Aukció, Műtárgypiac
Hozzászólok

A Botticelli-rejtély

Művészeti aukciós piac a németajkú országokban 2019-ben

Németország, Ausztria és Svájc a globális aukciós műkereskedelemből hagyományosan jóval kisebb szeletet tud kihasítani magának, mint amilyen pozíciót a művészet „termelésében” és „fogyasztásában” évszázadok óta kivívott, és tart meggyőzően ma is. A számok sokatmondók: míg az aukciók 200 legnagyobb forgalmat bonyolító művészének 8 százaléka és a világ 200 legismertebb műgyűjtőjének 9 százaléka e három országhoz kötődik (az Artprice és az ArtNews statisztikái szerint), addig a nemzetközi aukciós piac évi 12–18 milliárd dolláros forgalmából együttesen is csak alig több mint 3 százalékkal részesednek. 

A legnagyobb nemzetközi aukciósházak, a Christie’s és a Sotheby’s – miközben persze az itteni gyűjtőkhöz fűződő kapcsolataik ápolására nagyon odafigyelnek – Németországban és Ausztriában egyáltalán nem árvereznek, míg svájci művészeti aukcióikon kizárólag helyi művészek munkáit viszik kalapács alá. Utóbbit az magyarázza, hogy míg a német és az osztrák képzőművészet sztárjai Dürertől Kirchnerig, Klimttől Richterig globális keresletnek örvendenek, a legdrágább svájci festők, így Ferdinand Hodler és Albert Anker műveit főleg helyi gyűjtők vásárolják, ezért hozzájuk „házhoz kell menni”. A három piacot tehát a „nagyok” lényegben átengedik a helyi aukciósházaknak, miközben az itt begyűjtött csúcsműveket New Yorkban és Londonban adják el. S ha ezért e három országban ritkán születnek is a világsajtó ingerküszöbét átlépő eredmények, tevékenységüknek, különösen Svájcban, nagyon erősek a nemzetközi dimenziói, azaz a beadók és a vásárlók között is nagy számban és arányban vannak jelen külföldiek – nemritkán magyarok. Ez persze azt is jelenti, hogy a globális trendek ide viszonylag gyorsan begyűrűznek, és a piac jelenleg ezekben az országokban is lejtmenetben van. 

A legmagasabb árak többnyire Svájcban születnek – Ferdinand Hodler egy-egy monumentális alpesi panorámájáért a csúcsévekben 10 millió frank feletti összegeket is fizettek –, de tavaly itt is már „csak” 6,4 millió frank volt a legmagasabb leütés, miközben a globális TOP 100-ba ennek az összegnek a duplájával sem lehetett bekerülni. Az egymilliós küszöböt a múlt évben Svájcban 10, Németországban 5, Ausztriában pedig 2 képzőművészeti tétel ára lépte át. Míg Ausztriában a legfelső árkategóriában csak két ház, a Dorotheum és az Im Kinsky rúg labdába, a másik két országban szélesebb a mezőny: a tavalyi TOP 10-es leütéseken Németországban három, Svájcban pedig hat árverezőház osztozott. Németországban a müncheni központú Ketterer tavaly meg tudta erősíteni vezető szerepét, és ráadásul a kedvezőtlen piaci helyzetben is növelte – kereken 62 millió euróra – a forgalmát. Svájcban a berni Kornfeld és a zürichi Koller a piacvezető, de a legmagasabb tavalyi ár mégis egy olyan zürichi ház, a Schuler Auktionen júniusi árverésén született, ahol a leütések többnyire a néhány ezertől néhány tízezer frankig terjedő sávban mozognak. 

Konstantinápolyi török hölgy, 1881
olaj, vászon, 120×60 cm
© a Dorotheum, Bécs jóvoltából

Ez a tavalyi rekord a korábban már említett 6,4 millió frank, ami önmagában még nem lenne szenzáció, az viszont már igen, hogy az összeg több mint ezerszerese (!) az adott mű becsértékének. Érdemes tehát ezzel a tétellel közelebbről is megismerkednünk. Egy fiatal férfit ábrázoló, kis méretű középkori itáliai táblaképről van szó, amely 1924-ig olasz, azóta svájci magántulajdonban volt, és „Sandro Botticelli stílusában” attribúcióval került kalapács alá. Az árverezőház nem árult zsákbamacskát: a katalógus részletesen leírja, hogy a természettudományos vizsgálatok ugyan egyértelműen igazolták, a mű valóban a neves reneszánsz mester korában született, a későbbi beavatkozások, majd egy 1961 utáni restaurálás azonban „eklatáns változásokhoz” vezettek, s ezek eredményeként a néző már nem az eredeti portrét látja. A szakemberek ráadásul azt a gyanút is megfogalmazták, hogy a beavatkozások manipulációs céllal történtek, pontosan annak érdekében, hogy a mű még inkább Botticelli alkotásának tűnjön. Az 5 ezer frankról indított tételért ezzel együtt még 6 milliónál is hárman voltak versenyben; a 6,4 milliós leütési ár a ház történetében abszolút rekordot jelent.

A három ország toplistáinak összehasonlítása érdekes különbségekre irányítja rá a figyelmet. Németországban kizárólag XX–XXI. századi munkák szerepelnek a lajstromban, többségük vagy a XX. század elején, vagy az utóbbi fél évszázadban született. A nevek túlnyomó részével – Kandinszkij, Kirchner, Pechstein, Warhol, Richter – a legnagyobb házak katalógusaiban is találkozhatunk – igaz, ott rendszerint egy nullával több szerepel az árak végén. Az osztrák lista csaknem felét viszont középkori és XIX. századi művészek, köztük Artemisia Gentileschi, Van Dyck, Ajvazovszkij és a tavalyi 1,5 millió eurós osztrák árrekordot felállító török Osman Hamdi Bey munkái alkotják. Svájcban – főleg a Top 10-be két-két művel is bekerült Hodlernek és Ankernek köszönhetően – a XIX. század dominált, kortárs munka itt egyáltalán nem található a legdrágábbak között.

Szerző: Emőd Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük