Alkotók, Kortárs
Hozzászólok

Kortárs művészek testközelből – interjú Gyebnár Istvánnal

Hajlamosak vagyok elfelejteni, hogy vannak művészek, akik most is köztünk élnek és alkotnak. Interjúsorozatunkkal az a célunk, hogy az AXIOART Kortárs művészeit jobban megismerhessék az emberek és munkáikhoz arcot is tudjanak társítani.

Gyebnár Istvánnal képzőművészetről, nagy elődökről, a művészet és diplomácia kapcsolatáról beszélgettünk.

Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni?

Gy. I.: Szűkebb és tágabb családunkban többen is foglalkoztak képzőművészettel, akiknek a munkásságát gyermekkorom óta követtem. Édesanyám a Dési Huber István Képzőművészeti Körben tanult az ötvenes években; ösztönzésére kezdtem el festeni. Az általam rendkívül nagyra becsült, Munkácsy-díjas szobrászművész, Lóránt Zsuzsa, aki ebben az időben a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rajztanárként engem is oktatott, kifejezetten bíztatott, hogy folytassak képzőművészeti tanulmányokat is. Ő ajánlott be a Dési Huber István Körbe, akinek akkori vezető tanára, Tamás Noémi az ő baráti köréhez tartozott. Pályám a közgazdász diploma megszerzését követően ugyanakkor elágazott, de valójában soha sem tettem le arról, hogy képzőművészettel is foglalkozzak. 

Kik azok a művészek, akik meghatározó hatást gyakoroltak Önre? 

Gy.I.: Édesanyám rokona volt Bednay Éva, aki többek közt lakkfestészettel, majd textil-montázsok készítésével foglalkozott, valamint férje, Bednay Dezső, aki tűzzománc-munkáival és asszemblázsaival vált ismertté. Gyermekkoromban ámulattal bámultam azt az absztrakt világot, amelyet ők létrehoztak. Az ő munkásságuk terelte érdeklődésemet a valós formákból táplálkozó, de onnan a képzelet és a lélek mélységei irányába fejlődő absztrakt – figuratív és non-figuratív –  képzőművészet felé. Később rájöttem, hogy az ő kortársaik közt is  számos olyan nagyszerű művész volt, akinek életműve nem vagy csak részben feldolgozott, piaci megjelenése nem menedzselt, de munkájuk minőségével maradandó értékeket hoztak létre. Nagyon közel áll hozzám például többek közt Rác András munkássága.

Az életrajzában találtam egy érdekes mondatot. „pályája során keresi a művészet és a diplomácia összekapcsolási lehetőségeit”. Mesélne erről?

Gy. I.: Úgy gondolom, hogy a művészetben és a diplomáciában is közös, hogy mindkettő lényege a kommunikáció, csak más eszköztárral. Mind diplomácia, mind pedig a művészet üzeneteket fogalmaz meg és közvetít egyének, kultúrák, népek és nemzetek közötti annak érdekében, hogy az információ-áramlás révén kapcsolat, a kapcsolat révén megértés jöjjön létre az érintett felek közt. A megértés pedig reményeim szerint hozzájárulhat közös problémák megoldásához, a konfliktusok elkerüléséhez, a világ élhetőbbé tételéhez.

Gyebnár István: Vallás

A festészet mellett a fotográfia is megjelenik az életműben. Hogyan viszonyul egymáshoz a két művészeti ág?

Gy. I.: A fotográfia megjelenése a legnagyobb forradalmat indította el a képzőművészetben, a művészek figyelmét a „látható” és „fényképezhető” realitás irányából a tudatalatti, lelki folyamatok ábrázolása felé terelte. A cél manapság többnyire nem annak ábrázolása, hogy pontosan hogyan néznek ki a dolgok, hanem azoknak a hatásoknak az érzékeltetése, amelyeket a külvilág és a benne zajló jelenségek ránk gyakorolnak. A fotográfia azonban nemcsak a képzőművészettel kapcsolatos nézetek, szemlélet alakításában játszott meghatározó szerepet, hanem egyúttal új utakat és lehetőségeket nyitott a világ, s az abban zajló jelenségek vizsgálatára és láttatására. A fotográfia önálló művészeti ággá is vált. A fényképezés esetenként a festészet segédeszköze (ma már nem ül modellt senki), de vannak olyan fotográfiai eszközökkel megragadható jelenségek, amelyek önmagukban is művészeti értéket hordoznak s amelyekhez festészeti eszközökkel nem lehet már semmit sem hozzátenni. A festészet és a fotográfia jól kiegészítik egymást, valójában a vizuális kultúrában egyiktől sem lehet eltekinteni. 

Az életműben a figuralitás mellett az absztrakt is megjelenik. Hogyan alakította ki saját stílusát?

Gy. I.: Időközben huzamosabb ideig éltem különböző nyugat-európai fővárosokban, ahol alkalmam volt az avantgárd művészeti irányzatokkal, de a kortárs művészeti törekvésekkel is megismerkedni. De nagy hatást gyakoroltak rám azok a stilizált ábrázolások is, amelyeket például Grúziában sok évszázados kövekre vésve vagy festve például a korakeresztény templomokban láttam, az az elvont, stilizációra épülő absztraktivitás, amellyel a modern kor előtti ember ábrázolta az őt körülvevő világot. Hollandiában nagy hatással volt rám Karel Appel, aki úgy gondolta, hogy a művészet alapja a manipulációktól mentes gyermeki rajz és firka. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy valahogy mégiscsak rendet kell teremteni a kusza appeli világban, egyfajta egyensúlyt létrehozva véletlenszerű és tudatos elemek közt. Mindezen hatások szintéziseként alakult ki az a stílus, amely egyaránt épül stilizált figuratív ábrázolásra és az irányított véletlen által meghatározott non figuratív elemekre, amivel jelenleg is kísérletezek.

Gyebnár István: Mandala – Nyugat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük