Latest Posts

Kirakodás2 – Online aukció a Rechnitzer gyűjteményből!

A Rechnitzer gyűjtemény anyagaiból 2017 decemberében sikeres online árverést rendeztünk az AXIOART-on. Akkor még nem adtunk címet a kezdeményezésünknek, de mára megtaláltuk a megfelelő elnevezését: Kirakodás. A gyűjtemény gyarapítása közben korszakok, művészek, irányzatok csábítottak el, s így óhatatlanul felhalmozódtak különféle művek. Az idővel aztán a kollekció koncentrálódik, a gyűjtői világunkban a szakosodás, az egy-egy irányzathoz való következetesebb igazódás történik meg. Így aztán azok az alkotások, amikat korábban, más korszakban érdekesek tartottunk, kedveltük őket, napjaikra a raktár mélyére kerülnek, vagyis feleslegessé válnak. Célszerű rendezni egy, vagy – esetünkben – több Kirakodást, amikor piacra visszük a már felesleges, de szeretett, a mai gyűjteménybe nem illő műveket.

Balla József erdélyi festő nagyméretű Cirkusz című alkotását évekig szemléltem, a művész egyik izgalmas – nem kellően feltárt, ismert – életmű darabja. Barta Mária két műve (Vihar előtt, Székek) a hazai nőművészetet bemutató kiállításokon többször szerepelt. Gábor Jenő Árkádiatollrajza 1924-ből egy tervezett freskó ígényesen kidolgozott vázlata. Említhetjük még Járitz Tavasz című kis remekét, vagy az erdélyi magányos festőnő Mándy Laura Cserép fehér virágokkal című képét. S ne feledkezzünk meg Rippl Rónai Olvasó nőjéről sem, ami reprodukálva került Gombosi György (1945) Új magyar rajzművészet. Rippl Rónaitól a Nyolcakig. (Erasmus, 11. kép) című kötetébe. Ebben az anyagban több papírmunka található Gábor Jenőtől, Derkovitson át, Illés Árpádon keresztűl és a fantázia világ – szerintem elfeledett – nagy mesteréig Gácsi Mihályig. Kiemelem még a 2015-ben elhunyt Zoltán Sándor négy kisebb dobozát, amik bájos történeteket dolgoznak fel.

Bízunk abban, hogy a Kirakodás2 is sikeres lesz, a néhány alkotás új gazdához kerül, gyarapítva a gyűjteményeket, vagy örömet okozó pillanatokat nyújtanak a műkedvelőknek.

Ízelítő az aukció anyagából:

Balla József (1910 – 1991): Cirkusz. Olaj, vászon, 101×90 cm, j.l.l.: Balla (hátoldalon igazolás)

Barta Mária (1897-1969): Vihar előtt. Olaj, vászon, 52×63 cm, j.j.l.: Barta Mária.

Gábor Jenő (1893-1968): Árkádia. Tus, papír, 45×85 cm, j.j.l. Gábor J. 1924.

Járitz Józsa (1893 – 1986): Tavasz (Kék hegyek). Olaj, karton, 30 x 40 cm. j. b. f.: Jaritz.

Mándy Laura (1903-1994): Cserép fehér virággal. Olaj, vászon, 69×60 cm, j. j. l. Mándy L.

Rippl Rónai József (1861 – 1927): Olvasó nő. Toll, papír, 24×30 cm,, j.j.f.: Rónai, 1912, reprodukálva!

Az aukció katalógusa megtekinthető itt.

Az érdeklődők június 10. 9.00-tól június 22. 20.00-ig licitálhatnak a katalógusban szereplő alkotásokra a www.axioart.com weboldalán.

Árverési tudósítás – AXIOART 2. online aukció: festmények, grafikák

AZ AXIOART április 27.– május 7. között tartotta 2. online árverését. A festményeket és grafikákat felsorakoztató aukció különlegessége abban rejlett, hogy a gyűjtők nem hagyományos teremárverésen hanem a www.axioart.com weboldalon online licitálhattak a kiszemelt tételekre.

 Következzen egy kis statisztika:

Az árverésen 41 tétel került kalapács alá és a műtárgyak 30%-ra érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 2 060 000 volt, az árverés végén az aukciónált tételek összértéke 566 000 Ft lett.

Az online licitharc legemlékezetesebb pillanatai:

A katalógus tételi közül érdemes kiemelni Balassy Zoltán (1943–2015): Szivarkirály legyőzi a sárkányhalat című művét, aminek a kikiáltási ára 15 000 forint volt és az élénk licitharcot követően 44 000 forintért cserélt gazdát.

Hosszú online licitharc bontakozott ki Deim Pál egyik grafikájáért: a 20 000 forintos kikiáltási árról induló műtárgy végül 42 000 forintért kelt el.

Ugyancsak jól szerepelt a 7000 forintos kezdőárról induló Király Sándor festmény, ami 14 000 forintért cserélt gazdát.

Íme, a három legmagasabb leütési ár:

1. Pauer Gyula (1941–2012): Cím nélkül (2007). Olaj, vászon, 49 x 68 cm, j.j.l.: Pauer 007. Leütési ár: 190 000 Ft

2. Elekes Károly (1951– ): Holdak és szemek (1991). Olaj, vászon, 50 x 50 cm. Leütési ár: 65 000 Ft

3. A. Varga Imre (1953– ): Builders (1999). Olaj, farost, 85 x 76 cm, j.j.l.: A. Varga Imre. Leütési ár: 46 000 Ft

Köszönjük a bizalmat! Reméljük, máskor is az AXIOART-ot választják!
További online árverések az AXIOART-on itt.

Ez lehet az első félév legdrágább festménye

El kell ismerni, Modigliani aktjának marketingjét nehéz lett volna jobban felépíteni.

Néhány nappal azt követően, hogy a Tate Modernben bezárt a rendkívüli sikerű Modigliani-kiállítás, a Sotheby’s Hong Kongban bemutatta május 14-i New York-i impresszionista és modern árverésének sztártételét, Amedeo Modigliani 1917-es Fekvő aktját. Ügyes időzítés, mondhatnánk, hiszen a londoni tárlat még tovább fokozta a művész munkái iránti, az utóbbi évek aukciós áraiban is tükröződő rendkívüli érdeklődést. De nemcsak erről van szó: a most kalapács alá kerülő tétel éppen az, amelyiknek részlete a Tate kiállítási honlapján és a katalógus címoldalán is szerepelt, azaz az aukciósháznak – és persze a beadónak – rendkívüli promóciós lehetőség hullott az ölébe. (A tárlaton egyébként összesen 12 aktkép szerepelt.)  Hogy ez a véletlen műve-e, netán az érintettek tettek-e előzetesen valamit annak érdekében, hogy ez így legyen, az úgyis az ő titkuk marad. Viszont biztosan nem a véletlenen múlott a bejelentés helyszínének megválasztása, ami azt jelzi, hogy az árverőház elsősorban az ázsiai gyűjtőktől várja, hogy megdöntsék Modigliani eddigi 170,4 millió dolláros rekordját, amit ugyancsak egy aktja állított fel 2015-ben. Ezt az összeget is egy ázsiai, pontosabban kínai gyűjtő, Liu Yiqian fizette ki.

Amedeo Modigliani: Fekvő akt, 1917, olaj, vászon, 89,5 x 146,7 cm, a Sotheby’s jóvoltából

Egy rekordot a festmény máris megdöntött: árverési tétel soha nem kapott még ilyen magas, 150 millió dolláros becsértéket. A legmagasabbról eddig Picasso Algíri nők című munkájának O változata indult – ezért a festményért, ami végül 179,4 millió dollárért kelt el, eredetileg 140 milliót vártak, míg Leonardo da Vinci Salvator Mundijáért „csak” 100 milliót. A Leonardo-kép 450 milliós rekordjára és Modigliani 170,4 milliós eddigi legmagasabb árára tekintettel a 150 millió egyáltalán nem tűnik túlzottnak; sokan azt várják, hogy az akt ára meg fogja haladni az említett Picasso-kép árát is és így minden idők második legdrágább, aukción eladott műtárgya lesz. Hogy el fog kelni, azt már most lehet tudni, hiszen a Sotheby’s bejelentette, hogy a tétel garantált, azaz találtak már rá vevőt – ez rendszerint a becsérték körüli árat jelent, amire természetesen az aukció során bárki rálicitálhat.

Bár hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a festmény jelenlegi tulajdonosának nevét, azért mégis tudni lehet, hogy a gyűjtőként is jól ismert ír lótenyésztő, John Magnier válik meg másfél évtized után a képtől, amit egy 2003-as aukción 26 millióért szerzett meg; az őt megelőző tulajdonos az amerikai szálloda- és kaszinó-mogul Steve Wynn volt. Magnier bizonyára sokat keres lovaival, de élete legnagyobb üzlete mégis ez a Modigliani-festmény volt.

A Tate Modern Modigliani-katalógusának címlapja. Forrás: tate.org.uk

A ma is rendkívüli népszerűségnek örvendő Modiglianinak összesen 22 aktja ismert, aukciókon viszont eddig csak öt bukkant fel közülük, ami nem csoda, tekintve, hogy e művek többsége, egészen pontosan 13, múzeumi tulajdonban van. Különösen jól áll a Modigliani-aktok tekintetében New York, ahol a Metropolitan Museum, a MoMA és a Guggenheim egyaránt hármat-hármat tudhat a magáénak. A most kalapács alá kerülő akt a művész legnagyobb méretű festménye, és fekvő aktjai közül az egyetlen, melyet nem „vágott meg”, azaz modelljének egész teste látható rajta.

Az aktot, több más művel együtt, Léopold Zborowski párizsi műgyűjtő-műkereskedő rendelte a festőtől. Később a képnek még négy tulajdonosa volt, sorsa így pontosan dokumentálható, aminek a piacon felbukkanó számos Modigliani-hamisítvány miatt van különös jelentősége.

A cikk 2018. április 26-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Szerző: Fejes Júlia

 

Ismerje meg a Herendi porcelánok mintáit!

A márka születése

A soproni születésű Stingl Vince 1826-ban megalapította meg a Herendi Porcelánmanufaktúra ősét. 1839-ben Fischer Mór komoly tőkével betársult a herendi műhelybe, egy évvel később pedig már egyedi tulajdonosként mindent megtett azért, hogy nemzetközi mércével mérve is kiváló minőségű porcelánokat állítsanak elő a Manufaktúrában.  A kor igénye a kézi festésű, magas színvonalú termékek felé mutatott, így kezdte el Fischer a régi, világhírű európai porcelángyárak (Meissen, Bécs, Sévres) termékeinek utánzását. A főúri családok (Esterházyak, Zichyek, Pálffyak) herendi megrendelésekből egészítették ki eredeti készleteik hiányzó darabjait. Később kínai, japán és más keleti kultúrák szín- és formavilága is megjelent porcelánjain, de mindig egyéni, herendi jelleggel.

Minták
Apponyi minta (AB, AOG, AP, AV)

Az 1867-es Párizsi Világkiállítás alkalmával, Ferenc József tiszteletére rendezett fogadáson Apponyi mintás Herendi készlettel terítették meg az Elysée palota asztalait. A Gróf Apponyi Albert kérésére készített minta az indiai virágkosár (fleurs des indes) egy részletének kinagyításával keletkezett. Az így született letisztult és mértéktartó mintát purpur (AP), zöld (AV), narancs (AOG), és kék (AB) színváltozatban festik a herendi mesterek.

Herendi porcelán – Fleurs des Indes. Formaszám pirossal: 7163/P. Magasság: 19.5 cm, szélesség: 9.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Apponyi mintás porcelán kaspó. Formaszám: 7303/AP. Magasság: 11 cm, szélesség: 15.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Apponyi mintás Herendi porcelán váza. Formaszám: 7100/AV. Magasság: 8.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Apponyi mintás porcelán kaspó. Formaszám: 7227/AOG. Magasság: 15.5 cm, szélesség: 19.3 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Rothschild oiseaux (RO)

Az aranyszegélyes Rotschild Oiseaux porcelánokon tizenkétféle madár vagy madárpár látható. A kompozíción körül elszórtan, finom pasztellszínekkel festett lepkék és bogarak váltakoznak. A madarakat párosával vagy egyedül ülve láthatóak, az ágakra pedig gyakran apró szemű, csillogó aranylánc tekeredik. A minta ihletője Rotschild báróné volt, az anekdota szerint a báróné elveszettnek hitt nyakékét egy este kertje faágain látta viszont két színpompás madár játékaként.

Rothschild mintás Herendi porcelán hamutál. Formaszám: 7700. Magasság: 3.5 cm. szélesség: 15.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Rothschild mintás, tojás alakú, Herendi porcelán bonbonier. Formaszám: 6053. Magasság: 5 cm, szélesség: 5.5 cm, hosszúság: 7.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Victoria avec bord d’or (VBO)

A maunfaktúra talán legismertebb mintája a Fischer Mór által a 19. század közepén tervezett Viktória dekor. Miért az angol királynő után nevezték el a mintát? 1851-ben a londoni világkiállításon a Herendi Manufaktúra kiállította a kínai porcelánok motívumait felhasználó új kollekcióját. A kiállításra kilátogató Viktória királynőnek annyira megtetszett a stilizált lepkékből és virágzó ágakból álló dekoráció, hogy egy komplett készletet is rendelt. Fischer Mór ennek emlékére nevezte el a mintát.

Viktória mintás Herendi porcelán. Formaszám: 613/VBO. Magasság: 17.5 cm, szélesség: 14.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Viktória mintás Herendi porcelán ékszertartó tál, tálka. Formaszám: 7773/VBO Magasság: 4.5 cm, szélesség: 6 cm, hosszúság: 9.5 cm. Forrás: piacter.axioart.com

Vásároljon Herendi porcelánokat az AXIOART PIACTÉR-en! AXIOART PIACTÉR egy olyan prémium értékesítési felület, ahol csak minősített és szerződött partnerek válhatnak eladóvá!

Forrás:

Minták és formák
Ismeri az Apponyi-mintás Herendi porcelán történetét?
Rothschild Oiseaux by Herend – Variációk egy témára
1826 – Herend Victoria
Magyar Márkák Története – Herendi Porcelángyár