Latest Posts

Kevesebb az értékes ritkaság

Tavaszi mérleg és őszkezdet

A 2017-es tavaszi aukciók értékeléséről azt írtuk, hogy meglepően sikeresek voltak: minden mutató növekedett az előző évhez viszonyítva. Az idei tavasz viszont annak ellenére hozott jelentős visszaesést, hogy az árverések száma (26) negyedik éve tartja magát. A tételeket beadók bizalma továbbra sem csökkent, de – jelzésünket igazolva – fogyóban vannak az értékesebb ritkaságok.

A tavalyi milliós leütések száma az idén 13-ról 9-re esett vissza. Az 500–900 ezer forint közötti ártartományban tavaly 22 elkelt tétel szerepelt, ez 16-ra csökkent ugyanúgy, mint a 200–400 ezer forint közötti tételek, ahol 51 helyett most csak 40-et számlálhattunk. A piacvezető címet tavaly elnyerő Studio tavasszal jelentősen lemaradt a Központitól, őket követi a sorrendben a Szőnyi Antikváriuma, a Krisztina és a Honterus Antikvárium.

Komoly és elgondolkodtató meglepetéssel kezdődött az őszi idény: a stabilan az élbolyban szereplő Honterus aukciójának kezdetére mindössze 18 (!) helyszíni licitáló érkezett, és ez a létszám a későbbiekben is csak 5-6 gyűjtővel növekedett. Vételi megbízás viszont szinte minden tételre akadt, sok volt a telefonon licitáló, és megnőtt az interneten jelentkezők száma is.

Az egyre jobban divatba jövő telefonos licitálásról érdemes néhány szót ejteni. Gyűjtői panasz és talán részben az árverésre járók csökkenésének is oka, hogy a telefonon licitálás jelentősen lassítja az aukciók menetét. Többször előfordul, hogy 3-4 telefon is érkezik egy-egy tételre, ami nem lenne baj, ha komoly licitekről lenne szó, de ez sokszor nem így van. Csak ezen az aukción több olyan esetet regisztráltunk, amikor a telefonon licitáló – még pár ezer forintos tételnél is – szinte rögtön kiszállt a versenyből, vagyis nem volt komoly vételi szándéka. A Szőnyi Antikváriuma által bevezetett limit alkalmazása több helyen célszerű lenne – azaz ha csak 10 ezer forint felettről induló tételre fogadnának el telefonos licitet, míg az alacsonyabbakra csak vételi megbízást fogadnának el.

I. Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborus emlékkönyve. Forrás: axioart.com

Egy gyűjtemény árverésre bocsátásának köszönhetően a Honterusnál közel száz tétel került kalapács alá az I. világháború irodalmából. Az I. Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborús emlékkönyve (Szombathely, 1920) igazi ritkaság, 20 ezerről 48 ezer forintért került egy vételis birtokába. A M. Kir. debreceni 2-ik honvéd huszárezred története, 1869–1918 (Budapest, 1939) is fehér hollónak számít, így nem csoda, hogy 24 ezerről végül 60 ezer forintért cserélt gazdát. A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve, 1914–1918 (Budapest, 1923) című kötetet 30 ezerről 95 ezer forintért szerezte meg két telefonos elől egy helyszíni licitáló. Vajna Viktor és Náday István Hadtörténelem című munkája 36 ezerről 100 ezer forintért ment tovább. A blokk legértékesebb tétele a Magyar Királyi Hadtörténeti Levéltár által szerkesztett és kiadott A világháború 1914–1918 című (Budapest, 1928-1942), 18 kötetes összeállítás lett – ehhez 200 ezer forintos kikiáltási áron jutott szerencsés vevője.

Vajna Viktor, vitéz Pávai – Náday István, vitéz: Hadtörténelem. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia számára. I–II. kötet. Forrás: axioart.com

Dr. Bobula Ida történésznek dedikálta Kós Károly Kalotaszeg című (Kolozsvár, 1932) munkáját, mely 30 ezerről 60 ezer forintot is megért egy helyszíni licitálónak. Nagyon kelendők a Magyar Iparművészet kötetei. Az 1907-es X. évfolyamért 8 ezerről 40 ezer forintig küzdött egy internetes licitáló. A náci főideológus Joseph Goebbels Napló. A Kaiserhoftól a birodalmi kancelláriáig című (Budapest, 1942) visszaemlékezését a Nyilaskeresztes Párt sajtóügyeinek irányítója, Fiala Ferenc fordította magyarra, s most 20 ezerről indult, de három telefonon licitálónak köszönhetően 85 ezer forintra verték fel az árát.

Magyar Iparművészet. Forrás: axioart.com

Meglepően jól szerepeltek a halotti beszédek blokk tételei. A halotti és egyházi beszédeket tartalmazó kolligátum a XIX. század elejéről Erdélyből (1803–1831) 30 ezerről 95 ezer, egy szintén erdélyi kolligátum (1809–1823) 20 ezerről 65 ezer forintig jutott. A Pozsony vármegyei Régészeti és Történelmi Egyesület 1878–1881. évi értesítője (Pozsony, 1881) is szép kört futott, 36 ezerről csak 80 ezer forintért lehetett hozzájutni.

Sok érdekesség közül válogathattak a gyűjtők a kézirat-, fotó-, kisnyomtatványblokkban. Bajor Gizi színésznő 1943-as dedikált képét egy helyszíni licitáló vitte el 12 ezerről 48 ezer forintért. A kínálatba került Budapest székesfőváros nyomtatott hirdetménye a pesti vásárcsarnokok – a Központi, a Rákóczi téri, az István (ma Klauzál) téri, a Hunyady téri és a Hold utcai – megnyitásáról és működésük rendjéről. A kiírás az 1897. február 16-án egyszerre megnyílt fedett piacok nyitási és zárási időpontjait, valamint a működéssel járó egyéb kötelezettségeket szabályozza. Csak 6 ezerről indult, de egy vételisnek 30 ezer forintot is megért. Nem lehetett olcsón hozzájutni az erdélyi arisztokrata fiatalok 1860-as csoportképéhez sem: 20 ezerről 60 ezer forintig tartott érte a verseny. Jókai Mór 1848. december 1-én keltezett, Sárváry Ferencnek címzett körlevele, saját kézzel írt soraival, aláírásával és címzésével a Pesti Hírlap nyomtatott hirdetményével (1848. november 30.) együtt került kikiáltásra. A kevés, de meglepően aktív helyszíni licitáló hosszú licitharcra számított megszerzéséért, de nem kis meglepetésre már 95 ezer forintért hozzájutott szerencsés vevője.

Bajor Gizi [színésznő; 1893-1951] dedikált fényképe 1943-ból. Forrás: axioart.com

A blokk talán leginkább figyelemreméltó tárgya Keseleököi Majthényi Othmár kamarás címeres nemesi próbája volt 1897-ből. A kéziratos oklevél apai és anyai részről az egyenes ági ősökig visszamenőleg igazolja a nemességet, ami elengedhetetlen volt a kamarási kinevezéshez. A 60 ezerről induló ritkaságot egy interneten licitáló elől egy helyszíni licitálónak sikerült megszereznie 100 ezer forintért. Az 1938. március 27-én alakult, rövid életű, Szálasi Ferenc és Hubay Kálmán vezette Nemzeti Szocialista Magyar Párt propagandaplakátjának árát 30 ezerről 140 ezer forintra verte fel két telefonon licitáló. A Közkatonának, Gefrajter, Dobos, Káplár és Strázsamesternek külömbféle kötelességei című (Pozsony, 1808) kötetért is szép összeget, 24 ezerről 85 ezer forintot adtak.

Keseleököi Majthényi Othmár (szül.: 1844) kamarás címeres nemesi próbája (Wappentafel) 1897-ből. Forrás: axioart.com

A reformkorban több könyv is megjelent külföldön hazánkkal kapcsolatban, ezek közül a legszebb és legalaposabb John Paget angol orvos Hungary and Transylvania című (London, 1850), itt aukcionált munkája, amely Angliában négyszer, németül kétszer és Amerikában szintén kétszer látott napvilágot. Érdekesség, hogy az angol orvos később Wesselényi Polixéna férje és magyar patrióta lett, aki erdélyi gazdaként rendre megvalósította egykori elképzeléseit és javaslatait. A kétkötetes munka második angol kiadását három metszet hiánya miatt 40 ezerről már 110 ezer forintért megkaphatta egy helyszíni licitáló.

