Összes cikk a Alkotók kategóriában

Kék-Sárga Jótékonysági Aukció az Irányi Palotában

Szerdán este zajlott a Pintér Galéria és Aukciósház által lebonyolított Kék-sárga jótékonysági aukció, melyet az Axioart a helyszínen is végigkísért képviselve online licitálóinkat. Az aukción szereplő művek egy részét az aukciósház felkérésére maguk a művészek – köztük Baksai József, Fehér László, Kondor Attila, Regős István, Verebics Ágnes és Wolsky András – ajánlották fel.  Az Optinvest Zrt., az aukció szervezője -mint a műtárgypiac szereplői is – eltökélt abban, hogy segítséget nyújtson minden Magyarországra érkező menekültnek, aki az Ukrajnában dúló háború miatt volt kénytelen elhagyni otthonát. Ennek köszönhetően jött létre ez az aukció is, melyet az Optinvest Zrt. és a Publicis Groupe Hungary szervezett az Irányi Palota báltermében. A teljes bevételt az UNICEF és a Budapest Bike Maffia számára ajánlották fel, továbbá az esemény szakmai partnere, a Pintér Aukciósház sem számított fel jutalékot, hogy ezzel is segítsék a célt. „Az esemény árverési anyagát javarészt kortárs képzőművészek felajánlásaiból állítottuk össze. 90 művész alkotása kerül majd kalapács alá. A felajánlások között megtalálhatjuk a többi között Deim Balázs, Szax Olivér, Ördög Noémi, Soós Nóra, Nagy Géza, de a kevésbé kortársnak számító …

Megújulás – Megnyílt a Pannonhalmi Főapátság új időszaki kiállítása

Március 21-én nyílt meg a Pannonhalmi Főapátság 2022-es időszaki kiállítása, ‘Megújulás’ címmel. Az alábbiakban Bazsányi Sándor irodalomtörténész, esztéta megnyitó beszédének szerkesztett változatát olvashatják. Nem hiszem, hogy találhatott volna jobb hívószót a Pannonhalmi Főapátság. Meg egyáltalán, a katolikus egyház, régiségénél fogva, nem engedheti meg magának, hogy ne éppen ez, a megújulás legyen az egyik legfőbb témája. Vagy legalábbis a legfőbb témái szóba hozatalának és kezelésének a módja. Hiszen csakis így, folytonosan megújuló voltában, a lelki-szellemi és intézményes-kulturális megújulás változatos formái révén válhat igazán képessé arra, hogy rákérdezzen saját megváltoztathatatlan alapjára, pontosabban az alaphoz, ama bizonyos „szegletkőhöz” való viszonyára, viszonyulására. Hogy ne csak kiüresített dísznek, álságossá maszatolt cirádának bizonyuljon az épület boltozatát egyben tartó „zárókőre” faragott képmás. Krisztus arca mint ciráda. Még leírni is borzasztó. Ne kelljen leírni. És ehhez csak annyi szükséges, hogy az egyház ne hagyja abba a létesítő alapjára való rákérdezést, leginkább ezzel foglalkozzon, újra és újra, újabb és újabb módokon, a megújulás állandósított gyakorlatában. Úgy is mondhatnám: a megújulás változatlanságában. Vagy: változatlan megújulásban. Ha nem ezt teszi, az bizony nem vezethet máshoz, mint: …

Különleges japán fametszetek: Mitől egyedi az ukiyo-e?

Az Ukiyo-e, amelyet gyakran „a lebegő világ képeinek” fordítanak, elsősorban a japán fadúcos nyomatok műfajára utal. A művek témái elsősorban Edo (a mai Tokió) szórakozónegyedeinek és lakóinak mindennapjait örökítették meg. Egyéb gyakori témái a képeknek a természet, a folklór és a japán kultúra jelenetei, például színészek, szumóbirkózók és gésák. Első ránézésre valóban esztétikusak ezek a nyomatok, ugyanakkor nincs egyértelmű válasz arra, hogy a nyugati világot miért ragadták meg ennyire. Az európai művészekre, köztük Gustav Klimtre, Edgar Degasra és Vincent van Goghra közismerten hatást gyakorolt a japán művészet, különösen az ukiyo-e. A műfaj népszerűsége nyilvánvalóan kiállta az idő próbáját. Jelenleg is számos Japán tematikájú művészeti kiállítás van Európa-szerte, például a londoni Victoria és Albert Múzeumban. Meglepő lehet, de a legtöbb jelentős japán ukiyo-e gyűjtemény Japánon kívül található. De melyek azok a jellegzetességek melyek az ukiyo-e nyomatok látszólag örök hírnevéhez és népszerűségéhez vezettek hazájukon belül és kívül? Amikor a nyugati világ japán művészetéről beszélünk, meg kell említeni az általánosan használt francia kifejezést, a Japonisme-t. A kifejezést először 1872-ben használta a francia műkritikus és gyűjtő, Philippe Burty, utalva …

Megszületett a kortárs műgyűjtés etikai kódexe

A dokumentumot nyolc nemzetközi rangú műgyűjtő állította össze. Tulajdonképpen nincsenek benne világrengető újdonságok, de azért jó lenne, ha minél több gyűjtő igyekezne a benne foglaltak szerint eljárni. Miért van az, tették fel maguknak és egymásnak a kérdést a kortárs művek gyűjtésével kapcsolatos etikai elvárásokat megfogalmazó és a megvitatásukra külön honlapot létrehozó gyűjtők, hogy miközben más ágazatokban már régóta igyekeznek kezelni az olyan jelenségeket, mint az erőfölénnyel való visszaélés, az összeférhetetlenség vagy a bennfentes kereskedelem, a műtárgypiacon még nagyon kevés történt ezeken a területeken. Pedig, hogy szükség lenne rá, számos példa igazolja. Így az olyan gyűjtőké, akik saját kollekciójukat abban a múzeumban mutatják be, melynek vezető testületeinek maguk is tagjai. Vagy az olyanoké, aki pozíciójuk révén jó előre megtudják, hogy egy művésznek egy kánonformáló múzeumban terveznek kiállítást és ezért gyorsan felvásárolják, ami hozzáférhető tőle a piacon, számolva árai későbbi jelentős emelkedésével. Vagy az olyanoké, akik olcsón bevásárolnak egy feltörekvő művész műtermében, kiállítják a beszerzett műveket saját múzeumukban, majd úgy tesznek, mintha meglepné őket, hogy ezek a művek hamarosan felbukkannak egy aukción… Miért van az, hogy ebben, …