Latest Posts

Egy Aba-Novák kép mesél az 1930-as évek Városligetéről!

Szerző: admin

Főszerepben  Aba-Novák Vilmos 1930-1932 között készült alkotása a Cirkusz (Néparéna)!  

Ahhoz, hogy megértsük az 1930-as évek Városligetét, különösen a cirkuszok világát tökéletes kiindulópontot ad Aba-Novák Cirkusz (Néparéna) című képe. A kép elemzése után cikkünkben a következő kérdéseket járjuk körül: Hogyan múlatták az időt a Városligetben? Miként változott a Városliget a 19-20. században? Mit érdemes tudni a Néparénáról? Kik vásároltak jegyeket a cirkuszi előadásokra?

A főszereplő: Aba-Novák Vilmos: Cirkusz (Néparéna)

 

Aba-Novák Vilmos: Cirkusz (Néparéna) 1930-32 között. tempera, fa 60 x 80,5 cm. A Virág Judit Galéria jóvoltából

A cirkusz témája 1930-ban bukkan fel először Aba-Novák életművében, amikor egy szombathelyi műértő új villáját kellett volna dekoratív festményekkel díszítenie. A fenti megrendeléstől számítva a cirkusz rendszeresen visszatérő téma lesz a festő életművében. A két világháború közötti időszak városligeti „kőcirkuszain”, a Néparénán, valamint a Wulff Cirkuszon kívül, a külföldi utazócirkuszok és a magyar vándortársulatok is  felbukkannak e ciklusban.
Aba-Novák alapossága arra enged következtetni, hogy a művész szisztematikusan feltérképezhette a cirkuszi élet tarka-barka, fényreklámos, jazz-band-es, a modern ember esztétikájához oly közel álló világát. Évente felkereshetett egy-egy társulatot, hogy napokon, vagy heteken át velünk utazzon és tanulmányozza a mutatványosok, akrobaták, zsonglőrök, nem utolsó sorban a késdobálók életét. Megragadta a fényben úszó sátrak látszatvalósága, a mutatványosok életének fonák volta.

Aba-Novák Vilmos: Cirkuszi kikiáltó, (1932 körül), 50,5 × 59,5 cm, tempera, falemez.

Az 1930-as évek elejétől haláláig e groteszk világ folyamatosan visszatérő témája festészetének. A korszak egyik kiemelkedő munkája a Cirkusz (Néparéna) című műve.  A cirkusz az ellentétek, a lét önellentmondásainak, a világ Janus-arcúságának tükörképe. Nem éppen lírai, sokkal inkább nyers, drámai, és kérlelhetetlen téma. Nincsenek átmenetek, nincsenek fokozatok, csak a látszat és a valóság – néha végtelenül triviális – ellentéte.

Hogyan múlatták az időt a Városligetben?

 

A Városliget népszerűsége szorosan összefüggött Budapest népességének növekedésével és jól megközelíthetőségével. Míg az 1870-es években a Liget közelében a Városligeti fasorban csak kevés villa állt, addig 1900-ra a parkot sűrűn lakott és beépített terület vette körül. A Sugár út (mai Andrássy út) 1885-ös kiépülése lehetővé tette a nagyobb tömegek kényelmes eljutását az addig elzártnak tartott Városligetbe.

Városligeti tó – nagyvárosi közpark születik (1860-as évek). A nlcafe.hu jóvoltából

Népszerűsége és látogatottsága sokat változott a 19. és 20. században, egy dolog állandó maradt: a főváros polgárai rendtől és rangtól függetlenül látogatták a Városligetet.  De a Városligetet látogató közönség társadalmilag és kulturálisan vegyes rétegei legtöbbször térben és időben is élesen elkülönülve szórakoztak egymástól. A Liget bizonyos területeit és helyeit kifejezetten csak az arisztokrata és polgári rétegek látogatták. Ilyen volt a Jégpálya, a drága belépős Cirkuszok, és a ligetesített park.

