Összes cikk a Alkotók kategóriában

„Magyar napok” a berlini Bassenge aukciósháznál

Ma már napi rendszerességgel bukkannak fel magyar tételek a külföldi aukciósházak kínálatában, ám csaknem húsz magyar munka egyetlen – kétnapos – árverésen azért ritkaságnak számít. Ráadásul több, rendkívül keresett magyar, illetve magyar származású – egy-két kivételtől eltekintve kortárs – művész munkáira bukkanhatunk a jó nevű berlini Galerie Bassenge június 3-4-i árverésének kínálatában. Túlnyomórészt papíralapú egyedi munkákról, illetve sokszorosított grafikákról van szó és a galéria által megadott becsértékek arra engednek következtetni, hogy a licitek végén többnyire – de nem mindig – a hazai piacon kialakultakhoz hasonló árakra számítanak. Az első napon az alacsonyabb árfekvésű, néhány száz eurós becsértékű, míg a másodikon a drágább tételekre lehet licitálni, de az utóbbiak taksája sem haladja meg a 10 ezer eurót. Az első napon kerül kalapács alá a magyar kínálat legrégebbi – de pontos évszám nélküli – darabja, Perlrott Csaba Vilmos falusi jelenetet ábrázoló akvarellje, mely 600 eurós taksát kapott. A másik nem kortárs tétel Czóbel Béla együtt megvásárolható két, 1925 körül készült női félakt litográfiája, melyek kedvező, 350 eurós együttes becsértékkel várják a liciteket. A pozsonyi Milan Dobeš Múzeum és az ugyancsak …

A BÁV Művészeti Aukciójáról

Ahogy arról már számos helyen hallani lehetett, rekordokat döntött a BÁV tavaszi aukciója. Órák, briliánsok, festmények és ezüstök domináltak az árverésen, mely az Axioart szempontjából is eseményekkel teli volt. A 79. Művészeti Aukció tételeinek nagyszabású kiállításával nyitotta meg kapuját 2022. április 28-án a BÁV ART Aukciósház és Galéria a Szent István körút és Falk Miksa utca sarkán. Az aukció két napon, május 16-án és 17-én zajlott a MOM Kulturális Központban. Az Axioart mindkét nap a helyszínről kísérte végig az eseményt közvetítve az árverés eseményeit és képviselve az online liciteket. Az aukció első napján az első 273 tétel került kalapács alá, köztük órák, ékszerek és ezüst tárgyak. Már az árverés előtt is nagy érdeklődés övezte a BÁV történetének legnagyobb briliánsát, amelyet nem csak 10 karátos nagysága, hanem különleges, szív alakú csiszolása is kiemelt az árverési tételek közül. A GIA tanúsítvánnyal is rendelkező kivételes nyakék 32 millió forintról indult, a nyertes licit végül a 195. tételre 46 millió forint volt, amely az árverési jutalékkal kiegészülve 57,5 milliós árral rekordot döntött, Magyarország legdrágábban eladott ékszerévé válva. A nyakék …

Kihagyhatatlan hazai kiállítások!

Erős felhozatallal indult ez az év a hazai múzeumok és galériák kiállításait illetően. Áttekintőnkben helyszínekkel és dátumokkal találja meg a legjobb programokat. Európai művészet 1600–1700, a Szépművészeti Múzeum új állandó kiállítása A Régi Képtár frissen felújított Városligeti-szárnyában megnyíló új állandó kiállítás az Európai művészet 1250–1600 című tárlat szerves folytatásaként az 1600 és 1700 közötti évszázadnak, azaz a barokk művészetnek ad otthont. Ezzel a kiállítási egységgel együtt a látogatók immár öt évszázad európai művészeti irányzatairól és legfontosabb alkotóiról kaphatnak átfogó képet, a korai gótikától a barokk művészetig. A tizenegy teremben és tizenhat kabinetben kiállított, több mint háromszáz festményből álló válogatásban a 17. század szinte minden műfaja, iskolája és stílusirányzata képviselteti magát. Folytatva a listát állandó kiállításokkal, mindenképpen érdemes ellátogatni a Magyar Zene Házába, a Hangdimenziók – Zenei Utazások Térben és Időben című állandó kiállításra is. Különleges zenei tárlat mutatja be a zene történetének legfontosabb állomásait, európai, illetve magyar fókusszal. Az ősi ritmusoktól elindulva egészen a 21. századig az élet körforgásán keresztül meséli el a zene jelentőségét, végighalad a legfontosabb zenetörténeti fordulópontokon, kiemelve egy-egy ikonikus alkotót. Időben …

Háború utáni magyar modern alkotók művei az Online Art Galéria tavaszi grafikai árverésén

Az Online Art Galéria grafikai aukciót szervez 2022. május 6-án pénteken, délután 5 órai kezdettel az axioart.com LIVE felületén. A tavaszi aukció grafikai kínálatában elsősorban a háború utáni magyar modern alkotók műveit ajánlják a szervezők, befektetésre is alkalmas korjelző művek beemelésével színesítve az árverés anyagát. A tételek között nemzetközi műtárgyak is felsorakoznak, amelyek közül kiemelkedik két 1967 -1968-ból származó Salvador Dali alkotás. A grafikai gyűjtés mára a honi műtárgypiac egyik legnépszerűbb gyűjtési terültévé vált. A gazdag és magas színvonalú magyar grafika elmúlt száz évének szinte minden időszakában jelentős grafikai teljesítményt nyújtó, világszínvonalú alkotót találhatunk. Az Online Art Galéria most árverésre kerülő tavaszi grafikai kínálatában elsősorban a háború utáni magyar modern alkotók műveiből válogattak a szervezők. A 155 tételből álló válogatott egyedi és sokszorosított grafikákból álló kollekció összeállításánál törekedtek arra is, hogy a grafikai gyűjtők számára izgalmas darabok mellett a befektetésre is alkalmas, korjelző művek beemelésével színesedjen az árverés anyaga. Az aukció szervezői az érdeklődők figyelmébe ajánlják Konok Tamás: Variációk a végtelenre című lapjai mellett a Bartók emlékmappa több kiemelkedő, ritka darabját is. Így például Bálint Endre: Allegró Barbaró című linómetszetét, vagy Kornis Dezső: Bartókra című szitanyomatát …