Műtárgypiac

Czóbel Béla remekműve érte el a legmagasabb leütési árat a Kieselbach aukcióján

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.

Az árverésen 205 tétel került kalapács alá és a műtárgyak közel 90%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 332 130 000 Ft volt, az árverés végén a tételek összértéke 429 750 000 Ft lett.
Több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 2,6 millió Ft értékben, összesen 8 db vételit közvetítettünk az aukciósház felé.

Czóbel Bélának az 1920-as évek végén festett Kertben című olajképe kikiáltási árának kétszereséért, 48 millió forintért cserélt gazdát.
Kieselbach Tamás elmondta: a festőnek ebből, az érett korszakából származó műve még soha nem kelt el ilyen magas áron magyarországi árverésen.

Czóbel Béla (1883 – 1976): Kertben (Táj fákkal), 1920-as évek vége

Leütési rekordot ért el Vörös Géza Műtermi csendélete, korábban egyik képe 26 millió forintért talált új gazdára. A most elárverezett alkotás induló ára 14 millió forint volt, majd több licit érkezése után végül rekord áron, 30 millió forintért kelt el. Kieselbech Tamás kiemelte: a muzeális értékű darab érdekessége, hogy díszletként szerepelt az 1937-es Úrilány szobát keres című Kabos Gyula-filmben.

Vörös Géza (1897 – 1957): Műtermi csendélet (Kilátás a Dunára a művész újlipótvárosi otthonából), 1930 körül

Magas áron, 30 millió forintért cserélt gazdát Hantai Simon Blanc című festménye, amelynek kikiáltási ára 12 millió forint volt. Az árverésre bocsátott festmény a magyar származású francia művész érett periódusából való, és az emblematikus, gyűrtnek (pliage) nevezett technikájával készült. Hantai Simon a háború utáni magyar modern festészet vitathatatlanul legnagyobb presztízsű képviselője, akinek eddigi leütési rekordja 4 millió 400 ezer euró (1, 46 milliárd forint) volt a párizsi Sotheby’s árverőháznál 2016-ban.

Hantai Simon (1922 – 2008): Blanc, 1973–74

Mindezek mellett Batthyány Gyula Fiatal lány virágos ruhában című olajképe 14 millió forintért, Rippl-Rónai József Pierre Bonnard francia posztimpresszionista festőt ábrázoló arcképe pedig 11 millió forintért kelt el.

Jól szerepelt az árverésen Pittner Olivér Téli tájképe, amelynek árát 9 millió forintnál ütötték le, míg kikiáltási árának csaknem kétszeresét, 14 millió forintot fizettek Nagy Istvánnak a Csíki havasokat ábrázoló, 1920-as évek második felében készült tájképéért.

Pittner Olivér (1911 – 1971): Téli táj, 1931 körül

Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.