Összes cikk a Aukció kategóriában

Batthyány Gyula és Kádár Béla képei is 85 milliós árat értek el a Kieselbach aukcióján

Az aukció során a képek jelentős része gazdára lelt, sőt több tételnél komoly licitharc is kialakult. Kieselbach Tamás galériavezető az árverés után kiemelte, hogy Batthyány Gyula esetében jelentősen megdöntötték az eddigi életműrekordot, mikor Körhinta című képét 55 millió forintos kikiáltási árról indulva 85 milliónál ütötték le. Kádár Béla berlini korszakából egy jelentős olajfestményt kínáltak az aukción, amely ellentétben a legtöbb “berlini” képpel nem külföldről tért haza. A Konstruktív város (Nő kutyával) című munka annak ellenére érte el 48 millió forintos kikiáltási árról a 85 millió forintos leütési árat, hogy védett kép, külföldi érdeklődők ezért nem licitáltak rá. Vaszary Jánostól egy méretében nem túl nagy, de jelentős munkaként számon tartott képet árvereztek az eddigi egyik legmagasabb Vaszary-áron – emlékeztetett Kieselbach Tamás: a Teraszon címet viselő, 1930 körül készült olajfestményt 26 millió forintról indulva 72 millióért vitték el. Patkó Károly Mediterrán kikötő vitorlással című képe 60 millió forintos leütési árával szintén az életműrekord közelében járt; ez a munkája a Római iskola időszakából, 1929-ből származik. Scheiber Hugótól húsz mű is szerepelt az aukció katalógusában, a fókuszban az 1920 körüli expresszionista képekkel. Scheibernek ez …

Rekord áron keltek el magyar festők művei

December 10-én, a több mint 220 tételt felvonultató aukción kiemelkedő áron kelt el két magyar festmény a Bodó Galériában. Fenyő György: Világoskék ház szürkületben című alkotásáért 14 millió forintot, Csernus Tibor: Akt című festményéért 8 millió forintot fizettek.  A Bodó Galéria és Aukciósház második téli aukcióján igazi különlegességek is felbukkantak a repertoárban, melyek közül Fenyő György Világoskék ház szürkületben nemzetközi sikereket is elért alkotása a 3,4 milliós kikiáltási árat, de még az 5-7 millió forintos becsértéket is messze felülmúló,14 milliós leütési áron kelt el.  A titokzatos magyar festőművész, Fenyő György életműve a közelmúltig szinte ismeretlen volt a magyar közönség számára, majd 2016-ban már szenzációként mutatták be néhány művét a Kieselbach Galéria árverésén. A Nyugat neves szerkesztőjének fia Münchenben, Drezdában és Párizsban tanult. Londonban önálló kiállítása volt, amit egy budapesti követett az Ernst Múzeumban, amelyen szerepelt a most kalapács alá került festmény is. A Világoskék ház szürkületben 1929-ben készült. A különleges oldal- és felülnézeti látószög, a „felszabdalt” tájrészletek kontrasztja egyedi látványvilágot hoz létre a központba helyezett kék ház körül.  A mostani árverésen több mint 40 kortárs műalkotás, 19 – 20. …

Rippl-Rónai József életműrekord a Virág Judit Galéria téli aukcióján

Életműrekord született a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Rippl-Rónai József Kertben című alkotása a magyar árverések történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 120 millió forintról indulva 190 millió forintért cserélt gazdát. Vaszary János nagyvárosi veduta-képeinek kiemelkedő darabja, a Dunaparti korzó 140 millió forintért kelt el, megegyező áron a festőművész eddig legdrágábban elkelt alkotásával, a Pesti Duna-korzóval. Az árverésen több tételt is jótékonysági célra ajánlottak fel, ezek összleütési ára meghaladta a 2,5 millió forintot.  Nincs még egy olyan életmű a magyar festészet történetében, amely annyi szállal kötődik a művész személyes életteréhez, mint Rippl-Rónai Józsefé. Alkotásai telis-tele vannak a Fő utcai, valamint a Róma villa parkjának, műtermének, lakószobáinak sajátos világát idéző konkrét részletekkel. 1909-es Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című alkotása is felidézi az életmű leginspiratívabb helyszínét, a Róma villa különleges miliőjét.  A feltehetően a festő feleségét ábrázoló kép nemcsak a festő kukoricás korszakának, hanem a magyar modernizmusnak is kiemelkedő darabja.  A műalkotás Magyarországon rekordnak számító, 120 millió forintos kikiáltási árról indulva végül életműrekordot érő, 190 millió forintért kelt el.  Tavaly decemberben Vaszary János Pesti Duna-korzó című festménye életműrekordot érő, 140 millió forintos áron kelt el a Virág Judit …

Szenzációs kiárusítás indul karácsony előtt

Színes aukciós kínálat várja ezen a héten az érdeklődőket, a megfizethető ajándékokat keresőket és segíteni vágyókat éppúgy mint a kivételes műkincseket gyűjtőket. Plakátok, könyvek, kéziratok, porcelánok, bútorok, szobrok és festmények is kalapács alá kerülnek. A Virág Judit Galéria téli árverésén leütési csúcsok dőlhetnek. December 9-én tartja a Villás Galéria és Aukciósház karácsonyi kamaraárverését. Az aukción festményekre, műtárgyakra, ezüstökre, bútorokra és könyvekre licitálhatnak az érdeklődők. Szintén ezen a napon rendezi a Dobossy Aukciósházdecemberi kortárs aukcióját, ahol olyan világhírű magyar művészek alkotásai kerülnek kalapács alá, mint Nádler István, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Ujhazi Péter, El Kazovszkij, Maurer Dóra és Szűcs Attila. A teljes katalógus itt tekinthető meg. Érdemes végigböngésznie az Axioart karácsonyiplakátaukciójának kínálatát, ahol olyan filmposzterekre bukkanhat, ami tökéletes meglepetés lehet ünnepi ajándéknak. A december 9-én záruló online árverésen olyan kultfilmek plakátjaira lehet licitálni, mint A Jedi visszatér, Vissza a jövőbe I., Mary Poppins, E.T., Az elveszett frigyláda fosztogatói, A légy, Die Hard, Annie Hall és a Mindent bele fiúk. December 10-én zárul a Veni Vidi Vici Alapítvány jótékonysági aukciója. Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy lehetőséget adjanak a sérült gyerekeknek az oktatásra, a sérült felnőtteknek …