A majom – Ismerje meg, mit jelképeznek a festményeken szereplő állatok!
A digitális világ üzenetei tele vannak szimbólumokkal, hangulatjelek és nehezen értelmezhető ábrácskák könnyítik vagy éppen bonyolítják a kommunikációnkat. Van olyan generáció, aki pillanatok alatt tudja azonosítani az emotikonokat és előfordul, hogy egy-egy üzenetben a betűk helyét már teljesen átveszik a jelentést hordozó ikonok. Régen a képzőművészeti alkotásokon látható szimbólumok azonosítása ugyanolyan gyerekjáték volt, mint egy vicceskedő emoji fej értelmezése. Mára ez a közös tudás szinte teljesen elveszett, ezért sokszor állunk úgy a festmények előtt, hogy pont a lényeget nem vesszük észre! Cikksorozatunkban az elvesztett tudást szeretnénk feleleveníteni azért, hogy ne csupán be tudjuk azonosítani a festményeken szereplő állatokat, hanem a mélyebb tartalmat is megláthassuk! A sorozat előző részeiben már írtunk a hermelinről, a tengelicről, a nyúlról és a papagájról. Mostani cikkünk főszereplője nem más lesz, mint a majom, aki szimbolizálhatja a hiúságot, a bűnbeesést, a léhaságot, az emberi bujaságot, a természet utánzását, a hosszú életet, az ízlelést és a feloldozást! A majom A majom az emberi természet sötét oldalát jelképezi, a bujaság, a szexuális promiszkuitás és a rosszindulat szimbóluma. De nem volt ez mindig így! …