Kiállítás
Hozzászólok

Péntektől látogatható a Rembrandt és tanítványai kiállítás

A Szépművészeti Múzeum legutóbb 2006-ban mutatta be ilyen átfogó módon Rembrandt rajzművészetét, a mostani tárlattal pedig a mester halálának 350. évfordulójára emlékezik grafikákkal, rajzokkal, rézkarcokkal – mondta a kiállítás megnyitóján Baán László főigazgató.

Tóth Bernadett kurátor emlékeztetett arra, hogy Rembrandt már 26 éves korától fogadott tanítványokat, és műhelye legalább 50 festőnövendéket vonzott, mások mellett Samuel van Hoogstratent, Ferdinand Bolt, Barent Fabritiust.

Rembrandt Harmensz van Rijn: Kőmellvédre támaszkodó önarckép, 1639. Forrás: Szépművészeti Múzeum

A mostani kiállítás – a nemzetközi tendenciákkal megegyezően, melyek a mester tanítványainak stiláris elkülönítését helyezik a kutatások fókuszába –, az évforduló alkalmából Rembrandt rajzait és rézkarcait tanítványok műveinek környezetében kívánja bemutatni.  A rajzoktatás egyes területei – portré, akt, tájrajz, figuravázlat, narratív kompozíciók – alapján rendezett kamarakiállításon a művek bepillantást engednek Rembrandt tanítói tevékenységébe és műhelyének működésébe. Ferdinand Bol, Gerbrand van den Eeckhout, Samuel van Hoogstraten és mások Budapesten őrzött lapjainak bemutatása a mester kezétől származó rajzok, rézkarcok kíséretében számos párhuzam, adott esetben izgalmas eltérés felfedezésére nyújt egyedülálló lehetőséget.

Ferdinand Bol: Tiszt arcképe, 1645. Forrás: Szépművészeti Múzeum

A 2020. január 5-ig látogatható tárlat közönsége megfigyelheti, hogy a mester a szolgai másolás helyett miként ösztönözte tanítványait saját útjuk megtalálására – mondta el a kurátor.A kiállítás teljes egészében a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének és Régi Képtárának anyagából valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük