Összes cikk vásár cimkével

Art and Antique Kiállítás és Vásár 2022

2022 első nagyobb művészeti vására már a küszöbön áll, hisz az Art & Antique március 3-tól várja a látogatókat. A négynapos rendezvényen több mint harminc hazai galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító vesz részt immár negyedik alkalommal. A seregszemle ezúttal új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a látogatókat régi és új kiállítókkal és rendezvényekkel. Idén többek között Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria és Design, Boldi-szobrot mutat be a Bodó Galéria. A Kálmán Makláry Fine Arts Hantai Simon-képpel is érkezik, a Nagyházi Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás- és Haász István-alkotást is bemutat. A Deák Erika Galéria standja többek között Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki, miközben a Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galéria standján pedig Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája lesz megvásárolható. A vásár négy napján a belépőjegy megvásárlásával bárkinek lehetősége lesz részt venni az ingyenes tárlatvezetéseken …

Művészeti & Múzeumi Események 2022: Magyarország

Ahogy arról előző cikkünkben beszámoltunk, 2022 nagyon izgalmasnak ígérkezik művészeti szempontból is. Kiállítások, vásárok és megannyi program közül válogathatunk, így válogattunk is. Axioart ajánló: Január 23-án megnyitotta kapuit a Magyar Zene Háza és a különféle zenei programok mellett megtekinthető a ’Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben’ című állandó tárlat is 1000 négyzetméteren. Az interaktív kiállítás mindenki számára szórakoztató és érdekes módon mutatja be az európai zene történetét és az ember zenéhez fűződő viszonyát. Ahogy írják „a természetes fénytől tudatosan elzárt szint, mint egy álomvilágban, élmények labirintusát alkotja”. 20 év után újra álmodhatunk álmokat a Millenárison! Pont 20 évvel ezelőtt rendezték meg a nagysikerű „Álmok álmodói” kiállítást, mely a magyar tudomány- és technikatörténet nagy alakjait mutatta be. Februárban jön a grandiózus tárlat második kiadása az idén 20 éves Millenáris újonnan átalakított épületegyüttesében. „2022. február 15-től egy élményalapú, interaktív kiállítás vár a Millenárison. Itt te is felfedezhetsz, megismerhetsz, kipróbálhatsz olyan magyar találmányokat, amelyek a tudomány jelenbe vezető kanyargós útján igazi mérföldkövek voltak. Az Álmok Álmodói 20 kiállításon olyan tudományos és technikai vívmányokat mutatunk be, amelyek felfedezői, …

Újjáéledt és virul az Antik and Art Budapest

Több mint tíz év kihagyás után idén márciusban, Antik and Art Budapest néven újjáéledt az Antik Enteriőr kiállítás és vásár. A rendezvényen a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői állítottak ki. Novemberben és jövő márciusban jön a folytatás. Az eseményről és tervekről beszélgettünk Tausz Ádámmal a régi Antik Enteriőr és az új Antik and Art megálmodójával és tulajdonosával. Hogy értékelnéd a tavaszi Antik and Art Budapestet? T.Á.: Több szempontból is nagyon sikeres volt a rendezvény. Egyfelől szinte a teljes hazai műtárgypiac képviseltette magát a négynapos Antik and Art Budapesten. Hosszú szünet után ismét volt egy olyan rendezvénye Budapestnek, ahol a képzőművészeti profilú galériák mellett a régiségkereskedők is kiállíthattak. Fontosnak tartjuk, hogy a régiségkereskedőknek is legyen fórumuk, seregszemléjük, ahol megjelenhetnek és a bemutatáson kívül értékesíteni is tudják a műtárgyaikat. Másfelől az eseményt szép látogatószámmal zártuk, akik nemcsak nézelődtek, hanem vásároltak is. Az érdeklődők nagy része ki volt éhezve arra, hogy megnézzen egy ilyen kiállítást és lenyomatot kapjon a magyar műtárgypiac helyzetéről. Amikor pénteken végigsétáltam a kiállításon, láttam, hogy a műtárgyak és műalkotások nagy része már gazdát cserélt. T.Á.: …