Axioart Blog

A rossz nyelvek szerint Dora Maar fotográfus karrierjének akkor lett vége, amikor megismerkedett Pablo Picasso-val. Maar és Picasso szerelme nem tartozik a love story-k közé: az elismert fotográfus a férfi hatására lemondott a fényképezésről, majd amikor Picasso elhagyta idegösszeomlást kapott és élete hátralévő részében remeteként élt.

“Többé ne hívjatok! Nem veszem fel a telefont, és nem akarok látni senkit sem! Kérlek, tartsátok tiszteletben a döntésemet!”

Dora Maar (eredeti nevén Thedora Markovitch) 1907-ben született Párizsban. Édesapja horvát származású építész volt, édesanyja francia. A család Dora születése után a jobb élet reményében Buenos Airesbe költözött.
Dora 19 éves volt, amikor szüleivel visszatért Párizsba, ahol beiratkozott az Ecole d’Art Decoratif főiskolára, emellett fotográfiát és festészetet tanult. Először André Lhote-tól a “geometria vírusával megfertőzött” művésztől vett festőleckéket, majd Henri Cartier-Bresson mellett elsajátította a fotográfia csínját-bínját.  Később Maar  az Union Centrale des Arts Décoratifs-on és a Julian Akadémián tanult.

Maar a fényképezőgéppel sokkal jobban ki tudta fejezni magát, mint festékkel és ecsettel, ezért az életműben a festészet egyre jobban a háttérbe szorult.
Dora a Montmarte-on élő művészeket legalább olyan jól ismerte, mint a lányokat, akik 15 frankért 3 óráig álltak modellt. A művésznő a hölgyekkel karöltve járta Párizs utcáit és egy Rolleiflex típusú géppel készítette fotóit.

Maar szeretett volna Man Ray-től fotográfiát tanulni, ezért felajánlotta, hogy az asszisztense lesz. Ray azonban nem alkalmazta azzal az indokkal, hogy csak a festészetnek van értelme és a fotográfia pusztán a megélhetést biztosítja. Dora hiába hallotta lépten-nyomon, hogy a fotó nem művészet, a fiatal művésznő  kitartott szenvedélye mellett, folytatta a fényképezést és az lett a mottója, hogy “a fotográfia a festészet kishúga”.

Az 1930-as év nagy változást hozott Dora életében, megismerkedik Pieere Kefer fotográfussal, akinek villájának az udvarán egy modern stúdiót is berendeztek. Kefer és Maar hatalmas medencét épített a stúdió közepére, amit attól függően, hogy tengerpartot vagy óceánt szeretnének fotózni, hol vízzel, hol homokkal töltöttek fel.
Dora a divatfényképészet felé fordul és egyre több aktot készített, a magazinok pedig nagyon hamar felkapták Maar képeit.

A siker kapujában elhatározza, hogy témát vált, a divatfotókat felváltják az úti képek. Barcelonába és Londonba utazott, ahol megörökítette az utcákat, az épületeket. A vakok, rongyos gyerekek, éhes anyák és csecsemők kerültek lencséje fókuszába. Közben sikert sikerre halmozott, egyre többen ismerték a nevét, 1934-ben kiváló kritikát kapott a L’Art Vivant magazintól: “Képvadász, aki az utazások pillanataiban leli meg az ihletet, gyermekien őszinte, de mégis ízig-vérig nő!”

Picasso 1935-ben vált el feleségétől Olga Koklovától és egy jó ideje már Marie-Thérese-vel élt, aki egy leánygyermekkel is megajándékozta. Picasso-ról sem a hűsége miatt állítanának szobrot, amikor megismerte Dora Maar-t elhagyja Marie-t és kislányát is.
A városi legenda szerint Picasso már akkor beleszeretett Maar-ba, amikor még csak Man Ray képéről ismerte a nőt. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően a szerelem igen hamar beteljesedett. Dora Maar műterme a d’ Astorg utcában volt, ahol Picasso is gyakran megfordult. 1935-ben Picasso egy kávéház teraszán üldögélt a barátaival, amikor váratlanul megjelent a Man Ray képéin szereplő nő. Picasso kihívóan bámulta Dorat, aki viszonozta a pillantásokat, majd a másik pillanatban az asztalhoz lépett, kivett a táskájából egy kést és kezének alakját az asztal lapjába véste. Dora az akció közben megvágta magát, Picasso elkérte a rózsákkal díszített fekete kesztyűt és meghívta műtermébe a nőt.
Maar ezután majdnem 9 évig volt Picasso múzsája, modellje és szeretője.

Picasso a legteljesebb elégedettség hangján nyilatkozta Doráról, hogy vele mindenről, politikáról, filozófiáról, festészetről úgy lehetett beszélgetni, mint egy férfival. Ezen kívül – szemben a korábbi nőkkel, elsősorban Fernande Olivier-vel és Olga Koklovával , akiket bosszantott, sőt akik számára nehezen elviselhető volt, hogy Picasso szétroncsolja arcukat a festményein – Dorát ez egyáltalán nem zavarta. James Lord visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Dora csak azért tudta elviselni a csúnya képeket, mert az volt a véleménye róluk, hogy valamennyi kép hazugság, Picassót ábrázolják, nem őt.

Amikor 1937. április 28-án a német bombázók megtámadták Spanyolországot és 1650 ártatlan embert öltek meg, akkor Maar győzte meg Picasso-t, hogy a világ leghíresebb festőjeként álljon  a nyilvánosság elé és mutassa be a mészárlást. Picasso 36 nap alatt festette meg a borzalmas pusztítást megörökítő képét, a Guernicát.  Maar – aki a festmény nőalakjainak modellje volt – fotográfiákon örökítette meg az alkotói folyamatot.

Maar a Guernica sorozat után teljesen lemondott a fotográfiáról Picasso kedvéért, a művész ugyanis nem sokra tartotta a fényképezést. Maar a festészet felé fordult, de képeit silány másolatoknak tartotta. A művésznő teljesen összetört, Picasso pedig csak tetézte a bajt, folyamatosan becsmérelte a képeket és mindenkinek elmesélte, hogy Maar milyen tehetségtelen.

Miután Maar felhagyott a fényképezéssel az életét annak szentelte, hogy segítse Picasso művészetét. Modellt ült, Picasso pedig számos képen megörökítette Maar-t. Az 1941-ben készült Dora Maar macskával az egyik legismertebb képe. Bár a nő a valóságban nem szerette a macskákat, érdemes megnézni, hogy Picasso neki is macskakarmokat festett az ujjai végére.
Az asszony nehezen viselte a festő egoizmusát, ahogy leveleiben írta: “szinte rabszolgasorsra kényszerítette”.

Évtizedekkel később a nő egy interjú során elárulta, hogy  nehezére esett azt a szerepet eljátszani, amit Picasso megkövetelt tőle. Amíg a festővel élt rengeteget sírt a híres művész brutális szexuális játékai miatt.

Picasso – André Malraux szerint – többször is kijelentette, hogy Dorát csak sírva tudja látni, pontosabban, „Dora számomra egy síró nő”. Drámai jelenetek viszonylag hamar jelentkeztek közöttük. Dora mediterrán temperamentuma heves dührohamokban nyilvánult meg, ilyenkor zokogott vagy üvöltözött. Picasso egyik életrajzírója a kölcsönös tettlegességet sem zárja ki veszekedéseikből, amelyek szadomazochista jelleget öltöttek. A rohamok ellenére Dora szemet hunyt szeretője Marie-Thérese-zel folytatott viszonya felett.
Picasso később a következőket mondta: „két szögesdrótba tekert test tépi-marcangolja egymást”. Thérese „maga az idill, a kedvesség, a harmónia és a béke, Dora pedig a tragédia, a gyötrelem, a háború”. Ebben a „háborús” légkörben a nő gyengeségeit kiismerő festő különös játékokat eszelt ki Dora idegeinek felborzolására. Az egyik nyáron például cerkófmajmot vásárolt. Tudta, hogy Dora nem kedveli a majmokat, ráadásul féltékeny természete nehezen tűri a vetélytársakat Picasso körül, még akkor is, ha állatokról van szó.

Picasso kegyetlen játékait Dorával és Marie-Thérese-zel is folytatta. Egyik kedvenc jelenete az volt, amikor Dorának meghagyta, hogy Marie-Therese-nél elérhető telefonon. Amikor befejezte a vele való beszélgetést, és Marie-Thérese idegesen megkérdezi, ki volt az, Picasso szemrebbenés nélkül válaszolta: az argentin nagykövet. Perverz szokása volt, hogy Marie-Thérese-nek is elküldte a Dora által kiválasztott ruhákat, szoknyákat, blúzokat.

“Kihasznált engem a végtelenségig, annyira, hogy a végére nem maradt belőlem más, mint több száz festett portré!” – részlet Dora Maar naplójából

1938-ban Dora teljesen összetört, különleges kalapokban járt, amelyeket madarak, virágok, üres konzervdobozok díszítettek.
Picassoval folytatott kapcsolata teljesen felemésztette, a felszabadulás után teljesen összeomlott. Első idegrohama, egy moziban érte, ahol meztelenre vetkőzött és az üvöltözte, hogy ő Tibet királynője, aki grófokat és bárókat keres. Mentővel szállították el egy klinikára, ahol elektrosokk kezeléseket kapott. Amikor kiengedték a szanatóriumból megszakította a kapcsolatot a barátaival és Picasso-val.  A kereszténység felé fordult és 50 éven át remeteként élt.

“Két választásom volt,vagy az őrület vagy a bűnbánat! Én a másodikat választottam.”

Igaz Picasso után újra alkotott, de nem tudott kilépni a múzsa szerepkörből. Számos kiállítása volt New Yorkban, Londonban, de sokak szerint ez a Dora már nem az a Dora Maar volt, aki a 30-as évek merész szürrealista fotóit készítette. Elvonultan, magányosan élt, szürke ruhákat hordott és csak hajnalban lehetett látni, amikor éppen a misére sietett.

Dora Maar hiába volt a korszak kiemelkedő szürrealista fotográfusa, munkásságát ma kevesen ismerik, elsősorban Picasso múzsája, szerelme és szeretőjeként emlékszünk rá. Louise Baring Dora Maar: Paris in the Time of Man Ray, Jean Cocteau, and Picasso címet viselő kötetben nem a múzsa, hanem a művész kerül a középpontba. Az idén megjelenő kötet hatására pedig egyre többen foglalkoznak Dora Maar életművével, 2019-ben a Pompidou központban láthatjuk Maar retrospektív kiállítását.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Két szögesdrótba tekert test, avagy a végtelenített sírás festői ábrázolása
Rediscovering the Photography of Picasso’s Lover and Muse
Istennők és lábtörlők, avagy Picasso 7 szerelme
Surrealist Photographer Dora Maar Was More Than Picasso’s Muse