Paget, John: Hungary and Transylvania; With remarks on their condition, social, political, and economical. A new edition. Vol. I-II. [Második kiadás.] Forrás: axioart.com

A vadászati blokk legértékesebb tétele a Rövid tájékoztató az Erdélyrészi Vadászati Védegylet alakulásáról és céljairól című (Kolozsvár, 1910) kötet lett. A vadászati bibliográfiákban ismeretlen munka 10 ezerről 75 ezer forintért ment tovább. Továbbra is magas árat fizetnek Wass Albert műveiért: Átoksori kísértetek című (Toronto, 1964) dedikált kötete 30 ezerről 50 ezer forintot ért egy vételisnek. Az aukció leütési rekordja Pikéthy Tibor zeneszerző, karnagy, zongoraművész 1920–1950-es évekből származó autogramgyűjtő könyve lett. A többek közt Bartók Béla, Kodály Zoltán, Richard Strauss, Pablo Casals, Arturo Toscanini aláírását tartalmazó album 70 ezer forintos induló árat kapott, de a licit a vételi megbízások miatt 280 ezerről kezdődött, s végül 360 ezer forintig tartott.

Pikéthy Tibor [zeneszerző, karnagy, zongoraművész; 1884-1972] autogram-gyűjtő könyve az 1920-1950-es évekből. íforrás: axioart.com

Az árverés, de talán az utóbbi évek legmeglepőbb leütését hozta a Zsidók sertéshús- és sertészsír- fogyasztásának megszüntetése című kisplakát (a zsidó vallás előírásai tiltják a sertéshúsfogyasztást). Pestszenterzsébet polgármesterének nyomtatott hirdetménye 1942-ből így szól: „A városban lévő óriási húshiányra való tekintettel megtiltom, hogy a húsiparosok 1942. július hó 7-től kezdődően zsidók részére sertéshúst (akár nyers, akár feldolgozott állapotban) továbbá sertészsírt szolgáltassanak ki.” A különleges hirdetmény 8 ezer forintos kikiáltási árat kapott, de a vételi megbízások miatt 300 ezerről indult, és végül 320 ezer forintért került az egyik vételi megbízotthoz.

Szerző: Horváth Dezső

Sztárparádé és kultfilmek az AXIOART 6. online Plakátaukcióján!

Robin Williams, Alain Delon, Bob Dylan, Ringo Starr, Eric Clapton, Ingmar Bergman, Barbara Streisand, Woody Allen, Sean Connery, Elvis Presley, Frank Sinatra, Belmondo, Sting, Sophie Marceau, Louis Amstrong, hogy csak a legnagyobb neveket említsük az árverésen szereplő poszterekről.

Ha Öné lehet az eredeti, miért érné be kevesebbel? Célunk, hogy a gyűjtők mellett a lakásukat dekorálni vágyók is érdekes poszterekre licitálhassanak az árverésen, ezért a 6. Plakátaukción újabb 80 izgalmas és egyedi alkotást válogattunk össze Önöknek. A plakátok alternatívát kínálnak a jó befektetést és megfizethető egyediséget keresőknek. Folytatva a “hagyományt” a mostani árverésen a legtöbb plakátot 5000 Ft-os kikiáltási árról indítjuk.

Elvis Presley, 1982, grafikus: L.S. Részletek itt.

A cápa 2., 1987, grafikus: Miklós Károly, A1-es méret. Részletek itt.

Az áruházakban vagy zsibvásárokon megvásárolható egyforma csilivili poszterek helyett világhírű filmek plakátjaira licitálhatnak az érdeklődők. A punk-rock világ és new wave kultfilmjéhez az Üvegtörőkhöz (11-es tétel) Varga László készítette a grafikát. A történet Nagy Britanniában játszódik az 1980-as években. Kate, (Hazel O’Connor) a szabad-szellemű, ám tehetséges és kreatív énekes, bandájával helyi pubokban lép fel. Kate éppen következő koncertjüket hirdető plakátokat ragaszt, amikor összetalálkozik Dannyvel (Phil Daniels). Danny „slágerlista manipuláló”, munkája abból áll, hogy tömegével vásárolja fel a támogatni kívánt előadók lemezeit, hogy ezzel azok előrébb jussanak a listákon. Danny kétségbeesetten próbál érvényesülni a zeneiparban. (Forrás: Wikipédia)

Üvegtörők, 1981, grafikus: Varga László. Részlelek itt.

A filmtörténet egyik legnépszerűbb musicalének a plakátjára is licitálhatnak az érdeklődők. A Funny girl  (16. tétel) egy fiatal színésznő karrierjének történetét meséli el. Fanny szerepében a pályája elején álló Barbra Streisand gyakorlatilag önmagát alakította: egy elszánt, tehetséges lányt játszott, aki roppant eltökéltségének és varázslatos hangjának köszönhetően hatalmas sikert arat a színpadon. (Forrás: port.hu)

Funny girl, 1969, grafikus: Sándor Margit, Barbra Streisand és Omar Sharif filmje, A1-es méret. Részletek itt.

Az Éretlenek (58. tétel) posztere bravúrosan ragadja meg a film hangulatát. A versailles-i XIV. Lajos Gimnázium minden tanulója megbukott az érettségi vizsgán, ennek ellenére az intézmény igazgatónője nem adja fel. Az új növendékeknek újabbnál újabb módszereket talál ki a tanulás eredményesebbé tételére. Ám minden hiába Párizs leglustább diákjaival szemben. Ráadásul ők is azonnal készek a retorzióra, és a legkorszerűbb technikai eszközök segítségével vágnak vissza. Hogy egy félresikerült diákcsíny következményeként a börtönt elkerüljék, le kell érettségizniük, ami segítség nélkül nem megy. Ezért a legfantasztikusabb trükköket, puskákat eszelik ki Claude Zidi fergeteges vígjátékában. (Forrás: port.hu)

Éretlenek, 1980. Részletek itt.

Tánc, fülbemászó zene, fergeteges koreográfia szavakkal jellemezhetnénk legjobban a Mindhalálig zene (69. tétel) című filmet. Joe Gideon táncos, színész, koreográfus, rendező, a Broadway ünnepelt sztárja. Mindez azon az áron, hogy megállás nélkül dolgozik, és egyik cigarettáról gyújt a másikra. Gideon kétségbeesetten igyekszik örök fiatal maradni, próbálja tartani a lépést a trónkövetelőkkel. Most is két munkán dolgozik, a Broadway-musicalen és a hollywoodi filmjének vágásán. A barátnője, a volt felesége és a lánya próbálja őt visszarántani a szakadék széléről, de már késő, a kimerült szív nem bírja az állandó stresszt.  (Forrás: port.hu)

Mindhalálig zene, 1979, grafikus: Görög Lajos. Részletek itt.

A sci-fi műfaj gyöngyszemei is kalapács alá kerülnek az online aukción. A Herpai Zoltán által tervezett Üzenet az űrből (13. plakát) plakátján érdemes egy pillantást vetni a játékos, színátmenetes tipográfia elemekre.

Üzenet az űrből, 1978, grafikus: Herpai Zoltán. Részletek itt.

A Gyilkos bolygó (27. tétel) című film történetének kiindulópontja, hogy a Jupiter egyik holdján rejtélyes dolgok történnek. A gazdasági tevékenységet folytató űrállomáson emberek tűnnek el nyomtalanul, és az ásványszállítás is akadozik. A földi kormány úgy dönt, bírót küld a holdra William T. O’Neilt (Sean Connery) személyében, hogy tegyen rendet, és derítse ki, miért robbannak fel a szkafanderek. Az űrállomásra érve megdöbbentő felfedezés várja O’Neilt, amikor nyomozni kezd, hogy mivel táplálkoznak a bányászok. (Forrás: port.hu)

Gyilkos bolygó, 1981, Sean Connery filmje. Részletek itt.

Az Utazás a Nap túlsó oldalára (64. tétel) című sci-fiben tudósok egy csoportja új bolygót fedez fel a Nap túlsó oldalán. Az első úrhajós csapat tagjai közé tartozik John Kane és Glenn Ross, akik megkísérlik a landolást az ismeretlen égitesten. Valami azonban nem a tervek szerint alakul, mivel miután Glenn magához tér, tudósok kérdései közepette találja magát, akik várják a választ a történtekre. (Forrás: port.hu)

Utazás a Nap túlsó oldalára, 1970, grafikus: Jákfalvy Tibor. Részletek itt.

Az élőszereplős mozifilmek mellett az aukción elsőrangú animációs filmplakátok is szerepelnek. Kalapács alá kerül a Hamupipőke (34. tétel), az Asterix és Cleopatra (25. tétel), A kis gömböc (35. tétel) és A kismalac meg a farkasok (17. tétel) plakátja.

Hamupipőke, 1985, grafikus: Bánó Endre, Walt Disney, A1-es méret. Részletek itt.

Asterix és Cleopatra, 1969, grafikus: Balkay László, A1-es méret. Részletek itt.

A plakátok legendás tervezőiről se feledkezzünk meg: Árendás József három bravúros posztere is szerepel az aukción. A Popeye című plakáton  (1. tétel) Árendás stílusára oly jellemző módon csak pár színnel dolgozott. A filmet Robert Altman rendezte, főszerepben: Robin Williams (Popeye) és  Shelley Duvall (Oliva).

Popeye, 1984, grafikus: Árendás József, Popeye: Robin Williams, Olive Oyl: Shelley Duvall, A1-es méret. Részletek itt.

Árendás készítette a szürrealisztikus kompozíciót Jacob Morales 1979-es puerto ricoi vígjátékához az Istenke teremtményeihez (24. tétel). A film remek humorú parodisztikus életképek sorozata Egyesült Államokbeli emberekről. Például a családi vállalkozásból pénzt sikkasztó, de a cégvezetésért fegyverrel egymásra támadó örökösökről, egy szerelmi háromszög tagjairól, akik egy liftbe szorulva egymás fejéhez vágják az igazságot, a háziasszony és a csábító démon között őrlődő kishivatalnokról. (forrás: port.hu)

Istenke teremtményei,1979, grafikus: Árendás József. Részletek itt.

A papa mozija (30. tétel) poszterén Árendás az amerikai pop art stílusból merített. Két filmet láthatunk egymás után: az első egy fiatal, ambiciózus joghallgatóról szól aki elszegődik bokszolónak, hogy így keresse meg húga szemműtétjére a pénzt, azonban az új világ, amelybe belecsöppen, számos meglepetést és kísértést tartogat számára. A második filmben Spats Baxter, a híres bártulajdonos halála előtt még egy utolsó show-val akar kirukkolni, amelyben szerepet kap egy sete-suta, feltörekvő zeneszerző és egy fiatal lány, aki nem is sejti, milyen szálak fűzik a gazdag tulajdonoshoz… (forrás: port.hu)

A papa mozija,1980, grafikus: Árendás József. Részletek itt.

Kalapács alá kerül a Csillagok háborúja tervezőjének, Helényi Tibornak A színész és a vadak című filmhez (57. tétel) tervezett posztere is.

A színész és a vadak, 1975, grafikus: Helényi Tibor. Részletek itt.

Az aukció teljes katalógusa érhető el itt.

Online licitjüket 2018. 09. 24. hétfő 09:00 – 2018. 10. 08. hétfő 20:00 között adhatják le a www.axioart.com weboldalon.

Magyar tételek a kora őszi külföldi árveréseken

Még néhány nap és idehaza is beindul az őszi aukciós nagyüzem. Ha valaki addig sem akar várni, a külföldi árverezőházak kínálatában máris felfedezhet érdekes magyar tételeket. Ezekből válogattunk.

A bécsi Dorotheum hagyományosan a magyar műalkotások beszerzésének egyik legnagyobb külföldi forrása. XIX. századi festmények és akvarellek című, szeptember 18-i árverésükön még a náluk megszokottnál is több magyar mű szerepel, elsősorban a Markó-család tagjaitól. Id. Markó Károlytól összesen öt különböző méretű jellegzetes itáliai tájkép kerül kalapács alá 1,500 és 6 ezer euró közötti taksával; két tételt id. Markó Károly köréhez tartozó művész alkotásaként indítanak 500-700, illetve 1,5-2 ezer eurós becsértékkel. Ifj. Markó Károly művészetét egy alkotás képviseli, ezért 3-4 ezer eurót várnak. A Markó-képek többségének katalogizálásában Bellák Gábor művészettörténész is közreműködött. A tételek, kettő kivételével, az 1900-as évek eleje óta egyazon olasz magángyűjtemény részei voltak. Természetesen számtalan oka lehet annak, hogy tulajdonosuk miért Ausztriában bocsájtja őket árverésre; a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Ausztriára és konkrétan a Dorotheumra mindkét olyan ország – Magyarország és Olaszország – gyűjtőinek jó rálátása van, ahol a Markó-műveket leginkább keresik.

De ezzel még nincs vége a Dorotheum magyar tételeinek: ugyanezen az árverésen szerepel a magyar kínálat legdrágább darabja, Böhm Pál 15-20 ezer euróra tartott vászna, az Alaktanulmányok az Udvari Sörház vendégeiről, továbbá Sándor Antal Falusi háza és Erdélyi-Gaál Ferenc Lány csónakban című munkája is; előbbiért 1,5-2, utóbbiért 1-1,5 ezer eurót várnak.

Böhm Pál: Alaktanulmányok a müncheni Udvari Sörház törzsvendégeiről, olaj, vászon, 62,5 x 74 cm, a Dorotheum jóvoltából

Moholy-Nagy László az egyik sztárja a Sotheby’s október 3-i New York-i fotóaukciójának. Összesen négy tételt árvereznek tőle, melyekből a legfontosabb egy 1923-25 között készült cím néküli fotogram (Fotogram kör alakú formákkal és átlós vonallal), ami számos kiállításon szerepelt és utoljára 2005-ben bukkant fel aukción, ugyancsak a Sotheby’s-nél. Egy szintén cím nélküli, macskát felülnézetben ábrázoló, 1926 körül készült fotó 1929-nél nem későbbi nagyításáért és egy ugyancsak 1926 körül született fotogramért egyaránt 30-50 ezer eurót várnak, míg az 1931 körül készült Gleccser című fotó vintázs nagyítása 25-35 ezer euróért kelhet el. Ez  a mű 2000-ben a Sotheby’s londoni árverésén bukkant fel utoljára a piacon.

Moholy-Nagy László: Cím nélkül (Fotogram kör alakú formákkal és átlós vonallal), 1923-25 között, 23,9 x 17,9 cm, a Sotheby’s jóvoltából

Míg a nagy nemzetközi aukciósházak árverésein Moholy-Nagy munkái gyakran felbukkannak, a Frankfurt-közeli Königstein kis árverőházában, az Auktionshaus Königsteinben ez igazi meglepetésnek számít, de igazolja azt a régi tapasztalatot, hogy érdemes a „kicsikre” is odafigyelni.  A ház szeptember 22-i művészeti, antikvitás és militária árverésén Moholy-Nagy fekvő alakot ábrázoló, vegyes technikájú (akvarell, gouache, ceruza, szén), restaurált tanulmányrajza szerepel, amiért legalább 11 ezer eurót várnak.

Moholy-Nagy László: Tanulmány egy fekvő alakhoz, vegyes technika, papír, 25 x 32 cm, az Auktionshaus Königstein jóvoltából

Október 5-én a Christie’s tart fotóárverést New Yorkban, s itt is szerepelnek magyar művészek munkái: André Kertész ismert alkotása, a Martinique, 1972. január 1. ezüstzselatinos nagyításáért 6-8 ezer dollárt, míg Brassai graffitiket megörökítő sorozata két darabjának 1956-os nagyításaiért egyenként 5-7 ezer dollárt várnak.

André Kertész: Martinique, 1972. január 1., ezüstzselatinos nagyítás, 28,4 x 35,6 cm, a Christie’s jóvoltából

A nemzetközi piacon nagy népszerűségnek örvendő Hantai Simon munkáira a következő napokban a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél is lehet majd licitálni. A Christie’s szeptember 27-i második világháború utáni és kortárs New York-i árverésén egy akvarell szerepel a művésztől, ami a párizsi Galerie Jean Fournier-ből 1985-ben került jelenlegi tulajdonosához. Az 1971-ben született kisméretű, vászonalapú munkáért az aukciósház 18-25 ezer dollárt vár. Ugyanezen a napon, de Párizsban árverezi a Sotheby’s a neves ottani galerista, a 98 éves Daniel Cordier magángyűjteményét.  Ebben Hantainak egy 1973-as olajképe, a Blancs is szerepel, melynek a művész a hátoldalára is festett egy igen hasonló, de eltérő színvilágú munkát. A „kettő az egyben” kép 70-100 ezer eurós becsértéket kapott.

Hantai Simon: Blancs, 1973, olaj, vászon, 122,5 x 97 cm, a Sotheby’s jóvoltából

A pozsonyi Soga Aukciósház október 2-i árverése teljes magyar anyagának bemutatása meghaladná e cikk terjedelmi korlátait, ezért csak a legfontosabb tételeket említjük: Mednyánszky Lászlótól egy idős férfi portréjára és egy ugyancsak idős, álló férfi akttanulmányára lehet licitálni, mindkét munka 5 ezer euró körüli taksát kapott. Rudnay Gyula olaj tájképéért és Czóbel Béla Mária a kertben című, korábban a Kieselbach Galéria árverésén is szerepelt rajzáért egyaránt 1,5 ezer eurót várnak. Ennél magasabb, 1,8-2 ezer euró körüli a becsértéke Neogrády Antal hölgyeket mezőn, illetve erdei tisztáson ábrázoló festményeinek.

Mednyánszky László: Idős férfi (Oppenheimer Zsigmond?) portréja, 1880-90 körül, olaj, vászon, 52,5 x 37,5 cm, a Soga Aukciósház jóvoltából

Szerző: Emőd Péter
A cikk 2018. szeptember 17-én jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Háromnapos fesztiválnak ad otthont Szőke Gábor Miklós képzőművész stúdiója

Dante XXI. néven programsorozat indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál új helyszínén, a Csepel Művek egyedülálló, XXI. századi birodalmában

Szőke Gábor Miklós hazánk egyik legismertebb nemzetközi hírnévvel is rendelkező kortárs képzőművésze, akinek nevéhez több mint ötven köztéri alkotás fűződik szerte az országban; ezek közül a legismertebb a rozsdamentes acélból készült hatalmas Fradi-sas. Külföldön is számos monumentális állatszobor fűződik a nevéhez: a legutóbbi, az atlantai Mercedes-Benz Stadion főbejárata előtt álló óriás sólyom szobra, az Atlanta Falcon, a világ eddigi legnagyobb madárszobra. Itt kerül megrendezésre a 2019-es Super Bowl, Amerika legnézettebb sporteseménye.

Szőke alkotásait kutyája, Dante inspirálta, akinek alakja visszaköszön saját tervezésű bútoraiban, festményeiben és a Csepel Művekben található csarnokainak falain.

Az egykor Magyarország ipari bölcsőjének számító, a Weiss Manfréd Művek 100 éves téglaépületeinek különleges hangulatú indusztriális tereit Szőke Gábor Miklós értelmezte újra.

Bemutatóteremből, műhelyből és raktárépületekből álló csarnokok együttese alkotja a Gabor M Szoke Stúdiót, amely tavaly elnyerte az Év Design Irodája díjat.

A rendhagyó kortárs művészeti létesítmény idén először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválkeretében. A Dante XXI. elnevezésa művész dobermannjának nevére, a XXI. századi, kortárs művészetre és az alkotó XXI. kerületben található csepeli bázisára utal.

„ Mikor rátaláltam a Csepel Művekben található műtermemre, a Weiss Manfréd Művek, egykoron a magyar ipar bölcsőjének története azonnal rabul ejtett. A hely teremtő erővel bír, itt születettek meg legismertebb hazai és nemzetközi munkáim, innen indulnak útjukra szobraim szárazföldön és vízen át. Mára már az egész utcában pörög a munka, egy jól összeszokott, állandó elitalakulattal.

Óriási öröm, hogy stúdióm végre a nyilvánosság előtt is megnyílik és helyszíne lehet egy ilyen összművészeti kortárs programsorozatnak, mint a Dante XXI.

A látogatók a tárlatvezetések és nyitott műhely programok keretében nyernek betekintést Dante kutyám inspirálta univerzumomba, itt a Csepel-szigeten, Buda és Pest között, a XXI. kerületben. Büszke vagyok, hogy a CAFe Budapesttel együttműködve, olyan színvonalas XXI. századi művészeket hozunk el, akik tetőtől talpig megtestesítik mindazt, amitől hiszem, hogy izgalmas, sokrétű és tartalommal teli a hazai kortárs művészet!” – mondta Szőke Gábor Miklós, a Dante XXI. programsorozat házigazdája.

Az esemény október 12-én ünnepélyes nyitókoncerttel indul, ahol Solymosi Vilmos a DJ Bootsie Quartet formációjával lép fel, amely ez alkalomból vendégelőadókkal egészül ki danteista stílusban, Wagner és Bartók átiratokkal, indusztriális elemekkel űrbéli atmoszférával. Emlékezve a csarnok 5 évvel ezelőtti múltjára, az egykori gördeszkás kulthelyre, a Poolra, a nyitány előtt a deszkás papként ismert Zoltán atya szenteli fel a stúdiót egy egyéni performansz keretében.

Szombat este a Volkova Sistersad koncertet. A csapat Berger Dalma és Sándor Dániel, az Esclin Syndo szerzőpárosának közös projektjeként indult 2009-ben. Hozzájuk csatlakozott Kovács Gergely gitáros és multiinstrumentalista. Akusztikus és digitális zenéjük, a folk, a cyberpunk és a 80-as, 90-es évek darkwave hangulatát ötvözi. Koncertjeiken a zene és a látvány – melyben fontos szerepet kapnak a személyes intuíciók és a meglepőötletek – nem létezhetnek egymás nélkül.

Ezután a késő éjszakai órákban a 40 éve töretlen népszerűségű zenekar, a Vágtázó Halottkémek játszik. A Grandpierre Attila vezette együttes által képviselt stílus leginkább a pszichedelikus punk, etnopunk ,„sámánpunk” vagy „mágikus népzene” kifejezésekkel írható le.

A pénteki és a szombati koncerteket megelőzően a látogatók Szőke Gábor Miklós egyórás tárlatvezetésével járhatják körbe a stúdiót, betekintést nyerhetnek a szobrok alkotói folyamatába, megismerhetik Szőke legelső alkotásait és aktuális munkáit.

Vasárnap délután ez a program kiegészül inspiráló gyerekprogramokkal: a kicsik színes ólomüvegekből építhetik össze Szőke Gábor Miklós karakteres állatszobrait Pintér Ágnes ólomüvegművész közreműködésével. Ezen kívül kutyamaszkot is önthetnek gipszből, míg a szülők tárlatvezetésen vesznek részt.

A három nap gasztroprogramokban is bővelkedik: A Lakatos Márk foodtruckjával állítanak emléket a szervezők Magyarország első mobil konyhájának, az első magyar foodtrucknak, amely az egykori Weiss Manfréd Művekben készült és a Császári és Királyi sereg élelmezésében töltött be fontos szerepet az 1800-as évek végétől.

Vasárnap pedig Wossala Rozina, a Bestia étterem és számos gasztrohely házigazdája kora délutánba nyúló reggelire,Békebeli brunch-ra invitálja a látogatókat, amelynek keretében Weiss Manfréd fénykorának ételei kerülnek korabeli tálalásban egy modern kortárs csavarral az asztalra, megidézve a békebeli magyar piacok és vendéglők hangulatát. A korhű ruhában érkezők egyedi Szőke Gábor Miklós által tervezett dizájntárgyat vihetnek haza.

A Dante XXI. programsorozatot iamyank, hazánk egyik legkreatívabb zenész-producerének, improvizatív projektje, az Atreyu’s Horse koncertje zárja. Zenéje zongorára, csellóra, hárfára és elektronikus hangzásokra épül, melyben a modern és klasszikus elemek minimalista előadásban keverednek. Hangzásvilágának köszönhetően igazán bensőséges hangulattal zárul a háromnapos összművészeti fesztivál.

Mindegyik programhoz ingyenes buszjáratot biztosít a CAFe Budapest, amelyek Budapest belvárosából, a Városháza Parkból (a 9-es busz megállójából) indulnak Szőke Gábor Miklós stúdiójához.

A buszjáratokra az adott programhoz kapcsolódó regisztrációs linken lehet helyet foglalni, a koncertekre és a Békebeli brunchra jegyeket a CAFe Budapest oldalánlehet megvásárolni.

A Dante XXI. legfrissebb híreit Szőke Gábor Miklós és a CAFe BudapestFacebook oldalán és a művész Instagramján követhetik.