Műtárgypiac

Pintér Aukció a Vaszary Galériában

A Pintér Aukciósház 297 tételt felvonultató nyári aukcióján festmények, grafikák, szobrok és műtárgyak kerülnek kalapács alá. Az árverés hívószavai idén is a Balaton, a nyár és a szerelem lesznek, mely témák a szokott módon klasszikus, modern és kortárs műalkotásokon köszönnek vissza.

A balatonfüredi Vaszary Galériában megrendezett eseményen olyan neves művészek alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők, mint Bálint Endre, Bukta Imre, Egry József, Fehér László, Iványi Grünwald Béla és Rippl-Rónai József.

Az aukció legdrágább tétele Egry József Badacsonyt ábrázoló hangulatos alkotása. Az olajpasztell kép 25 millió forintos kikiáltási árral várja a licitálni vágyókat.

Az aukció tételei közül érdemes kiemelni még ifj. Czene Béla portréját és Bukta Imre Tájkép locsolókannával című olajképét, előbbi 660 ezer utóbbi 1,8 millió forintos kikiáltási árat kapott. 

A kortárs anyagban Konok Tamás, Nádler István, Kádár György és Pauer Gyula művei mellett olyan tehetséges, fiatal művészek alkotásai kerülnek kalapács alá, mint Radák Eszter, Romvári Márton, Zászkalicky Ágnes és Asztalos Zsolt.

A gazdag festményanyag mellett Zsolnay kerámiák, egy Schütz Cili kiöntő és egy dísztál várja az érdeklődőket.

Az aukció teljes anyaga itt érhető el.

Az Axioart Live szolgáltatásnak köszönhetően ezt az aukciót online is követheti. Figyelem! A jelentkezéseket 24 órával az aukció kezdete előtt lezárjuk!