darabjait a látogatóknak, akik olyan kuriózumokat is kipróbálhatnak, mint a fénnyel teniszezés, a fénygraffiti készítés és a fényóceánba merülés – mindezt ingyenesen! 

Zsolnay Fényfesztivál Pécs

Csigó Kult Fest

Kevésbé ismert (még), de annál érdekesebbnek ígérkezik a CSIGÓ KULT FEST, mely idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Kultháló Bázis rendezvénysorozata keretében, a Csigó Malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány szervezésében kerül megrendezésre. Az összművészeti fesztivál a fókuszában a komolyzene, képzőművészet és a gyűjtés világa állnak, így a fesztivál programjában szerepelnek hangszerbemutatók- és kiállítások, workshopok, koncertek, zenei kurzusok, kvíz játékok, előadások és pódiumszínpadi beszélgetések is.

A Balaton-felvidék inspiráló helyszín számos képzőművész számára is.  A neves művész házaspár, Gábor Áron festőművész és G. Heller Zsuzsa szobrász-keramikus művész, évtizedek óta alkot Badacsonytomajon. A “Nyitott Műtermek” tematika keretében ismerkedhetnek meg velük közelebbről az érdeklődők, akik további alkotókat is meglátogathatnak a fesztivál ideje alatt a tapolcai medencében.

Művészetek Völgye 2022

Ha július, akkor Művészetek Völgye. 2022. július 22. és 31. között több, mint 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye: nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Új helyszínen, Kapolcson köszönhetjük a Petőfi Udvart, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség és Petőfi Irodalmi Múzeum közös helyszíne, könnyűzenei koncertekkel, kortárs és klasszikus irodalmi programokkal, gyerekprogramokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várja a látogatókat. 

Művészetek Völgye Fesztivál 2022 Kapolcs

F.A.L.U

Nehéz lesz választani a rengeteg júliusi program között, hisz idén Szilvásszentmárton is beszáll a versenybe július 7-10 között. A ‘F.A.L.U. = Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni’ egy összművészeti fesztivál, melynek a Somogy megyei Zselicben található Szilvásszentmárton ad otthont. A hagyományteremtő rendezvény célja, hogy bemutassa a Zselic és benne Szilvásszentmárton értékeit, hogy azokat az országhatáron belül és kívül egyaránt megismerjék. A fesztivál a település lakóinak összefogásával valósul meg, kulturális hidat képezve a határon innen és határon túl lévő magyarok között, a Felvidéktől Erdélyen keresztül egészen a Vajdaságig. A fesztivál nyitott udvarokként vonja be a településen található portákat a tóparttól egészen a kiváló nedűket biztosító szőlőhegyig. A porták különböző témákban mutatják be a kultúra sokszínűségét.

Mátrai Művészeti Napok

Július legelejétől várja a látogatókat egy héten át a Mátrai Művészeti Napok. A “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene – művészetek erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A szervezők hűek a hagyományos szervezési elveikhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. 

Az erdei programhelyszínek aktív gyalogos, kerékpáros és lovas túrákkal is megközelíthetőek. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal rendelkező rendezvényen a szakvezetéses erdei sétákkal jutunk el a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el továbbá az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása, a fenntartható gazdálkodás példák bemutatása sem. 

 XXVIII. Váci Világi Vigalom

Július 22-24. között kerül megrendezésre a XXVIII. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye, amely immár több, mint negyed évszázados múlttal rendelkezik. Utánpótlás kajak-kenu verseny, majd utána a nézők számára sárkányhajózási lehetőség, zenepavilon, táncház, koncertek… sorolni is nehéz a programokat.

Szentendrei Teátrum és Nyár

A Szentendrei Teátrum idén is különleges és választékos programkínálattal várja a kultúrára éhes közönséget egészen augusztus végéig. A számos előadást érdemes egybekötni egy Szentendrén eltöltött nappal, hisz számos múzeum és galéria várja a látogatókat! Július 9-én este például Picasso Guernica-grafikáiból nyílik kiállítás az Erdész Galériában.

Sírkerti séták

Rendhagyó módon a Fiumei úti sírkertben is szerveznek tematikus, vezetett sétákat (2022. július 1., 2., 8., 9., 15., 16., 22., 24., 29., 30.) melyek ráadásul ingyenesek. A júliusra meghirdetett események a magyar történelem egyik legnagyobb jelentőséggel bíró emlékhelyével és az itt nyugvó híres emberekkel ismertetik meg az érdeklődőket.

Végül nincs más hátra, mint hogy partnereinket is kiemeljük, akik nyáron sem hagynak minket aukciók nélkül. Tájékozódjon júliusi aukcióinkról naptárunkban és licitáljon épp ilyen kényelmesen egy napágyból!

Fotó: Orczy Summer Chill Facebook

„Gouache…mi?!”

A címet egy múzeumi látogatáskor hallott beszélgetés ihlette:

„Ez akkor nem akvarell?”

„Nem, ez gouache.”

„Gooouuu…mi?! Nem lehetne magyarul írni?”

Első ránézésre az akvarell és a gouache (ejtsd: „gvas”) valóban közel azonos médiumnak tűnhet.

Ha azonban jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy mindkét festéknek vannak olyan egyedi jellemzői, amelyek megkönnyítik a megkülönböztetést. Az elsődleges különbség a két festék között, hogy a gouache átlátszatlanabb, mint az akvarell. Ha egy réteg akvarellt viszünk fel, a fehér papír és az alatta lévő előzetes rajzok át fognak látszani, míg gouache réteg alkalmazásakor a papír közel sem látszik át. Az akvarell átlátszóságának köszönhetően a fény képes áthaladni a pigmenten és visszaverődik a fehér papírról, így a gouache matt felületétől eltérő fényminőséget biztosít.

Balra akvarell festékkel készült a kép, jobbra gouache-t használva

Bár mindkettő vízben oldódó pigmentekből és kötőanyagokból készül, számos fontos különbség van a két közeg között. A leglényegesebb, hogy az akvarellfesték felvizezhető és elég vékonyan eloszlatható, hogy szinte átlátszóvá váljon. Bár víz adható a gouache-hoz is, de nem teszi azt áttetszőbbé. Ehelyett a gouache jellemzően sűrű, átlátszatlan felületet biztosít.

Hogyan állapítható meg, hogy melyikkel „állunk szemben”? Nagyító alatt jól láthatóak az akvarellfestékben keletkezett buborékok. Az akvarell képek általánosan könnyebbnek hatnak, míg a gouache testes, élénk, matt és egyenletes színeivel nem csak kiegészítője, méltó vetélytársa is lehet a “bejáratott” akvarellnek. A két anyagnak és technikának számos különbsége, illetve hasonlósága van, ami miatt gyakran nehézséget okoz a megkülönböztetésük a gyakorlatlan szem számára, de sokszor még a gyakorlottaknak is.

Közös tulajdonságuk például, hogy a festékanyag száradás után visszaoldható marad szemben például a temperával, amely vizes és olajos anyagok keveréke. Ennek természetesen előnye és hátránya is van.

Az akvarell lényegében egy lazúr-technika, vagyis a festék összetétele megengedi, hogy átlátszó, áttetsző rétegekben vigyük fel a hordozóra. Alapvetően az akvarellfesték egy vagy több, mikroszkopikus szemcsékből álló pigment keveréke festékhordozó anyaggal. Ez a hordozó olyan összetételű, hogy képes szuszpenzióban tartani a pigmentszemcséket, ezáltal ecsettel felvihetőek a papírra, melynek felületén megkötnek, szerencsés esetben számunkra tetsző formában. A hordózók sorában kiemelten fontos a víz, hisz az anyagok ebben oldódnak és elegyednek, ez segít a papírra hordásban, majd munkája végeztével elpárolog.

A gouache, ha csak összetételét nézzük, nem sokban különbözik az akvarellnél leírtaktól. Viszont a gouache-képek matt, egyenletes, cseppet sem átlátszó felületeinek, melyek szintén vibrálóak és szín-telítettek, megvan a maguk titka. A gouache festék tradicionálisan úgy áll elő, hogy az akvarell receptje kiegészül egy „opak”, tehát fedő fehér pigmenttel. Ennek hozzáadásával lesz átlátszatlan és fedő maga a festékanyag is.

Ez az anyag a történelem során sokat változott. Kezdetben hegyi krétát (kalcium-karbonát) illetve súlypátot (bárium-szulfát) használtak. Ezt később felváltotta a cinkfehér finomabb, sűrűbb változata, a kínai fehér. Ma már a legjobban fedő, legtisztább színeket a titánfehérrel lehet elérni. A gouache a szép, egyenletes, matt felületek létrehozásán kívül (mivel fedő rétegeket lehet egymásra festeni) azzal az előnnyel is rendelkezik, hogy szinte bármeddig dolgozható, alakítható.

Továbbá mindkét anyagot érdemes összehasonlítani technikáját és célját tekintve is: például köztudott, hogy a gouache a választott médium sok illusztrátor és grafikus számára, míg az akvarellt gyakrabban használják más típusú művészek. Ez annak köszönhető, hogy a gouache nagyon gyorsan szárad, lehetővé teszi az illusztrátor számára, hogy könnyen készítsen nagy, tömör színtömböket, és apró részletek ábrázolására is remekül használható; ezek mind olyan tulajdonságok melyek nagyon fontosak az illusztrátorok számára. Az akvarell ezzel szemben kevésbé irányítható és sokkal lassabban szárad.

Tehát kijelenthető, hogy a gouache olyan akvarellfesték, ami fedő, és nem pedig átlátszó. Mivel alapanyagaik vagy megegyeznek, vagy nagyon hasonlóak, kiválóan (össze)keverhető a két festékanyag. Azért reméljük, hogy egy kis segítséggel szolgálhattunk!

Műtárgybefektetés: vásároljunk grafikát!

Beszélgetés Tűzkő Péterrel az Online Art Galéria művészeti tanácsadójával

Napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik az élmények gyűjtésére, a prémium és luxus szolgáltatások megvásárlására, mely a jó likviditású pénzügyi környezetben világszerte domináns trenddé vált. A hazai és nemzetközi műtárgypiacon nem csak a forgalombővülésben, de a műtárgyak újraértékelésén is érződik ennek a fogyasztási súlypontváltozásnak, szemléletnek a hatása.

Az online térben zajló műtárgypiaci értékesítés előretörése az elmúlt években töretlen lendülettel kétszámjegyű bővüléssel zajlik. Az internetes vásárlások egyszerűsödéséből származó összes előny (elérhetőség, nyilvánosság) melletti legfontosabb online műtárgypiaci trend a korábban luxusnak gondolt műtárgypiacok demokratizálódása. Az ezen iparági termékek iránt fogékony közösség ma sokkal inkább az online térben: online kiállításokon, árveréseken szerzi meg azokat a műtárgyakat, amelyeket befektetési és tezaurálási céllal vásárol.

Az új virtuális tér légköre, az anonimitás, a demokratizált hozzáférés, a válogatott műalkotások koncentrált és időbeni limitált megszerezhetőségének együttese adja azt az új élményt, amely a hazai és nemzetközi online műtárgypiacokat az elmúlt évek folyamatos bővülésének köszönhetően a legsikeresebb műtárgypiaci értékesítési csatornává tette.

Az online térben történő műtárgyvásárlások növekedésével egyre nagyobb szükség van olyan megbízható specialistákra, olyan műkereskedőkre, akik szaktudásuknak köszönhetően garanciát jelentenek a műtárgyak minőségének, árazásának és eredetiségének kérdésében. A hazai műtárgypiac korosztályának legfoglalkoztatottabb igazságügyi festmény és műtárgy szakértőjét, Tűzkő Pétert kérdeztük az online műtárgypiac legfontosabb kérdéseiről és a frissen induló Online Art Galéria első tematikus online aukciójáról.

Hogyan válik valaki műtárgyszakértővé?

Véleményem szerint a szakértői munka gyakorlati szakma, így a szakértővé válás folyamata hosszú évtizedek alatt megszerzett tapasztalati tudáson alapul. Én az elmúlt két évtizedben reggeltől estig festményeket néztem és értékeltem. Emellett elengedhetetlen egy rendkívül jó kvalitás érzék, szakmai alapokon nyugvó látásmód. Érdemes a képeket valóban látni, nem csak nézni azokat.

Most mivel foglalkozik?

Csatlakoztam az Online Art Galéria nevű internetes műtárgypiaci megoldásokkal foglalkozó műkereskedelmi galériához. Nagyon inspiráló az új környezet, hiszen itt olyan technikákkal és megoldásokkal találkozom, amelyeket régóta szerettem volna kipróbálni. Ez a fúziós galéria elsősorban az online térben történő értékesítésekre koncentrál, emellett műtárgybefektetési megoldásokat kínál Ügyfeleinek. Virtuális kiállítások és vásárok létrehozása mellett kiemelten foglalkozik a befektetők egyedi személyre szabott igényeivel. A hazai műtárgypiacon egyre többen vannak a szakmai befektetők, ők olyan műtárgyvásárlók, akiket kizárólag az elérhető hozam érdekli, kevésbé maga az instrumentum. Szakértőként nagy kihívás az esztétizáló kérdések mellett, rövid és középtávon is biztos megtérülést nyújtó, műtárgyalapú befektetéseket létrehozni és értékesíteni partnereink számára.

Az Online Art Galéria a művészeti tanácsadás mellett természetesen online árveréseket is tart. Elsősorban olyan műtárgytípusokra alapozva rendezünk árveréseket havonta, amelyek ma a hazai műtárgypiac kitörési pontjai és a következő évek fontos műtárgytípusai lehetnek. Ezek ma még megfizethető áron elérhetőek.

Mondana néhány ilyen műtárgytípust?

Első helyen a magyar grafika áll. Mostani (2022. május 6.) árverésünk anyaga is erre a területre koncentrál. A XIX.-XX. századi egyedi és sokszorosított grafikai eljárással készülő rajzok és nyomatok ma még mindig alulértékeltek a nemzetközi műtárgypiacon mozgó alkotásokhoz képest, noha az alkotások színvonala azonos velük. Biztos vagyok benne, hogy a következő két – három évben a modern grafika átlagára két háromszoros áremelkedésen fog átesni. Ennek már néhány éve látjuk a tendenciáját.

Hasonló befektetésre alkalmas a modern és klasszikus szobrok területe, a magyar fotográfia, a modern és kortárs ékszerek, valamint a kerámiaművészet elmúlt száz évének darabjai. Ha korszak szerint tekintünk előre, akkor véleményem szerint a rendszerváltás éveinek alkotógenerációjához tartozó művészek művei iránt fog hamarosan jelentősen növekedni a kereslet.

Milyen szakmai tanácsokat adna kezdő műtárgybefektetőknek?

Kezdő műgyűjtőknek és műtárgyba befektetni kívánók részére a legfontosabb szabály, hogy megfelelő művészeti ismeretekkel rendelkező szakember bevonásával induljanak el a műtárgypiacon. Fontos tisztázni a befektetések időtávját, a műtárgyakra szánható összeg nagyságát, valamint a személyes ambíciók megfogalmazását (pl.: szeretnék egy 10 darabból álló klasszikus kollekciót építeni, amely műveket Nagybányai művészek alkottak). Ha műtárgyvásárlások megkezdése előtt szakértőkre támaszkodunk, a műtárgypiaci kockázatok felismerhetőek és kiszűrhetőek. A művészeti befektetések így biztonságos, értékálló, középtávon megtérülő befektetések lehetnek. A szakemberek több évtizedes műtárgypiaci ismereteik alapján készítik el Önnek a legbiztonságosabb típusú műtárgybefektetési portfóliót a befektetési célú tömbaranytól a kortárs képző- és iparművészeti alkotásokig.

Lehetséges árveréseken kívül is magas színvonalú főműveket szerezni?

Az árverések nyilvánosságuknak köszönhetően sok éven keresztül a jelentős műtárgyak elsődleges beszerzési forrásának számítottak a műtárgypiacon. A digitalizációval a nyilvánosság széles körben teszi lehetővé befektetésre alkalmas művek felkutatását és megszerzését. Művészeti tanácsadók, iparági specialisták bevonásával az összes hazai és számos nemzetközi műtárgypiaci szereplőt, gyűjtőt és gyűjteményüket, műkereskedőt és kínálatukat megismerheti. Segítségükkel jelentős főművek, egy, a gyűjteményéből még hiányzó ritkaság, vagy a jövő szempontjából fontos kortárs alkotás megszerzésében tudnak segíteni Önnek. Így nem szükséges a licitháborút követően az árverési jutalékkal növelt összeget egy-egy áhított műtárgyért kifizetni.

Tapasztalataim alapján a velünk kapcsolatban álló gyűjtők nagy részben érzelmi alapon közelítik meg a megvásárolni kívánt alkotásokat. Költési, vásárlási szokásaikat nem elsősorban a racionális költési attitűdök, a befektetői szempontok jellemzik, hanem az a végső cél, amelynek érdekében létrehozzák és bővítik saját gyűjteményüket. A befektetői műtárgyvásárlási szempontok teljesen más elvárások mentén rajzolódnak ki, pláne egy vállalti befektetés esetében. Itt elsősorban a biztonság, az elvárható hozam az, ami a legfontosabb kritérium. Azonban mindkét esetben elengedhetetlen a szakértői látásmód. Művészeti tanácsok nyomán a gyűjteménybe kerülő alkotások olyan sokrétű összefüggésekben (kulturális, művészettörténeti, művelődéstörténeti) kapcsolják egymáshoz a különböző alkotásokat, amelynek köszönhetően a létrejövő gyűjtemény egyedi, megismételhetetlen kollekcióvá állhat össze. Az egyes műtárgyakra szánt összeg a jól felépített szakmai koncepciónak köszönhetően az egymással kapcsolatot teremtő alkotások értékét jelentős mértékben tovább növelheti.

Egy gyűjteményt soha nem kell lezártnak tekinteni, folyamatosan bővül a tulajdonosa által megszabott irányba, rengeteg jövőbeni lehetőségre, újraértékelésre, értéknövekedésre adhat lehetőséget.

Mit emelne ki? Mit tart fontosnak ennél a befektetési formánál?

A műtárgybefektetés egy meglehetősen speciális befektetési terület. Pénzügyi megtérülésen felüli értékek egész sorával találkozhatunk, amely szinte csak erre a területre igaz. Megbecsülés, tisztelet, a társadalmi környezet elismerése, egyfajta bizonyíték a jólét és a magas társadalmi státuszra abban az intellektuális formában, amely egyik birtokolt javunk esetében sem igaz. A műtárgy a kultúra, gyakran a nemzeti örökség, néha a világörökség része, kulturális és eszmei értéke miatt különleges, egyedi, megismételhetetlen befektetési forma. Műkincsek vásárlásával befektetéseink kulturális tőkét képviselnek. Az általunk birtokolt tárgyak úgynevezett „multifunkciós” értékekkel bírnak, melyek a művészi-, esztétikai érték, történeti érték, használati érték, becsült érték, jelképes érték, vallási érték, ideológiai érték, érzelmi érték, kulturális érték, és kognitív érték külön-külön és együttesen is az ügyfél számára.


Tűzkő Péter művészeti tanácsadó, igazságügyi műtárgy szakértő, az Online Art Galéria tulajdonosa, szakmai vezetője. Igazságügyi szakértőként a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Bank mellett számos hazai és külföldi árverezőház foglalkoztatja szakértőként.

Megszületett a kortárs műgyűjtés etikai kódexe

A dokumentumot nyolc nemzetközi rangú műgyűjtő állította össze. Tulajdonképpen nincsenek benne világrengető újdonságok, de azért jó lenne, ha minél több gyűjtő igyekezne a benne foglaltak szerint eljárni.

Miért van az, tették fel maguknak és egymásnak a kérdést a kortárs művek gyűjtésével kapcsolatos etikai elvárásokat megfogalmazó és a megvitatásukra külön honlapot létrehozó gyűjtők, hogy miközben más ágazatokban már régóta igyekeznek kezelni az olyan jelenségeket, mint az erőfölénnyel való visszaélés, az összeférhetetlenség vagy a bennfentes kereskedelem, a műtárgypiacon még nagyon kevés történt ezeken a területeken. Pedig, hogy szükség lenne rá, számos példa igazolja. Így az olyan gyűjtőké, akik saját kollekciójukat abban a múzeumban mutatják be, melynek vezető testületeinek maguk is tagjai. Vagy az olyanoké, aki pozíciójuk révén jó előre megtudják, hogy egy művésznek egy kánonformáló múzeumban terveznek kiállítást és ezért gyorsan felvásárolják, ami hozzáférhető tőle a piacon, számolva árai későbbi jelentős emelkedésével. Vagy az olyanoké, akik olcsón bevásárolnak egy feltörekvő művész műtermében, kiállítják a beszerzett műveket saját múzeumukban, majd úgy tesznek, mintha meglepné őket, hogy ezek a művek hamarosan felbukkannak egy aukción…

Pablo Helguera karikatúrája: Csak akkor veszem meg ezt a művet, ha garantálja, hogy jövőre dupla áron tudom eladni. Forrás: ethicsofcollecting.org

Miért van az, hogy ebben, az egyébként jól képzett, jól szituált és többségében jót akaró emberekből álló közegben rendre-másra találkozni lehet ezekkel a művészekkel és a művészeti intézményekkel szemben is unfair, a műtárgypiacot bomlasztó praktikákkal, „horror-sztorikkal”? – kérdezik az etikai kódex létrehozására összefogó gyűjtők, akik különböző országokat, sőt kontinenseket, eltérő korosztályokat képviselnek, és más-más területeken dolgozva keresik meg a műgyűjtéshez szükséges pénzt.

Pedro Barbosa, Haro Cumbusyan, Iordanis Kerenidis, Jessica and Evrim Oralkan, Piergiorgio Pepe, Sandra Terdjman és Andre Zivanari tizenöt kurátor, képzőművész és galerista bevonásával egy éven keresztül dolgozott a madridi nemzetközi vásáron, az ARCO-n néhány napja bemutatott és azóta számos művészeti hírlevélben is ismertetett dokumentumon. Nem tekintik kőbe vésett igazságnak a benne foglaltakat, hanem várják hozzá az észrevételeket és javaslatokat. E célból saját honlapot hoztak létre, ahol nemcsak megismerni és kommentálni lehet a dokumentumot, hanem rögtön csatlakozni is lehet hozzá, amit eddig mintegy 150-en tettek meg – művészek, műgyűjtők és műkereskedők vegyesen. (Magyar névvel egyelőre nem találkoztunk az aláírók között.)

A honlapra látogató gyűjtők rögtön elvégezhetnek egy önértékelő tesztet is, amiből kiderül, mennyire áll összhangban saját gyakorlatuk a kódex követelményeivel. A csoport azt szeretné elérni, hogy a gyűjtőkben jobban tudatosuljon: nekik is kritikus szerepük van az egész művészeti ökoszisztéma működtetésében, ezért nagy figyelmet kell fordítaniuk műpiaci aktivitásuk etikai vonatkozásaira. Hangsúlyozzák azt is, hogy ajánlásokról van szó, amelyek természetesen nem kötelező érvényűek, és alapjukként az a gyakorlat szolgál, ami más gazdasági ágazatokban már korábban meghonosodott.

Nemzetközi Művészeti Vásárok & Kiállítások 2022

A mindig hosszúnak érződő január rengeteg hírt hozott, így kezdetként összegyűjtöttük, hogy milyen nemzetközi és hazai művészeti vásárokra lesz érdemes figyelni idén.

A művészeti vásárok száma és jelentősége rengeteget nőtt az elmúlt évtizedekben, (2005-ben 68, míg 2011-ben már 189 db volt). A “művészet kiárusítása” jeligére rengeteg írás született, de lássuk be, hogy teljesen nem lehet elhatárolódni a kereskedelemtől (gyakran nagyon magas belépési díjak, ajándékbolt stb.), mert nagy részben ettől működik a művészeti világ. Emelett akár tetszik, akár nem, a vásárok tömegeket vonzanak, így amolyan szociális színtérré is váltak ahol érintkezik egymással galéria, művész, gyűjtő, vásárló és persze a “megmondóemberek” a világ szinte minden pontjáról. Már már kötelező zarándoklattá vált sok vásár, melyek időpontjai pirosbetűs napok sokak naptárában. Ami biztos az az, hogy ezek a vásárok egyedi lehetőségek arra, hogy egyetlen sátoron belül láthassunk mexikói, olasz, német vagy épp dél koreai galériákat.

Discovery Art Fair Frankfurt, 2018

A kimaradt éve(ke)t láthatóan sürgősen pótolni igyekszik minden rendező, illetve több esemény is debütálni fog 2022-ben. Azonban már most is rengeteg az átütemezett vásár, némelyiket csak néhány héttel toltak el, köztük az Art Genève-t és a New York-i Outsider Art Fair-t. Mások nagyobb csúszást jelentettek be: a London Art Fair január helyett áprilisban, az India Art Fair februárról április végére költözik, a párizsi Salon du Dessin és Drawing Now pedig március helyett májusra halasztotta a megrendezést. Egyes vásárok, köztük a Winter Show, a BRAFA, az Arte Fiera Bologna és a maastrichti TEFAF még nem jelentették be a 2022-es dátumokat, mindazonáltal a menetrend továbbra is zsúfolt, idén nem kevesebb, mint 70 vásár várható, köztük az újonc Frieze Seoul.

Az már tavaly is érezhető volt, hogy a fő művészeti kiállítások és vásárok megtartásával kapcsolatban a szervezők és kiállítók egyaránt optimisták voltak. Az Art Basel már bejelentette, hogy idén mindhárom (Basel, Hong Kong, Miami) vásárát megtartja. Az Art Basel Hong Kong március 22-23-án kétnapos zártkörű megtekintéssel nyílik, majd június közepén rendezik meg az európai kiadást, a svájci Art Baselt, végül pedig december elején nyitja meg kapuit az expó amerikai zászlóshajója, az Art Basel Miami Beach. Az év másik fő kiállítása és fesztiválja az 59. Velencei Biennálé, mely április utolsó hetétől egészen november végéig várja a látogatókat. A “művészeti élet olimpiájának” is nevezett biennálé idei kiadásának irányadó kérdései három fő témát járnak körül: az emberi test lehetséges metamorfózisait, a saját bolygónkkal való kapcsolatunkat és az élvonalbeli technológiák kommodifikációját, emberekre gyakorolt nyomását. A kiállítás címe “The Milk of Dreams” a szürrealista művész és író, Leonora Carrington által ihletve, aki egy egészen egyedi vizuális világot alkotott ecsettel, tollal vagy épp fémből.

Leonora Carrington: The Milk of Dreams

A Frieze első ázsiai kiadása szeptemberben, Szöulban mutatkozik be a COEX-ben, a koreai főváros központjában. A művészeti világ egyik legbefolyásosabb művészeti vására idén is megrendezi kiemelt eseményeit, köztük a Frieze Los Angeles-t februárban, a Frieze New York-ot májusban, végül pedig a Frieze London-t, a Frieze Masters & Frieze Sculpture-t októberben.

Októberben nyitja meg kapuit a Budapest Art Market is, amely a friss művészeti inspirációkra épít egyre jelentősebb nemzetközi érdeklődés kíséretében. Novemberben kerül sor a fényképészetnek szentelt legnagyobb nemzetközi vásár, a Paris Photo 25. évfordulójára. Ennek örömére a kiállítás és vásár közel 200 kiállítónak fog teret adni a világ minden tájáról az újonnan épített párizsi Grand Palaisban.

2015-ben a művészeti vásárok becslések szerint 12,7 milliárd dollár nyereséget termeltek a kiállító galériáknak. Ezek a vásárok és kiállítások az elmúlt években olyan platformmá alakultak, ahol a művészeti piac minden szereplője – galériák, gyűjtők, kurátorok és művészek – találkozik, és tér vissza évről évre. A „bennfentesek” gyakran úgy tekintenek a művészeti vásárokra, mint üzleti térre. Piacként szolgálnak, ahol galériások, kereskedők, kurátorok és művészek kötnek üzletet, állapodnak meg egymással. Mindazonáltal nem lenne fair egyszerű művészeti piacnak titulálni ezeket az eseményeket, hisz ennél azért sokkal többet jelentenek: A művészeti vásárokra úgy kell tekintenünk, mint a galériák gyűjtőpontjára, ahol számos művész alkotásait mutatják be egy helyen. Nagyszerű alkotásokat és embereket ismerhetünk meg egy helyen, melyre egyébként nem biztos, hogy lenne lehetőségünk. Igazi kulturális események, melyek evolúciója szembeszökő (gondoljunk csak az elmúlt évek digitális vásáraira) és minden évben tartogatnak valami újat.

Axioart Összefoglaló: 2021 Legjei

Online aukciók, NFT-k, digitális művészet, aukción a Macklowe Gyűjtemény, pandémia… 2021 bőven tartogatott meglepetéseket, hozott rekordokat és világszenzációkat. Évnyitó cikkünk megvizsgálja a 2020-as jóslatokat, a 2021-es legeket és hogy mire számíthatunk 2022-ben.

2020-as jóslatok

A Sotheby’s – a világ vezető aukciósháza – megannyi szakértő, múzeum és galéria mellett azt jósolta 2021-re, hogy a nagyszabású rendezvényekkel szemben meg fog nőni az igény az exkluzív, minőségi személyes események iránt, magával ragadó digitális komponenssel kiegészítve. Ezek mellett nagyobb hangsúlyt fog kapni a művészet egyedi és innovatív helyszíneken történő bemutatása, oly módon, hogy kihasználják a nyilvános tereket és a virtuális hálózatokat az intézményen kívül. „A vásárlók közönsége 2021-ben tovább bővül, mivel a gyors technológiai átalakulás és a digitális csatornák nyújtotta lehetőségek folyamatosan jelen lesznek”. A predikciók kitértek a belföldi művészek iránti kereslet növekedésére, illetve a fiatal gyűjtők egyre növekvő aktivitására.

Október 14-én visszatért a félig ledarált Banksy kép a Sotheby’s aukciós ház árverésére

És hogy ebből mi vált valóra? Lényegében minden, amit a korlátozások nem befolyásoltak, saját és partnereink tapasztalatai alapján. A „digital shift”, avagy digitális átállás már a covidot megelőzően is érezhető volt, de a pandémia okozta kényszer felgyorsította a folyamatot. Mind az aukciósházak és galériák, mind a vásárlók nagyobb számban és bátorsággal használták az online kereskedelmi felületeket, így az Axioartot is. Nőtt a kortárs és 20. századi magyar művészek iránti kereslet, valamint a fiatal gyűjtők, vásárlók jelenléte is a piacon.

A tények

A háború utáni és kortárs művek dominanciája rajzolódik ki a 2021-es év aukciós eladásainak statisztikájából (32.8%) különös tekintettel az impresszionista és modern művekre, melyek szárnyaltak az elmúlt év aukcióin. A Sotheby’s megtartotta első NFT aukcióját, melyen kiemelkedően sok 40 év alatti licitáló volt, a tételek pedig 16.8 millió dollár értékben találtak gazdára. Érdekesség továbbá, hogy megnövekedett a luxuscikkek iránti kereslet is, mely az online aukciók számának növekedésével magyarázható a jelentés szerint.

2021 Legjei

  • Magyarország

Ami Magyarországot illeti, az aukciós műkereskedelem hasonlóan alakult, mint a nemzetközi, egy szóval nőtt. Szemléltetésképp, a tavalyi eladott műtárgyak top 10-es listájának első helyezettje (Tihanyi Lajos: Akt studium, 95 millió forint) be se fért volna idén a top 10-be. A 2021-es lista tizedik helyezettje 110 millió forintért talált gazdára, míg az első helyezett 460 millió forintért. Ezek a hivatalosan közölt leütési árak, a privát eladások természetesen nem nyilvánosak és ezeket a számokat is jócskán meghaladhatják. Az artportal hagyományos éves összefoglalója alapján elmondható, hogy a legmagasabb áron elkelt művek alkotóinak névsora kevés változást mutat az előző évekhez képest – elsősorban az árak azok, amik változtak, és ugyanez igaz az élő művészek esetében is. Bizonyára nem ér senkit meglepetésként, hogy a december 19-én elkelt Csontváry Kosztka Tivadar kép az új rekordtartó. A Titokzatos sziget című kép messzemenően beváltotta a hozzá fűzött reményeket és 460 millió forintos leütési árával csaknem megkétszerezte a kilenc éve fennálló magyar aukciós rekordot.

 Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget
  • Axioart

Ami az Axioartot illeti, izgalmas év volt 2021 minden értelemben. A sokszor számunkra is meglepő aukciós licitharcokat és leütéseket sokszor a helyszínen követtük végig, képviselve felhasználóink licitjeit. Ilyen volt a BÁV 77. Centenáriumi aukciója, melyen árverésre került a magyar koronázási palást egy darabja, közel megtízszerezve kikiáltási árát. Tavaly került kalapács alá a Nagyházi Galéria és Aukciósháznál a Saphier Gyűjtemény, egy 60.000 forintról induló, 8 millió forintért leütött 13 x 18,5 cm-es kép, illetve számos jótékonysági árverés is, köztük a Telekom első árverése a Ludwig Múzeumban.  

  • Külföld

Külföldi viszonylatban sem maradt el szenzációk nélkül az év. Az aukciós eladások 2021-ben messze felülmúlták az előző évet, a három vezető aukciósház, a Christie’s, Sotheby’s és a Phillips 12.6 milliárd dolláros eladást produkált, amely 70.2%-kal múlja felül a 2020-as számokat. Ez új, minden eddigi rekordot felülmúló teljesítmény, ami a jövőre vonatkozóan is fontos információként szolgál. Az aukciósházak egyértelműen a digitális jelenlétük növelésének és fejlesztésének köszönhetik a növekedés egy részét az ArtTactic elemzése szerint, s ezt a saját tapasztalataink is alátámasztják. A vezető hármas összes aukciós eladásának immár több mint 10%-a online történt.

Az aukciós év rendkívüli rekorddal zárult, a Sotheby’s Macklowe Gyűjtemény árverésével. Mark Rothko, Andy Warhol, Cy Twombly és Philip Guston művei 676,1 millió dollár értékben leltek új gazdára. És ez csak az első részlet volt a gyűjteményből, így 2022 is bizonyára tartogat hasonló sikereket az aukciósházak számára.

2021 Aukciós rekordja: Pablo Picasso | Femme assise pres d’une fenetre (Marie-Therese) 30. October 1932

2021 az NFT-k, a „crypto-art” első igazi éve volt, abban az értelemben, hogy állandósították helyüket a kisebb és nagyobb aukciókon egyaránt és a kriptovaluta ötletet a művészet felé terelték. Amikor a korábban ismeretlen művész, Mike Winkelmann – más néven Beeple – eladott egy NFT-t egy furcsa márciusi aukción 69 millió dollárért, a fellendülés beindult. Beszédes, hogy a művészek NFT-jeivel kapcsolatban eddig szinte minden kritikai kommentár befektetési lehetőségeiket érinti, míg szinte egyik sem a művészetre vonatkozik.

Beeple: Everydays – The First 5000 Days

2022 egyik nagy kérdése, hogy az új aukciós kategóriát képviselő NFT-k iránti lelkesedés és kereslet vajon ki fog-e tartani hosszútávon. A 20. századi (nyugati) modern festészet szilárdan tartotta pole pozícióját 2021-ben, s kíváncsian várjuk, hogy a kategória kihívói lehetnek-e 2022-ben az NFT-k. Tavaly nyár elején már 14 NFT lépte túl az egymillió dolláros árat, a zászlóhordozó Beeple pedig a legdrágább NFT-k top 10-es listáján három helyet is magáénak tudhat. Az első hármat.

Jóslatok 2022-re

Egyre több galéria, aukciósház és egyesület választja az online aukciók kínálta lehetőségeket, s bár a pandémia okozta korlátozások jelentősen hozzájárultuk a népszerűség növekedéséhez, az online aukció előnyei ezen túlmutatnak. A fő előny, hogy se időben, se pedig térben nincs korlátozva a látogató/licitáló, otthonról, egy karosszékből követheti élőben az aukció menetét és licitálhat. Emellett az online aukciók demokratizálták is a valaha igen zártkörű aukciók világát, mindenki számára elérhetővé téve azokat, így aztán nem meglepő, hogy egyre szélesebb rétegek vesznek részt aktívan ezeken az árveréseken.

Az Axioart csapata idén is azon van és lesz, hogy felhasználóinkat összekössük a partnereinkkel, hogy meglelje egymást a kereső és a keresett tárgy.  

Horn Péter – A gyűjteményről bővebben

A közel egy hónap alatt, ami az előző cikk óta eltelt, A Horn Collection Instagram oldal, ez esetben inkább galéria, egyre csak bővült az absztrakt expresszionizmus, a modernizmus és az absztrakció jeles képviselőinek egy-egy képével.

Csakúgy, mint a naivista festők, akik jellemzően érzelemvezérelten, spontánul festenek, Horn Péter is hasonlóan gyűjt. Ahogy azt az előző cikkben kifejtette, ő az a bizonyos „nagyon csinálom” típus, ennek megfelelően a gyűjtő itt egy személyben kurátora és kutatója is a gyűjtemény darabjainak. A képek között nem tűnik fel egy macskás kép sem, selfie a nyaralásról, vagy egy kulináris élmény emléke, az oldal valóban „kocka egyszerűen” egy privát galéria. Ebből a szempontból (is) egyedi a Horn Gyűjtemény.

Balázs János • Emlékek • 1975

Vannak külföldi alkotók is a gyűjteményben, vagy kifejezetten magyar művészekre koncentrál?

Kifejezetten magyar származású, itt vagy külföldön élő/alkotó művészek vannak a gyűjteményben. Van ritka kivétel, de alapvetően magyar gyűjtemény. Alapvetően festmények vannak a gyűjteményben, de akad grafika is és egészen minimális számban szobor is, de festmény hangsúlyú ez a gyűjtemény.

Ha pl. Reigl Judit gondolt volna egyet és szobrászként folytatta volna, akkor a is gyűjtené a műveit?

Igen, bekerülhetne, de a szobrok irányába… még nem jött el az a pillanat.

Drégely László • És eljött az angyal  • 1970

De még eljöhet?

Eljöhet. Bizonyos elemeiben fegyelmezett történet ez az egész, bizonyos elemeiben viszont abszolút nem. Nincsenek szabályok, egyensúlyban van az impulzivitás a fegyelemmel, nem kell egyetlen művészről sem „lemondanom” mert nem illik a gyűjteménybe, vagy hogy biztos nem fogok grafikát venni tőle csak festményt mert én festménygyűjtő vagyok.

Talán pont ettől ilyen organikus ez a gyűjtemény, nem?

Pontosan. Egyébként ez a kérdés nagyon foglalkoztat, mert minden döntésem a tudattalattimból indul, valami miatt én ezekhez a művészekhez „vonzódom. Azt nagyon érdekes lenne egyszer megfejteni, hogy ezekben a művészekben van-e bármilyen legkisebb közös többszörös, de sose jutok semmire. Nem tudok rá választ, lehet, hogy nem is fogok soha rájönni.

Lehet, hogy nem is kell. Ebben a válaszban ki is egyeztünk Horn Péterrel. Talán pontosan ez az a tényező, jellemző, nevezzük akárminek is, amitől hihető a gyűjtemény. Mi kurátorok, muzeológusok és művészettörténészek néha hajlamosak vagyunk elveszni a szép magyar nyelv kínálta lehetőségek sokaságában, hosszú sorokon át magyarázva, hogy „mire gondolt a költő”, történetet szőni oda, ahol nincs is rá szükség, ékes szavakkal kitölteni a szabad felületet, ha kell, ha nem. Ezért is jó, hogy a Horn Gyűjtemény a minimális vonalat képviselve csak a szükséges tényeket közli, <alkotó, cím, év, technika/hordozó, méret> és a kép marad a középpontban. A többi a nézőre van bízva.

Reigl Judit • Tömbírás • 1963 

Mennyire befolyásolja a személyes ismeretség vagy a személyes háttér ismerete egy művésznél?

Az összes művész esetében, ha nem ismerném az adott művész életművét akkor is ugyanígy éreznék és gondolkodnék a képéről. Balázs Jánosnál gondolom, hogy érzelmileg a legtöbbet tett hozzá az életútjának, gondolkodásmódjának az ismerete ahhoz, hogy talán az átlagnál jobban értem és tudok értelmezni egy Balázs János képet.

Én ezt sose tudtam megválaszolni, pedig sokan kérdezik tőlem: Mitől művészet valami, mitől jó egy kép?

Nem tudom. Szerintem nem megválaszolható, de én csak olyan képpel foglalkozom és veszek meg, ami hatással van rám, és pont ennyi a művészet azt gondolom. Megszólított, volt valami és innen tudom, hogy valami belső igényemet elégíti ki, ha megfogni nem is tudom, hogy pontosan mi az. {…} A húsz év azért hosszú idő, én is rengeteget változtam, de ez állandó.

Szerencsére a gyűjtemény képeinek nyilvánossá válása is állandó, amit bárki nyomon követhet az Instagramon.

Horn Péter – Bevezetés egy Gyűjtemény Történetébe

Még három hónap sem telt el, hogy az Instagram felületén megjelent egy izgalmas Reigl Judit kép, amit izgalmasabbnál izgalmasabb képek követettek a ’Horn Collection’ oldalán. Horn Pétert rendre Magyarország legnagyobb modern és kortárs művészeti gyűjtői között emlegetik, s a megszokottól eltérően most ő és gyűjteménye állnak az Axioart Blog portré sorozatának középpontjában.

Közösségi média. Horn Péter nem véletlenül választott egy ilyen platformot gyűjteményének bemutatására, hisz pontosan ez a célja, hogy páratlan gyűjteményét és az abban szereplő művészeket mindenki megismerhesse és élvezhesse, tisztelegve az alkotók munkássága előtt. Hétről hétre a gyűjtemény újabb darabjai jelennek meg az oldalon, olyan érzést keltve az emberben, mint mikor gyerekként az adventi naptár nyitását várta minden nap, nem tudva, hogy milyen kincset rejt a következő nap. Legnagyobb örömömre alkalmunk nyílt, hogy leüljünk és beszélgessünk az oldalról, a gyűjtemény történetéről és jövőjéről.

Beszélgetésünk során többször támadt olyan érzésem, hogy egy művészettörténész kollégával elmélkedünk a modern és kortárs művészetről, melyet az elkövetkező hetekben cikksorozat formájában osztunk meg online, mindenki számára elérhetően, a Horn Gyűjtemény mintáját követve.

Reigl Judit • Felhasítva II • 1961 

A beszélgetés kezdetén kiderült, hogy ugyan családi hagyománya nincs a műgyűjtésnek, de mindig lógtak képek a falon, és visszaemlékezve azért felsejlik egy rokon az apai ágon, aki komolyan gyűjtött, s a lakása falán Mednyánszky és Rippl-Rónai képek is lógtak. Horn Pétert idézve: „ez azért furcsa, mert a lakásra nem, de a képekre tisztán emlékszem; {…} ebből az következett, hogy a képek számomra részei voltak a teljes képnek. A rátalálás nem tudom, hogy honnan jött pontosan, de úgy húsz éve kiszerettem a tőzsdézésből, és ez az időszak pont egybeesett az aukciók és a műkereskedelem felvirágzásával Magyarországon. Elmentem néhány aukcióra, és ahogy egyre többre kezdtem járni, megtetszett ez a világ. „

KE: Mi tetszett meg ebben a világban?

HP: Ha én valamit csinálok, akkor én ilyen „nagyon csinálom” típus vagyok. Mikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor elkezdtem múzeumokba járni, megrendeltem végtelen mennyiségű könyvet erről a világról, művészekről, műgyűjtésről, mindenről, ami ebben a témában elérhető volt. Elkezdtem megismerni embereket, hallani a véleményüket.

A gyűjtés szinte a kezdetektől zsigeri alapon folyt, vezérelve se akkor, és ahogy kiemeli, most sincs. Tanulási folyamatnak tekinti a korai időszakot, idővel alakult ki, hogy kik azok a művészek, akiknek a műveit komolyabban, tudatosabban szerette volna gyűjteni. Ugyanakkor ahogy elmondta, a képek vásárlása a kezdetektől befektetés is volt, mind eszmei, mind pénzügyi szempontból. Ez a része mindig tudatos volt, nagyon jó befektetésnek tartotta és tartja a (tudatos) műgyűjtést. Legalább ilyen fontos volt, hogy jó érzést keltsen egy adott tárgy közelsége, a kettőnek együtt kellett és kell működnie.

A Horn Gyűjtemény nagy része – méretéből adódóan is – raktárban van, de mint kiderült, a rotáció a fal és a raktár között folyamatos, mindig változik, hogy épp mely képek állnak közel a gyűjtőhöz. Ennek megfelelően, a kedvenc is mindig más, ilyen értelemben nincs is. Van azonban 7 művész, akik még a gyűjteményen belül is kiemelt szerepet élveznek, köztük Balázs János, Reigl Judit, Sándorfi István, Fiedler Ferenc, Nyári István és Váli Dezső, valamint a méltatlanul háttérbe szorult Drégely László.

Etienne Sandorfi • Motus, Motus – Homage to culture • 2001

A gyűjtemény egy személyiséget is tükröz, hisz ahogy azt Horn Péter elmondta, nincs semmilyen kritérium, vagy elv, amihez igazodva választaná ki a gyűjteményhez csatlakozó képeket, egyszerűen csak „azt gyűjtöm, ami tetszik” alapon bővül. Így aztán a kiszámíthatatlanság indukálta izgalom jellemzi az Instagramon fokozatosan nyilvánossá váló gyűjteményt.

Mindig jó egy olyan műkedvelővel beszélgetni, akinek egyedi meglátásai nem múló lelkesedéssel párosulnak, ezáltal inspirálva a hallgatót is.

A folyamatosan bővülő gyűjtemény a https://www.instagram.com/horn_collection/ oldalon látogatható minden héten hétfőtől vasárnapig 00:00-23:59 között, védettségi, személyi és bármilyen egyéb kártya felmutatása nélkül.

Egy vad mező mindenhez hasonlít? – A MŰTŐ csoport legutóbbi kiállítása a Budapest Galériában

Szeptember 18-án zárt a MŰTŐ csoport kiállítása a Budapest Galériában. A 2016-ban alakult független művészeti platform és kollektíva legutóbbi tárlata az első olyan kezdeményezés, amely során a csoport nyolc tagja közösen létrehozott alkotások bemutatására vállalkozott.

MŰTŐ csoport: Ezt a vad mezőt ismerem, Budapest Galéria, 2022.08.10-09.14

A MŰTŐ csoport Ezt a vad mezőt ismerem című kiállítása zavarba ejtően megengedő. Azért írom ezt, mert az óbudai Budapest Galériában kialakított terekben akadályokkal találkozunk, de csak mérsékelten érzékeljük az ellenállásukat. Pedig a szomszédos helyiségek pályákra-szintekre, vetélkedőkre, még készülő vagy már leépült játszóházakra is emlékeztetnek. Például az Idegmező termében az egymásba fonódó, faragasztóból, fűrészporból, drótból készített indákat nézve felvetődhet: miért nem úgy találkozunk velük, hogy csak rajtuk keresztül juthatunk tovább? Esetleg beléjük gabalyodva, mint lebegő hínárba, vagy olyan gyökerekbe, amik közül a föld kiszabadult?

Fotó: Juhász G. Tamás (a MŰTŐ jóvoltából)

Az „akadályt” körbesétáljuk, aztán a következő teremben (Mágneses mező) a lógatott agyagdarabkák sem töltik ki a termet annyira, hogy beléjük ütközzünk. Összbenyomásom, hogy itt végig távolságot tarthatunk attól, ami a távolságok leküzdését megnehezítheti. Ez hozzájárul ahhoz is, hogy a művek ne romantizálják harcként a természettel/a természetünkkel folytatott interakciót. Továbbá a kiállítás inkább a befogadó tudattól vár interaktivitást, a látogató fizikumától kevésbé, már amennyire ezek szétválaszthatóak. Végül egy vízforrás pontos utánzatához, valóságos vízhez és egy kúthoz jutunk el (Karrmező), de nem fordulunk olyan kérdéssel a galéria őréhez (valaki követett, akinek ez volt a munkája), hogy a kezünket a vízbe márthatjuk-e.

Fotó: Juhász G. Tamás (a MŰTŐ jóvoltából)

Tulajdonképpen hol vagyunk? „Tekeredő kötegek” előtt állunk. Ha a „közösségre tekinthetünk lényként”, ahogy a kiállítás leírásában olvassuk, és ezek a munkák a csoport mint egység belső és külső viszonyait, dinamikáját kutatják, akkor lehet, hogy egy ismeretlen (?) fajhoz tartozó egyedben járunk. Vagy majdnem, mert a legkevésbé sem érezzük magunkat úgy, mint Ace Ventura, miután elbújt egy orrszarvúban a Hív a természet című 1995-ös filmben. Jóllehet az anyagok elementáris közelsége itt is érezhető, de a szorítás, a közegé, a társadalomé nem annyira. Szó esik róla, de az alkotók úgy alakították ki ezt a kisvilágot, hogy megfeleljen a tervezett analízis szabadságigényének.

Az együtt (is) dolgozó művészek kollektív létezése a maga meghatározatlanságaival, többértelműségével együtt tárul elénk. A befogadó ahhoz hasonlóan nem láthatja előre, milyen irányba tart majd az értelmezése, ahogy az Első tér Ördögszántásának elárasztásáról nem tudjuk, milyen kapcsolatokat létesít az alkotók által szó szerint felásott földben. Két titok, az egyéni befogadás enigmatikussága és a teameken belüli, személyközi kapcsolódásé izgalmas korrelációt hoz létre. Egy videón figyeljük a víz munkáját, körülöttünk átlátszó plexilapok lógnak, de szórtan rögzítve, nem szoros egymás mellettiségben. Így egyes magyar ABC-k szeletelt ajtajának képét idézik, de távol is tartják, mint azok a legyet.

Fotó: Juhász G. Tamás (a MŰTŐ jóvoltából)

Itt a kortárs Magyarország egyébként is speciális jelenléttel bír. A művészeti szcéna gondosan definiált Hangfolyamként jelenik meg. Ugyanakkor a bejátszott mondatok, bár fontos, hogy a trivialitásokat újrafogalmazzuk, átismételjük, kérdéseket vetnek fel. Bokor Péter azt állítja, hogy „hasonlóan gondolkodókkal együtt dolgozni jó”, és tényleg. A Hollow kollektíva szerint „a bizalom, szakmailag és emberileg egyaránt, szükséges velejárója is a művészet csinálásnak”, ami nem vitás. Iva Kuzmanović szerint fontos, hogy „bármi történjen, legyen hely és mód együtt gondolkodni”. Jogos. Az sem kérdés, hogy Mézes Tündének és Varga Ádámnak igaza lehet: a csapatmunkában az „elcsúszások, idő és energia befektetési eltérések […] problémát okozhatnak.” Nemes Z. Márió tapasztalatát pedig, miszerint „azt tanultam meg, hogy ha valami véget ér, akkor mész tovább”, akár meg is fogadhatnánk, ha intelem lenne. Főleg azért, mert „van, hogy egyedül érzed magad egy csapatban is”, ahogy Puskár Krisztán kockáztatja meg. De hangsúlyozom, hogy számos informatív(abb) megállapítás és inspiratív(abb) észrevétel is helyet kapott a „hangszövet”-ben, amely egyetlen „pszeudó karakter”-hez tartozik. Másfelől a hasonló kijelentések jogosan kapnak helyet: nem az ittlétükkel, hanem a mennyiségükkel keltettek feltűnést. Mintha egy „team-munka alapismeretek” kurzus részeként hallgattam volna ezeket. Vagyis a kiállításhoz készült füzetben közölt interjúk egyes pontjain már akkor sem egyértelmű, honnan érkeznek a szavak, amikor a „pszeudó karakter”-t a galériában még nem alkották meg. A „ki beszél?” kérdés előcsalogatása a „hol vagyunk?” után ugyanakkor nem véletlenszerű. Az Ezt a vad mezőt… tereiben a hangok és az anyagok elnavigálnak ugyan a jelentés különböző tartományai felé, de a jelenlét(ük) emléke, ha távoztunk, valószínűleg karakteresebbé válik.

Ezen túlmenően antropológiai adottság, hogy a tanulságokhoz visszalátogatunk. Egyrészt a közfelfogásaink, szigeteléshez, buborékfóliához hasonlóan, természetes óvatosságunkra is utalnak. Másrészt az észlelés nem mulaszthatja el, hogy az ember ismétlésszerűen definiálja önmagát, ahogy a forrás végtelenítve forgatja a vizet. Sőt, akár az utóbbi mondatot is be lehetett volna játszani mint félig-meddig közhelyet. Valószínűleg hajlamosak vagyunk hasonlóakat generálni, ha egyszer annak a feldolgozása, hogy közösségben létezünk, így zajlik. A hallhatón keresztül az emberi természet kapcsolódik a föld, a gyökér, az agyag, a szikla (a műtárgyak) által képviselt másik természethez, és miközben ilyen összeköttetés létesül, a termekben a tulajdonnevektől is távolodunk. Például nem tudjuk, hogy az alkotócsoportnak melyik tagja hagyta az éppen szemlélt nyomot az agyagdarabkán, és a magyar földrajzba sincsenek becsatornázva a természettöredékek. Ahogy az említett plexiajtó lapjainak elhelyezkedése is eltávolította egyes magyar kisboltok képét, miután felidézte, úgy a kiállítás címe is mellőzi az idézett Ady Endre-versből a lecövekelést: „Ezt a vad mezőt ismerem, / Ez a magyar Ugar”. Ezzel izgalmas átjárás jön létre a nyugatos szerző és Bourdieu mező fogalma között, annál is inkább, mert a legsikerültebb installáció esetében a kétféle mezőhöz vagy a környékükhöz rendelhető fogalmak és reprezentációk több különböző tengelyen helyezkednek el. A „több tucat, maroknyi méretű, egymáshoz idomuló, biomorf agyag szobor mindegyikéhez egy-egy tag által választott fogalom vagy érzet is társul, egy pozitív-negatív érzelmi töltetű skálán”, írják a művészek. Meghatározó, hogy melyik elem mennyire távolodik el a padlótól-plafontól, illetve a halmaz centrumától, a morphing animáció mellett pedig a fogalmakat kiírva is látjuk: „hatalmi játszmák”, „közös növekedés”, „rugalmas identitás” stb. Itt az absztrahálás koncepciója és a látványvilág is vonzó, miután az alkotók a digitális másolatot, a vetítés és a lógatás technikáját összevonták. Sci-fik és horrorok díszleteire is rímel, amit látunk, mégsem tartja meg ezek esztétikáját stabilan. Az Ezt a vad mezőt… következetesen játszik a távolságokkal.

Fotó: Juhász G. Tamás (a MŰTŐ jóvoltából)

„Egy zongora / mindenhez hasonlít, traktorra, / cipőre, sokrekeszes pénztárcára.” – írja Szijj Ferenc a Kenyércédulákban (2007), és első ránézésre ez a kiállítás is hasonló érzetet keltett: a befogadói aktivitás talán túl sok mindent belevetíthet. Persze, az ars poetica szerint a MŰTŐ csoport a „közösség zártságát” nem pártolja, így aki belép, konceptuális alkotótárs lehet. Átélheti például, ahogy a jelentéstulajdonítás során lecselezik őt. Én például az ’akadálypálya’ olvasatomat végül már nem tekintettem elsődlegesnek, ahogy a „posztszürrealista humor” címkéjéről is lemondtam, bár a galériakirándulásnak kedvező szobaforrás miatt elsőre vonzónak tűnt. A második megtekintés során, a leírások-kommentárok ismeretében az élmény módosult. Az Ady-féle „kacagó szél”-nek sem adhattam sok esélyt, nem véletlenül nem ez került a kiállítás címébe A magyar Ugaron című versből. Ettől függetlenül elképzelhető az Ezt a vad mezőt…-nek egy olyan változata, amelyik másfajta interakcióra is csábít. Például egy-egy belógatott agyagdarab meglengetésére, esetleg utasítások szerint, bár az egy másik társasjáték lenne. Ennek a mezőnek a vadsága talán megtisztítaná önmagát az ilyesmitől, ahogy az emberi tényezőt, illetve a megmutatkozását korlátok között tartja, miközben mégis a viszonyait ábrázolja. A szobrok is inkább biomorfok, mintsem antropomorfok, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez egy ember–természet konfrontáció eredménye-e. Itt az emberi viszonylagos hiánya nem szükségszerűen barátságtalan.

Borsik Miklós

Eredeti cikk: Artportal

A kripto? Kösz, jól van! – Ars Electronica 2022

Miközben a milliárdosok elhúznak a bolygóról, mi itt maradunk egy kiszáradó meder közepén, megfeneklett bárkával, füstbe ment tervekkel és földbe állt gazdasággal. Semmi okunk azonban a csüggedésre, hisz van egy másik valóságunk, fejünkön a VR szemüveg. Ha pedig egy percre levennénk, talán meglátnák azt is, hogy még tényleg lehetséges egy másik jövő. Méghozzá itt.

Szeptember első heteiben, Linz városában úton-útfélen egy plakát hívta fel magára a figyelmet: A muzsika hangjából ismert, de mostanság leginkább a look at all the fucks I give mém alapjául szolgáló, újraértelmezett női alak nézett vissza a járókelőkre. Jobban mondva csak nézett volna, ugyanis fején VR szemüveggel, arcán hatalmas mosollyal, egy kiszáradt tenger közepén igyekezett épp a virtuális valóság gondtalanságába menekülni, miközben a háttérben egy rakéta által húzott csík jelezte, milyen sebességgel hagyják el a világ legismertebb tech milliárdosai, Elon Musk és Jeff Besos az eddigre látszólag ténylegesen elsüllyedt hajót. A meglehetősen sűrű vizuális anyag az Ars Electronica Fesztivál idei, Welcome to Planet B. A Different Life is Possible. But how? című kiadását hirdette.

Az idei Ars Electronica fesztivál nyitásakor, háttérben a Linz-szerte látható plakáttal. Fotó: Robert Bauernhansl

A plakát korunk technológiai gondolkodásának főbb toposzait gyűjtötte egybe: megjelennek rajta a technológiai szektorban elképesztő vagyont gyűjtő milliárdosok, akik az élhetetlenné váló Föld helyett új bolygót keresnek maguknak; ugyanakkor felbukkannak rajta a hétköznapi emberek is, akik a legújabb digitális vívmányok eszképizmusát kihasználva várják ölbe tett kézzel, hogy a techóriások és politikusok megoldást találjanak minden globális problémára. Az Ars Electronica idei kiadása ezekkel a toposzokkal szemben próbált kritikus, ugyanakkor nem kétségbeesett pozíciót felvenni. A cím emiatt talán kissé megtévesztő is: a Planet B-re történő hivatkozással a kurátorok nem azt állítják, hogy Földünk valóban menthetetlen, ezért ideje továbbállni, hanem épp ellenkezőleg: azt igyekeznek hangsúlyozni, hogy másfajta életvitellel a helyi továbbélés is lehetséges. Ezt azonban nem a luxust kiszolgáló technológiai vívmányok fogják elhozni nekünk, hanem magunknak kell gyökeres változásokat eszközölnünk a mindennapjainkban. (Reméljük, ez az üzenetet eljutott az internetet bejárt „gazdag prepper tech brókhoz” is, akik végtelen vagyonukat és befolyásukat a Föld megmentése helyett luxusbunkerek építésébe és őrző-védő személyzet rekrutálásába tervezik forgatni.)

Jövőorientált technológiák a központi kiállításon

A rengeteg kiállításból, előadásból, workshopból és koncertből összeálló fesztivál koncepciója leginkább a linzi Johannes Kepler Egyetem Science Parkjában megrendezett központi kiállításon, a STUDIO(dys)TOPIA – At the Peak of Humankindon domborodott ki, amelyen több tucat nemzetközi alkotó vonult fel. Az Ars Electronica szellemiségéhez mérten itt nem csak klasszikus értelemben vett műtárgyakat állítottak ki (sőt, dominánsan nem ilyenekből állt össze az anyag), sokkal inkább a spekulatív és a szociális design, vagy épp a bioengineering eszköztárával megvalósuló projekteket mutattak be.

Olyan izgalmas, jövőorientált technológiák bukkantak fel itt, amelyekkel valóban csökkenthető lenne a környezetszennyezés mértéke, vagy éppen a már természetbe kerülő hulladékot újra a körforgás részévé lehetne tenni. Fenntarthatóbb, a társadalmi kihívásokra reagáló divatprogram; tengeri hulladékot felhasználó terrazzo csempe-prototípus; digitális platform az otthonukból erőszakkal elűzött családok emlékezetének dokumentálására – hogy csak párat említsünk. A legizgalmasabb projektek azonban jelenünk tendenciáiból kiindulva, egy elképzelt jövő vagy egy elképzelt technológia felvillantásával igyekeztek itt és most cselekvésre ösztönözni, de legalábbis feltárni napjaink anomáliáit.

The Intersection / Superflux

Maga a kiállítás nem véletlenül nyitott a brit design stúdió, a Superflux The Intersection című videómunkájával, ebben ugyanis összpontosul az idei Ars Electronica minden törekvése: a spekulatív design eszköztárával dolgozó alkotók dokufikciós kisfilmje egy olyan elképzelt jövőben játszódik, ahová a készítők szerint az erőszakos, a klímaválságot nem kellőképp komolyan vevő, a média szerepét a leginkább kattintások számában és a hiperpontos targetálásban mérő jelen szükségképpen torkollik. A mű erőssége leginkább abban áll, hogy bár nem kertelnek az emberiségre leselkedő veszélyek kapcsán, és reálisnak tűnő képet festenek a fenyegető katasztrófáról, amely felé gőzerővel haladunk, azt is igyekeznek hangsúlyozni: lehetséges másfajta jövő is – ehhez azonban a kooperációt többre becsülő hozzáállásra lesz szükség.

Részben ide kapcsolódik Tega Brain és Sam Lavigne közös kezdeményezése: a Synthetic Messenger nevű hack-projekt a clickbaitre és hirdetésekre alapuló médianyilvánosságot igyekszik egy kisebb bot-hadsereg segítségével kiigazítani. A projekt során a botokat arra programozták, hogy minden nap felkeressék a klímaváltozással kapcsolatos cikkeket, és kattintsanak rá az ezekben megjelenő hirdetésekre, ezáltal megnövelve az efféle híradások hirdetési értékét. Brain és Lavigne a médiát egyfajta klímamérnökként határozzák meg, amelynek azonban jelenleg a hirdetési piac diktál – a mű így egyszerre fogalmaz meg kritikát a figyelemgazdaság mechanizmusaival, és a hiteles tájékoztatás szélmalomharcával kapcsolatban.

Calico Human / Kuang-Yi Ku. Fotó: Tom Mesic

Két munkával is szerepel a kiállítás egyik legprovokatívabb alkotója, a tajvani-holland Kung-Yi Ku, akinek installációi alapját a migráció kérdései szolgáltatják. Calico Human című munkájában az óceániai térségbe vándorolt európaiak bőrrák-kockázatából indul ki: kutatása szerint a brit örökséggel rendelkezők bőre nem képes adaptálódni a helyi fényviszonyokhoz, így tízszeres az esélyük az agresszív bőrrák kialakulására, mint a helyi őslakosoknak.

Munkájában olyan orvosbiológiai beavatkozásokat vizsgál, amelyek képesek lennének az emberek bőrszínének átalakításra – ennek köszönhetően pedig mindenki nyugodtan süttethetné a hasát az ausztrál Nap alatt. Center for Plant Immigration Integration című munkája az ellentétes migrációs útvonal anomáliáit igyekszik feltárni: Ku saját tapasztalatát, a keletről nyugatra vándorló lét nehézségeit az otthonában őshonos szójabab fiktív EU-s integrációjával állítja párhuzamba.

Center for Plant Immigrant Integration / Kuang-Yi Ku. Fotó: Tom Mesic

Projektjében modellezi azokat az elképzelt bürokratikus folyamatokat, amelyekkel a szójabab hasznos, integrált tagja lehet az Unió (növény)társadalmának – ezzel pedig leginkább a megkülönböztetett expat és migráns létet világítja meg; nem mindegy ugyanis, hogy egy növény nemesített importált termék vagy invazív faj.

Golden Nica és S+T+ARTS Prize

Minden évben komoly várakozás övezi Ars Electronica díjainak átadását: a különböző kategóriák Golden Nica-díjjal jutalmazott győztesei ugyanis előre jelezhetik, hogy az elkövetkező években milyen trendek uralják majd a művészet, technológia és társadalom keresztmetszetében alkotó művészek tevékenységét, és az őket kiállító intézmények kiállítási programját. Ezzel a tendenciával azonban kissé ellentétes ezen alkotások prezentálása: a szintén a JKU campusán bemutatott shortlistes és díjazott munkák sok esetben kis helyre zsúfolónak össze, így kiállítási tárgyként nehéz őket élvezni. Pláne igaz ez azokban az esetekben, ahol nem konkrét művekről van szó, hanem sokkal inkább az alkotó technológiai újításáról, koncepciójáról. Így tehát gyakran előfordul, hogy a legösszetettebb, legizgalmasabb kezdeményesek a legkevésbé látványosak, és első pillantásra nehéz értelmezni a díjazottak sikerének mibenlétét is.

Being / Rashaad Newsome

számítógépes animáció kategóriát Rashaad Newsome nyerte Being nevű humanoid mesterséges intelligenciájával: a gépi tanulás segítségével programozott AI a kolonialista gondolkodás ellen küzdve egy griot (afrikai törzsi énekes) alakját magára öltve tart workshopokat, amelyek az előadás, a kritikai pedagógia, a tánc, a történetmesélés és a meditáció eszközkészletével igyekszik árnyalni a hegemón eurocentrikus narratíva ellen küzdeni. Hasonlóan politikai indíttatású az interaktív művészet kategóriájának győztese:  a Bi0film.net Resist like bacteria névre keresztelt projektje nomád hálózatok létrehozásával járul hozzá a véleménynyilvánítás szabadságához. Az alkotók a hongkongi tiltakozási hullám szimbólumává vált sárga esernyőket parabola-WIFI-antennákkal szerelték fel, így óvva a tiltakozókat az online megfigyeléstől és a kommunikációt cenzúrával, az internet blokkolásával menedzselni kívánó politikai erőktől.

A tokiói Avatar Robot Café DAWN ver.ß vihette haza a digitális közösség fődíját, melynek robot felszolgálói valójában robotizált avatárok – olyan emberek avatárjai, akik egészségügyi okokból képtelenek lennének ellátni a vendéglátós feladatokat, így azonban otthonuk vagy akár kórházi ágyuk biztonságából képesek a munkaerőpiacra (vissza)integrálódni.

AVATAR ROBOT CAFE DAWN ver.β / Ory Yoshifuji (JP). Fotó: Ory Laboratory inc.

digitális humanizmus díjjal a The Data Nutrion Projectet jutalmazták, amely a mesterséges intelligenciát tanító adatkészletek elfogultságát próbálja bemutatni, hasonlóan a boltban vásárolható ételeken található, összetevőket listázó élelmiszercímkékhez. Hosszútávú céljuk, hogy különböző projekteken keresztül világossá tegyék, milyen problémákat hordoz magában, ha a mesterséges intelligencia tanulási folyamatába a jelenleg is alulreprezentált, marginalizált csoportokról nem árnyaltabb adatok kerülnek be, és ezen vakfoltok feltérképezését követően megoldásokat is ki akarnak dolgozni.

Az Ars Electronicán átadott másik díj a S+T+ARTS Prize, amelynek keretében két kategóriában hirdetnek győztes. Az innovatív kollaboráció díját idén Giulia Foscari és az  UNLESS együttműködésében létrejött, Antarctic Resolution című projektje nyerte el: a kezdeményezés célja nem kevesebb, minthogy a Föld lakosságának figyelmét végre a hetedik, őslakosokkal nem rendelkező kontinens, az Antarktisz felé fordítsa, amelynek rohamos olvadása mindannyiunkat fenyeget. A projekt keretében létrejött, több mint ezeroldalas publikáció az akadémiai kutatásokat csodás vizualizációkkal vegyítette, így az többek közt  a 17. Velencei Építészeti Biennálé központi pavilonjában is kiállításra került.

HOLLY+ / Holly Herndon. Fotó: Andrés Mañón

A művészeti élet számára azonban mind közül a művészeti felfedezés díjat hazavivő Holly Herndon Holly+ című munkája szolgálhat a legtöbb tanulsággal. Holly+ a művész digitális ikre, aki a magányos zenészek digitális tündérkeresztanyja lehet a jövőben: Herndon egy olyan megoldással állt elő, aminek köszönhetően bármilyen feltöltött hangfájlt Holly+ képes a saját hangján visszaénekelni. Az önmagában is érdekes technológiánál azonban már csak annak jogi és pénzügyi kerete izgalmasabb: a legjobban sikerült alkotások ugyanis felkerülhetnek a blokkláncra NFT-ként, az így befolyt összeg pedig 50%-ban az alkotó, 10%-ban Holly, 40%-ban pedig a DAO[1] között oszlik el. Fontos, hogy a DAO-hoz befolyt pénzt Holly+ továbbfejlesztésére használják.

Holly+ példája mind a zeneiparra, mind az online identitásunk megélésére komoly hatást gyakorolhat. Egyrészt, hogy egy zeneszerző 50%-os bevételhez juthat mindenféle kiadóval kötött szerződés nélkül, egészen egyedülálló. Ahogyan az is, hogy egy művész létrehozza és a közösség szolgálatába állítja digitális mását: a deepfake-ek korában, amikor féltve őrizzük saját digitális lábnyomunkat, bátor lépés közkinccsé tenni Holly+-t. Ugyanakkor Herndon szerint ez a kezdeményezés izgalmas példája lehet a jövő „identitásjátékának”: egy szabályozott rendszer keretein belül bárki kedvére kísérletezhet különböző zenék létrehozásával, és ehhez nem kell saját (online) bőrét vásárra vinnie.

Szatellit programok az nft jegyében

A fesztivál egyik legfőbb erénye, hogy nem csak a központi kiállításból és a pár napig tartó konferenciából áll: a Linzben egész évben nyitva tartó Ars Electronica Center mellett a város különböző múzeumaiban már a fesztivál kezdete előtt megjelennek a kapcsolódó programok és kiállítások, és sok a fesztivál vége után is látogatható marad – így akár azok is belekóstolhatnak az adott év fesztiválprogramjába, akik magára az Ars Electronicára nem jutnak el.

PIXELS / CryptoWiener

Az egyik központi helyszín minden évben a város szívében álló OK Kunst, ahol idén a bécsi  központú Cryptowieners PIXELS kiállítása nyújt mankót az NFT-k világához: a játékosított, 3D-s pixelinstallációk mellett kihívások teljesítésével lehet bepillantani a digitális tokenek gyűjtésének színfalai mögé, a kriptovalutákat és NFT-ket tárolni képes wallet applikáció letöltésétől akár egészen az első NFT megvásárlásáig. Érdekes innen egy emelettel feljebb Christa Sommerer és Laurent Mignonneau The Artwork as a Living System kiállítására átlépni, és így egyben végiggondolni, hogy a médiaművészet pionírjainak kezdeti munkáitól hova jutott mára a digitális művészet.

A másik kihagyhatatlan helyszín a Francisco-Carolinum, ahol a fesztivállal egyidőben több napos NFT-konferencia is zajlott, és ahol az a Jonas Lund is előadott, akinek jól megérdemelt egyéni kiállítást rendezett a múzeum. A Studio Visit. How to Make Art in the Age of Algorithms című kiállításból felsejlik, hogy a művészvilág (és elsősorban a művészeti piac) karikírozásával, és a figyelemgazdaság újraértelmezésével operáló művész hogyan vált az NFT-kben rejlő lehetőségeket kiaknázó művészeti közeg egyik legizgalmasabb figurája. Kevésbé jól sikerült, de kétségkívül aktuális témákat feldolgozó kiállítás az ugyanitt megrendezett Meta.Space is, amely a tér kérdését több évszázad műalkotásainak tükrében villantja fel, kiemelt fókusszal a metaverzumok lehetőségeire. Az idei Ars Electronica alapján tehát bizton kijelenthetjük: a kripto pár éve ránk rúgta az ajtót, egyelőre jól érzi  itt magát, és nem is tervez egyhamar tovább állni.

Szept. 7-11., Ars Electronica Center, Linz


[1] “A decentralizált autonóm szervezet (DAO) olyan szervezet, amely teljes mértékben képes működni emberek bevonásával, ám a szokásos irányítási struktúra nélkül. A DAO meghatározható olyan szervezeti rendszerként is, amely okosszerződések alapján automatikusan működteti és fenntartja önmagát, amelyben felhasználók választások útján határozzák meg a jövő irányát.” Forrás: https://www.virtualis.cash/tokenizacio-defi-es-dao-mik-ezek/#A_DAO

Az Antikvárium.hu 18. Online Árverése | Több száz válogatott gyűjtői könyvritkaság!

„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem…”

Az ősz beköszöntével hatodik alkalommal indítja meg szezonnyitó aukcióját az Antikvárium.hu az online piactérben. Az aukciós tárlat szeptember 15-én nyitja meg kapuit és 10 napon keresztül várja a licitálókat.

472 változatos tétel – 130 tematikus témakör – 38 értékes képzőművészeti alkotás

Az antikvárium 18. online árverésének kiemelkedő, ikonikus tétele Mária Terézia lovagi cím adásáról rendelkező adománylevele, az uralkodó saját kezű aláírásával. A címeres levélben adományozott lovagi cím birtokosa: Ignatz Welsch von Welschenau pénzügyi hivatalnok, aki a lovagi rangot érdemei és szolgálatai elismeréseként kapta.

Kalapács alá kerül a Parlament átadására készült, igen ritka, monumentális díszalbum, A magyar Országház c. kötet, melyet a magyar királyi kormány megbízásából és Steinhausz István, Heidrich László, Bayer Béla, Lázár Imre és Santhó István közreműködésével írt és szerkesztett: Pilisi Ney Béla, építész, miniszteri tanácsos, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tiszteleti tagja.

Díszkötéses könyvek, monumentális albumok, egyedi kiállítású kiadványok egy aukcióban. Keresse fel az Antikvárium.hu kínálatának különleges köteteit, s válassza ki meglévő gyűjteményének újabb ékes darabját!

A klasszikus aukciós tételek között egyedi autográf bejegyzésekkel ellátott kötetek az Antikvárium.hu aukcióján! Több mint 70 dedikált és aláírt kötet kerül árverésre. Többek között:

 Babits Mihály, Bálint Sándor, Füst Milán,

Habsburg Ottó, vitéz Hefty Frigyes, Kárpáti Aurél,

Kassák Lajos, Márai Sándor, Móricz Zsigmond,

Pilinszky János, Szabó Lőrinc, és Tamási Áron kézjegye.

Az aukció tiltólistás könyveket tartalmazó tárlata közel 40 tételével mára már ritkaságszámba menő könyveket bocsát az aukciós térbe. Számos kötet eredeti védőborítójában került a kínálatba!

  • Almásy László: Rommel seregénél Libyában
  • Egyedy Balázs Dénes: Rongyosok (aláírt példány)
  • Raczkó Lajos, Jánosy István: A légierők haditudósítói jelentik…
  • Vitéz Hefty Frigyes: Mégis repültünk!… (dedikált példány)
  • Mihelics Vid: Az új Portugália

Ritka és kurrens tételek kalapács alatt a 16., a 17., a 18. és a 19. századból!
Keresse fel a 71 tételt számláló témakört!

  • Bajza: Aurora (védődobozos példány)
  • Bod Péter: Magyar Athenas
  • Czövek István [Zschokke, Heinrich]: Somlyai Báthori István’ elebb erdélyi fejedelem’ azután lengyel király’ élete I-II.
  • Csokonai Vitéz Mihály: Ódák – Két könyvben
  • Dugonics András: Etelka I-II.
  • Losontzi István: Hármas Kis-Tűkör melly a’ magyar királyi birodalomnak azaz: Magyar Országnak és hozzá kapcsoltt egyébb részeinek I. földleirását, II. mostani polgári állapotját ‘s III. a’ magyar nemzetnek történetét tanuló Ifjak számára
  • Magda Pál: Magyar országnak és a’ határ örzö katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geográphiai leírása
  • Vitae Sanctorum I-IV. [Teljes kiadás] (Brixiae (Brescia), 1601)

Másod ízben kerülnek kalapács alá hazai aukción egy értékes gyűjtemény egykor szétszóródott becses darabjai.

„Az aranyozott réz-pántokkal, középen az ország czímerével és a Zichy-család czímerét ábrázoló kapoccsal ellátott, díszes bőrkötésű, kis negyedrét alakú album része melynek mindösszesen 39 lapja van, mely 34 magyar és négy más család egykorú, autogarmmokkal és jelmondatokkal ellátott. Az eredeti czímeres lapok jelenleg mind külön regal-papírra vannak ragasztva.”

Kivételes, gyűjtői állapotú, ritka sorozatok kiállításával készültek az aukció szervezői a 18. alkalommal megrendezet klasszikus árverés alkalmából. Többek között kalapács alá kerül:

  • A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I-XXXII. 12 kötetbe kötve.
  • A Magyar Földrajzi Társaság kötetei eredeti kiadói védődobozban.
  • A magyar nemzet története I-X. patináns kötésben.

Az aukció tételei között számos egyedi kézirat, régről őrzött szakácskönyv, receptúragyűjtemény valamint egy eredeti Turner István-féle földgömb is fellehető.

Keresse fel az online aukciós platformot és licitáljon a tételek közül arra, mely gyűjteményét még színesebbé, még gazdagabbá tenné!

37 képzőművész alkotása – 14 technika
Almásy Aladár, Bácskay István, Barabás Miklós, Barcsay Jenő, Buday György,
Gáborjáni Szabó Kálmán, Gross Arnold, Kopasz Márta, László Fülöp, Pállya Celesztin,
Reich Károly, Sárdy Brutus, Szász Endre, Szőnyi István, Würtz Ádám.

olaj – tempera – akvarell
ceruzarajz – tollrajz – tusrajz
cézkarc – lithográfia – fametszet – linómetszet – hidegtű
heliogravűr – zománc – szitanyomat

Válogasson bizalommal, és gazdagítsa magángyűjteményének tárházát!

Az egyes köteteket az érdeklődők megtekinthetik és személyesen kézbe vehetik a webáruház IX. kerületi, budapesti átadópontján szeptember 15-től 22-ig. A már jól ismert módon minden egyes kötetről az átlagos katalógusinformációnál sokkal gazdagabb fotóanyag és írásos háttérinformáció (a leiratokon túl előszó, tartalomjegyzék és fülszöveg van minden olyan könyvnél, ahol ezek rendelkezésre állnak) található a webáruház aukciós felületén, hathatósan segítve ezzel a licitálás előtti tájékozódást új és visszatérő ügyfeleink számára egyaránt.

Mi fán terem? Grafikai technikák: cinkográfia

Mivel a cinkográfia közeli „rokona” az előző cikkünkben bemutatott litográfiának, most ezt az egyedi technikát vesszük górcső alá.

A cinkográfia a magasnyomás kategóriájába tartozó nyomdai technika, mely szorosan kapcsolódik a litográfiához, de a nehézkes, költséges litográfiai kő helyett a nyomdászok cinklemezzel dolgoznak. A cinklemezeket alacsonyabb költséggel és jóval nagyobb mennyiségben lehetett beszerezni, mint a finom litográfiához szükséges mészkövet elősegítve az eljárás elterjedését.

The Grasshoppers and the Ants: A Souvenir of Martinique
Paul Gauguin egyik híres kanárisárga cinkográfiája a “Volpini Suite” sorozatból.

Története

Jelenlegi tudásunk szerint Alois Senefelder (a litográfia feltalálója) 1801-es angol szabadalmi leírásában említette először a cink litográfiai felhasználását a bajor mészkő helyettesítőjeként. Az első meggyőző próbálkozások az 1820-as évekig nyúlnak vissza, mikor Claude-Joseph Breugnot először alkalmazta az eljárást nagy földrajzi térképek nyomtatásához, amelyekhez a kőzetfelületek nem voltak elegendők. Végül 1834-ben szabadalmat nyújtott be egy olyan technikára, amely lehetővé tette a “litográfiai kő cinkkel történő helyettesítését”, ezt a folyamatot később “cinkográfiának” nevezték el. Ezt a technikát különösen földrajzi térképek nyomtatására használták nagy cinklemezekről. Ezt a szabadalmat gyorsan széles körben átvették, s 1837–1842 között Eugène-Florent Kaepelin tökéletesítette a folyamatot, hogy létrehozhasson egy nagyméretű polikróm (többszínű) geológiai térképet, úgynevezett georámát.

Magasnyomású fémmetszetek: cinkográfia

A fémmetszeteket a nyomóelemek létrehozásának technikája alapján osztjuk különféle csoportokra. Így létezik poncolásos technika, cinkográfia, ólom- és fémmetszet. A XV. században főként német ötvös- és könyvkötő műhelyekben használtak fémlemezeket úgynevezett vertlapok készítésére. A réz- vagy ólomlemezeken acélvésőkkel dolgoztak, relief-szerűen kiemelve a rajzot a lemez síkjából. Ezek az eljárások lényegében fémmetszetek voltak, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben a nem nyomtató részeket metszették ki. Sokféle fém használható magasnyomáshoz.

A cinkográfia esetében a kiemelkedő részeket maratással állítják elő. A nyomtatandó felületet fedőlakkal vagy terpentinben oldott aszfalttal, tollal vagy ecsettel rajzolják a lemezre, és ezzel védik a savtól. Maratás után (vízzel higított salétromsavban) domborműszerű, rézkarchoz vagy részmetszethez hasonló felületet kapunk. A nyomat – a fém szemcsézettsége miatt – a nagyobb felületeken egyenetlen. Krétarajzhoz hasonló hatás elérésére használható.

A „tusche” néven ismert folyékony festék sok litográfus által kedvelt, mivel száradása során a pigment kiülepszik a kő felületére és eltúlzott, hálószerű textúrát hoz létre – ami egészen egyedi és jellegzetes a litográfiában. Azonban cinklemezre felhordva ugyanaz a tusche egészen különböző hálózatot hoz létre, és gyakran olyan textúrát alkot, amelyet „Peau de Crapaud-nak avagy varangybőrnek neveznek. Érdekes módon a tusche különféle oldószerekkel is keverhető, beleértve a desztillált vizet, a terpentint és a sebészszeszt – mindegyik finom különbséget okoz a hálóban és egyedi megjelenést eredményez.

Az első lépés kép felrajzolása a cinklapra egy olyan anyaggal, amely kémiai reakcióba lép a különböző oldatokkal, amelyekkel a folyamat során kezelik a lapot. Leegyszerűsítve (?) a folyamat során a cinklapot jellemzően gallusz- és foszforsavat tartalmazó oldattal vonják be, amely higroszkópos sók képződését okozza a lemez felületén. A lemez ecetsavas fürdetése a sók feloldódását eredményezi, a korábban felvitt lakk eközben megvédi a lemez megmaradt felületeit. Ezután a nyomtató bevonja a lemezt egy fukszin nevű színes lakkal, megszárítja, végül benzolba mártja. Ezáltal feloldódnak a lakkok, és csak a fukszin lakk marad a húzott/rajzolt vonalakhoz kapcsolódó területeken, máshol pedig csupán a higroszkópos sók. A litográfiához hasonlóan a lemezre felvitt tintát a higroszkópos területek taszítják, szemben a fukszinnal érintkezett területekkel.

Rippl-Rónai József: Cinkográfia-sorozat

Magyarország

Magyarországon az egyik legelső említés a cinkográfiáról a Nemzeti Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára által őrzött „Minták Weinwurm Antal Fényképészeti és Cinkográfiai Sokszorosító Műintézetéből” című díszes szecessziós albumban található 1901 körülről. A bevezetőből kiderül, hogy a művész üzleti megrendelésre vállalja horgany, sárga- és vörösréz klisék előállítását is, különös figyelmet fordítva a háromszínű autotípia módszerére, melyet maga Weinwurm honosított meg hazánkban. Művészeink közül elsősorban Rippl-Rónai József ismert cinkográfiáiról.

Külföldön

A cinkográfia médiumát különösen kedvelte Paul Gauguin, Emile Bernard és a Pont-Aven falu közelében dolgozók az 1880-as évek végétől kezdődően. Mivel Bretagne-ban hiányoztak a professzionális nyomatkészítő létesítmények, a cinkográfia kényelmes és megfizethető alternatívát jelentett a hagyományos litográfiával szemben, ráadásul a cinkografikus nyomat egyedi szemcséssége megfelelt a Pont-Aven Iskola által magasztalt durva, primitív esztétikának is.

Émile Bernard: A lovas halála, 1892

Különösen a francia művész, Emile Bernard kísérletezett intenzíven különféle bonyolult technikákat kombinálva. Úgy tartják, hogy vallásos tematikájú képei miatt először fatömbbe faragta terveit, majd a nyomtatás előtt horganylemezre vitte át a képet. Ez a kombináció lehetővé tette Bernard számára, hogy változtatásokat hajtson végre a cinkográfiai lemezen, miközben a fametszet középkori esztétikáját is sikeresen megőrizte. Ennek jó példája ez a vízfestékkel készült 1892-es posztimpresszionista cinkográfia, melyen Brandemart keserves sírás közben tartja kezében az elesett lovast.

Öt Magyar Galéria Készül a Vienna Contemporary-re

Két bécsi nemzetközi kortárs vásár harcol a galériák és a műgyűjtők kegyeiért; küzdelmük egyelőre döntetlenre áll.

Amikor az utóbbi évtizedekben létrejött hazai kortárs galériák elkezdtek kilépni a nemzetközi porondra, az első lépéseket csaknem kivétel nélkül Bécsben tették meg. Ennek nemcsak a földrajzi közelség és ennél fogva a könnyebben kigazdálkodható költségek voltak az okai, hanem az a tény is, hogy a bécsi vásárok többnyire a közép-kelet-európai régióra koncentráltak, amelyhez hazánk is tartozik. Azóta persze nagyot változott a világ és az élvonalhoz tartozó magyar kortárs galériák Baseltől Brüsszelig, Kölntől Maastrichtig, Madridtól Torinóig, vagy akár Dubaitól Hong Kongig és New Yorkig számos, globális szinten is a legfontosabbak közé tartozó vásárra jutottak és jutnak el, többségük „vásári stratégiájában” azonban továbbra is fontos szerep jut Bécsnek. Bár az osztrák fővárosban számos – a helyi galeristák többségének véleménye szerint túlságosan is sok – művészeti vásárt rendeznek, a legfontosabbnak és a hazai galériák érdeklődését is leginkább felkeltőnek egészen tavalyig a 2015-ig VIENNAFAIR, azóta Vienna Contemporary (VC) néven futó rendezvény bizonyult. Az idők során nemcsak a vásár neve, hanem a helyszíne és vezetőinek személye, idén pedig a tulajdonosi köre is változott. Ez utóbbi vélhetően nem független az Ukrajna elleni orosz agressziótól; a vásárnak ugyanis eddig orosz tulajdonosai voltak, ami korábban nagyobb hitelt adott a régiónkra való koncentrálás stratégiájának, idén február óta azonban tehertétellé vált. Így nem is okozott meglepetést, amikor néhány héttel később az addigi tulajdonos, Dmitrij Akszjonov kiszállt a vásárt működtető cégből és lemondott elnöki funkciójáról is. Helyébe egy osztrák nonprofit kft, a VC Artfairs állt be, amely 100%-ban egy másik kft, a VC Venture tulajdonát képezi. 

Csörgő Attila: Ütközés 6, 2018, az „Ütközések és eltérítések” sorozatból, archival pigment print, 60 x 40 cm, © a művész, a Glassyard Gallery, Budapest és Gregor Podnar, Bécs jóvoltából

Az utóbbi évek gyakori és sokszor váratlan változásai megingatták a résztvevő galériák egy részének bizalmát, így amikor tavaly – részben a Vienna Contemporary-nál tapasztalatokat gyűjtött szakemberek vezetésével – váratlanul felbukkant a színen egy új vásár, a SPARK Art Fair, olyan galériák is nagy számban fordultak feléjük, melyek korábban a VC törzsgárdájához tartoztak. Az új vásár frissessége, innovatív formátuma és vezetőinek ismertsége sokakat meggyőzött arról, hogy érdemes egy próbát tenniük. Így a SPARK egy „újonchoz” képest igen figyelemre méltó résztvevői körrel tudta tavaly megrendezni első vásárát; igaz, a résztvevők többsége ekkor még óvatosan nem a VC helyett, hanem amellett emelte be programjába az új vásárt. Az azonban már ekkor nyilvánvaló volt, hogy két dudás hosszabb távon nehezen fér meg egymás mellett és a legtöbb piaci megfigyelő abból indult ki, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján a galériák többsége eldönti majd, melyik vásár mellett horgonyoz le hosszabb távon.

Molnár Zsolt: Védelmi struktúra, 2020, giclée print, papírkivágás, plexi rétegelt lemez, 137 x 247 x 134 cm, fotó: Bíró Dávid, a művész és a Kisterem jóvoltából

Az idei, azaz második SPARK a tavasszal sikeresen lezajlott, a szeptember 8-11. között megrendezendő Vienna Contemporary résztvevőinek végleges listája pedig a napokban került nyilvánosságra. A SPARK-on és a Vienna Contemporaryn résztvevő galériák névsorának összehasonlítása rácáfol az előzetes várakozásokra: a két vásáron igen hasonló számban vesznek részt a galériák, és többségük neve mindkét részvételi listán megtalálható. Ennek persze az is lehet az oka, hogy mindkét vásár megfelelt a galériák várakozásainak és úgy látják, hogy – legalábbis részben – más-más vevőkört tudnak megszólítani és mindkét vásár költségeit ki tudják termelni, de talán valószínűbb az, hogy a tavalyi tapasztalatokat – a COVID-korlátozások miatt – nem lehet teljes értékűnek tekinteni; számos galéria például nem is küldte el Bécsbe vezetőit és munkatársait, hanem standjait a szervezők által alkalmazott  helyi szakemberekre bízta. Az idei tapasztalatok ezért nyilván nagyobb súllyal esnek majd a latba, bár a „versenyfeltételek” most sem egyenlőek; márciusban, a SPARK idején a műtárgybefektetési indexek sokkal nagyobb piaci bizalomról árulkodtak, mint jelenleg; a legtöbb szakértő a második félévben a piac kihűlésével számol. A VC szempontjából további rizikótényező, hogy idén ismét új helyszínnel próbálkoznak; választásuk ezúttal az abszolút városközponti Kursalon Wienre esett, ahonnan rövid sétával a város meghatározó múzeumainak és galériáinak többsége gyalogosan is elérhető.

Selma Selman: Painting on metal, 2020-21, acrylic paint on scrap metal, 266 x 135 x 55 cm, a művész és az acb Galéria jóvoltából

A 17 ország 61 kiállító galériája között az osztrák résztvevők listája nemcsak a leghosszabb, hanem a legrangosabbnak is tűnik, ismert galeristáik közül szinte senki sem hagyja ki a vásárt. Érdekesség, hogy idén már osztrák „színekben” szerepel a Csörgő Attilát is művészkörében tudó Gregor Podnar galériája, mely Ljubljanából indult, 2007-től ez év februárjáig Berlinben működött, s az elmúlt hónapokban tette át székhelyét Bécsbe.

Orosz galéria nem lesz a vásáron (arról nincs hír, hogy a jelentkezők között volt-e), Ukrajnát viszont hárman is képviselik; köztük a legismertebb a február óta kiállításait külföldön, többek között New Yorkban és Prágában rendező  Voloshin Gallery, mely a bécsi mellett jelen lesz az azzal egy időben zajló New York-i The Armory Show-n is. Ukrajna kiemelt hangsúlyt kap a rendezvény egész programjában, aminek előkészítésében a stáb Yana Barinova, Kijev város korábbi kulturális tanácsnoka közreműködésére is építhet. A stáb egyébként a vásár méreteihez képest meglepően nagy létszámú, szájtjuk tanulsága szerint 22 fős, persze többségük nem főállásban látja el feladatát. A munkatársak a közép- és kelet-európai régió számos országát képviselik; köztük a magyar Kacskó Fruzsina a gyűjtőkkel és látogatókkal foglalkozó részleget vezeti.

ombor Zoltán: Trouvaille, aludibond, 140 x 300 cm, az Einspach Fine Art & Photography és a művész jóvoltából

A magyar galériák stratégiája, úgy tünik, tükrözi a nemzetközi átlagot, a két vásáron ugyanis azonos számú, a Bécsben és Budapesten is jelenlévő Galerie Knollt is beleszámítva 5-5 hazai résztvevővel találkozunk. Közülük a Knoll, az acb és a Kisterem mindkét vásáron részt vett, illetve vesz; s a SPARK-résztvevő Vintage és Molnár Ani Galéria helyett a Vienna Contemporary résztvevői listáján az Einspach Fine Art & Photographyt és a Glassyard Galleryt találjuk. Ez azt is jelenti, hogy a magyar részvétel ezúttal is igen hangsúlyos lesz; a házigazda Ausztrián kívül csak a Németországból érkező galériák száma lesz nagyobb a magyarokénál. Az acb Galéria a bosznia-hercegovinai születésű, New Yorkban élő Selma Selman, a Kisterem Kokesch Ádám és Molnár Zsolt, az Einspach Fine Art & Photography Tombor Zoltán, a Glassyard Gallery pedig Csörgő Attila és a Londonban élő Sarah Dobai munkáit állítja ki.

Mi fán terem? Grafikai technikák: szitanyomtatás

A szitanyomtatás egy olyan nyomdai technika amellyel – a litográfiához hasonlóan – sokat találkozhattak a művészet iránt érdeklődők. De hogy mit is takar pontosan a kifejezés és hogyan készülnek a szitanyomatok az már kevésbé egyértelmű. Axioart kisokos sorozatunk a ezzel az egyedi technikával folytatódik.

A szitanyomás leegyszerűsítve egy olyan nyomdai eljárás, amit sík felületre való nyomtatáshoz használnak. A síknyomtatás ezen formájának legfontosabb eszköze egy szitaszerű eszköz: ezen keresztül jut át a festékanyag a dekorálandó felületre, ahol a szita rácsai átengedik – mégpedig éppen a kívánt minta alakjában. Tradicionálisan a finom szemű szitának (leggyakrabban géz vagy selyem) azon részeit, amelyek nem visznek át színt a képre, viasszal vagy lakkal festették le. A napjainkban használt technológia azonban lényegesen eltér: a szita előkészítése során fényérzékeny anyaggal bevont műanyagból készült szövetre 1:1-es léptékű sík filmet helyeznek. Erős lámpával megvilágítva exponálják a szitára felvitt anyagra a mintát. Az „előhívást” követően vízzel kimossák a szitát, így megjelenik a rajzolat, és a kívánt területeken szabaddá válik a festék útja.

Borgó György Csaba (1950-): Halidéj Horsz – 1990. szitanyomat, papír (Az Online Art Galéria jóvoltából)

Első olvasásra bonyolultnak tűnhet a technika. A nyomtatás művelete ugyan ma is változatlan, de a felhasznált anyagok jelentősen korszerűsödtek. Előbb azonban tegyünk egy rövid történelmi kitekintést. Az ezeréves ősi kínai művészeti technikát, a selymen keresztül történő nyomtatást a második világháborús propaganda tette tömegessé a plakátok és szórólapok nyomtatásában. A szerigráfia, avagy szitanyomtatás (a kifejezés a latin sericum = selyem szóból ered) a grafikusok, festők a múlt század negyvenes éveitől napjainkig előszeretettel használják grafikai lapok készítésére. Amennyire ismert a technika, annyira ismeretlen az eredettörténete.

Általánosan elfogadott, hogy először a Távol Keleten, azon belül Kínában jelent meg felismerhető formában a Szong-dinasztia idején (i.sz. 960–1279), ezután pedig más ázsiai országokban, például Japánban is alkalmazták. A formát fakeretre feszített emberi hajból, majd később selyemszálból készült szita alkotta a ráragasztott rizspapírból kivágott sablonból. Az így készült formáról kisebb példányszámban többnyire textil-nyomathordozóra nyomtattak. A szitanyomást tehát régi időkben is alkalmazták és felhasználták művészien festett textíliák készítésére.

Nyugati átvétel

A szitanyomást nagyrészt Ázsiából vették át Nyugat-Európában valamikor a 18. század végén, de Európában csak akkor terjedt el igazán, amikor a keleti selyem hozzáférhetőbbé vált a kereskedelemben, jövedelemezővé téve a sokszorosítás eme formáját. Igazán csak a XIX. században támadt fel újra a textiliparban, ahol is filmnyomtatásnak nevezték el. elsősorban a lyoni selyemipar alkalmazta a filmnyomás eljárást, vagyis a szitanyomást a selyem nyomtatására, díszítésére. 

Az 1910-es évek elején számos nyomdász kísérletezett fotoreaktív vegyszerekkel, így a kálium-, nátrium- vagy ammónium-kromát és dikromát vegyszerek jól ismert aktinikus (fény okozta) tulajdonságaival. Végül a Roy Beck, Charles Peter és Edward Owens fejlesztői trió forradalmasította a kereskedelmi szitanyomtatási ipart azáltal, hogy bevezették a fotóreaktív stencileket. A kereskedelmi szitanyomás ma már sokkal biztonságosabb és kevésbé mérgező anyagokat használ mint a bikromátok.

A szitanyomás vitathatatlanul az egyik legsokoldalúbb az összes nyomtatási folyamat közül. Mivel a kezdetleges szitanyomó anyagok nagyon megfizethetőek és könnyen hozzáférhetőek voltak, valamint mivel nem igényel nyomdagépet, mint például a rézkarc, a litográfia vagy a linóleummetszet, a szitanyomtatást gyakran használták underground környezetben és szubkultúrákban. Az ilyen módon (DIY) készült szitanyomatok kevésbé professzionális kinézete kulturális értékké vált az idők folyamán, kiemelten a szitanyomtatással készült filmplakátok, lemezborítók, szórólapok, de a pl. az ingeken, reklámanyagokban, műalkotásokon megjelenő képek is.

Andy Warhol, Marilyn Monroe
1 a 10 darabos szerigráfia sorozatból, 1967

Az 1960-as évektől napjainkig

A szitanyomás mint művészi technika népszerűsítéséért Andy Warholnak jár jelentős köszönet. Warhol szitanyomatai közé tartozik az 1962-es Marilyn Diptych, amely Marilyn Monroe színésznő legtöbbek által már valamilyen formában látott merész színekkel nyomtatott portréja. Warholt Michel Caza szitanyomó mester, a Fespa alapító tagja segítette. Mary Corita Kent nővér (“Los Angeles Pop Art Apácája”) az 1960-as és 1970-es években élénk szerigráfiáival szerzett nemzetközi hírnevet. Művei szivárványszínűek voltak, politikai szavakat tartalmaztak, és a békét, szeretetet és törődést hírdették.

Michael Vasilantone amerikai vállalkozó, művész és feltaláló 1960-ban kezdett el egy forgatható, többszínű ruhaszitanyomó gépet fejleszteni majd árusítani. Vasilentone találmányát végül 1969-ben szabadalmaztatta. Eredetileg a gépet úgy gyártották, hogy logókat és csapatinformációkat nyomtasson a bowling ruházatra, de hamarosan az akkoriban elterjedő és divatossá váló nyomtatott mintás pólók készítéséhez kezdték el használni. A Vasilantone szabadalmat végül több gyártó is engedélyezte, és a nyomott pólók gyártása és fellendülése népszerűvé tette ezt a ruhaszitanyomó gépet. A ruhákra való szitanyomás becslések szerint az Egyesült Államokban végzett szitanyomási tevékenység több mint felét teszi ki még mindig.

A szitanyomás kiválóan alkalmas vászonra való nyomtatásra. Andy Warhol, Arthur Okamura, Robert Rauschenberg, Roy Lichtenstein, Harry Gottlieb és sok más művész használta a szitanyomást a kreativitás és a művészi látásmód kifejezéseként, s ezek a művel a mai napig rendkívül keresettek. Modern berendezésekkel az ipar különféle üvegek feliratozásához, textilek, akár kerámiák színezéséhez is használja a szitanyomást, így sokszor találkozhatunk a technikával úgy, hogy fel sem tűnik. 

Metódus

A szita egy keretre feszített hálódarabból készül. A háló készülhet szintetikus polimerből, például nejlonból. Ahhoz, hogy a háló hatékony legyen, keretre kell feszíteni, mely különféle anyagokból készülhet, például fából vagy alumíniumból, a gép kifinomultságától vagy a kézműves eljárástól függően. Érdekességképp, a háló feszessége feszültségmérővel ellenőrizhető; a háló feszességének mérésére általános mértékegység a ‘Newton per centiméter’ (N/cm). Következő lépésként a szitára rákerül a nyomóforma, és a festék ezen a szitán keresztül kerül az anyagra. A szita rácssűrűsége határozza meg a technológia egyik korlátját is: a nagyon vékony vonalak már nem látszódnak igazán jól. De ezen felül, ha jó eszközöket használunk, nagyon szép többszínű nyomatok is készíthetőek. Leegyszerűsítve egy keretre feszítik a sűrű szövésű szitaanyagot, amelynek azt a részét, ami a rajzot, grafikát vagy tónust tartalmazza, tisztán hagyják, a többi felületet pedig valamilyen szövetzáró, fényérzékeny anyaggal kenik vagy vonják be, majd megszárítják. Így ezen a felületen a festék nem képes áthatolni, csak a tiszta rajzi részeken. Ezután a pauszra vagy filmre vitt rajzot ráhelyezik a szitára, üveglappal rögzítik, és egy halogénizzóval körülbelül egy méter távolságról megvilágítják, a fotoemulzió fajtájától függően öt-húsz percig. A szitanyomat előhívása többnyire vízzel történik.

A megvilágított szitát addig kell mosni, amíg a rajz élesen átlátszó nem lesz. Utána a vizet fel kell itatni a szitáról, majd tökéletesen megszárítani. Ezután következik a kisebb-nagyobb hibák fotoemulzióval történő javítása. Száradás és újabb megvilágítás után a szita kész a nyomtatásra. A szita alá papírt helyeznek, a belsejébe festéket; és egy éles gumilemezzel a festéket végighúzzák a szita belsején. A nyitott, átlátszó felületeken (a rajzon) a festék átnyomódik az alá helyezett papírra. Így születik meg a szitanyomat.Persze ez még csak egyetlen szín. A különböző színeket egymás után nyomtatják – minden alkalommal új szitával – ugyanarra a lapra, így akár hat-tíz szín is kerülhet a grafikára. Ennek remek példája Hundertwasser 10.002 példányszámú szitanyomata, amelyet úgy kombinált fémfóliával és litográfiával, hogy minden nyomat különbözött egymástól, tehát egyedinek minősült. Ezt természetesen nem saját kezűleg, hanem egy velencei nyomdában nyomtatta.

A szitanyomás története során természetesen folyamatosan változott, tökéletesedett, de egyvalami sosem változott technikájában: az, hogy szükség van egy olyan eszközre, ami olyan, mint egy szita. És bár a színezőanyagok is változtak az évek során, a szitanyomás technikája manapság is megköveteli valamilyen festék használatát. A modern szitanyomás technikája manapság fényérzékeny anyagot tesz a nyomószita felületére; ezen található a nyomtatni kívánt minta. A szitán keresztül adott anyaghoz megfelelő oldószeres/vizes bázisú festéket visznek fel, és ezt egy éles, gumiból készült késsel nyomják keresztül. Ha a nyomat színes, akkor ez a szitanyomási technikát megismétlik annyiszor, ahány színből áll a nyomtatandó minta.

Csak hogy szemléltessük mi mindenre használják ma ezt a technikát, íme egy rövid lista a teljesség igénye nélkül:

  • textilanyagokra (póló, egyéb ruhák, vászontáska)
  • papírra (dobozok, táskák)
  • üvegpohárra, bögrére
  • esernyők, napernyők emblémázására
  • műszerelőlapokra
  • fa felületekre (pl. díszdobozok)
  • és természetesen művészeti célokra

Youhu: Szubjektív kortárs best of

A Kieselbach Galériában augusztus 12-ig megtekinthető, magyar fiatal képzőművészeket bemutató tárlat kapcsán cikkünk áttekinti a 60-as évektől rendezett hazai generációs-összegző kiállításokat, s természetesen kitér a mostani vállalkozásra is.

Az idei művészeti szezon első félévét egy frissítő tematikájú és dizájnú kiállítás zárja, a Youhu. Már rögtön a címadásnál érdemes megállni, hisz a juhú örömöt, meglepetést kifejező indulatszó, ugyanakkor nem felel meg sem a magyar, sem más egyéb nyelv helyesírási szabályainak, és ennek az „elkülönbözésének” nyilvánvalóan jelentősége van. Benne rejlik a you, azaz a te és a ti, a magyar emailcímek, domain nevek .hu-ja, jelentése pedig mintha az volna: mintegy közös, magyar örömként: „íme, a te hazai művészeid!”

Kiállítási enteriőr © a Kieselbach Galéria jóvoltából, fotó: Biró Dávid

A most nyílt kiállítás – melyhez könyv is tartozik Youhu: The New Generation of Hungarian Contemporary címmel – szubjektív áttekintő válogatás, bár a kurátorok, Rieder Gábor és Sárvári Zita a szándékukat egyrészt a 2010-es éveket meghatározó művészek kiállításaként definiálják, másrészt előzményként nem kisebb jelentőségű tárlatokat jelölnek meg, mint az Iparterv bemutatóit. Korszakot áttekintő kiállításként értelmezve a youhut, érthető is volna mindez, de a két Ipartev-kiállítás gyökeresen más céllal, más célközönségnek készült, és a korszak kultúrpolitikájához való viszonyuk is szignifikánsan eltért.

Az 1968-69-es Iparterv kiállításokkal a kurátor Sinkovits Péter azt kívánta megmutatni, hogy a szocializmus évei, a 3T időszakában a hivatalos kultúrpolitikával, a korszak támogatott művészetével szemben létezik egy új és más, a nemzetközi tendenciákhoz jobban kapcsolódó, valóban kortárs képzőművészeti mezőny. Nem volt közös hívószó, átfogó koncepció, egészen különböző stílusokkal és technikákkal lehetett találkozni a kiállításokon, reprezentálva, hogy a hazai művészetben többféle tendencia létezik párhuzamosan. Ráadásul kifejezetten válogatásokról volt szó, a kurátor nem tekintette céljának az összes jelentős neoavantgárd művész bevonását. Éppen ebből is fakadnak a napjainkig tartó terminológiai zavarok, hiszen az „Ipartervesekhez” sorolnak olyan alkotókat is, akinek nem volt közük a két kiállításhoz, s mintha ide értenék az egész neoavantgárd nemzedéket.

Bernáth Dániel: Y Venus Inside Insta, 2021, akril, furnérlemez, 172×125 cm © a művész és a Kieselbach Galéria jóvoltából

A következő nagy áttekintésnek talán az 1984-ben Hegyi Lóránd által rendezett Frissen festve (Ernst Múzeum) tekinthető, amely eleve a festészet médiumára és a transzavantgárdra, azaz kifejezetten egy típusú művészetre fókuszált. Az ettől eltérő, illetve az underground művészet teljesen mellőzve volt itt és a többi Új szenzibilitás-kiállításon, s az utókor számára úgy tűnhet, mintha összesen csak 15 művész létezett, lett volna érvényes a korszakban. Érdekes módon, a KEMKI nemrégiben rendezett ’80-as évek konferenciáján (A bomlás virágai – A nyolcvanas évek művészete) viszont az összes többi, ezekből a válogatásokból kimaradt jelenség kapott nagyobb súlyt.

Az ezredforduló környékén legnagyobb igényű áttekintés a Műcsarnokban Beke László igazgatói időszakában (erőteljes nyomásra), több éven át, médiumspecifikusan, viszonylag a teljesség igényével készült kiállítások sorozata volt. Nem feltétlenül a markáns tendenciákat, az aktuálisan divatos művészeket mutatták be, hanem egy összképet próbáltak nyújtani az egyes mediális kiállítások kurátorai. Vagy húsz év távlatából igen hasznosnak tűnnek ezen kiállítások katalógusai. A sorozat 1997-ben kezdődött az Olaj/vászon című, 1994 utáni magyar festészetet bemutató kiállítással és a hozzá kapcsolódó kiadvánnyal, majd 2000-ben a Médiamodell (Peternák Miklós, Angel Judit) címmel a médiaművészeti alkotók mutatkoztak be. Ugyan nem ennek a sorozatnak volt a része, de mégis számvetésnek tekinthető ebben az évben Petrányi Zsolt által rendezett Áthallás című kiállítás is. Ebben már fellelhető a Youhu előzménye, hisz azokat az alkotókat mutatták be, „akik az elmúlt években nemzetközi figyelmet keltő szakmai munkát folytattak”. Tehát a nemzetközi reprezentáció mint szempont itt már markánsan megfogalmazódik. A millenniumi mediális kiállítások sorát 2001-ben a Feketén-fehéren (Stefanovits Péter, Gelencsér Rottmann Éva) című grafikai áttekintő kiállítás folytatta, s szintén ebben az évben az iparművészet áttekintése.

Kárándi Mónika: Love is in the air (deep faith), 2021, olaj, akril, vászon, 150×166 cm © a művész és az Ojiri Gallery, London jóvoltából, fotó: Wertán Botond

A műcsarnoki millenniumi sorozat szinte mindenkit számbavevő tárlataival párhuzamosan, pontosabban azokkal szemben, a 2001-ben nyílt magánkiállítóhely, a MEO Bencsik Barnabás rendezésében egy, a hazai kortárs művészetből erőteljesen normatív módon szelektáló, a kortárs művészet krémjét bemutató kiállítással indított. Már a cím is (Krém) jelezte, hogy itt szignifikáns különbség van a ma élő művészek és a kortárs szemléletű, friss művészetet létrehozó alkotók közt, s ez utóbbiak bemutatásával találkozhattunk.

Néhány év múlva, 2008-ban, ismét a Műcsarnokban Na mi van? címmel Petrányi Zsolt és Angel Judit adott több generációt átfogó, szélesebb áttekintést, amely a kortárs szemléletet nem generációs szempontokhoz kötötte, hanem releváns életművekhez.

Elmondhatjuk, itt volt az ideje egy újabb kortárs válogatásnak, amelynek megvalósulását eddig talán a művészeti intézmények erőteljesen megváltozott pozíciója sem segítette.

A hazai művészeti intézményrendszer állapotát tekintve az is beszédes, hogy a helyszín megint csak egy magángaléria, 2022-ben a Youhu a Kieselbach Galériában kapott helyet. A korábbi kiállításokhoz képest deklaráltan nem látleletet kapunk, noha a kurátorok kommunikációja és a tárlat marketingje szerint a szereplők: „fiatalok, akik az elmúlt évtized művészettörténetét írták.” Az elmúlt évtized a 2010-es évek, ám a kiállító művészek nagy része ekkor még nem is volt a pályán, többek 2018-19-ben jegyzik az első jelentős kiállításaikat, ők tehát az elmúlt évtizedet nemigen alakíthatták. Ugyan egységesen Y-generációról beszél a kiállítás, de a legidősebb alkotó 1979-ben született, sokan 1980-asok, s régóta a pályán vannak, komoly hazai és nemzetközi szereplésekkel a hátuk mögött, míg a legfiatalabbakról (akik közül többen is 1992-ben születtek, tehát már harminc évesek), még alig hallott a szakma. A kiállítók közül többekkel találkozhattunk a Derkovits-ösztöndíjasok kiállításain, az Esterházy- és Leopold Bloom–díjasok jelöltjei, illetve díjazottjai között.

Kiállítási enteriőr © a Kieselbach Galéria jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Úgy tűnik, a kiállítás és a kötet valódi szempontja inkább az, hogy a kurátorok kiket tartanak olyan alkotóknak, akik a nemzetközi műtárgypiacon is megállják a helyüket. Mindenesetre a művek többnyire látványosak, direktek, harsányak, sokszor könnyen befogadhatóak – finomabb, összetettebb konceptuális művekkel (mint például Kiss Judit munkái) kevéssé találkozhatunk. 

A Youhu kurátorai látlelet helyett inkább elébe mennek a 2020-as éveknek, s azt állítják, itt és most ezek az alkotók izgalmasak a számukra, bennük látunk globális piaci potenciált.

Az, hogy a Youhu nem annyira a hazai, hanem inkább a nemzetközi színtérnek szól, abból is kiderül, hogy a kötet kizárólag angol nyelvű – ami különben egyáltalán nem baj. Miközben a válogatásban – melynek az alcíme The New Generation of Hungarian Contemporary Art – nem egészen tisztázott, kit is tekinthetünk magyar művésznek. Elég, ha a neve magyar, de nem itt indult, vagy itt született, valamikor itt végzett, de alapvetően külföldön él és semmilyen kapcsolata nincs a hazai szcénával? Ha pedig valaki külföldön él és dolgozik, ez az élethelyzet önmagában már nemzetközi pályának, elismertségnek is tekinthető? Mindez árnyaltabb, ahogyan ezt a korábbi generációk, a valaha hosszabban külföldön élő alkotók esetében már láthattuk: ha adott esetben német, francia, brit művészeti közegben éltek is, nem feltétlenül váltak láthatóbbá a nemzetközi szcéna számára. Miközben az igaz, hogy akinek van külföldi galériása, nagyobb eséllyel számíthat sikeres nemzetközi karrierre.

S ha már a külföldön élőket begyűjtötte a kiállítás, bőven kimaradtak külföldön élő, de a magyar művészeti közeggel kapcsolatot tartó művészek (mint például a Berlinben élő, 1987-es születésű Sági Gyula, aki a Molnár Ani Galéria művésze).

Nagyon is fontosak az effajta áttekintő, számvetést jelentő projektek, így a Youhu kiállítás és a kiadvány is, ami egy izgalmas, szubjektív best of, egy itt és most-típusú válogatás. Két kurátor prognózisa, tele olyan alkotókkal, akik bármilyen válogatás számára megkerülhetetlenek lennének (pl. Nemes Márton), de számos olyan művésszel is, aki teljesen ismeretlen a hazai szcéna előtt.

A kiállítást kísérő kötet hasonló a 2002-ben megjelent, és reveláció számba menő Vitamin P-hez (ez egyébként megtalálható a Youhu kiállítás olvasó szekciójában is), amely minden különösebb koncepció, kontextus és kapcsolódási pont nélkül veszi leltárba az akkor épp fontosnak vélt festőket. 

Kiállítási enteriőr © a Kieselbach Galéria jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Míg a Youhu kötetben koncepció és tendenciák nélkül következnek egymás után az alkotók, a kiállítás rendezésében szerencsére markáns csoportosításokkal találkozhatunk. Van például absztrakt szekció, benne mások mellett Kristóf Gábor, Bernáth Dániel; a giccs eszköztárát használó művek (pl. Kárándi Mónika), bár itt komoly kétségeim vannak, hogy ezt reflektáltan teszik-e az alkotók. Külön csoport az ember-gép tematika (pl. Keresztesi Botond, Batykó Róbert) és a környezettel foglalkozó művek (pl. Süveges Rita). Ahogy az idei Velencei Biennálén, itt is erőteljes vonal a naiv művészetre való reflexió (pl. Tranker Kata, Erményi Mátyás). Ami pedig kifejezett erénye a válogatásnak, hogy reagált a régebb óta a pályán lévő alkotók stílusváltásaira is (pl. Kis Róka Csaba, Mojzer Zsuzsa, Borsos Lőrinc). A Vitamin P-nek olyan nagy sikere volt, hogy 2019-ben megjelent a 2. és 3. kötete is. A kurátorok nemcsak a művészek tekintetében koncentráltak az Y-generációra, a szerzők tekintetében is radikálisan lecserélték a már bevált neveket (két idősebb generációjú szerzővel találkozni), miközben megállapítható, hogy a külföldi szerzők által írt szövegek semmivel sem izgalmasabbak, mint a hazai szerzőkéi.

A visszafogott arculatú Vitamin P-hez képest a Youhu kötetnek a kiállítás arculatához illő markáns dizánja van. A kurátorok rágógumi-buborékot fújó marketing-videója inkább kínos, mint eredeti, a bubble gum messze nem a polgárpukkasztás eszköze, inkább úgy hat, ahogyan a boomerek képzelik a vagányságot. Ezzel együtt, a projekt meghatározó része az arculat, mely a kötetben, a kiállításon, a kommunikációban is dominál. Megfog és nem ereszt az élénk neonzöld, amely sugallja a frissességet és a harsányságot is, kiválóan kapcsolódik az idei nyár divatszínéhez, a zöldhöz, és visszaköszönt még a fogadás menüjében, az apró zöld(borsós) szendvicsekben, zöld koktélokban is. Csak arra kell figyelni, hogy a kiállítók pályája tartósabb legyen, mint az idei nyár divatszíne.

Bordács Andrea — 2022. július 25.

Mi fán terem? Grafikai technikák: Síknyomtatás – Litográfia

Sorozatunk korábbi részében a magasnyomtatás fajtáit vettük górcső alá, s a növekvő számú grafikai aukciók okán elérkezettnek láttuk az időt, hogy bemutassuk a síknyomtatás technikáit is.

A síknyomtatás avagy planográfia egy viszonylag újabb keletű nyomtatási technika amelyben a lemez nyomtatható és nem nyomtatható területei egyetlen síkban, azaz azonos szinten vannak. Röviden összefoglalva a lényege, hogy a porózus felületen a nyomtató részeket zsíros eszközzel jelölik meg, utána a felületet megnedvesítik. A zsír taszítja a vizet, a szintén zsíros nyomdafestéket tehát csak a rajz veszi fel. Ilyen eljárással készülnek a litográfiák és ofszetek is. A régi gyufásdobozok piciny címkéitől az öles plakátokig óriási az olyan grafikai termékek száma, amelyek a síknyomtatás körébe tartozó valamely eljárás útján készültek.

A planográfia gyüjtőelnevezéssel összefoglalt síknyomtatásos eljárások legfőbb és mindenbizonnyal legismertebb ágazata a szitanyomtatás mellett a litográfia, vagyis a kőről való nyomtatás. 

A litográfia (görög λίθος – lithosz: ‘kő’ + γράφω – graphó: ‘karcolni, írni, rajzolni) hajdan a nyomdatechnika egyik legfontosabb eljárása volt. Osztrák felatalálója, Alois Senefelder 1796-ban hozta létre az eljárást, és rá mindössze 3 évvel, 1799-ben az akkori budai polgármester, Laszlovszky József már berendezett egy litográfiai síknyomtatót a Budai Várnegyedben lévő Városházán. Érdekesség, hogy a Kossuth-bankó is litográfiával készült Grimm Vince nyomdász mester megvalósításában, valamint az első hazai előállítású postabélyeg is ilyen technikával készült a kiegyezés után, 1871-ben. Az eljárás azon a kémiai tételen alapul, hogy a zsírok és a víz egymással nem vegyülnek, nedves kőlapon a zsíros festék nem tapad meg.

Kőről való nyomtatás folyamata

Hagyományosan három munkafolyamatra oszlik: egyik a tulajdonképpeni litográfia, vagyis a kőre való metszés, illetőleg rajzolás munkája, a másik az átnyomás művelete, harmadik pedig a kőnyomás, amely alatt kőről való nyomtatást értjük. Lépései: egy simára csiszolt porózus kőlapra, többnyire mészkőlapra speciális, koromból és zsírból készült litográfiai krétával rajzolnak. Ez a kőrajz. A kőlapot megnedvesítik, majd olajos nyomdafestéket raknak rá, ami a rajz vonalain megtapad, a kőlap nedves részein viszont nem, így az odakerült festék egyszerűen eltávolítható. A nyomtatásra szánt papírlapot a kőlapra helyezik, majd hozzápréselik. A nagy nyomásra az olajos részek átadják a festéket, így jön létre a litográfia.

A többszínű nyomathoz több kőlap szükséges. Ez esetben minden szín külön kőlapot kap, és ügyelni kell arra, hogy a lapot pontosan helyezzék el, hogy a kontúrok illeszkedjenek. Válfajai a tipolitográfia (fekete alapra rajzolják a képet, az üresen maradó részeket tűvel kikarcolják); fotolitográfia (fényképezéssel kombinált kőnyomat); kőnyomásos cinkográfia (mészkő helyett cinklapot használnak).

A litográfia csak lassan vált az autonóm művészi alkotás eszközévé, amelyben jelentős szerepük volt a kiadóknak, akik üzleti lehetőséget láttak abban, hogy ismert művészeket bízzanak meg önálló litografált alkotások elkészítésével.

Válfajai:

  • krétalitográfia – puhább és keményebb zsíros litográf krétával – szénrajzhoz hasonló felületet kapunk – negatív felület kihagyással vagy visszaszedéssel, javításhoz habkövet vagy kaparóvasat használnak.
  • toll-litográfia – zsíros tusba mártott tollal készítik, vonalas, biztonságos a végeredmény, a tónusok a vonalak sűrítésével, vastagításával.
  • tustechnikák – más eszközökkel is felvihető a kőre – szappanos vízzel való hígítással tónusozható – vízfestményhez hasonló az eredmény.
  • fröcsköléssel – szemcsés, akvatintához hasonló az elkészült kép.
  • kaparásos technika – mezzolitográfia- Hasonló a mezzotinto eljáráshoz – a teljes felületét terpentines szíriai aszfalttal vagy litográf tussal víztaszítóvá kell tenni, száradás után a világos felületeket kaparóvassal vagy tompa karctűvel halványítani vagy eltávolítani – festői hatás az eredmény.
  • fotolitográfia – fényérzékeny anyaggal vonják be a követ és erre exponálják a negatívot – fotók módosítására használatos technika.
Moulin Rouge: La Goulue  /Henri De Toulouse-Lautrec/

Henri de Toulouse-Lautrec

A XIX. sz. végének egyik legjelentősebb plakátművésze Toulouse-Lautrec volt, párizsi mulatók és kabarék reklámozására készített plakátokat. Szecessziós vonalvezetésű művein erősen érződik a japán művészet termékenyítő hatása, ami a dekorativitás és a nagy homogén felületek kedvelésében nyilvánul meg. A kompozíciót legtöbbször egy figura képezi (rendszerint a mulatós táncos, vagy énekes sztárja) s egész kevés, csak a lényegre szorítkozó szöveg. A felületet tudatosan síkban tartja és minden felesleges részletet elhagy.

Henri de Toulouse-Lautrec lelkes látogatója volt a párizsi Moulin Rouge-nak, amikor az 1889-ben megnyílt. Charles Zidler, a kabaré egyik társalapítója bízta meg ennek a nagy plakátnak a elkészítésével. A Moulin Rouge: La Goulue-val aratott sikere után Toulouse-Lautrec 1901-ben bekövetkezett haláláig folytatta a plakátok készítését. A festményekkel összehasonlítva tetszett neki, hogy plakátjai a nyilvánosság számára elérhetőek voltak. Híres litográfiái Párizs-szerte láthatók voltak, és különösen figyelemfelkeltőek voltak, mivel nagy hangsúlyt fektettek a képekre és kevésbé a nagy szövegrészekre. Ebben a műben a híres can-can táncost, Louise Webert láthatjuk, aki a La Goulue művésznevet viselte.

Jules Chéret és a művészeti plakát története

Jules Chéret (French, 1836 – 1932)

Chéret 1836-ban született egy francia szedőmester fiaként Párizsban. Rövid ideig rajzot tanult, 13 évesen pedig litográfiát kezdett tanulni. Ezt követően 17 évig Párizsban és Londonban inasként és segédmunkásként dolgozott. Az áttörés számára akkor következett el, amikor Eugène Rimmel parfümgyártó felvette őt tervezőnek. Nem sokkal ezután megalapította saját litográfiai nyomdáját Párizsban mivel szilárdan hitt abban, hogy a litográfia hamarosan felváltja a magasnyomó ipart – amelyben apja is dolgozott – az elsőszámú nyomtatási technikává válva.

A korábbi kereskedelmi litográfiák alacsony esztétikai és materiális minősége miatt a litográfia méltatlan művészi médium hírnévnek “örvendett” a 19. században. A kereskedelmi hírveréssel való társítása miatt elterjedt, hogy a litográfiában nem volt semmi merész, eredeti vagy szép.

EgészenJules Chéret-ig volt ez így. Az előrelátó művészek gyakran egy már létező ötletet vagy formát vesznek fel, és olyan mértékben alakítják át, hogy az újnak és eredetinek tűnjön. Ez volt a helyzet Chéret esetében is, akit a litográfiával kapcsolatos negatív asszociációk nem korlátoztak, és úgy döntött, hogy színes, vidám és élénk francia alkotásokhoz használja fel a technikát. 1884-ben Chéret megszervezte az első csoportos művészettörténeti plakátkiállítást, amivel kezdetétt vette egy korszak amikortól ezeket a képeket képzőművészetként fogadták el és ünnepelték. 1886-ban megjelentette az első plakátművészeti könyvet, s Chéret végül olyan nyomdákkal is együttműködött, amelyek olyan gyűjtőket láttak el, akik saját plakátokat akartak.

A 19. század közepén Chéret olyan előrelépést tett a litográfiában, amelyet hamarosan mások isutánozni kezdtek: Saját maga tervezte a betűket, kihasználva, hogy a kőnyomat más nyomdatechnikákkal ellentétben lehetővé teszi, hogy a művész szabad kézzel rajzoljon a kő felületére. A szöveg ezért a plakát fontos részévé, design elemévé vált. Chéret a szöveg mennyiségét is csökkentette, ezáltal a képre hagyva a kommunikáció fő szerepét egy termékről vagy eseményről.

Théâtrophone, 1890.

Chéret kreatív innovációi átalakították a reklámok és reklámozás világát. Plakátjain vidám, lengén öltözött, gyakran nyolc láb magas szépségek szerepeltek, akik “Chérettes” néven váltak ismertté. Chéret női alakjait a rokokó festmények kerti partijainak hölgyei ihlették, s a modernebb formájukban ezen csábító nők káprázatos módon mutatták be Párizs örömeit, beleértve a koncerteket, színházi előadásokat és előadókat, különféle italokat, gyógyszereket, de még a lámpaolajat is. Chéret ennek köszönhetően a maga idejében „a plakát királyaként” lett ismert és elismert.

Gyakran utánozták és művészek egész generációja követte és épített munkásságára. Ezen művészek egyike Henri de Toulouse-Lautrec volt. Hogy elismerje adósságát az idősebb művész felé, Lautrec minden általa készített plakátról küldött egy másolatot Chéretnek.

Több mint ezer párizsi plakát elkészítése után Chéret visszavonult a dél-franciaországi Nizzába ahol 1928-ban múzeumot alapítottak a tiszteletére, négy évvel azelőtt, hogy a művész 96 éves korában elhunyt. A Musée des Beaux-Arts de Nice ma is bizonyítja, hogyan alakította át a képzőművészet világát Chéret.

A cikkhez forrásul szolgáltak:
Eskilson, Stephen. Graphic Design: A New History
Encyclopaedia Britannica, “Jules Cheret.” 
Ives, Colta. “Lithography in the Nineteenth Century,” Heilbrunn Timeline of Art History, The Metropolitan The L’Affichomania: The Passion for French Posters, essay by Jeannine Falino. The Richard H. Driehaus Museum. The Monacelli Press, New York, 2017.
Museum of Modern Art, gallery labels on works by Jules Chéret (moma.org/collection)

Erős volt az első öt hónap a nemzetközi aukciós piacon

Az aukciósházaknak az egyes árverésekről kiadott közleményei fontos elsődleges információs források, de hűvös tárgyilagosságot aligha várhatunk tőlük. Vagy talán olvasott valaki olyan közleményt, amiben az szerepelt, hogy az adott aukció eredményei messze alulmúlták a várakozásokat, az el nem kelt művek aránya szokatlanul magas volt, s amit megvettek, annak ára is ritkán érte el a becsérték alsó határát? Pedig ilyen aukciók csak a híradásokban nincsenek, a valóságban előfordulnak.

A sok győzelmi jelentés ezért menet közben mindig azt a látszatot kelti, hogy a dolgok nagyon jól mennek (persze sokszor tényleg jól mennek), s a valóság jó esetben is csak az éves összefoglalókból derül ki. Ezért fontos, hogy most már év első, nem egészen öt hónapjáról is a piacra került egy jelentés, amelyben egy nagy amerikai befektetési bank és pénzügyi szolgáltató volt a művészeti folyóiratok és adatbankok partnere. A dolognak csak annyi a szépséghibája, hogy a számok csak a három nagy, globális hatókörű árverőház, a Christie’s, a Sotheby’s és a Philips adatait tükrözik, s bár ez a trió dominálja a piacot, a legnagyobb kínai aukciósházak forgalma valamelyest azért módosíthatja a képet. Kína egyébként nem esik az elemzés radarján kívül, hiszen a forgalom jelentős részét ott is a „hármak” bonyolítják, s ezt az általuk megadott adatok tartalmazzák is. Növeli viszont a jelentés használati értékét, hogy a friss adatokat egybeveti a megelőző négy év hasonló időszakának számaival. A legfontosabb szám: az összforgalom idén január 1. és május 20. között elérte az 5,7 milliárd dollárt, ami az elmúlt öt esztendő legjobb eredménye, még ha csak hajszállal – egészen pontosan 83 millió dollárral, azaz egyetlen sztártétel árával – haladja is meg a kiugró 2018-as eredményt.

Azt már nehezebb megítélni, hogy a 73,4%-os elkelési arány – ami a második legjobb a vizsgált öt éves időszakban – inkább a még nagyobb vásárlási kedvet tükrözi, vagy az árverőházak gondosabb munkáját a várható kereslet felmérésében – utóbbi azért sem zárható ki, mert a szinte minden aukción tapasztalt tételvisszavonások mögött nem ritkán a házaknak az a benyomása állt, hogy a mű iránti kereslet nem lesz számottevő. (Ez a szám egyébként közel áll a legnagyobb hazai aukciósházak hasonló adataihoz.) Míg az említett adatoknál az elmozdulás a korábbi évekhez képest általában nem volt túl jelentős, az értékesített művek átlagára nagyon megugrott; az idei 48.670 dollár 180%-al magasabb a 2020-as évinél, és 26%-kal a 2021. évinél is.

Victoire Gineste vezeti a nemrégiben felfedezett, 20 millió euróra becsült Michelangelo akt árverését a párizsi Christie’s aukciósházban 2022. május 18-án. (Photo by Emmanuel DUNAND / AFP)

Ennek elvben többféle oka lehet – előfordulhat például, hogy a legalacsonyabb árkategóriába tartozó munkák ára indult robbanásszerű fejlődésnek, a számok azonban mást mutatnak. Az egymillió dollár alatt elkelt műtárgyak száma, s ezen belül a százezer dollár alatt elkelteké, ha nem is jelentősen, de csökkent a vizsgált időszakban, míg a drágábbaké – az 1-10 millió közöttieké, illetve a 10 millió dollár felettieké – nőtt (536-ról 593-ra, illetve 65-ról 79-re), ami azt is jelenti, hogy a legdrágább művek által „termelt” bevétel aránya az összforgalomban tovább nőtt. Ebben nem elhanyagolható szerepet játszott az, hogy ebben az időszakban néhány egészen rendkívüli magángyűjtemény is kalapács alá került – így a svájci Thomas és Doris Ammanné, az amerikai Anne Bassé, és ugyancsak most árverezték az elvált amerikai műgyűjtő pár, Harry és Linda Macklowe kollekciójának második felét. Az árskála másik végén, a 10 ezer dollár eladott művek száma ugyan valamelyest visszaesett az előző évhez képest, de még mindig igen jelentősen meghaladta a korábbi évekét. A 2021-es csúcs ebben az árkategóriában nyilvánvalóan az online árverések többnyire kényszerű, széles körű elterjedésének köszönhető; az online piacon, legalábbis kezdetben, főként az olcsóbb tételek bukkantak fel.

Michelangelo férfi aktja a művész számára életműrekordot jelentő 23 millió euróért kelt el a Christie’s májusi árverésén Párizsban. A Christie’s jóvoltából

Különösen izgalmas az elemzésnek az a része, amely a piacon vezető szerepet játszó országok forgalmának alakulását vizsgálja. A trendek országonként nagyon különbözőek. A pandémia okozta visszaesés 2020-ban az USÁ-ban volt a legdrámaibb, ugyanakkor a kilábalás 2021-es, illetve idei tempója is itt volt a legmagasabb. A mozgásirány ugyanez a briteknél is, ám a változások egyik évről a másikra sokkal visszafogottabbak. A kínai piac mozgása tavalyig követte a globális trendeket, idén azonban a másutt tapasztalható növekedéssel szemben visszaesést mutat – legalábbis a globális aukciósházak adatai szerint. A változások hevessége az USA után itt a legnagyobb, az idei visszaesés okai még nem látszódnak egyértelműen.

Az utóbbi évek nyertesének a részben a brexitből is profitáló Franciaország látszik, ahol a 2020-as általános visszaesés alig volt érzékelhető,

azóta pedig felgyorsult a fejlődés, és most már az sem kizárt, hogy néhány év múlva a párizsi piac régi fényében tündököl majd. Idén felkerült a térképre Japán is, ahol a mozgásirány a franciaországihoz hasonló, a változások sebessége azonban kisebb, s ezt a mozgást a továbbiakban fékezheti egy igen gyorsan fejlődő másik ázsiai piac, a dél-koreai.

Ami az egyes művészettörténeti korszakok iránti keresletet illeti, a vizsgált időszak egészét az impresszionista és modern, illetve a második világháború utáni és kortárs szektor dominanciája és egymással való versengése jellemzi. A két szektor növekedésének, illetve visszaesésének tempója az elmúlt években közel azonos volt, hol a modern munkák forgalma volt hajszányival nagyobb, hol – mint eddig az idén is – a kortársaké. A régi mesterek forgalma meglehetősen rapszodikusan változik és, ha nem is mindig, de általában követi a globális trendeket.

Viszont, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, egy viszonylag új kategória, az „ultra kortársak” forgalma év végéig akár már le is szoríthatja a régi mestereket a dobogóról. (E kategóriába az elemzés az 1974 után született, azaz 48 évesnél nem idősebb művészeket sorolja.) Míg 2018 azonos időszakában az ilyen művészektől 1.520 művet ütöttek le, idén már 4.379-et, azaz közel a háromszorosát. A pénzben kifejezett forgalomban még szembeötlőbb a változás, a 2018-as 43,1 millió dollárral idén már 246 millió áll szemben, azaz dollárban mérve csaknem hatszoros a fejlődés. A kereslet élénkségét jelzi az is, hogy míg a vizsgált időszak első felében, 2018-20 között ebben a kategóriában csak a művek 60-65%-a kelt el, az utóbbi két évben már több mint 70%-uk.

Jackson Pollock: Number 31 című festménye 54 millió dollárért cserélt gazdát a Christie’s májusi New York-i árverésén. A Christie’s jóvoltából

Természetesen a fenti adatokból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az év egészére vonatkozóan, már csak azért sem, mert továbbra is szokatlanul erős, sőt az Ukrajna ellen indított orosz háború kitörésével még erősebbé vált a műpiac felől nézve külsőnek számító, de a piacot adott esetben akár drámai módon is befolyásolni képes tényezők hatása. Ha viszont az eddigi trend folytatódik, könnyen lehet, hogy a nemzetközi műkereskedelem történetének eddigi legjobb évét zárhatja decemberben.

A cikk eredetileg megjelent : https://amu.hvg.hu/2022/07/02/eros-volt-az-elso-ot-honap-a-nemzetkozi-aukcios-piacon/