Aukció, Műtárgypiac
Hozzászólok

Itthon és külföldön is átírták a kortárs nőművészek aukciós toplistáját

Az új globális rekordot a brit Jenny Saville állította fel, a hazai csúcsot Reigl Judit. A véletlen műve, de mindkét rekord ugyanazon a napon, október 5-én dőlt meg.

Londonban ezen a napon a Sotheby’s a 2014-ben elhunyt neves műgyűjtő és mecénás, a világ több jeles múzeumának vezető testületeiben is tisztséget vállalt David Teiger kollekcióját árverezte, hogy annak bevétele a kortárs művészetek támogatására létrehozott alapítványának munkáját segítse. A csaknem 36 millió fontos forgalommal zárult aukció egyik sztárjának Jenny Saville bizonyult, akinek Propped (Kitámasztva) című nagyméretű, közel kétszer két méteres vászna a 3-4 millió fontos becsérték triplájáért, 9,537 millió fontért került egy inkognitóját egyelőre őrző vevő birtokába.

PHOTO BY TRISTAN FEWINGS/GETTY IMAGES FOR SOTHEBY’S

Saville elsősorban intenzív portréival vált ismertté, melyek a nyugati művészet női aktjainak feminista kritikáját tükrözik. A 48 éves, Glasgow-ban és Cincinnatiban tanult művész a Young British Artists tagjaként Charles Saatchi felfedezettje volt, mentorához hosszabb ideig szerződés is kötötte. Fő témája a kezdetektől a női test volt – pályájának első szakaszában többnyire a saját teste. Művei, melyek megkérdőjelezik a női test szépségéről alkotott klasszikus elképzeléseket és elutasítják a korpulens alkattal szembeni averziókat, éppúgy tanúskodnak az antik és a keleti kultúrák alapos ismeretéről, mint a reneszánsz vagy olyan modern mesterek hatásáról mint Matisse, de Kooning, Picasso, a kortársak közül pedig főként Lucian Freud. Most árverezett műve, amit a Sotheby’s közleménye az utóbbi évtizedek brit képzőművészetének egyik csúcsteljesítményeként jellemez, még 22 éves korában, lényegében diplomamunkájaként készült és szerepelt Saatchi azóta legendássá vált 1997-es, Sensation: Young British Artists from the Saatchi Gallery című kiállításán a londoni Royal Academy of Arts-ban. Saatchitól a kép idővel a Gagosian Gallery-hez került; Teiger itt vásárolta meg azt 2004-ben. A festmény azóta is több kiállításon szerepelt és az aukcióra is szinte egyenesen egy tárlatról, a művésznek az edinburgh-i Scottish National Gallery of Modern Artban rendezett szóló show-járól érkezett. A tízperces licitcsata után született 9 és fél millió fontos ár 2,7 millióval haladja meg a művész eddigi rekordját, amit Shift című vásznával két évvel ezelőtt ért el; ez a munkája ma Liu Yiqian sangháji magánmúzeumában, a The Long Museumban látható.

A „legdrágább élő nőművész” cím a londoni aukció előtt az amerikai koncept művészt, a szobrokban és installációkban „utazó” Cady Nolandot illette meg, akinek egyik alkotása 2015-ben a Christie’s-nél 9,8 millió dollárért cserélt gazdát.

Jenny Saville műveivel a hazai múzeumlátogatók eddig nem ismerkedhettek meg, most azonban erre is lehetőségük nyílik, tekintve, hogy egyik, 2005-2006-ban született alkotása, a Cím nélkül (Merev tekintet-tanulmány III.) szerepel a Magyar Nemzeti Galéria Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete címmel a napokban megnyílt tárlatán.

Az „élő nőművész” kategóriájában október 5-én új hazai csúcseredmény is született: a Virág Judit Galéria árverésén Reigl Judit A semmi szétzúzása című korai, 1954-es olajképe, mely szerepelt többek között a művésznek a Műcsarnokban rendezett 2005-ös retrospektív kiállításán is, 36 milliós kikiáltási árról indulva 65 millió forintért (plusz az ezen a jubileumi aukción kivételesen 10%-ban megszabott jutalékért) kelt el, ami ugyan elég távol van Reigl abszolút csúcsárától – 411 ezer euró, azaz közel 128 millió forint a Sotheby’s 2016. június 7-i párizsi árverésén – mégis három vonatkozásban is új rekordot jelent: egyrészt, mint említettük, ez Reigl eddigi legmagasabb hazai ára, jelentősen túlszárnyalva a még tíz évvel ezelőtt a Tömbírás című festménnyel felállított 28 milliós rekordot; másrészt ez a legnagyobb összeg, amit élő művész munkájáért magyarországi árverésen valaha is adtak – az eddigi rekorder is Reigl volt, előbb említett művével; harmadrészt pedig a legjobb ár, amit nőművész alkotásáért idehaza fizettek – ebben a kategóriában eddig Dénes Valéria Párizsi parkban című festménye volt a csúcstartó, a Kieselbach Galéria 2015. májusi árverésén elért 44 millió forinttal.

Reigl Judit: A semmi szétzúzása. Forrás: Virág Judit Galéria

Szerző: Emőd Péter
A cikk 2018. október 11-én  jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük