Latest Posts

Horror Pistával nyitott a magyar galéria

London, David Kovats

Galériát nyitni a Brexit és a koronavírus évében Londonban talán őrültségnek tűnik. Kováts Dávid műkereskedő azonban határozott döntés hozott, és 2020 decemberében megnyitotta magyar, illetve – tervei szerint – kelet-európai kortárs művészeti fókuszú galériáját a Covent Gardenben. Pályáját ismerve és érveit meghallgatva azonban mégis lehet ráció abban, hogy Kováts egy több szempontból terhelt évben és helyszínen nyitott műkereskedést. 

Támogatta elhatározását, hogy hazánktól eltérően Nagy-Britanniában a műtárgypiac jelentősége miatt a válsághelyzet sem gördíthet számottevő akadályt a gyűjtők, vásárlók elé, illetve gazdasági szinten is olyan fontos a szektor a szigetország számára, hogy a kormány ilyenkor sem hagyhatja ellehetetlenülni. A galerista igyekezett kihasználni a válság okozta pozitívumokat is, így sikerült kedvező áron hozzájutnia egy olyan, a műkereskedelem szempontjából frekventált helyen lévő üzlethelyiséghez, amire normál körülmények között nem sok esélye lett volna. Merész lépése a nemzetközi szaksajtó figyelmét is felkeltette, így több jelentős lap és portál adott hírt a galériáról – erre szintén csekély esélye lett volna, ha nem egy ilyen rendkívüli időszakban vág bele a munkába. A David Kovatsról egyebek mellett a brit műkereskedelmi piac egyik legjelentősebb hetilapja, az Antiques Trade Gazette hasábjain olvashatunk, de a The Design Edit, az artdaily.com és a Rise Art is beszámol a galérianyitásról és az első kiállításról, a Horror Pista művésznéven ismert Máriás István Year of the Rat című anyagáról. 

Kovátstól egyébiránt sem áll távol a kockázatvállalás. 2009-ben, az akkori gazdasági válság idején határozta el, hogy elhelyezkedik a Sotheby’snél, amikor pedig tudvalevő volt, hogy az aukciósháznál nincs munkaerő-felvétel. Ennek ellenére sikerrel járt, diplomát szerzett a Sotheby’s Institute of Artban, majd szakmai pályáját megalapozva több évig dolgozott az intézményben. E szakasz jelentős állomása volt a testvérével, Kováts Nórával közösen alapított budapesti székhelyű Dobossy Aukciósház létrehozása, majd a Dobossyval való kilépése a londoni aukciós színtérre, és ebbe a sorba illeszkedik a David Kovats galéria megnyitása is. Karrierjének építése azonban már jóval ezelőtt megkezdődött: az édesapja, Kováts Lajos által alapított MEO-ban kezdte pályáját, majd 2006-ban kortárs, valamint XX. századi magyar és nemzetközi alkotók munkáival létrehozta a Galeria White nevű kereskedést és aukciósházat Budapesten. Egyik legjelentősebb rendezvénye a Hermann Nitsch 70. születésnapja alkalmából rendezett tárlat volt, melynek megnyitóján a művész is részt vett.

A tavaly decemberben megnyílt magyar tulajdonú londoni kiállítótér jelentőségét az adja, hogy a brit fővárosban eddig nem volt olyan kortárs galéria, amely kimondottan a magyar, illetve kelet-európai művészek nemzetközi kontextusba helyezésén dolgozott volna. 

A nyitó kiállításon a fentebb említett Horror Pistától túlnyomórészt máshol eddig ki nem állított csempemunkákat láthattunk. A galéria falain mágneses megoldással rögzítették a műtárgyak elemeit, ám azok hagyományos csempézési módszerrel a maradandóság élményét erősítve akár be is építhetők a vásárló házába, lakásába. Olyan rendhagyó anyaggal tervezte tehát a nyitást a műkereskedő, amely jó eséllyel felkelti a művészet iránt fogékony közönség érdeklődését. 

Vannak természetesen olyan galériák az angol fővárosban, amelyek a térség művészeivel, budapesti kötődésű projektekkel is foglalkoznak. A londoni aukciós piacon is látunk magyar sikereket, és nem mehetünk el szó nélkül – az egyébiránt a londoni székhelyű White Cube galéria által képviselt – Maurer Dórának a Tate Modernben rendezett 2020-as kiállítása mellett sem. Ahhoz azonban, hogy a hazai művészek rövidebb átfutású és egyben hosszabb távú sikereket érjenek el a nemzetközi színtéren, Kováts szerint elengedhetetlen az állandó jelenlét.

A galéria négy művésszel indult. Horror Pista mellett megtalálható a névsorban Nyári István, akivel már a Galeria White-ban is dolgoztak együtt; az ő tárlata 2021 elejére várható. (Az időpont a vírus okozta lezárások és nyitások miatt még kérdéses.) A képviselt művészek között fellelhető továbbá a Kovách Gergő – Combarro Petra házaspár. A szólókiállítások mellett olyan csoportos kiállítás rendezése is szerepel programjában, amely a másodlagos piacról válogat munkákat, illetve gyűjtemények anyagából is tervez tárlatot.

 Horror Pista és Kováts Dávid, Fotó: Kecskés Márton

Bár Kováts igyekszik a rendkívüli helyzet pozitívumaira fókuszálni, a művészek piacra vitele számára sem egyszerű, hiszen a galériás működés nagyban épít a személyes kapcsolatok áplolására, s erre a koronavírus okozta helyzetben korlátozottak a lehetőségek. A gyűjtők és vásárlók nagy része ugyan a karanténban töltött hónapok alatt sem vesztette el vásárlókedvét, de a többség csak a személyes ismeretséget és a munkákkal való fizikai találkozást követően képes új művészek mellett elköteleződni. A gyűjtők az interneten inkább a számukra jól ismert művészeket keresik. Épp ezért az online tér az aukciósházaknak jobban kedvez, hiszen a másodlagos piacon elérhető alkotókat már jó eséllyel ismeri a közönség. A jelentős árverezőházak élnek is ezzel a helyzettel, és olyan nagyszabású eseményeket szerveznek, melyek hamar új jelzőt is kaptak: a látványos, szórakoztató jellegű árveréseket a shopping és entertainment szavak ötvözése által létrehozott shoppatainment kifejezéssel illetik. 

Kováts aktív online jelenlétet tervez a galéria számára, meglátása szerint ugyanis a hasonló londoni helyek nagy része pozitív tapasztalatokkal és jó eredményekkel gazdagodott az online térbe történő áttérést követően. Ez a hazai közönség számára is jó hír, hiszen az interneten is bejárható kiállítások és a kulisszák mögé betekintést engedő videók révén Magyarországról is könnyebben megismerhetővé válnak a David Kovats eseményei. 

A pandémiás helyzettől független kihívást jelent a magyar művészek munkáinak árképzése. Nemcsak Kováts dilemmája ez, hanem mindazon hazai galeristáké is, akik kiléptek a nemzetközi műkereskedelmi színtérre, például művészeti vásárokon történő megjelenéssel. A műtárgypiac hazai és nemzetközi helyzete ugyanis olyan nagy mértékben tér el egymástól, hogy a művek ára magyar árképzés mellett a nyugati színtéren szinte észrevétlen. Míg itthon a kedvezőbb árú műtárgyaknak nagy a jelentősége egy új vásárlói réteg megszólításában, addig Londonban az alacsonyabb ár elbizonytalaníthatja az érdeklődőket: ott ugyanis az ár a műtárgy eszmei értékének is kifejező eszköze. Kováts olyan árakat szab művészeinek, melyek igazodnak a londoni szinthez, de a komoly magyar gyűjtők számára sem válnak elrettentővé. Így alapozhatja meg az alkotók mielőbbi beágyazódását a nemzetközi műtárgypiacon. 

Bár jelenleg teljes erőbedobással a David Kovats vezetésére fókuszál, a Dobossy Aukciósház működtetésén is dolgozik testvérével, Kováts Nórával, bízva abban, hogy a tavalyi év online aukcióinak, köztük londoni árverésüknek sikere 2021-ben is kitart és folytatódik.

Szerző: Molnár Zsuzsanna

Íme, a WOP Galéria Budapest 11. online árverésének legizgalmasabb tételei

A WOP Galéria Budapest 2021. május 9–11 között rendezi összevont online árverését az AXIOART weboldalán. Az eseményeken Joseph Kadar válogatott műveire, magyar és nemzetközi művészek alkotásaira és illusztrált magyar könyvritkaságokra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciós esemény apropóján Jagasics Márkkal beszélgettünk.

A 9. 10. és 11. aukciótok egy összevont árverés, míg a 9. és 10. aukciós katalógusban szereplő tételekre csak online liciteket fogadtok, addig a 11. aukciótokon az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően valós időben és vételi megbízások adásával érvényesíthetik a gyűjtők licitjeiket. Miért döntöttetek e mellett a felosztás mellett?

J. M.: Elsősorban praktikus okokból, a nagy tételszám – több mint 300 tétel – miatt osztottuk fel az anyagot. Eddig kisebb, homogén árveréseket tartottunk, amik jól beváltak. Ugyanakkor a grafikai anyagunk olyan különleges és erős kollekció, hogy szívesen mutatjuk meg egy klasszikus árverési formában élő zoom közvetítéssel kiegészítve.

212. tétel – Reigl Judit (1923-2020): Cím nélkül, 1990

Az aukciótokon szép számban szerepelnek grafikák. Több helyen hallani, hogy a grafika sokáig a művészet mostohagyermeke volt, viszont a fiatal, kezdő gyűjtők körében az utóbbi időben igencsak felfutott. Hogy látod?

J. M.: A WOP Galéria Budapest az egyetlen, budapesti galéria, melynek programjában kiemelt szerepet játszik a papír alapú művészet bemutatása és értékesítése. A grafika mint a művészetek mostohagyereke, a 90-es évek, véleményünk szerint már akkor is téves meghatározása. Ami a 2020-as évekre teljesen érvényét vesztette a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt. Érdemes megnézni a piacvezető galériák, aukciós házak grafikai programjait (Virág Judit Galéria, BÁV).
A legkeresettebb kortárs magyar művészek alkotásai is kalapács alá kerülnek az árveréseteken.

280. tétel – Bak Imre (1939-): Cím nélkül, 1960-as évek

Bemutatnád a legizgalmasabb tételeket?

J. M.: A grafikai anyagból érdemes kiemelni Reigl Judit 1990-es számozott szitanyomatát (212-es tétel). Mindig különleges esemény, ha árverésen előkerül a művésznő munkája. A hétfői aukción négy Reigl műre is licitálhatnak az érdeklődők.
Izgalmas tétel még Bak Imre ismert sorozatának egy ritka és korai darabja (280-as tétel) és Nádler István Hommage á Korniss Dezső című litográfiája (219-es tétel).

219. tétel – Nádler István (1938-): Hommage á Korniss Dezső, 1991

Ha három alkotást kellene kiválasztanod az aukciós katalógusból, melyek lennének azok?

J. M.: Az első egy Gustav Klimt mű (110-es tétel), amin Helen Klimt portréját láthatjuk. Tudomásunk szerint még nem szerepelt magyar árverésen eredeti Klimt alkotás. A második Tihanyi Lajos (169-es tétel) tusrajza, amin egy különleges dedikáció látható. A harmadik Bernáth Aurél (191-es és 192-es tétel) fantasztikus balatoni akvarelljei.

169. tétel – Tihanyi Lajos (1885-1938): Akt, 1912

Az árverés teljes katalógusa itt tekinthető meg. A Zoom közvetítésre itt jelentkezhet.

Íme, a BÁV 15. Grafikai aukciójának legdrágább tételei

BÁV aukcióján csak vételi megbízással, telefon és online tudták a gyűjtők érvényesíteni licitjüket. A megváltozott körülmények mellett a vásárlási kedv nem lankadt és hatalmas licitharcoknak lehettünk szemtanúi. A BÁV eseményét az Axioart élőben közvetítette a Zoom-on , így képpel és hanggal is nyomon lehetett követni az aukciót.
A felvétel itt nézhető vissza.

Az árverésen 256 tétel került kalapács alá és 58 százalékukra érkezett sikeres licit. Az aukció végén az összleütés 27 560 000 forint lett.

Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően közel 187 ember regisztrált online licitek leadása céljából. Az árverésen a sikeres online licitek összértéke több mint 11,5 millió forint volt.
Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, 8,6 millió forint értékben, összesen 80 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az Axioart oldalán leadott vételi megbízások 16%-a lett sikeres.

Nagy licitharcok

Az aukción élénk érdeklődés övezte Bak Imre két grafikáját. A két szitanyomat – Négyzet, Kör, Kereszt és Labirintus – 90 ezer forintos indulóárat kapott, előbbi 750 ezer forintért utóbbi 650 ezer forintért cserélt gazdát.

Szép áremelkedést tudhat magának Egry József színezett Balaton litográfiája. Az alkotást 40 ezer forintos kikiáltási árról indították és 460 ezer forintnál egy online licitálnál ütötték le.

A grafikák közül érdemes még kiemelni Bálint Endre 16 lapos Grafikai mappáját, aminek 280 ezer forint volt a kikiáltási ára és az élénk licitharcot követően 500 ezer forintért lett egy licitálóé.

TOP3

1, Kassák Lajos: Képarchitektúra mappa, 1986.
Kikiáltási ár: 950 000 Ft
Leütési ár: 950 000 Ft

2, Schönberger Armand: Fiatal nő gyümölcstállal
Kikiáltási ár: 480 000 Ft
Leütési ár: 800 000 Ft

3, Kádár Béla: Fohász
Kikiáltási ár: 800 000 Ft
Leütési ár: 800 000 Ft


A fentebb írt árak nem tartalmazzák az aukciósház jutalékát. Előfizetőink a katalógusok teljes leütési listáját az alábbi linken – bejelentkezést követően – itt érhetik el.

Mutatjuk a BÁV a tavaszi online aukciójának kínálatát!

Nem csak a gyűjtőknek kínál izgalmas darabokat a BÁV a tavaszi online aukcióján. A május 5-i árverésen mindenki találhat az ízléséhez illő, megfizethető árú ékszert, festményt vagy műtárgyat.

A tavasz ékszerei

A tavasz slágerei mindig az ékszerek, a májusi online aukción széles a kínálat a finom kidolgozású, értékes drágakövekkel díszített klasszikus darabokból. Ezek a mára már igazi ritkaságszámba menő, aprólékos kidolgozású, visszafogott vagy éppen feltűnő ékszerek nagyszerűen kombinálhatók modern ruhákkal is. Ilyen a Tiffany & Co. egyik leghíresebb tervezőjének, Elsa Perettinek letisztult arany nyaklánca is. A 100 ezer forintról induló ékszer briliáns függőjével a mindennapi elegancia megtestesítője.

25. tétel – Tiffany & Co. nyaklánc: Rozé arany, 0,1 karát briliáns függővel Kikiáltási ára: 100.000 Ft

Az utóbbi években egyre inkább reflektorfénybe kerültek a színes drágakövek, nem véletlen, hogy az aukció egyik kiemelt darabja egy gyémántokkal övezett, 4,5 karátos cseppfoma smaragddal ékített nyakék. Érdemes lesz licitálni többek között a rubinnal, akvamarinnal, almadinnal, topázzal, türkizekkel vagy éppen gyöngyökkel ékített ékszerekre is.

21. tétel – Fülbevalópár: Arany, pave foglalt apró türkizek, 1930 körül Kikiáltási ára: 80.000 Ft 

A BÁV szakértői gondoltak a ballagási ajándékot keresőkre is, számukra olyan, jól kombinálható fülbevalókat, karkötőket és nyakláncokat kínálnak, amelyek igazi alapdarabjai lehetnek egy ékszerkollekciónak.  Akár a májusi esküvőt tervezők is elkápráztathatják arájukat egy különleges eljegyzési gyűrűvel, hiszen az árverés egyik fénypontja mindenképpen egy 2,44 karátos briliánssal ékített szolitergyűrű lesz, amelyre 440 ezer forintról lehet licitálni.

