Aukció, Műtárgypiac, Vélemény

Virágzó online műkereskedelem

Több jelentős aukciósház is elhalasztotta tavaszi nagy aukcióját, így a milliós, rekordokat döntögető leütési árak elmaradtak, de ez nem jelenti azt, hogy a szezon eseménytelenül telt volna.

A koronavírus miatt március 11-én Magyarországon vészhelyzetet hirdettek. Az intézkedés első körben a 100 főnél nagyobb rendezvényeket érintette, de pár nap elteltével a kisebb befogadóképességű helyek is kezdtek bezárogatni. Márcus 16-án pedig egy újabb határozat értelmében a rendezvényeket általánosan is betiltották, mindegy hogy eléri-e a hely befogadóképessége a 100 főt vagy sem.

A koronavírus ahogy a minden napi életünkben, úgy az aukciók világában is változást hozott. Mivel a hagyományos teremárveréseket nem lehetett megtartani, így az alábbi opciók közül kellett választaniuk az aukciósházaknak:

  • tavaszi árverések elhalasztása őszre
  • zártkörű teremárverések, ahol online, telefonon és vételi megbízások érvényesítésével vehetnek részt a licitálni vágyók
  • teremárverés helyett online aukció rendezése

Online lehetőségek

Az árverései századik évfordulóját ünneplő BÁV elhalasztotta teremárveréseit, de az élet náluk nem állt le teljesen. Májusban megtartották első online ékszeraukciójukat, illetve online ajánlójegyzéket indítottak az axioart.com-on, ahol festményekre, bútorokra és műtárgyakra adhattak ajánlatot a gyűjtők. Az ékszerárverésen 33 tételt aukcionáltak, az ajánlójegyzéknél pedig közel 60 műtárgy és műalkotás talált új gazdát. Az ajánlójegyzék a gyűjtők és az aukciósház tetszését is elnyerte, a BÁV 2. online galériájában szereplő alkotásokra és tárgyakra augusztus 3-ig adhatnak ajánlatot az érdeklődők.

BÁV – 1. online ékszeraukció | 8. tétel – Garnitúra: Fehérarany 750‰ fülbevaló és függelék, több briliáns cca. 0,75 ct (MCrSi-P1) és zafír ékítéssel, 17 gr

Hasonló lehetőségekkel élt a Nagyházi Galéria és Aukciósház is. Áprilisban egy kamaraukcióval indultak, majd a májusi Varia árverésen festményekre, műtárgyakra, keleti szőnyekegre, ezüstökre és ékszerekre licitálhattak az érdeklődők. Az online aukciókon induló tételek 50%-ára érkezett sikeres licit.

Nagyházi Galéria és Aukciósház – Varia aukció | 47. tétel – Gorka Géza váza, Nógrádverőce, 1960, repesztett mázas kerámia, j. az alján: Gorka IV., sérült, javított, m: 16,5 cm

A műalkotások, műtárgyak szerelmeseinek igazi csemege volt az Arte Galéria, a Párisi Galéria, a Műgyűjtők Háza és Premier és az Ady25 Galéria zártkörű árverése. Aki pedig az online harcot részesítette előnyben, az a Boda Galéria, Premier és Ady25 Galéria árverésein adhatta le online licitjét.

Arte Galéria – 88. árverés| 62. tétel – Csernus Tibor (1927 – 2007): Hommage a’Bosch,1959 (Halda Alíz hagyatékából), monotipia /keretezve, 9,5 x 16,5

Milliós leütések az antikváriumok árverésein

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Krisztina Antikvárium és a Honterus Antikvárium is milyen impozáns számokkal zárta aukcióit. Emellett igencsak szép eredményt mondhat magáénak a Laskai Osvát Antikvárium is. A 33. könyvárverésen 510 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek 81,6 %-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 9 183 000 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 11 721 500 forint lett.

Laskai Osvát Antikvárium – 33. könyvárverés | 271. tétel – Sági Károly (1919-1997) régész, történész, a Balatoni Múzeum igazgatója 1780 tételből álló kéziratgyűjteménye

Az antikváriumok egy része már a koronavírus előtt is szívesen tartott online aukciót, idén is online licitálhattak az érdeklődők a Múzeum Antikvárium, a Varietas Antikvárium és Füst Antikvárium árverésén.

A Múzeum Antikvárium tavasszal indította el 50 tétel egy téma címet viselő aukcióját. Az alábbi témák kerültek sorra eddig: nyomdászat és tipográfia, könyvművészet és tipográfia, kortárs magyar irodalom.

Múzeum Antikvárium – Kortárs magyar irodalom. 50 tétel – 1 téma No.3| 19. tétel – KERTÉSZ Imre: A kudarc. Dedikált. Első kiadás.

Nyári szezon

A korábbi években június közepétől elkezdődött az uborkaszezon, most azonban a nyári hónapokban nem kell búcsút intetnünk az árveréseknek.
A gyűjtőket az alábbi események várják az elkövetkező hónapokban: