Latest Posts

Basquiat-on túl is van élet: hírek egyenesen New Yorkból!

Összefoglaló a „művészeti piac legnagyobb tesztjéről”, a New York-i aukciós giga-hétről!

A gazdasági válságból kilábaló piac stabilitását féltők izgatottan várták, hogyan hat az amerikai politikai helyzet és a Brexit a műtárgyvásárlási kedvre. Aggodalomra szerencsére úgy tűnik, semmi ok! A májusban New Yorkban megrendezett aukciók vásárlóinak gyűjtőszenvedélyét még a világpolitikai események sem befolyásolták, sőt a három legnagyobb aukciósház (Christie’s, Sotheby’s, Phillips) összesen 1,6 milliárd dolláros eladással zárta az aukciós giga-hetet. Bár a  2015-ös 2,7 milliárd dolláros összeget nem sikerült megközelíteni, még így is eredményes hetet tudhatnak maguk mögött az aukciósházak. Basquiat rekordot döntött, 13 tétel 20 millió dollár fölött és 24 tétel 10 millió dollár fölött talált új gazdára. A művészei piac pezsgése úgy fest, hogy megállíthatatlan!

Most nézzük végig azokat a fejleményeket, amelyek segítségével jobban megérthetjük az aukciós giga-hetet!

Legnagyobb trend: rekord leütési árak

Roy Lichtenstein: Meztelen napozás (1995). Az Artnet jóvoltából

A Christie’s és a Sotheby’s aukciói előtt megdöbbentő  találgatások kaptak szárnyra arról, hogy melyik művész alkotása fog idén dollármilliós rekordot dönteni.  A két legnagyobb aukciósház a kevésbé rizikós utat választotta, ugyanis ezeknél a műveknél az eladás és a hihetetlen magas leütési ár is adott volt. A hét nyertese rekord leütési árak alapján a Sotheby’s lett. Az aukciósház Háború utáni & kortárs művészeti aukciója 319,2 millió dolláros összeggel zárt. Ha ebből kivonjuk a 110,5 millió dolláros Basquiat rekordot és a 20 millió dolláros Roy Lichtenstein eladást, akkor láthatjuk, hogy a két tétel az eladás mintegy 42 %-át tette ki!

_______________________________
A legnagyobb nyertes: a Christie’s

 

Christie’s Háború utáni & kortárs művészeti aukciója. A Christie’s jóvoltából

A giga aukcióshéten a Christie’s négy árverésének végső összege 833,9 millió dollár, míg a nagy rivális a Sotheby’s öt aukciója „csak” 635 millió dollár lett. A Phillips 128,9 millió dollárral zárta a hetet, igaz ők nem rendeztek impresszionista aukciót.

A legnagyobb szívfájdalmak: nagy értékű műtárgyak visszavonása

Egon Schiele: Danaë (1909). A Sotheby’s jóvoltából

A műtárgyak visszavonása sose érinti jól az aukciósházat, amikor pedig az adott tárgy becsértéke meghaladja a 20 millió dollárt, az már komoly kellemetlenség. Öröm az ürömben, hogy idén négy aukciósháznál is visszavontak egy-egy értékes tételt, így mindenki egyformán szerencsétlennek érezhette magát, és a káröröm gondolata fel sem merült. A Phillips kortárs művészeti estjén az eladó kérésére visszavonta Gerhard Richter Absztrakt kép (1994) című művét, ami az aukciósház második legdrágább (15-20 millió dollár becsértékű) tétele volt. A Christie’s az aukció előtti este vonta vissza Willem de Kooning Cím nélkül II. (1977) című alkotását, amit 25-30 millió dollárra becsültek. Ha rangsort kell állítani, akkor legrosszabbul a Sotheby’s járt, ugyanis Egon Schiele Danaë (1909) című festményét vonták vissza. A kép nemcsak az est legértékesebb darabja volt, hanem a katalógus borítóján is ez az alkotás szerepelt.

_______________________________
Legjobb aukciós élmény: Phillips

A Phillips 20. századi és kortárs művészeti aukciója. A Phillips jóvoltából

A Phillips vezérigazgatója Ed Norman büszkén számolt be arról az újságíróknak, hogy az aukciósház 20. századi művészeket felvonultató szekciójában 100%-os volt az eladás, és a 37 tételből mind a 37 tétel elkelt. A kárörvendőknek azért míg így is van okuk az örömre, az aukciósháznak három tételt, többek között a Richter festményt is vissza kellett vonnia.

_______________________________
A nap legnagyobb eladásai: Twombly, Basquiat, Mitchell

Joan Mitchell: Három évszak (1970-71). A Sotheby’s jóvoltából

Míg a Christie’s Cy Twombly festményét 2,5 millió dollárért ütötte le, addig a Phillips Jean-Michel Basquiat cím nélküli 1983-as rajzát 1,5 millió dollárért értékesítette. A Sotheby’s 3,2 millió dollárért adta el Mitchell 1970-es triptichonját, valamint a művész két további képét 2,65 millió és 1,3 millió dollárért ütötte le.

_______________________________
A hét legjobban szereplő művésze: Basquiat

Jean Michel-Basquiat: Cím nélkül (1982). A Sotheby’s jóvoltából

Basquiat cím nélküli alkotása (1982) 110,5 millió dollárért talált új gazdát! Összesen 27 Basquiat kép szerepelt a New York-i aukciós giga-héten. Összesen több mint 200 millió dollárt költöttek az emberek arra, hogy a graffiti királyának alkotása díszítse otthonukat. Basquiat a Christie’s-nek 57, 863 millió dollárt, a Sotheby’s-nek 130,905 millió dollárt és a Phillips-nek 12,976 millió dollárt hozott!

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Beyond Basquiat: 12 Essential Takeaways From Last Week’s $1.6 Billion Art Auctions 

Van egy Banksy-je? Most milliókat adnak érte!

Banksy nevét még az is ismeri, akinek a graffiti szóról csak az elbénázott utcai firkálmányok és tegek jutnak az eszébe. A brit fenegyerek, hiába vált hoteltulajdonossá, még mindig inkognitóban él, és ontja magából a jobbnál jobb műveket. Munkái társadalomkritikusak, könnyen értelmezhetők, és az utca emberének szólnak.  Banksy népszerűsége töretlen, és az aukciósházak ügyesen meglovagolták ezt a sikert.  A street art művészet fénykorát éli ,és vannak emberek, akik megengedhetik maguknak, hogy milliókat fizessenek egy graffitiért!

Az Artnet jóvoltából

„Annak ellenére, hogy sokan ezt állítják, a graffiti akkor sem a művészet legalja. Még akkor is, ha hazudnod kell anyukádnak, és sunnyognod az éjszakában, ez a legőszintébb kifejezési forma. Nincs benne elitizmus vagy népszerűséghajhászás, és a város legmenőbb falain láthatók a művek, anélkül, hogy lehúznának a felület bérleti díjával. A fal mindig is a legjobb hely a munkád bemutatására.” Banksy

 Banksy-hatás

Banksy egy személyben graffiti művész és politikai aktivista. Banksy egy álnév és igazi ereje ebből a névtelenségből ered, ugyanis a street art lényege az anonimitás. Banksy pedig végérvényesen a képzőművészeti kánon részévé tette a graffitit. Munkái a világ legnagyobb aukciósházánál, például  a Sotheby’s-nél is kalapács alá kerültek, és a nem várt rekordárak – a szakértők szerint – ráirányíthatják a figyelmet a kortárs képzőművészetre. A brit művész munkáit ugyanis azok is ismerhetik, akik amúgy nem látogatnak rendszeresen múzeumokat. A politikai, társadalmi, környezeti problémákkal foglalkozó művész firkái 2000-től láthatóak szülővárosa Yate, London és más angliai nagyvárosok falain. A világsajtót is bejárta az Izrael által épített védelmi falra festett graffitije a falat áttörő kisfiúról, és a guantanamói fogolyra emlékeztető bábu, amelyet Disney Landbe csempészett a művész.

„Emberek millióinak jelenleg Banksy munkái jelentik a csatlakozási pontot ahhoz, hogy közel kerüljenek a művészethez, sőt, hogy lássák, a művészet lehet a mindennapi élet része.” Wooster Collective újságírója

30 Banksy nyomat a Bonhams aukciós házban. A Getty Images jóvoltából

Banksy először 2007. február 21-én a londoni Sotheby’s aukciós háznál állított rekordot.  Ekkor három művét aukcionálták, és több mint 102 ezer fontot fizettek a Bombing Middle England című munkájáért. A két másik graffitije, a Ballon Girl és a Bomb Hugger 37,200 és 31,200 fontért keltek el, ami jóval a becsült értékük felett volt. A következő napokban még 3 Banksy-munkát vettek meg kimagasló áron: a Ballerina with Action Man Parts (Balerina akcióhős felszereléssel)96 ezer fontért, a Glory (Dicsőség) 72 ezer fontért, a Címnélkül (2004) pedig 33 600 fontért. Ugyanakkor Banksy még a piacból is viccet űz. A Sotheby’s aukciója után a művész saját honlapján üzent, egy 19. századi grafikát dolgozott át és a következő szöveggel osztotta meg: „Nem hiszem el, hogy megveszitek ezt a szart.”

Az Artnet jóvoltából

Idén az Artnet Auctions rekord áron rögzítette a művész néhány korábbi és ritkább alkotását. A februári Contemporary Editions címet viselő aukción annyira jó áron mentek el az alkotások, hogy az Artnet szeretné tovább építeni ezt a felfelé ívelő piacot. A Stop and Search (Állj meg és kutass) (2007) megduplázta becsértékét és 40,330 dollárt kelt el, míg a Moronst című alkotásért 32,400 dollárt fizetett egy gyűjtő. Ezért az aukciósház most arra kéri a hasonló alkotásokkal rendelkező új piaci szereplőket, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot. Azt tanácsoljuk, ha van otthon egy Banksy-je vagy hasonló alkotása, akkor azonnal vegye fel a kapcsolatot Conner Williamssel (cwilliams@artnet.com) és az Artnet segít értékesíteni alkotását/gyűjteményének darabját!

Az Artnet jóvoltából

A Wooster Collective szerint hamarosan érezhető lesz a „Banksy-hatás”, azaz a kevésbé tehetősek más, még nem felkapott street artosoktól vásárolnak majd, figyelmet és pénzt irányítva a szcénába. Egyébként Banksy a művészetekben járatos közönségnek is átjárást biztosít, ebben az esetben az utcai művészetek felé. Emlékezetes a graffitis akciója, amelyben egy bevásárlókocsit toló nő kőfaragványát csempészte be a Tate Gallery egy római alkotásokat bemutató kiállítására.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Banksy
Nem tudja elhinni, hogy megvették ezt a szart
Kép-regény: A Banksy jelenség …

MARAD HATÁS – Major Kamill kiállítása a Fiumei úti Sírkert Kegyeleti Múzeumában 2017. június 25-től

Részlet Keserű Katalin katalógusszövegéből a hamarosan nyíló tárlat apropóján

Majdnem 50 éve már, hogy San Michele szigetén, Velence temetőjében az Orosz Balett egykori társulatát életre hívó Szergej Gyagilev síremlékén egy pár rózsaszín balettcipőt láttam, levél kíséretében, amelyet egy amerikai táncosnő küldött a Mesternek úgy, hogy elhelyezte a sírján. Biztosra véve, hogy a címzett ott megtalálja. {…} De említhetném a halottak napján a temetőkbe áradó tömegeket, rendezendő a sírokat, ékesíteni virággal, gyertyákkal-mécsesekkel, szalagokkal, így segítve a lélek túlvilági útját, és kiengesztelendő őt.

A holtakkal foglalkozás antropológiai sajátosság. Vannak kultúrák, ahol rítusok keretében funkcióval is felruházzák azt, aki már nem él. Az élő „szemében” minden él, s a holtak teljes egykori mivoltukban jelen lehetnek öntudatlan álmainkban is, befolyásolva lelki-szellemi életünket és érzeteinket. A művészet mint előállítás feltételezett antropológiai gyökerei majdnem teljességükben feltárulnak a hagyományos halotti rítusokban. Ezek jövője azonban − lehet, hogy csak átmenetileg − ma egyre bizonytalanabbnak látszik. A tudást, hitet és képzeteket felváltó információk és rendszereik világában semmit nem tudhatunk a következő emberről, a képzeletéről és álmairól, amint arról se, hogy átalakuló gondolkodásában lesznek-e emlékei; szokásai között helyet kapnak-e a rítusok.
Major Kamill képzőművészt − rövid életrajzának szerzője, Mattyasovszky Péter szerint − az „örök állandónak” vélt dolgok: az anyag átváltozásai, a mulandóság, az emlékezet határai, a megszűnés pillanatai foglalkoztatják.[1] Anyagi és szellemi, antropológiai és művészeti értelemben egyaránt. Hiszen a művészet maga − hagyományos értelemben − folyamatos átalakulás és átváltozás, mindazé, ami érzékelhető és elképzelhető a világban. Akár az élet. Az alkotó azonban utánajár a folyamatoknak, néha szokatlan módokon, és ebből új művészet születik. Az utóbbi fél évszázadban számtalan javaslat fogalmazódott meg arról, hogy mi is ez. Major Kamill eddigi − ugyancsak fél évszázadnyi − alkotó évtizedeinek[2] egy metszetét láthatjuk újabb budapesti kiállításán, mely válasz is a kérdésre. A helyszín Magyarország egyetlen kegyeleti múzeuma, a nemzetinek is mondott budapesti Fiumei Úti Sírkertben. A kiállított művek összekötő gondolata talán épp a(z át)metszés: fényképezett fény-képeké és festett, applikált képeké, melyek mindegyikében megragadható a „nagyobb metszés”: az élet/a művészet és a halál közti kapcsolat megismerésének vágya.

Művei részben közvetlenül kötődnek a temetőkhöz, hiszen ismert fotó- és szitanyomat-albumai (a Le Livre des Morts-tól /1978/ az Ici Repose-ig /2006/) alapanyagát előbb (1975-től) a párizsi lakásához közeli Père Lachaise temetőben, majd sokfelé másutt fényképezte.  A sírkövekbe vagy rájuk applikált fényképekről készített fotókat. Nem a (francia) kultúra, a történelem ismert nagyságai, hanem a „hétköznapi emberek” halála utáni jelenségekkel foglalkozik. {..} Azáltal, hogy a médium köztes állapotait rögzíti, az új fotó (és például a róla készült szitanyomat) meghosszabbítja − más kontextusban − az emlékeztető-azonosító fénykép és az emlékezet élettartamát. A modern médium révén és a modern természettudományos szemlélet számára általánosítható, vizsgálható tényként és rövidre zárva jelenik meg a korábbi kultúrák nagy titka és mozgatója: az életidő és az Idő kapcsolata.

Munkája kezdetekor a fotó mint médium (és a vizuális kommunikáció teóriája) épp helyet foglalt a művészettörténetben,[3] ugyanakkor a fotózás mint valóság-előállítás tömegméretűvé vált. Marshall McLuhant (1964) követve, együtt vizsgálva a médiumot és kontextusát, ennek történetét, meg kell jegyeznem, hogy a fotó mint a való mása már jó száz éves volt akkoriban, amikor a sírköveken is gyakorivá vált megjelenésük (1950-70-es évek). Ezt a funkcióját tekintve viszont egykor, a fotó születése körüli időben − Széchenyi István szerint − elegendő volt egy kőbe vésett név (ahhoz, hogy emlékezzünk valakire, azonosítva a nevet a viselője életével, alakjával, munkájával, hagyatékával mint valóságegésszel), s a temetőkben ehhez még a halhatatlanság vagy a megváltás valamely ismert formája-szimbóluma is társult. A sírkövekre helyezett fotók azonban csak egy egyszeri jelenlét valóságának pillanatát rögzítik. Melléjük tehetjük és megemlékezésként is felfoghatjuk az újabb médiumokban egyre sűrűbben feltűnő halott-fotókat,[4] melyeket elvben mindenki láthat. Révükön globálisan megtapasztalhatóvá vált a „modern” halál (ebben a május végi pillanatban az idén elhunytak száma 23.487.741, s a szám a másodperc töredéke alatt emelkedik), melynek kiváltó okai a permanens háborúk és népirtások, az erőszak és a civilizációs betegségek. {…} Az emberi élet és az értéke, jelentése terén beállt változás: az eltolódás a fizikai és mérhető valósága felé gyors és döbbenetes.
A halottkultusz részévé vált fotó ennek pontos médiuma.

Az idővel, a fotóikkal való foglalkozás során Major „családjává” vált elhunytak képei egy másik, az 1960-as években − és Major esetében is − lényegessé vált művészi gyakorlatot és elméleti fogalmat hívnak elő: a sorozatét. George Kubler vezette be a művészettörténet-írásba és a művészetelméletbe, az idő homogenitását feltételező korábbi, jelentés- és formaközpontú elemzések és művészetfelfogások mellé.[5] Majd Michel Foucault terjesztette ki a tudás egészére. Kubler a kortárs művészet létező tendenciájára, emellett − a módszert tekintve − a „sorozatokat” felállító régészeti és antropológiai rendszerezésre is reflektált, mely valaha egységben működött a művészettörténeti kutatással. Aktuális érvényességét nemcsak Major Kamill összetett „valóságkutató” tevékenysége igazolja, hanem e munkája művészetté válásának mikéntje is. Hiszen csak a fotók (mint „archeológiai” leletek) sora kínálja s a róluk készült sorozatok tárják fel magát a kérdést, a művészi problémát, egyúttal nyitva is hagyva, folytathatóvá téve azt különböző lehetséges válaszvariációk számára. Az ebből következő művészetszemléletben a tárgyak sorozatai és ezek struktúrái a művészetek régi és új, a művészi kérdés szerint összeállítható „sorozataiba” illeszthetők. Révükön az említett metszéspont tágas dimenzióba kerül, mely akár megváltoztathatja a tényszerűen egységnyinek tekintett életidőt is.
Major fotói egy újabb, az 1960-70-es években különösen kedvelt technikával, a fotó alapú szitanyomással is megjelentek, melynek ismert mestere lett, és amellyel a hamar roncsolódó sírkőfotók képei az ifjúkora sztárjait (tárgyakat és személyiségeket) prezentáló (sokszorosított, pop art) műtárgyak körébe is kerültek. Kiemelve eredeti, szűkebb kontextusukból, ráadásul műtárggyá válva, a szerigrafált képek a jelenlét kultusza idején legalábbis a jelenidejűség töredékes voltát hangsúlyozzák (visszahatva például Andy Warhol szitanyomatainak értelmezésére is), vagy − töredékként − a múlttá váló jelenre figyelmeztetnek. Az egzisztencialista lét–tudat korrelációhoz (mely a tudatot az élő élethez köti), így nemcsak a nem-lét tudata csapódik hozzá, hanem a saját halál tudásának igénye is. Efelé Major újra-mediatizált fotói[6] mutatnak (Család, 2003).

Ezek a modern képzőművészet közvetlen és expresszív, olykor brutális technikáival készültek: egyszerűen kikaparta vagy festőileg kiteljesítette a fotók felületeit, más fotókkal keverte (assemblage), szétdarabolta és új módon összerakta vagy negatívba fordította őket, vagy mindezeket az eljárásokat együtt alkalmazta. Torz- és halálfejek, vizionárius arcok, rémek és sci-fi figurák, föld- vagy kőbelsejüket megmutató maszkok, mágikus szemek keletkeztek a primitív eljárások során. Megtagadva a romlás esztétikáját, vagy túllépve azon, a határozott gesztusok archetipikus képzeteket hívnak elő, felidézve Picasso portréinak sorát az első festett, az alkotófolyamat során primitivistává vált képétől (Avignoni kisasszonyok), vagy az Európai Iskola tagjainak fej-képeit, melyekből − a korábbiakkal összevetve − az art brut megszületett Magyarországon, közvetlenül a második világháború után. Az intenzív beavatkozásban azonban nem a stiláris-történeti, hanem az arc-sorozatok révén megjelenő ember-átértelmezések összefüggései teremtenek kapcsolatot, és magának az átértelmezésnek mindenkori jelenidejűsége, performatív aktusa. Ennek révén nem szemantikailag érvényes képi jelek, sőt, nem is jelentések születtek, hanem maga az élet (a gyötrelem) válik megtapasztalhatóvá rajtuk. Heideggeri értelemben a létező (a művész) élő gyötrelemként, fájdalomként nyilvánította ki magát, sorozatával a létértelmezés modern, nagy műalkotás-sorozatába kapcsolódva.
Másként és pragmatikusabban mondva: amit a természet tesz a sírkövek fotóival, azt teszi Major Kamill is a sajátjaival: roncsolja, ezáltal kisajátítja, önmaga életével toldja meg őket, a roncsolást alkotásként fogva fel. Ez olvasható a honlapján[7] ars poeticaként: LA DESTRUCTION EST RÉELLEMENT UN ACTE DE CRÉATION. {…}

Kortársunk, Major Kamill, képzőművész és egyúttal antropológus, archeológus is. Művészetének ez lényege. Tanára nemzetközi érvényű, megvalósításra, folytatásra váró gondolatokkal bocsátotta útjára, ő pedig megtalálta azt a színhelyet, Párizst és Franciaországot, ahol televényszerű gazdagságban él a művészet és a róla való gondolkodás. Elhivatott munkájának köszönhetően barátokat és újabb mestereket-társakat kapott, hogy a művészet és az élet átváltozásainak és ezek értelmének a nyomára bukkanjon. Útjáról műveivel szól hozzánk. A legutóbbiak szerint a kérdés örök titokként áll előttünk. A színjáték kimenetele, melynek mindannyian a szereplői vagyunk − dantei (vagy madáchi) értelemben −, ismeretlen, de tőlünk is függ.

Fiumei Úti Sírkert és Kegyeleti Múzeum Maradhatás című kiállításának megnyitója: 2017. június 24. (Múzeumok Éjszakája)

[1] http://artportal.hu/lexikon/muveszek/major-kamill-818
[2] Első kiállítását a pécsi Művészeti Gimnázium elvégzése után rendezte a pécs-meszesi művelődési házban, 1967-ben.
[3] Beke László: Fotó-látás az új magyar művészetben. http://www.c3.hu/collection/koncept/images/bekekepek2.html
[4] Művészetbe „emelésére” példa Szentjóby Tamás: 1 : 1 (10, 100, 00), újságfotó fotója, 1970 körül
[5] George Kubler: The Shape of Time. Yale University Press, 1962.
[6] Az Itt nyugszik sorozat fotói (például a VIII., XI., XLIII., L.) felismerhetők az új sorozatban (lásd a 14., 10., 4., 3., 17. számú képeket).
[7] http://www.kamillmajor.fr/bio.php

Így élnek ők: művészek és otthonaik – 2. rész Jean-Marc Lederman

Egy fantáziátlan ház átalakulásának története: átlagotthonból fúziós gyöngyszem!

Amikor Jean-Marc Lederman megvette llandudnói házát, akkor álmodni sem mert arról, hogy otthonát évekkel később a design és lakberendezési magazinok riporterei fogják körülzsongni. A francia fotós az újságíróknak többször elmesélte, hogy csak azért vásárolta meg a dél-afrikai lakot, mert az ablakból csodás volt a kilátás. Lederman szerint a háznak ezen kívül nem sok erénye volt, erős felújításra szorult és az épület teljesen átlagos képet mutatott.

A Visuelle jóvoltából

Miután Lederman megvette a Fokváros közeli Llandudnóban található házat egy évet élt ott csak azért, hogy tanulmányozhassa a fényviszonyokat.  A tudományos alaposságú felújítás után tűz ütött ki az emeleten: megrongálódott a tető, a plafon és helyenként még a falak is. Ledermanak annyira megtetszett a foltos viseltesség és a nyersesség, hogy rátett egy lapáttal: ahelyett, hogy rendbe hozatta volna a sérült részeket, inkább azokhoz igazította a többi helyiség dizájnját.

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

Az emeleten a mai napig látszik a tűz pusztítása, a sérült részek adják a hely egyedi atmoszféráját. Aki pedig nem hinné, hogy valaki önként dönt így és inkább anyagi okokra gyanakszik, vessen egy pillantást a házban elszórt méregdrága dizájner klasszikusokra. A hátsó falon egy William Kentridge litográfia lóg, a padlón pedig egy iráni szőnyeget láthatunk.

Mit tanulhatunk Jean-Marc Ledermantól? Mielőtt az újonnan vásárolt otthonunk felújításába kezdenénk, érdemes pár hónapig ott laknunk. Pár ott töltött óra nem elég arra, hogy kiismerjük a fényviszonyokat és a klímát. Az első benyomások helyett inkább hagyatkozzunk a személyes tapasztalatokra!

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A nappaliban érdemes elidőznünk minden tárgyon! A hosszú asztal egyenesen Baliról érkezett Dél-Afrikába, a szőnyeg tehénbőr, a kanapé betonból van. A középpontban David Brown szobra látható. A mezazzinon pedig olyan nagyszerű művészek alkotásaira ismerhetünk rá, mint Brett Murray és Dorothe Keurtzvelnad.

Mit tanulhatunk Jean-Marc Ledermantól? A homogén felületek helyett a fal egyedi struktúrájából is kiindulhatunk. Ha nem festjük le a vas és beton felületeket, sokkal izgalmasabb teret kaphatunk!

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A francia fotós a mezazzinban látható 1970-es évekbeli fotelt és dohányzóasztalt is egy helyi antik kereskedőtől vásárolta. A fém lépcső az emeletre visz, ahol a tűz okozta rongálódás nyomai is látszanak.

Mit tanulhatunk Jean-Marc Ledermantól? Nem attól lesz tökéletes otthonunk, ha minden repedést eltüntetünk. A sérülések, repedések, falakra firkált gyerekrajzok nem teszik kevesebbé az otthonunkat, inkább gondoljunk rájuk úgy, mint életünk lenyomataira!

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

Az étkezőben Knoll asztal, Bertoia és Kartell székek, balinéz szobor és Mark Hipper litográfia. Kétségtelen, hogy több belsőépítész is szívesen magáénak tudná ezeket a bútorokat!

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

Jean-Marc Ledetman egy 14 méteres úszómedencét építettet a házhoz, ami az óceánra és a Tábla-hegyre néz.

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A másik oldalról nappali berendezése: “LC3” kanapé és Le Corbusier karosszék, fekete szék egy bolhapiacról, Lederman kávézóasztal, antilop bőr szőnyeg és a falon Brett Murray szobra.

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A nappali erkélyéről a tengerpartig ellátni. Itt egy Mies van der Rohe “Barcelona” nappali ágy várja a vendégeket. Jól látszik, hogy az eredeti nyersbeton mennyezetet is megtartotta a művész.

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A helynek egyébként saját Facebook oldala is van, mert amellett, hogy a pincében fotóstúdió működik, időnként az egész ház bérelhető fotózásra, rendezvényekre.

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

Montse Garriga fotója. A Vogue jóvoltából

A Visuelle jóvoltából

A Visuelle jóvoltából

A Visuelle jóvoltából

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
House tour: a French photographer’s beachside South African home