Összes cikk csuszga cimkével

Vissza- és hazatérő művek a csúcson

Csehországi aukciós körkép Másfél év távlatából megállapítható, hogy a cseh műkereskedelem 2017 júniusában érte el az 1989 utáni korszak csúcsát (Műértő, 2017. szeptember). Kellő számú magas árfekvésű tétel hiányában így 2017 második félévében és főképp 2018 folyamán mérsékelt visszarendeződést könyvelhettünk el. A nevek azonban ismerősen csengenek: a toronymagasan vezető Frantisek Kupka árnyékában Síma, Toyen, Styrsky – tehát a franciaországi csehek –, valamint a prágai korszakot is jegyző Oskar Kokoschka uralja továbbra is a cseh műkereskedelmet. Az utóbbi két-három évben azonban már trendként könyvelhető el az 1900 körüli cseh festészet és az 1945 utáni, valamint a kortárs művészet iránti élénk cseh és külföldi érdeklődés. Bár 2017 első felévének rendkívüli eredményeit nem sikerült az elmúlt 18 hónapban megismételni, mégsem beszélhetünk drámai visszaesésről, mivel a cseh aukciós index 2016 novemberétől tartósan 1000 pont felett teljesít, ahogyan azt az art+ portál jegyzi. Szakavatott elemzők szerint a cseh műkereskedelemben hároméves ciklusok figyelhetők meg, s nagy valószínűséggel 2018-at éppen az ominózus harmadik évként kell értékelni a csúcseredményeket teljesítő ciklus tükrében. Tény, hogy immár harmadik éve 1 milliárd cseh korona feletti az …

Középpontban a rejtve maradt érték

Initio Fine Arts, Budapest Az 1945 utáni közép- és kelet-európai – elsősorban magyarországi – művészetre fókuszál az Initio Fine Arts projektgaléria, mely részben a Bartók Béla úti K.A.S. Galéria terében, részben pop-up helyszíneken mutatja be a kiválasztott munkákat. Nincsenek műfaji vagy korosztálybeli korlátok: az Initio Fine Arts egyaránt képvisel képző- és fotóművészeket, valamint fiatal, középgenerációs és idősebb alkotókat. Célja egy olyan portfólió kialakítása, mely elsősorban még be nem futott vagy Magyarországon nem megfelelő módon értékelt művészeket fog egybe – olyanokat, akik ugyanakkor saját területükön egyedülálló művészetet hoznak létre. E művészek közt találjuk Kecskeméti Sándort, Miksa Bálintot, Bíró Sándort, BOLDI-t, Szalai Dánielt és Regős Benedeket is. A galéria vezetője, Ferenczy Bálint kimondott céljának tartja a Németországban élő és alkotó Kecskeméti integrálását a hazai szcénába. Komoly hiány ugyanis, hogy a szobrásznak még nem volt nagy léptékű életmű-kiállítása Magyarországon. Ferenczy képzőművészeti érdeklődését, művészeket felkaroló értékrendjét minden bizonnyal nagyanyjától, Nyakas Ilonától, a K.A.S. Galéria alapító-vezetőjétől örökölte. Nyakas sokszor azért vásárolt bizonyos művészektől, hogy azok bevételhez jussanak és dolgozhassanak. Ő már gyermekkorában nagy hatással volt Ferenczyre, akit saját bevallása szerint …

Ezek voltak a világ leglátogatottabb múzeumai és kiállításai 2018-ban

A tízmilliós vagy annál nagyobb városok intézményeinek helyzeti előnye behozhatatlan. Igazából csak egy kivétel van: Bilbao, a maga kevesebb mint félmillió lakosával. Ők vajon hogy csinálják? A múzeumok rangsorának élén nem történt változás: a legtöbb látogatót tavaly is a Louvrevonzotta –a 2017. évi 8,1 millió helyett 10,2 milliót. A fő vonzerőt itt továbbra is az állandó gyűjtemény jelenti; időszaki tárlataik közül mindössze egy, a Delacroix művészetének szentelt első félévi show került be a TOP 20-ba – a 15. helyen, napi 5.400, összességében 540 ezer látogatóval. 8 millió helyett 8,6 millióan keresték fel tavaly a második helyezett National Museum of China-t Pekingben, s itt is az állandó gyűjtemény a sláger; egyetlen időszaki tárlatuk sem került be a legnépszerűbbek közé. A harmadik helyen most is a New York-i Metropolitan Museum of Art áll, noha látogatószáma negyedmillióval, 6,95 millióra csökkent – annak ellenére, hogy a Met foglalja el az első két helyet a leglátogatottabb kiállítások listáján. Könnyen lehet, hogy a kismértékű csökkenés a kötelezővé tett és nem is olcsó belépődíjnak köszönhető. Egy évvel korábban csak egy kiállításuk szerepelt …

Árverési tudósítás | BÁV Tavaszi kamaraaukció

Az árverésen 183 tétel került kalapács alá és a műtárgyak 65%-ára érkezett sikeres licit. Az aukcionált tételek összértéke 11 000 000 forint volt. Az AXIOART LIVE szolgáltatásának köszönhetően 20 ember regisztrált online licitek leadása céljából. Az árverésen a sikeres online licitek összértéke több mint 1 000 000 forint volt. Az egyik legdrágabban aukcionált tételt, Boromissza Tibor Halászok című képét a szoros licitharc után online ügyfelünknél ütötte le az aukciósház. Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 1,5 millió forint értékben, összesen 20 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az AXIOART oldalán leadott vételi megbízások 30%-a lett sikeres. Érdekesség: A katalógus tételei közül érdemes kiemelni az 1900 körüli szoliter gyűrűt, aminek a kikiáltási ára 120 000 forint volt és az élénk licitharcot követően 300 000 forintért cserélt gazdát. Cserepes István Korcsolyázók című olajképének kikiáltási ára 38 000 forint volt, végül 170 000 forintnál ütötték le a tételt. Élénk érdeklődés övezte a 2 régi csiszolású briliiánssal, 26 apró gyémánttal és 2 kaboson csiszolású smaragddal ékesített arany fülbevaló párt, ami a 80 000 forintos kikiáltási ár után 200 000 forintért lett egy licitálóé. Íme, a három legmagasabb leütési ár: 1, Biedermeier kratérváza Kikiáltási ár: 120 000 Ft Leütési ár: 1 200 000 …