Az EU jogalkotása lassan működik és nehézkes. Vannak országok, amelyek a közös szabályoknak fittyet is hánynak – hazánk és Lengyelország gyakorlata a legismertebb számunkra. Talán mégis van valami, ami az európai örökség elhanyagolhatatlan részét képezi, és minden fontos alapdokumentumban szerepel: a tulajdonjog védelme. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt 1. számú jegyzőkönyv 1. cikke a legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály. Ez a védelem azonban – s erre Juhász Sándor írása (Műértő, 2020. március) is rámutat – nem érvényesül maradéktalanul. Nálunk különösen nem, ha az állam által egykor ellopott és a mai napig tulajdonaként (?) kezelt műtárgyakról van szó. A magyar jog és a magyar bíróságok jogalkalmazása (lásd: Herzog-ügy) nemhogy megkönnyítené a restitúciót, de kifejezetten megnehezíti. Az EU már 20 éve felfigyelt erre, de ennyi idő is kevés volt arra, hogy kiizzadjon magából egy olyan rendeletet, amely minden tagállamban egységes módon alkalmazandó. Az ilyen jogszabály értelmezését a Kúria végezné el, amelynek ítéletei valamennyi tagország bírósága számára kötelezőek. Jelenleg azonban nem ez a helyzet, hanem – a mindenkor nyitva álló bírósági út mellett – aközgyűjteményekben őrzött, vitatott …

1882. május 13-án, amikor Kohn Emil erre a világra született Allsóbarczikán, mint megannyi csecsemő, nem tudhatta, hogy milyen világra jött. Bár édesapja könyvkötőmester volt, jó ideig azt sem sejtette, hogy hosszú és nem mindig szeretni való élete során  még ennél is szorosabb kapcsolat köti majd a könyvekhez. Még az ifjú majdani IV. Habsburg Károlyt meg sem koronázták a Mátyás templomban, amikor Budapest Székesfőváros Tanácsa igazolja, hogy Kohn Emil “községi kötelékébe tartozik” s még tartott az első háború, amikor megnyithatta könyvkereskedését az V. kerület  Vilmos Császár út 26.- ban. Negyvenegy éves, amikor  1923-ban feleségül veszi  a 26 esztendős Dróth Rózát négy leendő gyermekének,  – köztük édesapámnak – anyját. Itt aztán elröppen vagy tizenöt – olykor gazdasági válsággal, másszor politikai kísérletekkel terhes “boldog békeidő”. 1939-ben, amikor LÉGO parancsnok helyettesi “megbízást kap”, mint lakó, a könyvek szeretete mellé még mint oly sokan, talán nem vizionájs mindazt, ami majd következik, de tény, hogy a különböző igazolásokat, dokumentumokat, amelyekből ezeket a sorokat is írom, már célszerű s másolatban beszereznie. S azt sem tudta, hogy apám leleményessége, egy több főre “átalakított” menlevél …