„Most pedig vége a szép időknek” – egy korszak egyszer csak váratlanul véget ért. Egy korszak, amelyet a magyar műkereskedelem – benne elsősorban az aukciós piac milliárdos gazdasági vidékké fejlődése – tett karakteressé és történetileg is fontossá. A zabolátlan, pénzben fürdő, ellenőrizetlen, majdhogynem misztikus árverések és galériás eladások időszakának búcsút kell mondanunk. Elérkezett a pénzmosás megelőzését célzó (kényszer)intézkedések ideje, melyek eljövetele az EU 5. sz. pénzmosás elleni direktívájának közzététele óta az érintettek előtt is ismert kellett legyen. A tény: a 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról 2020. január 10-től alkalmazandó a műkereskedelemben is. Hatálya alól a műtárgyak tárolása sem kivétel (lásd: freeportok, ha nálunk alapítani szándékoznak ilyet). A lépés nem előzmények nélkül való. Aki még emlékszik Marcosra, a Fülöp-szigetek elnökére és feleségére, Imeldára, az tudja, hogy voltak korábban is méretes, világot felháborító stiklik. A lopott holmik gátlástalan áruba bocsátása, a nagy aukciósházak újabb gyakorlatai (például a harmadik fél vételi garanciája) megerősítették e terület komplex, pénzügyi-szolgáltatói jellegét. Ez ellenkezik az anonimitás hagyományos kereskedői követelményével, és valóban ellenőrzésért kiált. Itthon a Lehmann …

Művészeti aukciós piac a németajkú országokban 2019-ben Németország, Ausztria és Svájc a globális aukciós műkereskedelemből hagyományosan jóval kisebb szeletet tud kihasítani magának, mint amilyen pozíciót a művészet „termelésében” és „fogyasztásában” évszázadok óta kivívott, és tart meggyőzően ma is. A számok sokatmondók: míg az aukciók 200 legnagyobb forgalmat bonyolító művészének 8 százaléka és a világ 200 legismertebb műgyűjtőjének 9 százaléka e három országhoz kötődik (az Artprice és az ArtNews statisztikái szerint), addig a nemzetközi aukciós piac évi 12–18 milliárd dolláros forgalmából együttesen is csak alig több mint 3 százalékkal részesednek.  A legnagyobb nemzetközi aukciósházak, a Christie’s és a Sotheby’s – miközben persze az itteni gyűjtőkhöz fűződő kapcsolataik ápolására nagyon odafigyelnek – Németországban és Ausztriában egyáltalán nem árvereznek, míg svájci művészeti aukcióikon kizárólag helyi művészek munkáit viszik kalapács alá. Utóbbit az magyarázza, hogy míg a német és az osztrák képzőművészet sztárjai Dürertől Kirchnerig, Klimttől Richterig globális keresletnek örvendenek, a legdrágább svájci festők, így Ferdinand Hodler és Albert Anker műveit főleg helyi gyűjtők vásárolják, ezért hozzájuk „házhoz kell menni”. A három piacot tehát a „nagyok” lényegben átengedik a …