78. tétel – Nyaklánc függővel: Fehérarany, 11 modern csiszolású briliáns 0,3 karát Kikiáltási ára: 150 000 Ft

Asztali csemegék

A 122 darabot számláló műtárgykollekció igazi gasztrocsemegéket vonultat fel: egyedi cukordobozok, porcukorszórók, kínálók, kávéskészletek kínálják magukat. Nyári összejövetelek sztárjai lehetnek a spanyol királyi udvar ötvösének, Pedro Duránnak a fagylaltos kelyhei, vagy az irizáló üvegeivel hódító, az 1910-es évekből származó pesti bóléskészlet.  Az egyik legkülönlegesebb asztali ezüst mégis egy firenzei rokokó kaviártartó, amely kecses, delfineket formáló lábaival hívja fel magára a figyelmet. A 300 ezer forintról induló ezüst tartó belsejében a jég biztosítja, hogy mindig friss maradjon a kaviár. Az ezüstök között találhatunk néhány ajándéknak is kiváló női csecsebecsét: aprólékosan díszített szelencéket, miniatűröket, de gyűjthetünk a következő vásárlásokra is  egy gazdagon díszített 19. századi perselyben.

81. tétel – Pesti bóléskészlet: Ezüst, Hordozható állványon hat darab kivehető ezüst csészealj, benne fúvott és csiszolt, pótolt üvegbetétekkel. 1910 körül Kikiáltási ára: 280.000 Ft 

Törékeny kedvencek

A porcelánok közül kiemelkedik egy 1900 körül készült nagyméretű japán dísztál, amely 100 ezer forintos kikiáltási árról indul. A már megszokott gazdag Zsolnay választékból két ritkaságot emelnek ki a szakértők: egy egyiptomi hatású art deco díszvázát, illetve egy 19. század végi díszkorsót, amely népies formavilága ellenére Tiffany-technikájú díszítésével hívja fel magára a figyelmet. A BÁV missziójának tekinti, hogy teret adjon a modern Zsolnay-kerámiáknak is, ilyen T. Surányi Anna 80-as évekbeli varia vázacsaládja, az 1990 körül készült, limitált kiadású szecessziós szivarváza és díszedény, vagy a legfrissebb, 2015-ben készült Andrási Edina tervei alapján készült díszváza, amely már a Zsolnay-gyár jövőjébe enged bepillantást.

184. tétel –  Zsolnay díszváza: Nagy Márta tanítványa, Andrási Edina munkája a Deconstructed sorozatból, 2015. Kikiáltási ára: 80.000 Ft

 retró kerámiák kedvelői ez alkalommal az alacsonyabb árfekvésű, de neves készítők alkotásaiból szemezgethetnek, többek között Gádor István, Gorka Géza és lánya, Lívia, Bod Éva vagy Eschenbach Jenő munkáira licitálhatnak.

A BÁV nem csupán a kerámiákban, hanem az üvegekben is törekszik a kortársak népszerűsítésére, így az antik, gyűjtői darabok mellett Horváth Márton izgalmas vázái is szerepelnek az árverésen. A design darabok kedvelői, a karácsonyi árverésen rekordot döntő, Debreceni Lámpagyárból származó újabb alkotásra, egy Gésát ábrázoló art deco kisplasztikára, vagy Lino Sabbattini stílusos olasz ezüstvázájára licitálhatnak.

197. tétel – Kisplasztika – Gésa: Nikkelezett fém és feketére pácolt, faragott fa kombinációja, Debreceni Lámpagyár, 1930 körül. Kikiáltási ára: 28.000 Ft 

Az aukció legdrágább darabja a 70 darabos festményanyagból kerül ki, Spányik Kornél Vasárnap délután című alkotása 2 millió forintos kikiáltási árral indul. Az absztrakt alkotások kedvelőinek igazi csemegének számít Gerzson Pál konstruktív formákat ábrázoló olajfestménye, de licitálhatnak Nádler István Firenze című akvarelljére is, amely 1,2 millió forintos kikiáltási árával a befektetők számára is jó választás lehet. Érdemes lesz ellátogatni a kiállításra az általában absztrakt műveiről híres Gyarmathy Tihamér Növényzet című akvarelljéért is, amely igazi tavaszi hangulatot csal bármilyen enteriőrbe.

224. tétel – Spányik Kornél: Vasárnap délután, 1888.

A teljes katalógus itt tekinthető meg.