Aktuál
Hozzászólok

Az erő velünk van?

Mint 2011 óta minden évben, a Műértő most is megszavaztatta a képzőművészeti szakmát és összeállította “erősorrendjét”, a Power 50 listát. Érdekes mozgások is láthatók rajta.

“Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő  szakmai teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni” – írja bevezetőjében a Műértő, amely a HVG Kiadó képzőművészeti és műkereskedelmi folyóirata.

Most megjelent márciusi számukban, dupla oldalon közlik a 2017-re vonatkozó Power 50 listát, és most is, mint minden évben leszögezik: nem értékítélet, pusztán helyzetleírás és némi játék a lista, nem mellékesen pedig kordokumentum, hiszen sok év listáiból mégiscsak kirajzolódnak majd tendenciák a 2010 utáni hazai helyzetről. A lista előképe egyébként az Art Review Power 100 összeállítása.

Mint megszokhattuk, idén is keverednek szempontok, szerepek és szereplők a Műértő titkos szakmai pool-jának szavazatait összegző listán. Szembetűnő, hogy idén nincs gyakorló politikus – emlékezhetünk azokra az évekre, amikor egy-egy kulturális államtitkárt még “erős embernek” látott a szakma, és felfért például L.Simon László. Idén a leginkább politikai szereplő Fekete György ex-MMA-elnök, aki volt már az élbolyban is, de most a 47., és a múzeumigazgató és miniszteri biztos Baán László, aki pedig, mondhatni hagyományosan az első. Az ötvenes listán az első képzőművész Maurer Dóra (4.), az első galerista Pados Gábor, az acb tulajdonosa (5.).

A dobogó így alakul: Baán László (Szépművészeti-MNG, Liget projekt), Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum jelenlegi főigazgatója, Spengler Katalin-Somlói Zsolt műgyűjtő házaspár – ők egyébként megtartották tavalyi harmadik helyüket.

Figyelemreméltó, hogy az igencsak megtépázott közintézményi színtérről, az intézményvezetők közül előkelő helyen szerepel Sasvári Edit, a Kassák Múzeum vezetője (9.). Mögötte eggyel Petrányi Zsolt áll (az MNG Jelenkori Osztály vezetője), és ott van a listán Prosek Zoltán (21.), a Paksi Képtár éppen most menesztett vezetője is. A megkopott fényű Műcsarnok igazgatója, Szegő György a 31. helyen áll.

A kereskedelmi galériás színtérről néhány név: Pőcze Attila (Vintage) a hetedik, Valkó Margit (Kisterem) a tizenegyedik, mögötte pedig Bencsik Barnabás, a tavaly ősszel indult Glassyard Gallery társtulajdonosa áll. Kieselbach Tamás a huszadik, Virág Judit a negyvenharmadik. A Non-profit galéria-szcénából a legelőkelőbb helyen Fenyvesi Áron (Trafó) áll, ő a tizenharmadik, Hegyi Dóra, a tranzit.hu vezetője a 28.

Több névvel képviselteti magát az OFF-Biennálé Budapest stábja, ott van a listán Somogyi Hajnalka (a tavaly 11. helyről idén a 6.), Székely Katalin (18.), Erőss Nikolett (41.) is. Ami a művészeti sajtót illeti, az artportal főszerkesztője, Nagy Gergely a 15. helyen áll (lapunk külön említést kap az East Art Mags-ért is), az Artmagaziné, Topor Tünde a 26., a listát kitaláló és évről-évre összeállító Műértőé, Andrási Gábor pedig a 23.

Ami az elméleti embereket illeti, Mélyi József kurátor, kritikus, egyetemi oktató a 4. Nagyobb mozgás látszik Fehér Dávid művészettörténész, kritikus esetében, aki a 27., de tavaly még a 45. volt, illetve Kürti Emesénél, aki az acb Research Lab vezetője, és most a 29., a tavalyi 46-hoz képest.  A lista 36-37-38. helyén egymást követi Szoboszlai János művészettörténész, az MKE tanszékvezetője, György Péter esztéta, az ELTE BTK intézetvezetője és Rényi András művészettörténész.

A listán viszonylag kevés a képzőművész, de az ő esetükben a “power” talán tényleg kevésbé fogalmazható meg. Íme néhány név: a tavaly tulajdonképpen világszerte újrafelfedezett Ladik Katalin a 16., a Velencei Biennálén szereplő Várnai Gyula a 22. helyen új szereplőként jelenik meg. Németh Hajnal, aki a Leopold Bloom-díj tavalyi díjazottja, 48. lett, és – mint a lap kiemeli – hat év után tért vissza a listára. Birkás Ákos a 39., a listát pedig két művész zárja: Nemes Csaba és Csákány István.

A teljes lista, a szerkesztőség kommentárjával a print Műértő márciusi számában olvasható, illetve a neten, itt.

A nyitóképen Csákány István: GROUNDBREAKING című munkája látható, 2013, beton, 15x140x20 cm, Fotó: Sulyok Miklós

A cikk 2018. március 6-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük