Aktuál, Design, Kiállítás, Kortárs, Műtárgypiac
Hozzászólok

Art and Antique Kiállítás és Vásár 2022

2022 első nagyobb művészeti vására már a küszöbön áll, hisz az Art & Antique március 3-tól várja a látogatókat. A négynapos rendezvényen több mint harminc hazai galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító vesz részt immár negyedik alkalommal.

A seregszemle ezúttal új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a látogatókat régi és új kiállítókkal és rendezvényekkel. Idén többek között Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria és Design, Boldi-szobrot mutat be a Bodó Galéria. A Kálmán Makláry Fine Arts Hantai Simon-képpel is érkezik, a Nagyházi Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás- és Haász István-alkotást is bemutat. A Deák Erika Galéria standja többek között Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki, miközben a Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galéria standján pedig Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája lesz megvásárolható. A vásár négy napján a belépőjegy megvásárlásával bárkinek lehetősége lesz részt venni az ingyenes tárlatvezetéseken magyar és angol nyelven Antalffy Péter művészettörténész jóvoltából.

Az Erdész Galéria Bortnyik Sándor – Cabaret / Circus című képe

Jótékonysági Online Aukció

Kiemelkedő az idei Art & Antique Jótékonysági Aukciója, amelyen az Autistic Art Közhasznú alapítvány javára kerülnek kalapács alá a kiállító galériák által felajánlott tárgyak. A Jaksity György által alapított Autistic Art Közhasznú alapítvány célja, hogy segítse az autizmussal élőket minden egyes nap minden percében, hogy a számukra legjobb környezetben élhessenek. Mindezek mellett fejlesztéssel, kutatással és beszélgetéssel szeretnék elérni, hogy Magyarországon ne legyen nehéz autistaként élni. Az aukción kizárólag online lehet licitálni 2022. március 6-ig az Axioart felületén. A befolyó bevételekből az autista lakóotthonok működését támogatják a nyertes licitálók.

Fajó János kép az Einspach Fine Art & Photography felajánlása

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik enteriőr néven évente a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok épülete adott otthont a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven már kortárs műtárgyakat és régiségeket vonultat fel a művészeti vásár, ahol a legnevesebb magyar galériák és műkereskedők mutatják be különleges, erre az alkalomra összegyűjtött műtárgyaikat.

A bútorokon és képeken keresztül az ékszerekig szinte minden műtárgytípust megtalálhat az érdeklődő a vásáron; továbbá jelentős kereskedők kínálják különleges bútoraikat a vásár során: a Fabrika Studioban például olyan ritkaságokra lelhetünk lakásunk berendezéséhez, melyek restaurálásához csak természetes anyagokat használtak fel, miközben több kiállító a bútorok mellett értékes ékszereket is bemutat a gyűjtők és látogatók számára.

A kisorsolásra kerülő nyakék és fülbevaló

Az idei vásár másik különlegessége, hogy a látogatók között kisorsolásra kerül egy 1 millió forint értéket képviselő briliáns nyakék és fülbevaló szett. A részvételhez a látógatónak nincs más dolga, mint a kiállítás 4 napja alatt egy belépőjegyet vásárolni rajta név és e-mail cím megadásával. A sorsolás közjegyző jelenlétében fog történni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.