A fáma szerint a szorongás a kreativitás ösztökéje. A művészettörténetben nem példa nélküli, hogy egy-egy festő a képein megfesti félelmeit és szorongásait, elég csak Frida Kahlo-ra, Vincent Van Gogh-ra gondolnunk. A hányatott sorsú norvég festő, Edvard Munch nevét hallva a legtöbb embernek egy halálra rémült, sikoltó alak képe jelenik meg a szemei előtt. Nem véletlenül, Munch legismertebb képe ugyanis éppen a Sikoly. Azt már kevesebben tudják, hogy a festmény valójában Munch életének lenyomata.
Munch festményeit azért érezhetjük a magunkénak, mert nemcsak saját szorongását, hanem a modern világ válságát is megfestette. A 19. század végén felborultak a régi hatalmi struktúrák, a nagyvárosokban felgyorsult az élet, ennek hatására megváltoztak az emberek, akik egyre kevesebbet foglalkoztak önmagukkal. A szorongás, a halál utáni vágy nemcsak a művészek, hanem az átlag emberek életében is megjelent.
Az 1863. december 12-én született kisfiú ötéves korában tuberkulózisban elvesztette édesanyját, 14 éves korában pedig nővérét, másik testvére pedig megőrült. Edvard édesapja depressziós volt és orvosként gyakran gyógyított Oslo nyomornegyedeiben. A szülői örökség és a halálesetek hatására Munch úgy érezte, hogy a betegség és az őrület egész életében követi, a démonok elől nem tud elmenekülni. Nagynénje javaslatára megpróbálta festéssel elűzni a nyomasztó gondolatokat. Apja nem nézte jó szemmel fia új hobbiját, azt szerette volna ha mérnök lesz és 1889-ben bekövetkezett haláláig próbálta eltiltani a fiát a “szentségtelen munkától”.
Munch a Sigmund Freud-féle generáció szülötte. Érdekelte a pszichoanalízis, sokat olvasott a témában és próbálta lelkének mélyebb bugyrait megismerni.
Munch korai munkái még könnyebbek voltak, mint az érett szakaszban készült alkotások. Az 1880-as évekig nagy hatással volt rá a francia impresszionizmus, majd csak az évtized második felében sötétülnek el képei. Munch rendkívül termékeny festő volt: rengeteg tájképet készített, előszeretettel festette családját és barátait.
Edvard Munch szeretett nővére haldoklására visszaemlékezve festette A beteg lány című képét, 1886-ban, amelyet még naturalisztikus látásmód jellemez. Egy lesoványodott, sápadt leányt látunk kipárnázott karosszékben ülve. A festő a színekkel beszéltet, ám a tárgyi részletek is segítenek elbeszélni a történetet. A beszédesen semmitmondó komor színek világosabb és sötétebb rétegeit, sávjait bontja meg a párna fehére, amely a halovány arc előtt szinte ragyog. A kép egyszerre szomorúan súlyos és már-már vizionárius jellegű.
A nehezebb, szimbolikus ihletésű művek 1890-től határozzák meg az életművet. A Fürdőző lányok (1892) meztelen serdülőket ábrázol, ahol az alakok nem karakterek, hanem arctalan, fehér testű, lényüktől már-már elidegenedett figurák a zavaros vízben. Ezek a testek nem a nyárspolgári társadalom ruhával eltakart ártatlan testei, sokkal inkább a természetnek és saját ösztönviláguknak kiszolgáltatott matériák.
Az 1893-ban készült festmény, a Sikoly több szempontból is úttörő. A képen látható tátott szájú alak egyes értelmezések szerint maga Munch, aki retteg a haláltól.
„Két barátommal sétáltam az úton, amikor a nap leszállt. Az ég hirtelen vérré vált, engem pedig megcsapott a szomorúság lehelete. Megálltam és holtfáradtan nekidőltem a kerítésnek. A fjord felett a felhőkből bűzös vér csöpögött. A barátaim tovább mentek, én azonban remegve álltam, egy nyílt sebbel a mellkasomon. Hallottam, amint egy óriási, szokatlan sikoly hasít bele a természetbe” – írta naplójában a keletkezés körülményeiről Munch.
Oslo északi külvárosi részén jártak, és ahogy az a képen is látszik, vérvörös volt az égbolt. A festő valószínűleg létező jelenséget örökített meg, ekkoriban tört ki ugyanis Indonéziában a Krakatoa vulkán, a por miatt pedig egész Európában vörös félhomályt észleltek.
Edvard Munch Pubertás (1894) című képe saját korában kivételesen botrányos festménynek számított, hiszen a társadalmi „jó ízlést” képviselő polgári közönség nem volt hozzászokva az olyan képekhez, amelyek fiatal lányokat ábrázolnak meztelenül, rámutatva az életkori sajátosságaikból fakadó kiszolgáltatottságra, szégyen- és szorongásélményre.
Az Anya halála (1900) egy édesanya haláláról és a gyászról szól, illetve arról, miképp nehezedik ez a korán érkező teher a kislányra. Úgy tűnik, mintha a gyermek teljesen egyedül maradna a kétségbeesésben, mintha senki sem foglalkozna azzal, milyen szörnyű veszteség érte őt.
Munch művészetére rányomták bélyegüket a testi-lelki bajok: a betegség különböző formákban jelentkezett nála. Gyötörte a reumás láz, részleges bénulás, alkoholista volt és idegbeteg. Képeinek visszatérő motívuma a halál, az elmúlás: a Halottas ágynál, a Halál a betegszobában, az Anya halála című képein mind gyerekkori élményeit dolgozta fel.
Szerelmi élete is meglehetősen viharos volt. Első kapcsolata meghatározta a szerelemről alkotott lesújtó véleményét: barátja feleségével kezdett viszonyt, amit erősen megsínylett. A gyötrelmes kalandok azonban ezzel nem értek véget. Tulla Larsen, egy borbirodalom fiatal örökösnője olyannyira birtokolni akarta a festőt, hogy amikor az elhagyta, követte mindenhova, sőt a közelébe költözött. Megszállottságában arra ragadtatta magát, hogy egyik éjjel levelet küldött Munch-nak, hogy halálos betegen fekszik: öngyilkosságot kísérelt meg. Amikor Munch megjelent az ágyánál, kiderült, hogy csak tréfa volt az egész, valójában kutya baja. Munch megelégelte a zaklatást, előkerült, majd eldördült egy fegyver, a lövedék pedig szétzúzta a festő bal kezének középső ujját.
Az állandó utazás, a megfeszített munka idegösszeomláshoz vezetett, 1908-ban és 1909-ben hosszabb időt szanatóriumban töltött. Dr. Daniel Jacobsen egy koppenhágai klinikán kezelte, gyógyulása után festményeiről hirtelen eltűntek a kétségbeesett kamaszlányok, a pánikba esett férfiak és nők, a beteg gyerekek, a halottak és a vihar szaggatta, sötéten vészjósló tájak.
Gyógyulása után az oslói egyetem aulájának kifestésébe kezdett. A falkép fő motívuma az allegorikus képekkel körülvett Nap lett. Késői alkotásai kevéssé avantgárd jellegűek, de Munch még idős korában is lenyűgöző alkotásokat festett.
Edvard Munch 1944. január 23-án az Oslo melletti Ekelyben halt meg. Vagyonát és minden művét Oslo városára hagyta, ahol 1963-ban nyílt meg a Munch Múzeum.
Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!
Forrás:
Szorongás és gyermekkor Munch vásznain
„A betegség, őrület és halál angyalai vették körbe” Edvard Munch gyermekkorát
Neki köszönhetjük a világ legkegyetlenebb sikolyát
How Edvard Munch Expressed the Anxiety of the Modern World