Összes cikk a Alkotók kategóriában

Jótékonysági aukcióval segít a Nagyházi Galéria a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézetnek

Messze földön már bizonyított kortárs művészek, műgyűjtők és fiatal alkotók reagáltak a Nagyházi Galéria meghívására, hogy munkájukkal támogassák a Heim Pál Gyermek Gyermekgyógyászati Intézet működését. A galéria márciusban tart aukciót, s bevételeinek tekintélyes részével támogatja a kórház eszközbeszerzését.  A március 8-i Kortárs aukción a jótékonysági tételek sorában 24 kortárs alkotó műveit bocsájtja aukcióra a Nagyházi Galéria, hogy segítse a Heim Pál Gyermekkórház betegeinek ellátását. Az árverésen helyet kapnak azok a művészek, akiknek már komoly neve van a szakmában és a feltörekvő, kiemelkedő tehetséggel bíró fiatal alkotók is, akik ezen az estén debütálnak majd az aukciós piacon, köztük Jagicza Patrícia, Dóra Ádám, Leitner Levente, Viszokai Krisztián “MR. ZERO”, Kecső Endrecés Bagi Attila.  A műtárgyakhoz rendhagyó módon exkluzív videósorozat is készült, amelynek köszönhetően a közönség kicsit jobban megismerheti a művészeket és az aukción szereplő alkotásaikat. Háttérinformációkat kaphatunk az egyes művek keletkezésével, mondanivalójával kapcsolatban és a művészek izgalmas részleteket is megosztanak alkotásaikról az érdeklődők számára.  A Nagyházi Galéria fontosnak tartja, hogy a múlt tisztelete mellett támogassa a kortárs és a feltörekvő fiatal tehetségeket, akiknek művei az aukciós kiállításon …

Gách István Lipót szobrászművész & életműve

Gách István Lipót szobrászművész nevét kevesen ismerik, az alkotásai mellett azonban többször is elsétálhattunk már. A Millenniumi emlékművön két egység köthető a nevéhez: a Szent István szobor alatti domborművet, illetve a hét vezér egyik lovát is ő formálta. A legnagyobb fiatalkori sikere az 1848 Szabadságharc Emlékmű pályázatának megnyerése volt 1906-ban, amely emlékmű tervet Szamovolszky Ödön művésztársával együtt alkotta meg. Tóth Gábor és családja hiánypótló vállalkozásba kezdett, rendkívüli precizitással feldolgozták az életművet, ami végül könyv formájában is megjelent. A kötetről Tóth Gáborral, a könyv szerkesztőjével és magánkiadójával beszélgettünk. A kötetből kiderül, hogy egy családi kapcsolat révén kezdtek el foglalkozni az életművel. Mesélne a könyv megszületéséről? Az édesapám édesanyjának a testvére volt a művész, ritkán találkoztak, de jó kapcsolatban voltak. Az első meghatározó élményem az, amikor kisiskolás koromban a szüleimmel és Gách István Lipóttal elmentünk a Nemzeti Galériába megnézni egy kiállítást, majd felmentünk a művész szerény Havas utcái lakásába. Míg a szüleim Pista bácsival beszélgettek, addig lerajzoltam őt, és nagyon megtetszett neki az alkotásom. Végül a könyv ajánlási részébe be is került ez a rajz.Amikor édesanyám meghallt, …

Philippe Cézanne dédnagyapjáról beszélgetett

“Cézanne ma 100 millió dollárt ér, de saját korában nem ismerték el”

Kozár Alexandra beszélgetett Philippe Cézanne-al, a világhírű festő dédunokájával a mesterről, a korról és a Szépművészeti Múzeum kiállításáról. A beszélgetés legérdekesebb részeiből szemezgettünk. Önnek van kedvenc Cézanne-festménye? Ez nehéz kérdés, de talán az egyik kedvencem az a kép, ami fordulópontot jelent az életében, az egyik Saint-Victoire-i látkép. Nemrég került elő, mert eltűnt, korábban a nagyapámnál volt, ma a berni múzeumban található. Saint-Victoire hegyéről Cézanne festett vagy negyven képet, de ezen már leegyszerűsített mindent, mind a koncepció, mind a kompozíció tekintetében. A sorozat korábbi képei nagyon kidolgozottak, részletgazdagok, ez pedig gyakorlatilag már egy massza. Zseniális. Nemcsak én gondolom így, a szakértők is, hogy ez a kép fordulópont Cézanne életében. Ez az 1897-ben született mű a velem, illetve a családdal kötött szerződés értelmében három hónapot az Aix-en Provence-i múzeumban látható, a Musée Granet-ben. Illetve volt egy akvarell, amit meg akartam vásárolni, de sajnos valaki hamarabb megvette előttem. Ezen a dédnagyanyám, Hortenzia feje látható, mellette egy hortenziával. Csak azért kérdezem, mert nekem a Le buffet a kedvencem. Képzelje, négy évig az általános iskola felső tagozatában az ön dédnagyapja képét …

Október Legérdekesebb Kiállításai & Programjai Budapesten

Ellentétben sok más szegmenssel, az őszi szezon az év legizgalmasabb időszaka a kulturális és művészeti életben. Időjárás független, izgalmas kiállítások és programok tucatjai várják az érdeklődőket októberben is, ezekből választottuk ki a legizgalmasabbakat. A teljesség igénye nélkül: 21. ARC közérzeti kiállítás: még pont egy hétig látogatható Magyarország leglátogatottabb köztéri kiállítása, melyet éjjel-nappal ingyenesen lehet megtekinteni. Kellékek a Túlvilágra: A szépművészeti Múzeum Online Tárlatvezetése jó bemelegítés Halloween-re, s nem utolsó sorban rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Az ókori egyiptomiak hittek abban, hogy haláluk után, a túlvilágon újjászületve egykori életüket bizonyos tekintetben folytatják. Családtagjaik körében lakomákon vesznek részt, hajóznak az istenekkel, és persze voltak olyanok, akikre ott is munka várt. A túlsó földeken tehát sok mindenre szükségük volt, így még életükben elkészítették azokat a tárgyakat, amelyeket haláluk után a sírjukba helyeztek. Az egyórás program során ezeket lehet megismerni és a hitvilágot, melynek keretében készültek. Gerhard Richter. Valós látszat: A Nemzeti Galériába kalauzoljuk a művész kedvelőit. Magyarországon most első ízben látható a német művésznek ilyen nagyszabású, az életmű valamennyi korszakát átfogó kiállítása. A művek a 1960-as évek ikonikus fotófestményeitől a …