Összes cikk a Design kategóriában

Megújulás – Megnyílt a Pannonhalmi Főapátság új időszaki kiállítása

Március 21-én nyílt meg a Pannonhalmi Főapátság 2022-es időszaki kiállítása, ‘Megújulás’ címmel. Az alábbiakban Bazsányi Sándor irodalomtörténész, esztéta megnyitó beszédének szerkesztett változatát olvashatják. Nem hiszem, hogy találhatott volna jobb hívószót a Pannonhalmi Főapátság. Meg egyáltalán, a katolikus egyház, régiségénél fogva, nem engedheti meg magának, hogy ne éppen ez, a megújulás legyen az egyik legfőbb témája. Vagy legalábbis a legfőbb témái szóba hozatalának és kezelésének a módja. Hiszen csakis így, folytonosan megújuló voltában, a lelki-szellemi és intézményes-kulturális megújulás változatos formái révén válhat igazán képessé arra, hogy rákérdezzen saját megváltoztathatatlan alapjára, pontosabban az alaphoz, ama bizonyos „szegletkőhöz” való viszonyára, viszonyulására. Hogy ne csak kiüresített dísznek, álságossá maszatolt cirádának bizonyuljon az épület boltozatát egyben tartó „zárókőre” faragott képmás. Krisztus arca mint ciráda. Még leírni is borzasztó. Ne kelljen leírni. És ehhez csak annyi szükséges, hogy az egyház ne hagyja abba a létesítő alapjára való rákérdezést, leginkább ezzel foglalkozzon, újra és újra, újabb és újabb módokon, a megújulás állandósított gyakorlatában. Úgy is mondhatnám: a megújulás változatlanságában. Vagy: változatlan megújulásban. Ha nem ezt teszi, az bizony nem vezethet máshoz, mint: …

Art and Antique Kiállítás és Vásár 2022

2022 első nagyobb művészeti vására már a küszöbön áll, hisz az Art & Antique március 3-tól várja a látogatókat. A négynapos rendezvényen több mint harminc hazai galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító vesz részt immár negyedik alkalommal. A seregszemle ezúttal új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a látogatókat régi és új kiállítókkal és rendezvényekkel. Idén többek között Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria és Design, Boldi-szobrot mutat be a Bodó Galéria. A Kálmán Makláry Fine Arts Hantai Simon-képpel is érkezik, a Nagyházi Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás- és Haász István-alkotást is bemutat. A Deák Erika Galéria standja többek között Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki, miközben a Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galéria standján pedig Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája lesz megvásárolható. A vásár négy napján a belépőjegy megvásárlásával bárkinek lehetősége lesz részt venni az ingyenes tárlatvezetéseken …

Belső térbe kívánkozó formák

A Bonbon kollekció Vidám, kényelmes, játékos és merész a Bonbon lakberendezési kollekció, a Roche Bobois neves francia designbútor-cég és Joana Vasconcelos portugál művész együttműködésének eredménye. A vállalat fennállásának 60. évfordulóját kívánta emlékezetessé tenni azzal, hogy felkérte a különleges, sokszor bizarr, nagy méretű installációiról ismert – Franciaországban többek közt a versailles-i kastélyban már önálló kiállítással is bemutatkozott – művészt egy új, ülőbútorokból és kiegészítőkből álló kollekció megalkotására. „Amikor Joana Vasconcelost javasoltuk a Roche Bobois-val való együttműködésre, két célunk volt. Először is alkotói lehetőséget akartunk adni egy kortárs művésznek, aki egyszerre képes magával ragadó és nyugtalanító lenni, valamint egy számára szokatlan kifejezési teret kínálni neki: a funkcionális tárgyat” – indokolta a megbízást a lisszaboni bemutató alkalmával Nicolas Roche művészeti vezető. A kollekció „a francia életművészet optimista és remek változata Vasconcelos értelmezésében” – tette hozzá. A végeredmény olyan multifunkcionális tárgyak csoportja, amelyek három dimenzióban adják vissza a lakótérben a műalkotások képzeletgazdagságát és színárnyalatait. E kreatív partnerség véletlenül kezdődött: Vasconcelos 2019-ben lámpát keresve járt a lisszaboni Roche Bobois üzletben, ahol meghódította őt a Mah Jong kanapé, amelyet Hans Hopfer …

Láss, ne csak nézz! – Barangolás Budapest utcáin

Zárva vannak a múzeumok és a galériák, egy ideig aukciós kiállítások sem lesznek. Uborkaszezon van. Végiglapoztam a kedvenc művészeti albumaimat, de hiányzik a valódi találkozás élménye, amikor szemtől szembe állhatok egy alkotással és elmerülhetek az apró részletekben. A minap a Keleti Károly utcában sétáltam, elkezdtem nézni az épületeket és “megvilágosodtam”. Lehet, hogy a január nem a múzeumlátogatás hónapja lesz, de egy építészetileg igencsak sokszínű városban élek és ennek a hónapnak akár az épületek is lehetnének a főszereplői. Hazajöttem, levettem az összes olyan könyvet a polcomról, aminek segítségével felfedezhetem a várost és most megmutatom az öt kedvencemet. 1. Mártonffy Melinda: Franciaudvaros bérházak Budapesten. ARTEM/BOOKS, 2020. Friss kiadvány, pár hónapja került ki a nyomdából és az utóbbi idő legszínvonalasabb könyve. A kötet segítségével elmerülhetünk a budapesti franciaudvaros bérházak történetében, a kiemelt épületekről pedig kerületekre bontva olvashatunk. A legfontosabb adatokat (építtető, építész, építés éve) követően egyoldalas ismertető szöveget kap az olvasó, ami tökéletesen emészthető és mentes a szakzsargontól. Az épületfotókat Schmal Fülöp, a drónfelvételeket pedig Mártonffy Gábor készítette. A tipográfia pedig annyira szép, hogy muszáj kiemelnem Katyi Ádám …