Stefánia – korzó és vurstli. A nlcafe.hu jóvoltából

Más helyeket, elsősorban a Vurstlit csak a szegényebbek látogatták. Városligetet látogató rétegek térbeli elkülönülése elsősorban eltérő szokásaikból eredt. A közép és felső osztály számára a Liget nem annyira szórakozóhely, mint inkább a társadalmi élet színtere volt, ahol sétálás, korzózás vagy kávézás közben mindig találkozni lehetett barátokkal, ismerősökkel. Az alsó osztálynak viszont kifejezetten szórakozóhelyként funkcionált a Liget, ahol ünnepnapokon, a hétköznapok egyhangúságából kitörve, felszabadultan lehetett mulatni.

1.lovacskás körhinta, 2. Feszty rotunda, 3. barlangvasút, 4. Fortuna mozgó, 5. céllövölde, 6. Klupáti- féle körhinta.

Miként változott a Városliget a 19-20. században?

 

A Városliget 1868-ban. 45 x 60 cm. A Fővárosi Levéltár jóvoltából

Az 1870-es években szétszórtan, az egész Városligetben megtalálhatók voltak a mutatványosok, azonban a parkosítással és a Liget rendezésével párhuzamosan egyre kijjebb szorultak a központi frekventált helyekről. Így történt 1878-ban is, amikor a Liget keleti szélére, az 1872-es térképek által tűzijátéktérnek nevezett területre költöztek. Ekkortól vált el térben is a közép- és felső osztály által látogatott Rundó és környéke a Vurstlitól.
A következő változások 1885-ben történtek, amikor a Városligetet az Országos kiállításra átalakították, ekkor kezdik a Városliget területeit funkcionálisan felosztani.
A szórakozóhelyek elsősorban a Városliget északi felében lettek elhelyezve, jól elkülönítve a parkosított részektől.

A VI. kerület mutatványos terepének helyszínrajza.1908. 90 x 75 cm. A Budapesti Levéltár jóvoltából

A Liget északi részének  legérdekesebb pontja az alsó osztály  által látogatott Vurstli, amely az 1910-es évek előtt élte fénykorát. A bódék télen-nyáron ott álltak, némelyik egész évben nyitva tartott, de a többség csak tavasztól őszig. A Vurstli utolsó áttelepítése 1926-ban, a Széchenyi strandfürdő építése és az Andrássy út meghosszabbítása miatt történt. Az érintett mutatványosok kártérítést kaptak, vagy áttelepítették őket a Vurstli új helyére, a Cirkusz és az Angolpark közé, a Mutatványosok utcájába. Nem volt véletlen a Vurstli ide-oda telepítése: a cél nyilvánvalóan a tömegek és a közép- és felső osztály által látogatott helyek minél jobb elválasztása volt.

Mit érdemes tudni a Néparénáról?

 

A Néparénát nem hiába nevezték a 20. századi magyar cirkusztörténelem egyik legmeghatározóbb helyszínének. A cirkusz alapítója egy modenai születésű előadóművész, Giuseppe Barokaldi volt, aki 1860 körül telepedett le a Városliget keleti oldalán. Barokaldi 1876-ban ponyvából-deszkából épült csarnokot emelt, majd az 1885-ös Országos Általános kiállítás előkészítésekor tovább vándorolt az állatkert felé, hogy felépítse saját állandó cirkuszát, a Városligeti Néparénát.
Barokaldi az első városligeti cirkuszos volt, körülötte épült fel a későbbi lizsé, mely a 19. század végének, a 20. század elején legendás pesti szórakozóhely lett. Arénájába húsz krajcár volt a belépő.

Az utca végén a Barokaldi néparéna, visszafelé egy szatócsbolt, a nemzeti hajóhinta és még egy körhinta

Barokaldi 1915-ös halálát követően egy ideig fia, György vezette tovább a Néparénát, majd Schmidt Mihály lett a cirkusz új igazgatója, aki egészen 1944-ig működtette a cirkuszt, őrizve a legnagyobb bohóc, Barokaldi emlékét.
Barokaldi mutatta meg először a pesti közönségnek a társadalmi osztályok fájdalmas különbségét is.

Kik vásároltak jegyeket a cirkuszi előadásokra?

 

A cirkuszokban folyamatos volt a harc a közönség megtartásáért, a jól ismert művészek mellett folyton új nevekkel és attrakciókkal kellett bevonzani az embereket. A Barokaldi cirkusz (későbbi nevén Néparéna) nem volt olyan színvonalas, mint a Beketow cirkusz. Közönségét a szegényebbek adták, akik kisebb látványosságokkal is megelégedtek. Az 1920-es években még teltházas előadásokat tartottak, azonban 10 évvel később már fogytán volt a közönség. A hanyatló, s egyre gyengébb színvonalú szórakozóhelyeket már legfeljebb csak olyan rétegek tagjai látogatták tömegesen (katonák, munkások), akik szegénységük miatt nem tudtak mást, megfizetni.

Pólya Tibor: Cirkuszban. olaj, vászon, 60 x 50 cm. A Virág Judit Galéria jóvoltából

A Vurstli mutatványosai legtöbbször saját maguk készítették mutatványaikat, állították fel sátraikat vagy bódéikat, és például Barokaldi saját, szamár húzta szekerén toborozta előadásaira Pesten a közönséget.
A Vurstli 1938-ban ünnepelte fennállásának százéves születésnapját, s az eseményről minden újság megemlékezett nosztalgikus hangvételű cikkekben. Utoljára jött össze nagy tömeg a karneválra, utána pár évre minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Pólya Tibor: Cirkusz. olaj, papírlemez, 44,5 x 58 cm. A Virág Judit Galéria jóvoltából

Forrás:

Dohi Tamás: A ligeti porond: 120 év története. Budapest, magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, 2009.
Grasztói Péter: Tömegszórakoztatás a Városligetben: Vurstli. In.: Budapesti negyed: Lap a városról. 5. évf. 2-3. (16-17. szám) (1997)
Kiss György Iván: Heccmesterek, állatviadalok a régi Pesten. In.: Népszabadság. 54. évf. 226. sz. (1996)
Dr. Lovas Dániel (szerk.): Élet a régi Városligetben. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft., 2013.
Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, Népszabadság Zrt. 2006.
Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, Corvina. 1966.
Szekeres István: A Fővárosi Nagycirkusz története. Budapest, Színháztudományi Intézet, 1966.
Szonday Szandra (szerk.): A szórakoztatás művészete. Budapest, MACIVA Alapítvány, 2013.

 

Miért felbecsülhetetlen értékű a Seuso-kincs?

Szerző: admin

A tegnapi nap nagy szenzációja kétségtelenül az volt, amikor egy rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Seuso-kincs további 7 darabját sikerült visszaszerezni, és így a felbecsülhetetlen leletegyüttes összes ismert darabja Magyarországra került.
Cikkükben annak jártunk utána, hogy igazak-e az állítások, miszerint a leletegyüttes “felbecsülhetetlen” és “a legértékesebb régészeti lelet, amely a mai Magyarország földjéből valaha előkerült”!

Mi a Seuso-kincs? Milyen tárgyak alkotják a leletegyüttest?

 

A Seuso-kincs 14 ezüstedénye és rézüstje. In.: Mundel Mango, Marlia: Der Seuso-Schatzfund

A Seuso-kincs a legjelentősebb késő római ezüst kincsleletek egyike. A lelet tizennégy darab, a Kr. u. 4. században készült, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből és az elrejtésükhöz használt rézüstből áll. Nevét az egyik tál verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusoról kapta. (A vadásztál központi, kör alakú mezőbe foglalt jeleneteit latin nyelvű verses felirat keretezi, melynek fordítása a következő: “Szolgáljon sok századon át, Seuso, ez a készlet, s használják hosszan büszke utódaid is.”)

Részlet a Seuso-kincs vadásztáljáról. Fotó: Mátyus László

A kincs ma ismert összetételében azonban korántsem teljes, hasonló ezüst kincsleletek és falfestményeken, mozaikokon ábrázolt lakomajelenetek alapján ugyanis további darabok (állvány, kisebb asztali edények, evőeszközök, poharak) is tartozhattak hozzá. Tulajdonosa valószínűleg a 4. század utolsó évtizedeiben rejtette el a kincseket, feltehetően egy váratlan barbár támadás elől menekülve.

Részlet a Seuso-kincs Dionysos-kancsójáról. Fotó: Mátyus László

A Seuso-kincset két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál (az ún. vadásztál és a geometrikus tál), két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál (az ún. Achilleus- és Meleagros-tál), egy valószínűleg kéz- és arcmosáshoz használt mély tál és két hozzátartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionysosi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással díszített kancsó (az utóbbi az ún. Hippolytos-kancsó) alkotja. Két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amphora is tartozik hozzá. Ezeket az edényeket a nagyméretű rézüstben rejtették el. 2014 márciusában a vadász- és a geometrikus tál, a két geometrikus kancsó, a kézmosó tál, az illatszeres doboz, a Dionysos-kancsó és a rézüst került vissza Magyarországra.

Hol helyezkedik el a Seuso-kincs a késő római kincsleletek rangsorában?

 

Richard Hobbs, a British Museum kutatója, a római császárkori kincsleletek objektív összehasonlítására dolgozta ki azt a módszert, amelynek segítségével megadható a különböző nemesfém kincsek aranyra átszámított tömege. Hobbs a leleteknél figyelembe vette az ezüst és az arany korabeli írott forrásaiban megadott, egymáshoz viszonyított értékét, a más-más összetételű kincsleletek nemesfém anyagát átszámította aranyra, vagyis meghatározta, hogy mekkora tömegű arannyal egyenértékűek (Equivalent Gold Weight).

Hobbs e számítási mód segítségével egy Top10 listát állított fel a Kr. u. 2–7. századra keltezhető, a Római Birodalomhoz és keleti utódállamához, Bizánchoz köthető több mint 1800 kincsleletből. A jegyzékbe azonban nemcsak az ezüstedényekből álló, hanem a pénzérméket és ékszereket tartalmazó kincsleleteket is felvette. Az első helyet a 3. század elejére keltezhető, 1200 aureusból álló Párizs-Rue Clovis-i lelet vitte el, amelynek aranyértéke 8,521 kg aranynak feleltethető meg. 4,567 kg aranyértékével a Seuso-kincs a ma ismert, erősen hiányos állapotában is az előkelő hatodik helyre került. Besorolásakor azonban Hobbs nem számította hozzá a polgárdi állványt, amely azonos lelőhelye, kora és művészi kvalitása alapján egykor a Seuso-kincs része lehetett. A 20 kg ezüstből készült állvány értéke valamivel meghaladta az 1,33 kg aranyat, ha ezt hozzáadjuk a Seuso-kincshez 5,9 kg aranyat kapunk.

A Polgárdi mellett Kőszárhegyen 1878-ban talált, állítható fesztávolságú ezüstállvány, rajta a Seuso-kincs vadásztáljának másolata. Fotó: Dabasi András

Ha a Seuso-kincset a hasonló típusú, tehát a késő római ezüst tálaló- és tisztálkodókészleteket tartalmazó kincsleletek összefüggésében vizsgáljuk, a lelet a megtisztelő harmadik helyre kerül. A Seuso-kincsnél ugyanis mindössze egyetlen nagyobb, ezüst edényekből álló kincsleletről van tudomásunk. 1628-ban a németországi Trierben, egy jezsuita kolostor építése során találták meg a legnagyobbnak számító késő császárkori kincset, azonban a leletet a korabeli gondos leírást követően beolvasztották.

A második hely az 1992-ben az angliai Hoxne mellett talált, nemesfém tárgyakat tartalmazó leletegyüttesé, amelynek teljes tömege 27,7 kg-ra tehető. Bár aranyértékét tekintve ez a lelet a Seuso-kincsnél lényegesen nagyobb, összetétele miatt azzal valójában mégsem hasonlítható össze. A több mint 15.000 darabos kincs javarészt ezüst és arany pénzérmékből áll és „mindössze” 148 ezüst étkészlettartozék és pipereeszköz, valamint aranyékszer kíséri, amelyek tömege 6,8 kg-ot tesz ki.

A Római Birodalom területén talált, késő római ezüsttárgyakat, lakomakészleteket tartalmazó kincsleletek rangsora tömegük alapján. In.: Mráv Zsolt – Dági Marianna: Az ezüst bűvöletében – A Seuso-kincs

Ha a pannoniai tartományok területén talált kincsleletek viszonyában próbáljuk meg értékelni a Seuso-kincset, akkor vitathatatlan az első helye!

A pannoniai tartományokból előkerült, késő római ezüsttárgyakat, lakomakészleteket tartalmazó kincsleletek
rangsora tömegük alapján. In.: Mráv Zsolt – Dági Marianna: Az ezüst bűvöletében – A Seuso-kincs

Milyen értéke volt a Seuso-kincsnek a 4. században?

 

Korabeli írott források beszámoltak arról, hogy az ezüsttárgyak vételárába nemcsak nemesfém anyagukat, hanem 10–50%-os arányban művészi értéküket is beszámították. Nem meglepő, hogy egy díszítetlen vagy alig díszített ezüsttál ára nemesfém értékénél alig volt magasabb. Más volt az árfekvése azonban a Seuso-kincs edényeihez hasonló ötvösművészeti remekműveknek, amelyek értékének megközelítőleg felét nemesfém alapanyaguk, másik felét pedig a befektetett ezüstműves-munka tette ki. Bár nem biztos, hogy a kincs minden ismert darabja ebbe a kategóriába tartozott, nagyságrendjét tekintve valószínűleg nem állunk messze az igazságtól, ha a jelenleg ismert darabok (a polgárdi állványt is a kincshez tartozónak számítva) teljes aranyértékét 12 kg aranyban rekonstruáljuk. Ebből az aranymennyiségből úgy 2700 solidust (4,48 gr tömegű aranypénz a Kr. u. 4–5. században) tudtak volna verni.

A Seuso-kincshez tartozó illatszeres doboz. Fotó: Mátyus László

Az összeg értéke akkor szemléltethető igazán, ha azt a késő császárkor néhány állami állásának éves fizetésével vetjük össze. A korszak császári közigazgatásában egy alacsonyabb beosztású hivatalnok 9 solidust keresett, amely egy lovas katona egyévi zsoldjával volt azonos. A hivatalnoki csúcsfizetés 46 solidusra tehető, de ennyit csak néhány vezető birodalmi bürokrata kapott kézhez. A Seuso-kincs ezüstedényeit és állványát tehát egy átlag hivatalnok legkevesebb 300, egy vezető beosztásban levő pedig 58 évi munkabéréből tudta volna beszerezni, az ezüst alapanyagukat pedig ennek feléből. Ugyanekkor egyetlen solidusból egy katonaköpenyt,16 350 liter búzát, 88 kg marhahúst vagy 109 liter bort lehetett megvásárolni.

Egy évi 1500 solidust jövedelmező, átlagosnak számító nagybirtokból tehát már néhány év alatt is ki lehetett termelni egy ilyen ezüst lakomakészlet árát. A leggazdagabb Róma városi patríciuscsaládoknak évente több mint negyedmillió solidus bevételük volt, amelyhez viszonyítva a Seuso-ezüstök értéke eltörpül.

A fenti viszonyszámításokkal csupán a Seuso-készlet ma ismert tárgyainak értékét lehet szemléltetni. Figyelembe kell vennünk azonban azt a körülményt, hogy ezek mindössze az egykori teljes készlet felére vagy harmadára vonatkoznak, így a Seuso-kincs teljes korabeli értéke végeredményünknek akár két-háromszorosa is lehetett!

Forrás:
Mráv Zsolt – Dági Marianna: Az ezüst bűvöletében – A Seuso-kincs (Magyar Régészet, 2014. nyár)
“Szolgáljon sok századon át, Seuso, ez a készlet…” – A Seuso-kincs és jelentősége

 

A londoni művész gépei még a házimunkát is elvégzik helyettünk!

Szerző: admin

Gyerekkorom kedvenc meséjében a Wallace és Gromit-ban a címszereplő Wallace hihetetlen pontosan kiszámított mechanikai találmányokkal próbálta megkönnyíteni az életét.
Ki ne álmodozna arról, hogy a mobiltelefonja helyett egy olyan csodaóra hangjára ébred, ami segít a felkelésben és közben az önműködő szerkezet mindent megcsinál helyette? Wallace-nak csak meg kellett nyomnia az ébresztőórát, elindult a mechanikus eszköz, ami megmosta a fogát, felöltöztette és a következő pillanatban már az étkezőasztalhoz repítette, ahol Gromit forró kávéval és friss pirítóssal várta.

Jelenet a Wallace és Gromit-ból

Igaz, Kyle Bean projektjében nem minden valósul meg a fent leírtakból, de azért még így is elképesztő szerkezeteket láthatunk!
A londoni képzőművész, dizájner Komplett egyszerűség című sorozatában a mechanika felváltja az egyszerű emberi cselekvéseket, kézzel készített fogaskerekek, csigák és kötelek végzik el a rutinszerű feladatokat. Bean a sorozatot Jonathan Knowles fotográfussal és Lauren Catten művészeti vezetővel közösen hozta létre. A fő inspirációt pedig Rube Goldberg önműködő alkotásai adták.

Rube Goldberg: Butts professzor és az önműködő szalvéta

A Komplett egyszerűség sorozat öt “háztartási eszköze”:

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Domestic Tasks Performed With Complex Simplicity

A majom – Ismerje meg, mit jelképeznek a festményeken szereplő állatok!

Szerző: admin

A digitális világ üzenetei tele vannak szimbólumokkal, hangulatjelek és nehezen értelmezhető ábrácskák könnyítik vagy éppen bonyolítják a kommunikációnkat. Van olyan generáció, aki pillanatok alatt tudja azonosítani az emotikonokat és előfordul, hogy egy-egy üzenetben a betűk helyét már teljesen átveszik  a jelentést hordozó ikonok.
Régen a képzőművészeti alkotásokon látható szimbólumok azonosítása ugyanolyan gyerekjáték volt, mint egy vicceskedő emoji fej értelmezése. Mára ez a közös tudás szinte teljesen elveszett, ezért sokszor állunk úgy a festmények előtt, hogy pont a lényeget nem vesszük észre!
Cikksorozatunkban az elvesztett tudást szeretnénk feleleveníteni azért, hogy ne csupán be tudjuk azonosítani a festményeken szereplő állatokat, hanem a mélyebb tartalmat is megláthassuk! A sorozat előző részeiben már írtunk a hermelinről, a tengelicről, a nyúlról és a papagájról. Mostani cikkünk főszereplője nem más lesz, mint a majom, aki szimbolizálhatja a hiúságot, a bűnbeesést, a léhaságot, az emberi bujaságot, a természet utánzását, a hosszú életet, az ízlelést és a feloldozást!

A majom

A majom az emberi természet sötét oldalát jelképezi, a bujaság, a szexuális promiszkuitás és a rosszindulat szimbóluma. De nem volt ez mindig így!
Az ókori görögök szerint a majmok régen emberek voltak, akiket Héraklész bosszúja változtatott állatokká. Az egyiptomiaknál a majom  Thot isten (ő találta fel az írást) szent állata volt, ezért a tudást és a tudományokban való elmélyülést jelképezte.

Páviánok. Freskórészlet Tutankhamun sírjából. A WikiArt jóvoltából

Kínában a majom egyrészt a csúnyaság, a csalás jelképe, a néphagyományban a házasságtörőt szimbolizálja, másrészt Dél-Kínában az erényeket jelképezte. A kezében őszibarackot tartó majom a hosszú élet szimbóluma.

Yang Shanshen: Majom barackkal (1968). A Pinterest jóvoltából

A kereszténységben sokáig negatív jelentést tulajdonítottak a majomnak, aki a hiúság, a fényűzés, a léhaság, a rosszindulat és a gonosz szimbóluma volt. A középkorban az eretnekséget, bálványimádást és a pogányságot jelképezte.

Szárnyas majmok Krisztus megkísértése. Santiago de Compostela: Szent Jakab-katedrális (1101-1111 körül). A WikiArt jóvoltából

Majmokra vadászó férfiak. 13. századi Bestiárium. A WikiArt jóvoltából

Az ember önmaga torz, alantas képét látta a majomban, ezért a bűnökhöz, elsősorban a kéjvágy és a bujaság allegorikus ábrázolásához kapcsolódott. Az almát rágcsáló majom az ember bűnbeesésére utal, a reneszánszban azonban ugyanez a jelenet már az öt érzék egyikét, az Ízlelést szimbolizálta. A három majom befogott szemmel, füllel és orral a bűntől való mentességre utal.

Frans Snyders: Három majom gyümölcsöt lop (1640). A WikiArt jóvoltából

Crispijn de Passe: Az Ízlelés (Az öt érzék rézmetszetsorozatból, XVI. sz. vége–XVII. sz. eleje). A Colonial Art jóvoltából

Az  állat utánzó képessége miatt lett a festészet és a szobrászat szimbóluma.

Alexandre Gabriel Decamps: A festő majom (1833). A WikiArt jóvoltából

Hamvas Béla Brueghel címet viselő tanulmányában a következőket írja: “Brueghel egyik képén két megláncolt majom ül a torony ablakában. A háttérben, lent, nagy perspektívában város és táj, a majmok maguk elé merednek. Minden olyan, mintha impresszionista pillanatfelvétel lenne, egyszerű genre {életkép, zsánerkép}. De van a festőnek másik majomképe is, egy metszet. Az erdőben a kereskedő elalszik, ezalatt a majmok holmiját széthordják. Az utóbbi kép értelme világos: ember egyenlő majommal – dolgokat talál, amikről nem tudja, mire valók, s teljesen értelmetlenül használja fel őket. Ha a metszet után az ember még egyszer megnézi a festményt, megtalálja megoldását. Felébred benne az a parabola, amit Platón ír meg a Politeiában {Állam}, a barlangban a világosságnak háttal leláncolt emberről, aki a szemben levő árnyékot nézi valóságnak. A szembeállítás félreérthetetlen: az ember megláncolt majom. Hogy majom? – semmi kétség. A láncok? – szokás, morál, nyelv, nevelés, de aztán saját korlátoltsága, tehetetlensége, gyengesége. Mit ismer a megláncolt majom a világból? – Bizonytalan képeket. Mit tart fontosnak? – Evést, ivást, alvást, szexust és a láncait. Mik a vágyai? Milyen az élete? – Érdemes róla beszélni?”

Pieter Bruegel the Elder: Két majom (1562). A Wikiart jóvoltából

Pieter Bruegel the Elder: Az alvó kereskedőt kirabolják a majmok (1562). A WikiArt jóvoltából

Talán észrevették, hogy a majom volt a jelképe mindazoknak a rossz tulajdonságoknak (bujaság, kíváncsiság, bűnre való hajlam és féktelenség), amelyek Évát a bűnbeesésbe taszították. Máriát pedig előszeretettel ábrázolták az “új Évaként”, akinek tökéletessége jóvátette Éva “régi bűneit”. Nem hiába ábrázolta Dürer Madonna alakját majommal! Az Angyali üdvözlet jelenetében válik áldássá (fiút szülsz, és Jézusnak nevezed) az Évára hulló ősi átok (fájdalmasan szülsz gyermeket).

Albrecht Dürer: Madonna gyermekével és majommal (1498). A WikiArt jóvoltából

A 16-17. századi flamand festészetben elterjedt képtípus volt a singerie (majmolás, majomtrükk), ahol az állatok utánozták az emberi viselkedést. A komikus festmények egyrészt szórakoztatták a nézőket, másrészt finom gúnnyal görbetükröt mutattak a társadalomnak.
A singerie legismertebb festői az 1600-as években alkotó Teniers fivérek voltak. David Teniers pályájának érett korszakában előszeretettel ábrázolt tréfás majom- és macskacsoportokat. Öccse, Abraham Teniers pedig szintén rengeteg festményt készített a singerie műfajban, például a Fodrászat majmokkal és macskákkal című képén, már nemcsak majmokat, hanem macskákat is láthatunk.

David Teniers: Majmok kocsmája. A WikiArt jóvoltából

David Teniers: Majmok tábora (1633). A WikiArt jóvoltából

Abraham Teniers: Fodrászat majmokkal és macskákkal. A WikiArt jóvoltából

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Decoding Animals in Art History, From Immortal Peacocks to Lusty Rabbits
Ezek a majmos festmények voltak a 16-18. század “macskás videói”
Hamvas Béla: Brueghel
Ervin Panofsky: a jelentés a vizuális művészetekben