Aukció
1 hozzászólás

Sokszínű kínálat az Antikvárium.hu 8. online árverésén!

Az Antikvárium.hu immár 8. online aukcióját indítja február 14-én, ahol több mint 400 tétel között válogathatnak az érdeklődők a számtalan megszokott – regény, vers, dedikált és aláírt kötetek – vagy pedig olyan különleges témakörökben, mint szamizdat kiadványok, képeslapok és térképek.

A versek és eposzok közül mindenképp kiemelendő tétel Radnóti Miklós: Újhold című letisztult, egyszerű, szabad formában megfogalmazott verseskötete, melynek I. kiadását Buday György fametszetei díszítik; a magyar költészet remekeit magába foglaló sorozat, a Kner-Klasszikusok I-XII. kötetei, melyek könyvdíszeit Kozma Lajos készítette, valamint a fiatalon elhunyt költő, Dsida Jenő második verseskötetének I. kiadása, a Nagycsütörtök.

A külcsínt tekintve említésre méltó Petőfi Sándor német nyelvű verseskötete, a Gedichte von Alexander Petőfi, melynek aranyozott, egészvászon díszkötése szemet gyönyörködtető, szintúgy B. Eötvös József: Magyarország 1514-ben I-III. díszkötésben megjelent történelmi regénye, mely magával ragadja az olvasót, mert képes elvonatkoztatni a korszak romantikus, pátosszal teli ábrázolásmódjától és kívülállóként elemezni a korabeli társadalmat és annak képviselőit.

A történelmi témánál maradva a katalógus egyik fontos tétele a trianoni békeszerződésről és következményeiről szóló Igazságot Magyarországnak! című átfogó mű, valamint a több katonai kitüntetés birtokosa, Vitéz Somogyváry Gyula A Rajna ködbe vész című történelmi regénye, melynek most dedikált példánya kerül kalapács alá.

Egy igazán ritka szamizdat kiadás is a kínálatban szerepel, Arthur Koestler: Sötétség délben című politikai írása, mely a magyar születésű író talán egyik legnagyobb vihart kavart regénye!

Dr. Baktay Ervin Háromszéktől a Himalájáig című könyvében az indológus szerző a híres székely utazónak, felfedezőnek, Kőrösi Csoma Sándornak állít emléket, és ahol a könyv értékét névre szóló dedikációja is emeli.

Az aukcióban résztvevők számára lehetőség nyílik a vadászat és madártan témakörökben is elmélyülni. Kiemelkedő tétel Bársony István Erdőn mezőn című regénye, melyből árad az élőlények iránti szeretete, a természet törvényei iránt tanúsított alázatos tisztelete, illetve a szerző jóbarátja, Fónagy József munkája, A fácán és fogoly vadászata, tenyésztése, hálóval való fogása, valamint dr. Pátkai Imre igen ritka kiadványa, a Ragadozó madaraink című dedikált, aláírt és 21-es számmal ellátott példányának I. kiadása, és nem utolsó sorban Lakatos Károly: Magyarország orvmadárfaunája című munkája, melyet a híres angol állatfestő, Archibald Thornburn illusztráció díszítenek.

 

Ady Endre ugyan nem becsülte sokra novellaírásának jelentőségét, azért így is méltó helyet foglal el az aukció tételei között az Igy is történhetik című novelláskötete, melynek I. kiadását Falus Elek címlapja díszíti.

A híres emberek régi könyvtárainak ritka darabjai közül említésre méltó a Kain Albert által szerkesztett Magyarország című történelmi album, mely valamikor Cholnoky Jenő saját példánya volt, illetve a dr. F. Brünnow: Lehrbuch der sphärischen Astronomie című kötet, melyben Eötvös Loránd fizikus, egyetemi tanár tulajdonosi bejegyzése található.

Jules Verne saját megfigyelései, a kor találmányai és fantáziája egyvelegéből olyan fantasztikus műveket alkotott, mint Az Antillák világa című ifjúsági regényt, mely most aranyozott, piros sorozatkötésben, gyűjtői állapotban került az aukcióba.

Az Emberismeret című folyóirat 1935-ös I. évfolyamának 2-3. száma az öngyilkosságot veszi górcső alá, ahol több szerző – köztük József Attila – boncolgatja az öngyilkosság mentális, emocionális, pszichológiai, grafológiai avagy jogi hátterét.

A múlt század hangulatát nemcsak könyvek, hanem képzőművészeti alkotások is feleleveníthetik, mint például Aba-Novák Vilmos: Felsőbánya című rézkarca vagy Molnár C. Pál: Cyrano de Bergerac c. fametszete.

Az ünnepekre készülőket gyönyörű húsvéti képeslapok egyedi kínálata várja, valamint art-deco stílusban készült képes üdvözlőlapok, mint a Pár kutyával.

A Te vagy a nő! c. kotta borítóját díszítő színes litográfiát Scheiber Hugó festőművész készítette, aki a XX. század magyar festői közül az avantgárd stílus sajátos és egyedi képviselője.

Stefan Zweig Jeremiás című munkája több szempontból is kiemelkedő tétel a jelen aukcióban. Az egyik, hogy az avantgard borítóterv Irsai István, a Palesztinába emigrált grafikusművész, plakáttervező munkája, ki a ciráda nélküli, kifejező és modern formák kedvelője, másodsorban pedig Vér Andor fordító, költő dedikációjával rendelkezik.

Ismét itt az alkalom, hogy az árverésen licitálók ritkaságokkal bővítsék gyűjteményüket, melyet az érdeklődők megtekinthetnek és személyesen kézbe vehetnek a webáruház IX. kerületi, budapesti átadópontján február 14-től 23-ig.

A már jól ismert módon minden egyes kötetről az átlagos katalógusinformációnál sokkal gazdagabb fotóanyag és írásos háttérinformáció (a leiratokon túl előszó, tartalomjegyzék és fülszöveg van minden olyan könyvnél, ahol ezek rendelkezésre állnak) található a webáruház aukciós felületén, hathatósan segítve ezzel a licitálás előtti tájékozódást új és visszatérő ügyfeleik számára egyaránt.

Az Antikvarium.hu „8. online árverése” ITT érhető el »

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük