Alkotók
Hozzászólok

A Single Elvis kónikája

A XX. században megjelentek  a korszak első sztárjai, akiknek arcképei ott lebegtek a címlapokon. Az emberek csodálták, irigyelték a filmcsillagokat, akik sokszor a semmiből bukkantak fel  és az amerikai álom megtestesítőivé váltak. Sztárokat azonban nem csak a film- és zeneipar adott, hanem a képzőművészet, elég csak Andy Warholra gondolnunk.  A pop art művész nevét a világon mindenki  ismeri, szitanyomatait a mai napig rengeteg márka használja fel termékei népszerűsítéséra. Magyarországon a Westkunst – Ostkunst. Új állandó kiállítás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből című kiállításon láthatunk egy Andy Warhol képet, az 1964-ben készült Single Elvist.

Andy Warhol: Single Eélvis (1964). Forrás: Ludwig Múzeum

Miért Elvis lett a szitanyomat főszereplője?

A témaválasztás nem meglepő, Andy Warhol maga is lelkesen és megszállottan csodálta a filmcsillagokat, az irodalmi élet kultikus figuráit. Gyűjtötte autogramjaikat. A Warhol által megjelenített szuperszárok az amerikai sikertörténet megtestesítői voltak. Marilyn Monroe, a sokat szenvedett kislány szexszimbólummá lett az Egyasült Államokban, Elvis Presley-t a teherautó sofőrből lett énekest egy egész nemzedék bálványozta, míg Elizabeth Taylor, aki először gyerekfilmekben játszott, Hollywood egyik legnagyobb jövedelmű sztárjává nőtte ki magát. Attól függetlenül, hogy mind a hárman megszenvedték a hírnevet, a korszak bálványai lettek, a fogyasztói társadalom imádta őket, az általuk reklámozott tárgyakat által úgy érezhették az emberek, ők is hozzájuthatnak azokhoz a termékekhez, amelyeket bálványaik használnak. Andy Warhol így nyilatkozott erről: „Az a klassz ebben az országban, hogy Amerika kezdte el azt a hagyományt, hogy a leggazdagabb fogyasztók lényegében ugyanazokat a holmikat vásárolják, mint a legszegényebbek. Nézed a tévét, látod benne a Coca-Cola reklámot, és tudhatod, hogy az elnök is kólát iszik, Liz Taylor is kólát iszik, és akkor azt gondolod, te magad is ihatsz kólát.”

Warhol & Coca Cola. Forrás: tumblr.com

A Ludwigban található Elvis kép, nem az első az énekest megörökítő szitanyomatok közül a Warhol életműben. Az első változat Virginia Museum of Fine Artsban található Tripla Elvis (1962), ennek és a két évvel később készült képnek is egy filmreklám volt az alapja, amelyet az 1960-ban forgatott Flaming Starhoz készítettek. Warhol eredetileg számos Elvist ábrázolt egyetlen vászontekercsen, amelyet 1963 szeptemberében magával vitt Los Angelesbe a Ferus Galériában megrendezett második önálló kiállítására. Megérkezésekor arra kérte a galéria igazgatóját, Irving Blumot, hogy vágja szét a tekercset a vakrámára feszített szabványos festővásznak méretére. Gerard Malanga szerint, aki Warhol festőasszisztense volt, inkább neki köszönhető, hogy ezeken, a képeken az Elvis alakok átfedik egymást. Elmondása alapján tudatosan helyezte el egymásra a képeket, így elérve a filmeken rögzített mozgássorok képzettársításait, Warholnak pedig annyira megtetszett az ötlet, hogy jóváhagyta tervét.  Ennek ellenére a szitanyomat alkotójaként Warholt jelölik meg, hiszen a munkafázisokra ő bólintott rá.

Andy Warhol: Tripla Elvis (1962). Forrás: Virginia Museum of Fine Arts

1964-ben a Tripla Elvist átdolgozva készült el a torontói Art Gallery of Ontartioban található Elvis I. és II., és a Ludwig Múzeumban található Singe Elvis és az aacheni Neue Galerrieban kiállított szépiásabb hatású Single Elvis. Az Elvis I. és II. című képen az énekesről felhasznált reklámfotókat már csak egymás mellé helyezte Warhol, a két kép nem folyik egybe, a Single Elvisen pedig már csak egy Elvis portré látható. Az alakok számának változása és ezek viszonya is jól mutatja a változást. A Tripla Elvis a mozgóképben rejlő dinamizmus jeleníttette meg, a néző a film jeleneteit rögtön hozzárendelte a nyomathoz. Könnyen elképzelhetővé válik a mozdulatot megelőző és azt követő képsorozat, ahogy előrántja a pisztolytáskából a fegyvert, és könnyed mozdulattal visszaejti azt. Ezzel szemben az Elvis I. és II. című képen az alakok már egymás mellett vannak, nem keltik a dinamizmus érzetét, a színes Elvis pár mellet megjelenő egyre halványodó monokróm alakpár inkább egy tapéta jelleget kölcsönöz a műnek. Akár sok egymás mellett ritmikusan váltakozó színes és fekete-fehér Elvisek is könnyen elképzelhetővé válhatna. Míg a Single Elvis esetén már csak egy a pisztolyt kezében tartó westernhős áll a szemlélővel szembe.

Andy Warhol: Elvis I. és Elvis II. (1963). Forrás: WkiArt

Az összes változat magassága megegyezik, 210 cm körüliek. A Single Elvisen megjelenő énekes a valóságosnál sokkal nagyobb. Így a nézőnek fel kell néznie a cowboyként megjelenő énekesre, egyfelől a plakátok méretei már önmagában magukban hordozzák nagyobbnak látszatás eszközét, hogy messziről is jobban felismerhetővé váljanak az alakok. Másfelől az emberek bálványozták az énekest, felnéztek rá, így a méretek, akár a sztárolás kifejeződése is lehetett.

A Single Elvis alumíniumfesték alapra készült szitanyomat, fémes csillogása az ezüstös mozivászonra is utalhat. Az Elvis I. és II. című képpel ellentétben Warhol itt nem élt a színek adta lehetőségekkel, amíg a reklámgrafikában is használatos erőteljes színek azt a képet fogyasztói jellegűvé tették, itt ezeket az eszközöket mellőzve sokkal jobban érvényesül a filmes párhuzam. Ráadásul a színes szitanyomás technikailag sokkal összetettebb és nehezebb, mint az egyszínű szitázás.

Gerard Malanga költő szerint Warhol azért nyúlt többek között Elvis Presly alakjához, mert személye az amerikai társadalom trendjét szimbolizálta. Marilyn, Elvis vagy Marlon Brando megszemélyesítették a szépség és a siker eszményeit. Sztár voltukat bizonyos szexuális motívumaiknak köszönhették, ami eltért a 30-40-es évek Hollywoodjának prüdjétől. Malanga szavai jól tükrözik, hogy Elvis ízig-vérig amerikainak számított, ezért is tudta a pop art olyan jól felhasználni alakját.

© Bob Adelman/Corbis

Nemcsak Elvis ízig-vérig amerikai, hanem a western, mint filmes műfaj illetve az énekes ruhatára is. A nézővel szemben álló cowboy módjára fegyvert fogó alakban benne van egyfelől az amerikai legendaképzés, másfelől az erőszak is. Hiszen a mozdulat maga, hogy valaki pisztolyt ránt és rászegezi valakire már magában foglalja az erőszakos cselekményt is. Ennél azonban sokkal fontosabb az, hogy ez a jellegzetes testtartás és kézmozdulatok mindenkiben a western filmek által jól ismert hős alakját idézik elénk. Az Elvis kezében tartott hatlövetű colt a western jelképévé nőtte ki magát.

Maga a western, mint filmes műfaj rendkívül népszerűnek számított a XX. századi Amerikában. Igaz a világháború változást hozott ebbe a műfajba is, a filmek a kortárs amerikai valóság feszültségekkel teli légkörét próbálták hitelesen érzékeltetni. A vadnyugati közeg már nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán szimbóluma volt, hanem a sivárságé. Ezért a westernhős is megváltozott, erkölcsileg továbbra is kiemelkedett környezetéből, de már komplex érzés- és indulatvilággal rendelkező emberi lényként szerepelt a vásznon. A klasszikus western kliséi azonban megmaradtak. A western a polgárháborúban kettészakadt Észak és Dél viszonyát, a nyugati partvidék meghódítását, a telepesek, és az indiánok küzdelmét elevenítette fel újra és újra, legtöbbször mitizálva és kiszínezve a történteket, megjelenítve az amerikai történelem hősi korszakát. A westernfilm egy jellegzetesen amerikai filmműfaj, az ilyen típusú filmekben szereplő színészeket mindig legendás népszerűség övezte. A XX. századi rendezők közül kevés akadt, aki legalább egyszer nem nyúlt volna ehhez a műfajhoz.

Elvis westernhősként a védjegyévé vált hajkoronával jelenik meg a képen. Hajviselete trenddé nőtte ki magát, rengetegen készíttetettek maguknak ilyen típusú frizurát. A másik jelentős szimbólum, ami közvetlenül nem az énekes személyéhez köthető, a farmernadrág volt. A XX. század közepéig ez a ruhadarab munkaruha volt, amit férfiak és nők egyaránt viseltek az amerikai gyárakban. A férfiakén elől, a nőkén jobb oldalon volt a hasíték.  Az 1930-as években a western filmeknek köszönhetően a szabadság és függetlenség jelképévé vált.  20 évvel később már a fiatalabb generáció is szívesen hordta ezt a nadrágfajtát, kifejezve a megszokott formális öltözködési szabályokkal szembeni ellenállásukat. Hordták tiltakozásul a fajüldözések ellen, később a vietnámi háborúval való szembefordulás jelképévé vált. Az új zenei irányzat, a rock betörésével, pedig annak szimbolikus viselete lett. Jeam Dean, Marlon Brandon, Elvis is szívesen hordott farmert, ezzel is népszerűsítve ezt a nadrágtípust. A Single Elvisen a nadrág ugyanolyan amerikai töltetet kap, mint a western, vagy a reklámfotón megjelenő Elvis alakja. Valószínűleg a sajtóban megjelent fotót egész Amerikában ismerték az emberek, de Andy Warhol nélkül a reklámfotó nem ivódott volna bele így a köztudatba, talán lassan feledésbe is merült volna ez a kép.

Kijelenthetjük, hogy Andy Warhol Elvis sorozata kultikussá vált. A motívum közel 50 éve született, sikere a mai napig töretlen.  Warhol Elviséről különféle plakátokat lehet rendelni a grafikai cégeknél, nem egy szórakozóhelyen dekorációként szolgál az ikonikussá vált filmreklám szitanyomatának másolata. A kép beivódott a fogyasztói társadalom tudatába, a plakátok mellett hozzá lehet jutni Elvises bögréhez, táskához, kulcstartóhoz, pólóhoz.  A manapság egyre divatosabb street art művészet is többször felhasználta Warhol Elvisét, a monokróm színhasználatnak köszönhetően stencil formájában könnyen átvihető a falfelületekre. A divatipar is lecsapott a kultikus alakra, a Pepe Jeans egy egész Andy Warhol szitanyomatait felhasználó kollekciót dobott a piacra, így akár az átlagember is magán hordhatja a cseh származású, ennek ellenére ízig-vérig az amerikai társadalom ikonikussá vált művészének képeit.

Felhasznált irodalom:

Böhringer: Böhringer, Hannes: A western mint civilvallás. In.: Iskolakultúra, 1997. (7. évf.) 10. szám

Dempsey: Dampsey, Amy: A modern művészet története. Képzőművészeti Kiadó, Budapest. 2002.

Honnef: Honnef, Klaus:  Andy Warhol 1928- 1987 Tucatáruból műalkotás. Taschen/Vince Kiadó, Budapest. 1994.

Kerekes: Kerekes Anna: A farmer élete In: Elle Man, 2011/ 1. különszám

Sárközi: Sárközi Róbert: Grafikai technikák A fametszettől, a szitanyomásig. Artis Könyvek, 2002.

Shanes: Shanes, Eric: Andy Warhol élete és művészete,Gabo Kiadó, Budapest. 2007.

Walther: F. Walther, Ingo (szerk.): Művészet a 20. században I. rész.Taschen/ Vince Kiadó, Budapest. 2004.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük