Összes cikk a Aktuál kategóriában

Fenyő György elfeledett művészete

Az 1935-ös Ernst Múzeumi önálló kiállítása óta, Fenyő György munkái, most először a Bodó Galéria és Aukciósházban kerülnek a nagyközönség elé.A galériában a közönség számára eddig még soha nem látott, több mint 60 remekmű kerül bemutatásra. A kiállításról és Fenyő György életművéről a Bodó Galéria és Aukciósház galériavezetőjével, Nagy Zsófia Nórával beszélgettünk. A kiállítás címe sejteti, hogy Fenyő György művészetét az átlag műkedvelő nem ismerheti. Hogyan esett a választásotok Fenyő elfeledett életművére? N.Zs.N: Fenyő Györgynek Magyarországon Kmetty János és Berény Róbert voltak a mesterei, de tanult Münchenben, Düsseldorfban és Párizsban a Julian akadémián is. A KUT és a Munkácsy céh tagjaként részt vett a hazai művészeti életben, sokat járt külföldön tanulmányutakon. Az 1920-as, 1930-as években minden progresszív magyar művészeti törekvésben részt vett, nevét mégis igen kevesen ismerik. A Nyugat legendás alapító szerkesztője, Fenyő Miksa volt az édesapja. Így az irodalmi elitben is otthonosan mozgott és sokan ismerték művészként. Viszont még mindig sötétben tapogatózunk annak tekintetében, hogy miért hagyott fel az alkotással. Feltehetőleg, a holokauszt és a II. világháború okozott egy olyan törést az életműben, ami miatt 1945 …

Kiárusítás! Bihar Antikvárium

Kedves Könyvgyűjtő  Barátaink! Ebben az évben a Bihar Antikvárium nem tartja meg szokásos novemberi könyvárverését. Ennek oka, hogy a tulajdonosok nyugdíjba vonulása miatt a boltot bezárjuk. Az év során félretett aukciós tételekre (40-50 cím) ezúton hívjuk fel az Önök figyelmét. A lista a kikiáltási árakat tartalmazza és mi ezen az áron kívánjuk értékesíteni a könyveket. Kérjük, hogy a bolt telefonszámán vagy email-címén érdeklődjenek a tételekről. A bolt készletét szeptembertől nagy engedménnyel kiárusítjuk! Megköszönve sokéves figyelmüket, érdeklődésüket búcsúznak a tulajdonosok: Rácz Antalné ÉvaHorváth Ferencné Erzsi Telefon: 06 52 314-780email-cím: biharantikvarium@gmail.com Baranyai Béla: A lengyel királykoronázás.  Karczag,1927  2.000,- Bárdos Artur: A színházi műhely titkai Bp.1943.      3.000,- Csengery Antal: Történetírók és a történetírás.Bp. 1888. 3.400,- Csokonai Vitéz Mihály: A lélek halhatatlansága. Debrecen, 1940. 1.800,- Déri Gyula: A Balaton. Bp. 1911. 2.000,- Dóry Béla: Első a föld! Bp. 1941. 3.000,- Deák Ferencz emlékezete. Ünnepélyes közülés. Bp. 1877. 2.000,- Kultsár István: Hasznos Múlatságok 1818. Első fél esztendő Pest. 11.000,- Erdélyi Szemle. Márki Sándor emlékének. 1927. 1.500,- Hazánk. Időszaki folyóirat. 2. évf. Pest, 1860. 11.000,- Hadtörténelmi közlemények. 1939. 3.000,- Gerő Ödön: Budapest. 1909. 1.600,- Gulyás Pál: A népkönyvtárak szervezése, …

Főszerepben a papír alapú művészet

A hazai műkereskedelmi piac új szereplője a Showroom – Works on Paper a háta mögött tudhat három sikeres online árverést. Cikkünkben bemutatjuk az archív árverések legizgalmasabb pillanatait, illetve Schindler András, a galéria alapítója mesél nekünk a Showroomról és a nyári tervekről. Júniusban a Showroom árverésein képeslapokra, számolócédulákra és grafikákra licitálhattak a gyűjtők. A 70-100 tételt felvonultató aukciók meglepő elkelési aránnyal értek véget: a számolócédulák 80,19 százaléka, a képeslapok 38,66 százaléka és a grafikák 39,53 százaléka talált új gazdát. A 800 forintos kikiáltási árat kapó számolócédulák között olyan grafikusok alkotásaira licitálhattak az érdeklődők mint Faragó Géza, Földes Imre és Vészi Margit. Az árverés legdrágábban eladott tétele a Faragó Géza által tervezett Bika sör litográfia volt. A számolócédulát 30 ezer forintért aukcionálták. A grafikai aukció tételei közül érdemes kiemelni Gross-Bettelheim Jolán Hátország című litográfiáját és Maurer Dóra Burjánzás című fametszetét, előbbi 240 ezer forintért, utóbbi 110 ezer forintért cserélt gazdát. Interjú Schindler Andrással Hogyan fogalmazódott meg benned a Showroom – Works on paper ötlete? Mi a galériátok fő profilja? Sz. K.: A Showroom, nem csak egy árverezőház, restaurálással és …

Úszás vagy megúszás? Digitális félév a nemzetközi műkereskedelemben

2020 első félévében soha nem látott forgalmat bonyolítottak a műkereskedelem online csatornái. Ez akár jó hír is lehetne, ha nem a kényszer okozta volna. A folyamat ára az értékesítés hagyományos, élő formáinak leállása volt. A COVID 19 miatti leállás a műkereskedelmet rendkívül érzékenyen érintette: bezártak a galériák, nem rendezhettek élő árveréseket az aukciósházak, lemondták, illetve későbbre halasztották az első félév nagy nemzetközi vásárait. S történt mindez egy olyan időszakban, amikor a kilátások az elmúlt másfél évben tapasztalt visszaesés után amúgy sem voltak túlzottan rózsásak. A kialakult helyzetre – más kereskedelmi ágazatokhoz hasonlóan – a műpiac is csak azt a választ tudta adni, hogy megkísérelte a forgalom minél nagyobb részét átterelni az online csatornákra. Más ágazatokkal szemben azonban e téren is hátránnyal indult: egyfelől azért, mert terméke, többnyire egyedi jellegéből, csak fizikai jelenlétében teljeskörűen érvényesülő aurájából adódóan az átlagosnál kevésbé csábít az online vásárlásra, másrészt azért, mert, talán az aukciós piacot leszámítva, infrastrukturálisan sem volt felkészülve erre. Mértékadó nemzetközi felmérések szerint a világ kiskereskedelmi forgalmának napjainkban kb. 12-14%-a realizálódik online csatornákon; a műkereskedelemben  ez az arány, …