Összes cikk a Műtárgypiac kategóriában

Pintér Aukció a Vaszary Galériában

A Pintér Aukciósház 297 tételt felvonultató nyári aukcióján festmények, grafikák, szobrok és műtárgyak kerülnek kalapács alá. Az árverés hívószavai idén is a Balaton, a nyár és a szerelem lesznek, mely témák a szokott módon klasszikus, modern és kortárs műalkotásokon köszönnek vissza. A balatonfüredi Vaszary Galériában megrendezett eseményen olyan neves művészek alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők, mint Bálint Endre, Bukta Imre, Egry József, Fehér László, Iványi Grünwald Béla és Rippl-Rónai József. Az aukció legdrágább tétele Egry József Badacsonyt ábrázoló hangulatos alkotása. Az olajpasztell kép 25 millió forintos kikiáltási árral várja a licitálni vágyókat. Az aukció tételei közül érdemes kiemelni még ifj. Czene Béla portréját és Bukta Imre Tájkép locsolókannával című olajképét, előbbi 660 ezer utóbbi 1,8 millió forintos kikiáltási árat kapott.  A kortárs anyagban Konok Tamás, Nádler István, Kádár György és Pauer Gyula művei mellett olyan tehetséges, fiatal művészek alkotásai kerülnek kalapács alá, mint Radák Eszter, Romvári Márton, Zászkalicky Ágnes és Asztalos Zsolt. A gazdag festményanyag mellett Zsolnay kerámiák, egy Schütz Cili kiöntő és egy dísztál várja az érdeklődőket. Az aukció teljes anyaga itt érhető el. Az Axioart Live …

Úszás vagy megúszás? Digitális félév a nemzetközi műkereskedelemben

2020 első félévében soha nem látott forgalmat bonyolítottak a műkereskedelem online csatornái. Ez akár jó hír is lehetne, ha nem a kényszer okozta volna. A folyamat ára az értékesítés hagyományos, élő formáinak leállása volt. A COVID 19 miatti leállás a műkereskedelmet rendkívül érzékenyen érintette: bezártak a galériák, nem rendezhettek élő árveréseket az aukciósházak, lemondták, illetve későbbre halasztották az első félév nagy nemzetközi vásárait. S történt mindez egy olyan időszakban, amikor a kilátások az elmúlt másfél évben tapasztalt visszaesés után amúgy sem voltak túlzottan rózsásak. A kialakult helyzetre – más kereskedelmi ágazatokhoz hasonlóan – a műpiac is csak azt a választ tudta adni, hogy megkísérelte a forgalom minél nagyobb részét átterelni az online csatornákra. Más ágazatokkal szemben azonban e téren is hátránnyal indult: egyfelől azért, mert terméke, többnyire egyedi jellegéből, csak fizikai jelenlétében teljeskörűen érvényesülő aurájából adódóan az átlagosnál kevésbé csábít az online vásárlásra, másrészt azért, mert, talán az aukciós piacot leszámítva, infrastrukturálisan sem volt felkészülve erre. Mértékadó nemzetközi felmérések szerint a világ kiskereskedelmi forgalmának napjainkban kb. 12-14%-a realizálódik online csatornákon; a műkereskedelemben  ez az arány, …

Virágzó online műkereskedelem

Több jelentős aukciósház is elhalasztotta tavaszi nagy aukcióját, így a milliós, rekordokat döntögető leütési árak elmaradtak, de ez nem jelenti azt, hogy a szezon eseménytelenül telt volna. A koronavírus miatt március 11-én Magyarországon vészhelyzetet hirdettek. Az intézkedés első körben a 100 főnél nagyobb rendezvényeket érintette, de pár nap elteltével a kisebb befogadóképességű helyek is kezdtek bezárogatni. Márcus 16-án pedig egy újabb határozat értelmében a rendezvényeket általánosan is betiltották, mindegy hogy eléri-e a hely befogadóképessége a 100 főt vagy sem. A koronavírus ahogy a minden napi életünkben, úgy az aukciók világában is változást hozott. Mivel a hagyományos teremárveréseket nem lehetett megtartani, így az alábbi opciók közül kellett választaniuk az aukciósházaknak: Online lehetőségek Az árverései századik évfordulóját ünneplő BÁV elhalasztotta teremárveréseit, de az élet náluk nem állt le teljesen. Májusban megtartották első online ékszeraukciójukat, illetve online ajánlójegyzéket indítottak az axioart.com-on, ahol festményekre, bútorokra és műtárgyakra adhattak ajánlatot a gyűjtők. Az ékszerárverésen 33 tételt aukcionáltak, az ajánlójegyzéknél pedig közel 60 műtárgy és műalkotás talált új gazdát. Az ajánlójegyzék a gyűjtők és az aukciósház tetszését is elnyerte, a BÁV …

Rekordszámú online résztvevő a Honterus Antikvárium árverésén

A Honterus Antikvárium múlt hét pénteken (április 24.) tartotta 104. árverését. A járványügyi helyzet miatt a zártkörű árverésen a vételi megbízások mellett online és telefonon tudták licitjüket érvényesíteni a gyűjtők. Az árverésen 657 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek 67,5%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 19 487 400 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 20 644 000 forint lett. Az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően 147 ember jelentkezett be online licitek leadása céljából, több mint 14 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukcionált tételek 58,2%-a került online licitálóhoz. Nagy licitharcok Top10 Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.