Latest Posts

Fenyő György elfeledett művészete

Szerző: admin

Az 1935-ös Ernst Múzeumi önálló kiállítása óta, Fenyő György munkái, most először a Bodó Galéria és Aukciósházban kerülnek a nagyközönség elé.
A galériában a közönség számára eddig még soha nem látott, több mint 60 remekmű kerül bemutatásra. A kiállításról és Fenyő György életművéről a Bodó Galéria és Aukciósház galériavezetőjével, Nagy Zsófia Nórával beszélgettünk.

A kiállítás címe sejteti, hogy Fenyő György művészetét az átlag műkedvelő nem ismerheti. Hogyan esett a választásotok Fenyő elfeledett életművére?

N.Zs.N: Fenyő Györgynek Magyarországon Kmetty János és Berény Róbert voltak a mesterei, de tanult Münchenben, Düsseldorfban és Párizsban a Julian akadémián is. A KUT és a Munkácsy céh tagjaként részt vett a hazai művészeti életben, sokat járt külföldön tanulmányutakon. Az 1920-as, 1930-as években minden progresszív magyar művészeti törekvésben részt vett, nevét mégis igen kevesen ismerik.

A Nyugat legendás alapító szerkesztője, Fenyő Miksa volt az édesapja. Így az irodalmi elitben is otthonosan mozgott és sokan ismerték művészként. Viszont még mindig sötétben tapogatózunk annak tekintetében, hogy miért hagyott fel az alkotással. Feltehetőleg, a holokauszt és a II. világháború okozott egy olyan törést az életműben, ami miatt 1945 után egyáltalán nem festett, pedig még 1987-ig élt.

1945 után a Szépművészeti Múzeumban restaurátorként dolgozott, erről az időszakról nem áll rendelkezésünkre dokumentáció. 1956-ban Londonba emigrált, ott a National Gallery képeit restaurálta, illetve mestere volt egy-két művésznek, de alkotói tevékenysége teljesen megszűnt. Valószínűleg az életmű az alkotói tevékenység megszűnése miatt tűnhetett el a köztudatból.

Miért őt választottuk? Igazából ő talált meg minket. Tavalyi árverésünkön életműrekord áron kelt el a Világoskék ház szürkületben című festménye. A sikeres aukciót követően a Kaktuszok a tenger partján című alkotása a 2020-as Art and Antique Kiállítás és Vásáron került bemutatásra és talált gazdát. 

Fenyő György (1904-1978): Világoskék ház szürkületben, 1929, olaj, karton, 54 x 60 cm, jelezve balra lent: Fenyő 1929

Fenyő művészetét Párizsban töltött évei alatt az École de Paris művészeti törekvései, Matisse színgazdag festészete és Cézanne és az őt kubisták kompozíciós vívmányai formálták. Már a tanulóévek alatt magas színvonalú rajztudással rendelkezett, de műveinek egyedi színvilágát olaszországi tanulmányútja során fejlesztette ki. A színei, a témai, ahogy a kompozíciót összeállítja igazán kivételessé teszik az életművet. 

Több mint 60 mű kerül bemutatásra. Honnan érkeztek az alkotások?

N.Zs.N: Több magángyűjteményből állt össze a kollekció, amit most be tudunk mutatni. Több mint 60 festményt láthatnak a látogatók ezen a kiállításon. Utoljára Fenyőnek 1938-ban volt egyéni kiállítása, melyen 28 alkotása volt látható, de ilyen átfogó válogatás, melyen szinte teljes életmű együtt áttekinthető, eddig még sosem készült.

A londoni restaurátori tevékenysége jobban kutatható volt, mint a magyar?

N.Zs.N: Az angliai működéséről nagyon kevés információt találtunk. Első kiállítását a jelenlegi információk szerint 1930 februárjában Londonban az Arlington Galleryben rendezte meg. Sajnos sem kiállítási katalógus, sem műtárgylista nem maradt fent. A korabeli sajtó elismerően nyilatkozott a kiállításról, amin főleg tájképek és portrék szerepeltek. Fenyő egy helyi politikus lányát is megfestette, ezt a festményt több helyen kiemelték és reprodukálták a folyóiratok. Az 1956 utáni, restaurátori munkásságáról csak pár sor került elő. 

Fenyő György: Lago di Fontega, 1930 előtt (Fürdőzők)
olaj, vászon, 60 x 74 cm 
Jelezve hátoldalon hagyatéki pecséttel
Kiállítva: Arlington Gallery, London, 1930, Ernst Múzeum 1930 32. tétel

Egy könyv is készül a kiállításhoz. Milyen témákról olvashatunk?

N.Zs.N.: Igyekeztünk egy átfogó művet létrehozni, amibe a jelenlegi tudásunkat beleraktuk az életműről. Kaszás Gábor írta a művészettörténeti összefoglalót, én a sajtóban megjelent megítéléséről írtam és az életrajzát, Kerekes Dóra a szerelmi életét vizsgálta. 
Fenyő György szerelmi élete nagyon izgalmas. 1933-ban vette feleségül Hatvany Violát, Hatvany báró Lajos leányát, akinek a Fenyővel kötött frigy a második házassága volt. Az első férje Halápy János szintén festőművész volt, Fenyő barátja és jó ismerőse, aki elismerően nyilatkozott Fenyő munkáiról.

Fenyő György: Ülő akt csíkos fotelban, 1938 körül
olaj, vászon, 66 x 81 cm 
Hátoldalon hagyatéki pecséttel jelezve
Kiállítva: Gödöllői Kastély, 2020, Rejtett remekművek – Betekintés a magángyűjteményekbe

Egy elfeledett életműnél nagyon nehéz kapaszkodókat találni. Hol kutattatok?

N.Zs.N: Szokatlanul sok minden került elő. Már tavaly elkezdtem a kutatást a decemberi áverésen szereplő kép kapcsán, de amíg nem láttuk egyben az anyagot, addig csak morzsákból dolgoztunk. Amikor nyáron elkezdtük a kutatást, akkor megkerestük a Petőfi Irodalmi Múzeumot, ahol az édesapja révén nagyon sok érdekes információt találtunk. Volt egy 1970-es évekből származó rádióinterjú, ahol Vezér Erzsébettel és Ignotus Hugóval beszélgetett Fenyő. Emellett a levelezése is nagyon érdekes volt. A 70-es években kapcsolatba került Berény Róbert lányával és nagyon sokat levelezett vele. 
Kerestük a mélykúti könyvtárat is, mert a család onnan származott. Volt anyaguk, de sajnos a nyári zárva tartás miatt ez nem jutott el hozzánk. A Szépművészeti Múzeum Könyvtárában archív kiállítási katalógust is találtunk, így előkerült az utolsó kiállításához készült műtárgyjegyzék és reprodukciók is. Kerestük a leszármazottakat is, de itt nem kaptunk visszajelzést.

Ha az olvasók között van olyan, aki plusz információval tudná az életművet gazdagítani, vagy van alkotása a művésztől, arra kérnénk, hogy keresse meg a galériánkat.

Ha ilyen erős irodalmi kötődése volt, készített illusztrációkat?

N.Zs.N: A Szép Szóban és a Nyugatban is jelentek meg kiállításkritikái, de illusztrációkról nem tudunk. 

Fenyő György: Vörös földek Arcugnano mellettolaj, vászon, 50 x 60 cm 
Hátoldalon hagyatéki pecséttel jelezve.
Kiállítva: Arlington Gallery, London, 1930, Ernst Múzeum 1930 46. tétel

Milyen kísérőprogramokkal készültök?

N.Zs.N: A kiállítás ideje egybeesik a Műtárgyak Éjszakájával. Szeptember 17 és 19 között minden napra szerveztünk programot. Szeptember 17-én Kaszás Gábor, 19-én én tartok tárlatvezetést és mesélünk a kutatásról. Szeptember 18-án Buza Péter újságíró, Budapest történész a Fenyő György életmű titokzatos sorsáról tart előadást. Fenyő egykori budai műtermének minden darabját édesapja révén a családi barátok menekítették Pestre, Radó Lili költőnő lakásába, melynek tornyát vasajtó zárta el a többi szobától és így rejtekhelyként szolgált műveinek. A Kálmán utcai lakás egy részét légi támadás érte, de a torony csodálatos módon átvészelte a háborút. Még az is előfordulhat, hogy maga Fenyő jött vissza a háború után műveiért, de erről nincs információ, csak hogy ezidőtájt a házat kifosztották. Az életmű története ezután elég homályos, nem tudjuk hogyan vándoroltak az alkotások magángyűjteményből magángyűjteménybe. Az elveszettnek hitt életmű 2015-ben került műgyűjtőkhöz rendezetlen állapotban, hajtogatva, göngyölve, de még a restaurálhatóság határán. 

A tárlat ingyenesen látogatható 2020. szeptember 10. és 24. között.

A kiállítás a megszokott nyitvatartási időben megtekinthető, szeptember 12-13. között hétvégén is, 10:00-18:00 óráig a Bodó Galéria és Aukciósházban.

A bázis: Waldfrieden | A bázis: Waldfrieden

Szerző: A Mű

A művészeti könyvekre szakosodott berlini Hatje Cantz kiadó és a wuppertali Cragg-alapítvány fogott össze, hogy félszáz mai, élvonalbeli szobrász ugyanennyi művét mutassa be egy-egy fekete-fehér fotón, mellette a művész saját szövegével – amely lehet lírai önvallomás, esszé, szabadvers, kiáltvány, levél, vagy akár színdarab is. Ahol erre nem nyílt lehetőség, ott interjút közöltek az alkotókkal. A nemzetközi gárda korra és nemre való tekintet nélkül osztja meg műteremtitkait munkamódszeréről, az alapanyagokhoz való viszonyáról és a kész művek sorsáról a magán- vagy közgyűjteményekben, illetve szabad téren.

Jon Wood és Julia Kelly, két plasztikára specializálódott brit művészettörténész, kurátor végezte a válogatást, a szerkesztést, és a bevezető tanulmányt is együtt írták. A teoretikus páros munkájához a liverpooli, évtizedek óta Wuppertalban élő és alkotó, hetvenéves világhírű mester, Tony Cragg – teljes nevén Sir Anthony Douglas Cragg – szoborparkja biztosította a bázist.

Cragg három évtizedes alkotói tevékenysége után tartós szabadtéri bemutatási lehetőséget keresett az élvonalbeli nemzetközi kortárs szobrászati produkció elhelyezésére, ezért előbb felkutatta, majd 2006-ban meg is szerezte a város Waldfrieden nevű területét. Az 1894-ben épült, majd a második világháborúban találatot kapott és utóbb Franz Krause tervei alapján helyreállított, de üresen álló Villa Waldfrieden mellett más elhagyatott ingatlanokkal is beépített ősparkot a szobrász magánkezdeményezéssel közel eredeti állapotot eredményezve, korszerűsítve rekonstruáltatta. A Cragg család közhasznú alapítványa 2008-ban nyitotta meg az érdeklődők előtt Waldfriedent, ahol a Cragg életművéből válogatott kollekció mellett egyre gyarapodó nemzetközi anyagból tekinthető meg állandó kiállítás, de rendszeresen fogadnak időszaki tárlatokat neves kortárs szobrászoktól, előadásokat tartanak, kutató és publikálási tevékenységet is folytatnak. A szóban forgó antológia megjelenését is hathatósan támogatták.

© Hatje Cantz Verlag, Berlin

A kötet bevezetőjéből kiderül, hogy a benne képviselt, az 1940-es és az 1980-as évek között született nemzedékek egymástól eltérő kultúrákból és országokból származnak, a közölt szövegek pedig az utóbbi másfél-két évtizedből valók. A válogatás súlypontja tudatosan esett Nagy-Britanniára és Németországra, mivel – a szerkesztők szerint – ezekben az államokban a szobrászati hagyományok különösen mélyre nyúló gyökerekkel bírnak. A hatvanas évektől, a hangkazetták megjelenése óta rohamosan elszaporodtak a magnószalagon rögzített interjúk, mert ezeket bárhol és bármikor el lehetett készíteni: magánlakásokban éppúgy, mint műtermekben, galériákban vagy a köztéren. Ezért a könyvben olvasható félszáz szöveg fele interjú. Az írások – műfajuktól függetlenül – bizonyítják, hogy milyen sokszínű, komplex jelentése van ma a „szobrászat” gyűjtőfogalomnak. Az ennél jóval tágabb értelmezést megengedő „plasztika” kifejezéshez nemcsak a tradicionális, háromdimenziós szobrok és domborművek – emlékművek, mellszobrok, portrék vagy absztrakt formaképződmények – kapcsolhatók, hanem az objektek, a talált tárgyak, tárgykollázsok, installációk, environmentek és – bizonyos szempontból – ide sorolhatók a body art munkák és a performanszok is. Mint ahogy a mintázás, öntés vagy faragás közismert, bevett eljárásai mellett a modellálás, formázás vagy tárgyalkotás számos egyéni vagy új lehetősége – például a 3D nyomtatás – is szóba jöhet. Hasonlóan bonyolult az összkép a választott anyag, a tömeg, a súly, a szín és a fény szempontjából; a tér mellett pedig egyre gyakrabban merül fel az idő dimenziója, továbbá a társadalmi és a virtuális befogadó közeg kérdése. E problémák jegyében a könyvet három fejezetre osztották: Tárgyak, anyagok és eljárások, Formák és figurációk, valamint Terek és helyszínek.

A jelenkori művészi pozíciók különbségeit és hasonlóságait a kötet – szándéka szerint – dialogikusan kívánja szemléltetni. Néhány név kedvcsinálónak: Francis Alÿs, Elmgreen & Dragset, Katharina Fritsch, Ilya Kabakov, Sarah Lucas, Paul McCarthy, Ron Mueck, Marc Quinn, Richard Serra, Kiki Smith, Erwin Wurm. (Zeitgenössische Skulptur – Künstlertexte und Interviews/Contemporary Sculpture – Artist’s Writings and Interviews, Hatje Cantz Verlag, Berlin, 488 oldal, 48 euró.)

Szerző: Wagner István

Letisztultabb formában

Szerző: A Mű

Art and Antique, Budapest

„Hiszünk a művészet folytonosságában” – nyilatkozta kiállítóhelyük anyaga kapcsán Kelen Anna, a Virág Judit Galéria és Aukciósház művészettörténésze a március első hétvégéjén megrendezett Art and Antique régiség- és kortárs művészeti vásáron. Kijelentése a többi résztvevőt és a XX–XXI. századi magyar művészetből széles merítést nyújtó rendezvény egészét is jellemezte. A kortársakat képviselő galériák múzeumi értékű munkák közül is válogattak, míg az elsősorban klasszikus művészekkel dolgozó galériák és aukciósházak kortárs anyagukból is több alkotást hoztak el. Köszönhető ez egyebek mellett annak is, hogy a műkereskedelmi piacon tavaly megjelent Art and Antique idén megújult koncepcióval várta az érdeklődőket: nyitott a kortárs galériák felé. Ez a törekvés az esemény elnevezésében is tetten érhető, míg az elmúlt évben Antique and Art néven futott, idén az Art az Antique elé került. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a kortárs művészet maga alá gyűrte volna a klasszikust. Tausz Ádámnak, a rendezvény tulajdonosának és ötletgazdájának elmondása szerint a bemutatott anyag 70–30 százalékos arányban oszlott meg a XX., illetve a XXI. század művészete között. 

Idén vélhetően szigorúbb követelmények alapján zajlott a szelekció, mert a tavaly még gyermekbetegségekkel küzdő vásár mára jóval kiegyensúlyozottabb színvonalon valósult meg. Látva, hogy van perspektíva az Art and Antique-ban, a kiállító galériák és aukciósházak komolyabb anyaggal készültek. A legnagyobb horderejű bejelentést a Virág Judit Galéria és Aukciósház tette: a vásár keretében hozták nyilvánosságra, hogy megkapták egy nemrégiben elhunyt magyar származású svájci gyűjtő Máttis Teutsch János munkáiból létrehozott nagyszabású gyűjteményének értékesítési jogát. A stand fő műve, Máttis Teutsch 1923-as Kompozíció (Kék lovas) című olajfestménye is ebből a hagyatékból származott. (Az elsősorban akvarelljeiről ismert művésztől ritka az ilyen nagy méretű – 128×89 cm – olajkép.) A gyűjtemény teljes körű bemutatása őszre várható. 

A Kálmán Maklary Fine Arts standja
© Art and Antique, Budapest

A rendezvényhez kötődő ilyen és ehhez hasonló események, bejelentések értelemszerűen növelik annak értékét: megszilárdítják helyét a hazai, és remélhetőleg idővel a nemzetközi műkereskedelmi piacon. Az erre irányuló munka egyelőre kezdeti fázisban van. A műkereskedelemben megkerülhetetlen angol, amerikai és német piac szereplőinek meghívása lesz a következő lépés – mondta Tausz Ádám, aki egyetemi éveit Németországban töltötte, a helyi vásárok rendszeres látogatásával. Ott szerzett tapasztalatai inspirálták arra is, hogy 1994-ben Galambos Sándorral közösen létrehozza az Art and Antique elődjeként számontartott, mintegy 15 éven át rendszeresen megrendezett Antik Enteriőr Kiállítás és Vásárt.

A tavalyi kiállításon tapasztaltak alapján és bízva abban, hogy az idei év előrelépést hoz a vásár számára, több galéria is különlegesebb, illetve újdonságnak számító munkák közül válogatott. A Nemes Galéria egyebek mellett Bortnyik Sándor 1924-es Alakok című művét hozta magával, mely Weimarban, a Bauhaus hatása alatt készült. A kép olyan közgyűjteményekben található művekkel vonható párhuzamba, mint Az új Ádám, Az új Éva vagy a Zöld szamár. A kortársak közül a Faur Zsófi Galéria által kiállított Oleg Dou borzongást keltő fotográfiái is figyelmet érdemeltek. Dou a hazai színtéren a Kieselbach Galéria és Aukciósház 36. aukcióján, 2007-ben jelent meg, ám azóta most volt először volt látható a nagyközönség számára. Az acb galéria idén szavazott bizalmat a vásárnak. Olyan klasszikusok mellett, mint Bak Imre és Tót Endre, az Esterházy Art Award 2019 díjazottja, Győri Andrea Éva is szerepelt a standján. Megbízható szereplője a vásárnak a Kálmán Makláry Fine Arts, amely többek közt franciaországi magyar művészeit mutatta be. Szintén biztos kiállító a fontos évfordulót ünneplő BÁV: jogelődje 1920-ban, száz éve rendezte meg első aukcióját az Állami Árverési Csarnokban. Az Art and Antique időtartama alatt a műtárgypiac és a műkereskedelem témakörében több szakmai program várta az érdeklődőket. A BÁV is a szereplők között volt, áttekintést adva az árverések történetéről, az ékszerpiacról, illetve a kortárs, modern és klasszikus művek viszonyáról. 

A klasszikus és modern bútorok tekintetében a Nagyházi Galéria és Aukciósház, valamint az Artcore Antik & Design anyagát érdemes megemlíteni. Előbbi egy korábban nem látott barokk tabernákulum mellett Kozma Lajos bútorait állította ki, míg utóbbinál többek közt egy Warren Platner komód és egy Mario Torregiani falikar kapott helyet. A Millennium Antik a Zsolnay porcelán történetéről adott átfogó képet, a historizmustól a szecessziós és art deco alkotásokon keresztül a háború utáni modernekig. 

Az Art and Antique azzal a céllal jelent meg a műkereskedelmi piacon, hogy a művészetek korban és műfajban is széles spektrumának biztosítson bemutatkozási lehetőséget. Bár tavaly a vásárt még kiforratlan eklektikusság jellemezte, az idei évre egyöntetűbb esemény jött létre, amely a galériások, kereskedők és gyűjtők közötti diskurzus felpezsdítéséhez és remélhetőleg az érdeklődők látókörének szélesítéséhez egyaránt hozzájárult.

Szerző: Molnár Zsuzsanna

Példátlanságában is példaszerű | Restitúció és a tulajdonjog védelme

Szerző: A Mű

Az EU jogalkotása lassan működik és nehézkes. Vannak országok, amelyek a közös szabályoknak fittyet is hánynak – hazánk és Lengyelország gyakorlata a legismertebb számunkra.

Talán mégis van valami, ami az európai örökség elhanyagolhatatlan részét képezi, és minden fontos alapdokumentumban szerepel: a tulajdonjog védelme. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt 1. számú jegyzőkönyv 1. cikke a legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály. Ez a védelem azonban – s erre Juhász Sándor írása (Műértő, 2020. március) is rámutat – nem érvényesül maradéktalanul.

Nálunk különösen nem, ha az állam által egykor ellopott és a mai napig tulajdonaként (?) kezelt műtárgyakról van szó. A magyar jog és a magyar bíróságok jogalkalmazása (lásd: Herzog-ügy) nemhogy megkönnyítené a restitúciót, de kifejezetten megnehezíti.

Az EU már 20 éve felfigyelt erre, de ennyi idő is kevés volt arra, hogy kiizzadjon magából egy olyan rendeletet, amely minden tagállamban egységes módon alkalmazandó. Az ilyen jogszabály értelmezését a Kúria végezné el, amelynek ítéletei valamennyi tagország bírósága számára kötelezőek.

Jelenleg azonban nem ez a helyzet, hanem – a mindenkor nyitva álló bírósági út mellett – aközgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 22/2019. (II. 25.) Korm. rendelet torturális-statáriális közigazgatási szabályai adottak az állammal „ujjat húzók” számára. Az állampolgárságtól való megfosztás „lenyomozása” és egyéb, meglehetősen intim tények tekintetében hasonlóak ahhoz, amiként a nemi erőszak áldozatait meghallgatják a nyomozók a „körülményekről”. Még annak a kérelmezőnek is hátrányos az új szabály, aki véletlenül – a szükséges és végsőnek számító miniszteri döntés alapján – visszakapja az adott műtárgyat, a visszaadás ténye és a birtoklása ugyanis nem eredményezi a tulajdonjogi igény eldöntését.

Mindenféle jogi rafinéria nélkül is bárki kérdezheti: ha elismerték az igényét, és vissza is adták a műtárgyat, vajon akkor és annak ellenére az állam fenntarthatja magának a tulajdonjogot? Mert a jogszabály szerint az nem száll át az átadással a birtokosra, a műtárgy bármikor visszavehető! A jóhiszemű és engedélyezett birtokost akármikor megszabadíthatják a részére átadott műtárgytól. A Pákh Imre Munkácsy-képeivel kapcsolatos processzus, a védetté nyilvánítás a visszaadás része: azt azonnal kezdeményezhetik. S mindennek tetejébe, ha a szerencsés halandó kedvező választ kap, még akkor is elveszíthet mindent: „A miniszteri döntéssel visszaadott vagyontárgy átvételére az igénylő a visszaadásról szóló miniszteri döntés kézbesítésétől számított 6 hónapos – jogvesztő – határidőn belül jogosult.”

Az egészet lássuk egyben: valamikor államilag elloptak valamit a tulajdonostól, de annak (vissza)igénylésekor a valódi tulajdonos (vagy örököse) a közigazgatási eljárásban nem tulajdont kap, hanem egyszerűen birtokot azzal, hogy rögvest megindul a műtárgy védetté nyilvánítása, amellyel egy időben az ideiglenes védettség őrizete alá kerül. Ha pedig nem veszi át a tárgyat, akkor még a birtoklásra sem válik jogosulttá soha többé.

A rendelet világossá teszi, hogy a magyar állam nem törekszik a nyilvánosság elé vinni, hanem zárt körben akarja intézni az ilyen kellemetlen (lopás, rablás, emberélet árán szerzett tulajdon) eseteket. Ez az, ami miatt jogosan háborodik fel Juhász Sándor, amikor a bennfentes „ügykezelés” általa ismert szervezeti rendszerét taglalja.

Azt azonban nem veti fel, hogy az egész rendszer – amelyet belülről kívánna megreformálni, ezt kifejezetten művészettörténészi-szakmai feladatnak gondolva – mennyire tartozik ránk, a közösség nem művészettörténész tagjaira? És ha van közünk hozzá, akkor az általa leírt – példátlanságában is példaszerű – titkolódzás a szakemberek szerint hogyan egyeztethető össze az ICOM Múzeumok Etikai kódexével – különösen a 6. pont szabályaival –, illetve mindezek együtt a megszorító kormányrendelettel?

Azért a lassú EU is mozgolódik, az Egyesült Államok példáját követve, és emiatt szerény optimizmussal tekinthetünk a jövőbe. Az Európai Parlament a fegyveres konfliktusokban és háborúkban zsákmányolt műkincsekkel és kulturális javakkal kapcsolatos, határon átnyúló visszaszolgáltatási kérelmekről szóló, 2019. január 17-i – a cikkben nem említett – állásfoglalása „felszólítja a Bizottságot, hogy határozza meg a tulajdonjog vagy jogcím megállapításának módjára vonatkozó közös alapelveket, illetve az elévülési szabályokat, a bizonyítási küszöböt és a zsákmányolás, valamint a műkincs fogalmát, figyelembe véve a vonatkozó hatályos szabályokat a tagállamokban”. A pár évtizednyi átmeneti időt meg ki lehet várni…

Szerző: Gyárfás Péter