Összes cikk a Aktuál kategóriában

Frida Kahlo Budapesten!

Stílusosan a festőnő 111 születésnapján azaz július 6-án nyitották meg Frida Kahlo kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában, a látogatók pedig szombattól nézhetik meg a nagyszabású tárlatot. A kiállítás fő támogatója a GRÁNIT Bank jóvoltából az AXIOART csapata egy exkluzív tárlatvezetésen vehetett részt, ahol megnézhettük a mexikói festő remekműveit, a galéria kiváló művészettörténészeinek köszönhetően pedig egy fantasztikus órát tölthettünk Frida képei között. A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo, valamint magángyűjtők jóvoltából több mint harminc festmény és grafika érkezett Budapestre. A vezetésen kiderült, hogy a tárlatot részben az Oroszországban megrendezett futball VB-nek köszönhetjük, ugyanis a vándorkiállítás erdetileg Milánóból Oroszországba utazott volna, de az orosz kiállítást a VB miatt pár hónappal el kellett tolni, így az üres járatban Budapesten landoltak a képek. A 26 festményből és 9 grafikából álló válogatásba Frida önarcképei mellett az első vászonfestményeinek egyike is bekerült. A szimbolikus tartalommal telített alkotások, legyen szó portréról vagy csendéletről betekintést engednek Frida Kahlo szuggesztív, ám testi és lelki gyötrelmekkel teli belső világába, valamint az általa megélt és újrateremtett, mitikus valóságba. Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában …

Megfizethető művészet – Dekorálja otthonát plakátokkal!

Az AXIOART május 31. és június 11. között rendezi meg 3. Plakátaukcióját, ahol ismét minden tétel 5000 Ft-os kikiáltási árról indul! Ha Öné lehet az eredeti, miért érné be kevesebbel? Célunk, hogy a gyűjtők mellett a lakásukat dekorálni vágyók is érdekes poszterekre licitálhassanak az árverésen, ezért a 3. Plakátaukción újabb száz izgalmas és egyedi alkotást válogattunk össze Önöknek. A plakátok alternatívát kínálnak a jó befektetést és megfizethető egyediséget keresőknek, folytatva a “hagyományt” a mostani árverésen még minden plakátot 5000 Ft-os kikiáltási árról indítunk. Az IKEA-ban vagy zsibvásárokon megvásárolható egyforma giccsességet árasztó poszterek helyett olyan grafikusok poszterei licitálhatnak, mint Máté András, Darvas Árpád, Oláh Görgy és Szilvásy Nándor. A Szilvásy Nándor rajongóknak pedig külön öröm lehet, hogy közel 25 Szivásy poszter kerül kalapács alá az árverésen. Szilvásy Nándor (1927 – 2011) Szilvásy 1947-től a Magyar Iparművészeti Főiskolán, majd 1949-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult. 1952-től 1958-ig gyerekkönyveket, folyóiratokat (Élet és Irodalom, Budapester Rundschau) illusztrált. 1959-től dolgozott a plakátművészet területén, innentől kezdve meghatározó egyénisége volt ennek a művészeti ágnak. 1963-tól a Papp-csoport tagja volt, grafikai munkássága …

Kirakodás2 – Online aukció a Rechnitzer gyűjteményből!

A Rechnitzer gyűjtemény anyagaiból 2017 decemberében sikeres online árverést rendeztünk az AXIOART-on. Akkor még nem adtunk címet a kezdeményezésünknek, de mára megtaláltuk a megfelelő elnevezését: Kirakodás. A gyűjtemény gyarapítása közben korszakok, művészek, irányzatok csábítottak el, s így óhatatlanul felhalmozódtak különféle művek. Az idővel aztán a kollekció koncentrálódik, a gyűjtői világunkban a szakosodás, az egy-egy irányzathoz való következetesebb igazódás történik meg. Így aztán azok az alkotások, amikat korábban, más korszakban érdekesek tartottunk, kedveltük őket, napjaikra a raktár mélyére kerülnek, vagyis feleslegessé válnak. Célszerű rendezni egy, vagy – esetünkben – több Kirakodást, amikor piacra visszük a már felesleges, de szeretett, a mai gyűjteménybe nem illő műveket. Balla József erdélyi festő nagyméretű Cirkusz című alkotását évekig szemléltem, a művész egyik izgalmas – nem kellően feltárt, ismert – életmű darabja. Barta Mária két műve (Vihar előtt, Székek) a hazai nőművészetet bemutató kiállításokon többször szerepelt. Gábor Jenő Árkádiatollrajza 1924-ből egy tervezett freskó ígényesen kidolgozott vázlata. Említhetjük még Járitz Tavasz című kis remekét, vagy az erdélyi magányos festőnő Mándy Laura Cserép fehér virágokkal című képét. S ne feledkezzünk meg Rippl Rónai …

Ez lehet az első félév legdrágább festménye

El kell ismerni, Modigliani aktjának marketingjét nehéz lett volna jobban felépíteni. Néhány nappal azt követően, hogy a Tate Modernben bezárt a rendkívüli sikerű Modigliani-kiállítás, a Sotheby’s Hong Kongban bemutatta május 14-i New York-i impresszionista és modern árverésének sztártételét, Amedeo Modigliani 1917-es Fekvő aktját. Ügyes időzítés, mondhatnánk, hiszen a londoni tárlat még tovább fokozta a művész munkái iránti, az utóbbi évek aukciós áraiban is tükröződő rendkívüli érdeklődést. De nemcsak erről van szó: a most kalapács alá kerülő tétel éppen az, amelyiknek részlete a Tate kiállítási honlapján és a katalógus címoldalán is szerepelt, azaz az aukciósháznak – és persze a beadónak – rendkívüli promóciós lehetőség hullott az ölébe. (A tárlaton egyébként összesen 12 aktkép szerepelt.)  Hogy ez a véletlen műve-e, netán az érintettek tettek-e előzetesen valamit annak érdekében, hogy ez így legyen, az úgyis az ő titkuk marad. Viszont biztosan nem a véletlenen múlott a bejelentés helyszínének megválasztása, ami azt jelzi, hogy az árverőház elsősorban az ázsiai gyűjtőktől várja, hogy megdöntsék Modigliani eddigi 170,4 millió dolláros rekordját, amit ugyancsak egy aktja állított fel 2015-ben. Ezt az összeget is egy ázsiai, pontosabban …

Orosz avantgárd hamisítási botrány: viharok az ítélet körül

Nyolc év alatt legalább 400 hamis orosz avantgárd festményt dobott piacra a hamisító-hálózat. Szövevényes és lassú folyamat végén születtek meg az ítéletek, és kérdés, véget vetnek-e bárminek is. 2013 júniusában a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke személyesen jelentette be, hogy többéves munkával sikerült felszámolni egy nemzetközi hamisító bandát, ami nyolc év alatt legalább 400 hamis orosz avantgárd festményt értékesített. Aztán az ítélet újabb öt évet váratott magára – és meglepően enyhére sikeredett. Újabb súlyos festményhamisítási botrány Németországban címmel még 2013-ban számoltunk bearról, hogy Wolfgang Beltracchi után ismét egy „nagypályás” hamisító banda akadt horogra Németországban. A nemzetközi társaság egy, a hamisítók számára igen hálás terepen dolgozott, orosz avantgárd műveket, pontosabban azok másolatait értékesítették, főként – de nem kizárólag – egy wiesbadeni galérián keresztül. A nyomozók közel 1.500, vélhetően hamis műtárgyat foglaltak le; közülük csaknem ezret egy wiesbadeni bútorraktárban találtak, ahol nem a drága műalkotások esetében szokásos körülmények között őrizték őket. Mire a razziára sor került, négyszáz hamis képet feltehetően már el is adtak. A főkolomposok a most 72 éves, izraeli állampolgárságú Itzhak Z., a 45 …

Hatnapos vizuális élménykavalkád – Érkezik a harmadik Budapest Art Week!

SAJTÓKÖZLEMÉNY  Hatnapos vizuális élménykavalkád Érkezik a harmadik Budapest Art Week   2018. április 17-22. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát a Budapest Art Weeket, amely során 72 helyszínen, 96 kiállításon és 80 kiegészítő programon 1 karszalaggal vehetnek részt a képzőművészet rajongói Budapesten és Szentendrén. Nincs még egy olyan rendezvény Magyarországon, amelyben galériák mellett múzeumok, műtermek és egyéb képzőművészetről szóló projektek várnák szervezett programokkal az érdeklődőket, hat napon át. Idén, az előző évekhez képest a szervezők több izgalmas túrát és sétát szerveztek, több művésszel lesz lehetőség találkozni a Nyitott Műtermek Délutánján is és megannyi felnőtt múzeumpedagógiai workshopokon, illetve vetítéseken vehetnek részt a karszalaggal rendelkezők. Az előző évben több, mint tízezren mozdultak meg az eseménysorozat alatt és látogattak el a programban kínált helyszínekre. A Budapest Art Week egy Magyarországon egyedülálló, klasszikus és kortárs képzőművészeti eseményeket összefogó eseménysorozat, melynek célkitűzése az, hogy új lendületet adjon és  iránytű lehessen a képzőművészet kedvelőinek, esszenciális kiegészítőjeként a Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus művészeti programsorozatának. A világ kulturális csomópontjaiban – Londontól Berlinen és Bécsen át Szingapúrig és Sydney-ig …

Budapest Art Week – Napi ajánló 2018

A Budapest Art Week az ország egyetlen olyan képzőművészeti eseménysorozata, mely galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog össze. Hat napon át több mint kilencven kiállítással és azokhoz kötődő programokkal, hetvennél is több helyszínen várjuk a művészetek kedvelőit. Ez a képzőművészettől hangos hét lehetőséget ad arra, hogy nemzetközi színtéren is elismert klasszikus, illetve újgenerációs galériák és vezető múzeumok gyűjteményeinek széles skálájából válogathassunk – mindezt egyetlen belépő megvásárlásával. Az esemény célja, hogy a látogatók egyúttal aktív résztvevők is lehessenek: a programban helyet kapnak workshopok, beszélgetések és kiállításmegnyitók, valamint lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is. A Budapest Art Week nem pusztán egyszeri betekintést kíván nyújtani a város művészeinek, művészeti szakembereinek és színtereinek világába; hanem azt szeretné, hogy a friss tapasztalatok később is a mindennapok részévé váljanak. Április 17. kedd A Budapest Art Week izgalmas programokkal várja az érdeklődőket az első napon. Többek között Heitler András, restaurátorral és Révész Emese, művészettörténésszel fedezhetik fel a Lotz freskókat a Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában, de a művészeti galériák iránt érdeklődök is találnak programot: egyszerre ismerhetnek meg három galériát a Gyermeki álmok és …

Irány Szentendre!

Budapestről alig egy óra kell ahhoz, hogy kocsival, HÉV-vel (szerintem az egyik legkényelmesebb közlekedési mód! – nem kell parkolójegyet venni és ihatunk kedvünkre)  eljussunk Szentendrére. A kulturális élvezetek mellett, nagyokat ehetünk, gyönyörködhetünk a tájban és tematikus sétákon ismerhetjük meg a város kevésbé ismert arcát. Kiállítások: A csalók is ámodnak – Magyarósi Éva kiállítása Helyszín: Ferenczy Múzeum Megtekinthető: 2018. április 22-ig Kurátor: Kígyós Fruzsina Magyarósi Éva (1981) animációs filmrendező, képzőművész, díszleteket tervez és tanít. Nevéhez kollázsfilmek, ceruzarajzok, fotók, köztéri installációk és színházi, filmes díszletmunkák is fűződnek. Tinédzser korában jelent meg első verseskötete, s művészetének mai napig kiindulópontja a történetek forgatókönyvszerű megírása. Amikor rajzol, egy mozgókép filmkockájaként gondol a tárgyra, egy film részeként, egy történet elemeként, melynek kiinduló alapanyaga a művész saját elbeszélése. Alkotásaiban a női lélek rejtekeiről, a magányról, a testről, az érzelmekről mesél, furcsa álmok és megélt szituációk többszólamú történeteit mutatva be. Újragondolt Czóbel 2.0 – Czóbel Béla Helyszín: Czóbel Múzeum Megtekinthető: 2018. április 1-ig Kurátor: Barki Gergely Az Újragondolt Czóbel 2.0 című kiállítás a felújítást követő második újrarendezés eredménye, mely továbbra is az életmű …

Az erő velünk van?

Mint 2011 óta minden évben, a Műértő most is megszavaztatta a képzőművészeti szakmát és összeállította “erősorrendjét”, a Power 50 listát. Érdekes mozgások is láthatók rajta. “Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő  szakmai teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni” – írja bevezetőjében a Műértő, amely a HVG Kiadó képzőművészeti és műkereskedelmi folyóirata. Most megjelent márciusi számukban, dupla oldalon közlik a 2017-re vonatkozó Power 50 listát, és most is, mint minden évben leszögezik: nem értékítélet, pusztán helyzetleírás és némi játék a lista, nem mellékesen pedig kordokumentum, hiszen sok év listáiból mégiscsak kirajzolódnak majd tendenciák a 2010 utáni hazai helyzetről. A lista előképe egyébként az Art Review Power 100 összeállítása. Mint megszokhattuk, idén is keverednek szempontok, szerepek és szereplők a Műértő titkos szakmai pool-jának szavazatait összegző listán. Szembetűnő, hogy idén nincs gyakorló politikus – emlékezhetünk azokra az évekre, amikor egy-egy kulturális államtitkárt még “erős embernek” látott a szakma, és felfért például L.Simon László. Idén a leginkább politikai szereplő Fekete György ex-MMA-elnök, …

Egy buszon találták meg a 2009-ben ellopott Degas-képet

Edgar Degas francia impresszionista festő 2009-ben ellopott festményére bukkantak vámosok egy autóbusz csomagterében egy Párizs melletti autópálya-pihenőhelyen – írja az MTI. A pénzügyőrök rutinellenőrzést tartottak február 16-án, amikor a busz csomagterében egy bőröndben egy kisméretű festményt találtak Degas nevével. Mivel a bőröndöt egyetlen utas sem mondta a magáénak, a festményt lefoglalták, és később kiderült, hogy a Les choristes (Kóristalányok) című pasztell került elő, amelyet 2009. december 31-én loptak el a marseille-i Cantini Múzeumból. A lopás után a francia múzeumok szövetsége 800 ezer euróra becsülte a 32-szer 27 centiméteres festmény piaci értékét, a marseille-i múzeumban azonban akkor 30 millió eurót emlegettek. Az 1877-ben készült kép tulajdonosa, a párizsi Orsay Múzeum nem hajlandó elárulni a becsült piaci értéket arra hivatkozva, hogy a biztosítási összeg üzleti titok. A kóristalányokat a párizsi múzeum egy időszaki kiállításra adta kölcsön a marseille-i múzeumnak. Bő nyolc évvel ezelőtti eltűnését „a francia impresszionista örökség súlyos veszteségének” nevezte Francoise Nyssen kulturális miniszter, aki dicsérte a francia pénzügyőrök éberségét a kulturális javak védelme terén.