Aktuál, Aukció, Műtárgypiac
Hozzászólok

Tizenhat év alatt negyedszer kerül kalapács alá Basquiat egyik emblematikus festménye

A Harcos eddig mindegyik tulajdonosa számára jó befektetésnek bizonyult és nem fog csalódást okozni a mostaninak sem.

A befektetési megfontolások erősödésének a műtárgypiac topszegmensében van egy mérőszáma, ami többet árul el ebben a témában, mint a vásárlói motivációkról a gyűjtők körében végzett felmérések. Utóbbiakban ugyanis sokan hajlamosak ködösíteni egy kicsit és inkább a gyűjtői szenvedélyt megjelölni a vásárlás fő okaként akkor is, ha valójában a befektetési motiváció az erősebb. Az említett mérőszám pedig nem más, mint a csúcsművek két piaci megjelenése között eltelt idő. Minél rövidebb ez az idő, annál valószínűbb, hogy a vásárlást a remélt haszon gyors realizálása motiválta. Természetesen előfordul, hogy egy gyűjtő egészen más okokból válik meg feltűnően gyorsan új szerzeményétől, a számok mégis sokatmondóak: az említett idő a statisztikák szerint az elmúlt évtizedben 11-ről 9 évre csökkent. Az a festmény azonban, amiről most szó lesz, ennél is gyorsabban „forog” – és eddig még minden tulajdonosa komoly hasznot realizált az eladásával.

Jean-Michel Basquiat rendkívül  szuggesztív, elementáris erejű remeke, a Harcos 1982-ben született; abban az évben, amit a művészettörténészek ma pályája csúcspontjaként tartanak számon – nem véletlen, hogy egy kivételével valamennyi, jelenleg a 10 legdrágább alkotása közé tartozó festménye ekkor készült. A Harcost, bár mindvégig magántulajdonban volt, a nagyközönség is jól ismerheti, hiszen számos kiállításon szerepelt – egy évvel megszületése után már bemutatták Tokióban, később Párizsban, Bécsben és Milánóban, legutóbb pedig, 2019-ben, New Yorkban is. A festményt a Christie’s közleménye igazi mesterműnek tekinti, ami „olyan, mintha egy önarckép lenne. Basquiat nem fogta vissza magát, mindig pontosan annak adott kifejezést, amit valójában gondolt”.

Jean-Michel Basquiat: Harcos, 1982, a Christie’s jóvoltából

A mű már korábban is többször cserélt gazdát – többek között a top-gyűjtők közé tartozó Mugrabi család birtokában is volt –, a tulajdonosváltások azonban az utóbbi másfél évtizedben felgyorsultak, s ezek jól nyomon is követhetőek, hiszen nyilvános aukciók keretében történtek, többnyire a Sotheby’s-nél és, némileg meglepő módon, nem New Yorkban, hanem Londonban. A festményért 2005-ben még csak 1,8 millió dollárt fizettek, két évvel később, 2007-ben ennek az összegnek már több, mint háromszorosát, 5,6 milliót, 2012-ben pedig 8,7 milliót. (Ezt az összeget a kép addigi tulajdonosa a tisztes hozam ellenére akár csalódásként is megélhette, mert a Sotheby’s akkor 10,9 millió dollárban állapította meg a becsérték sávjának felső határát.) A mostani tulajdonos, úgy látszik, olvasta a statisztikákat, mert pontosan az átlagos, azaz 9 éves tartás után válik meg a képtől. Ő sem fog rosszul járni, hiszen a becsérték 31-41 millió dollár között mozog, s ennek legalább az alsó határát az ár minden bizonnyal el is fogja majd érni, tekintve, hogy a mű „harmadik fél által garantált tételként” kerül kalapács alá, azaz már előre ismert egy olyan potenciális vásárló, aki hajlandó egy, a ház és a beadó számára elfogadható árat adni érte. Ez az ár ritkán szokott alacsonyabb lenni a becsérték alsó határánál. (Amennyiben ezt az árat felüllicitálják, természetesen a garanciát adó gyűjtő is részt vehet a további licitben.) A garanciát adhatja maga az aukciósház is, de jelen esetben nem erről van szó. Az árgarancia a nagy aukciósházak eszköztárának régóta ismert és használt, bár vitatott eleme; alkalmazása azért került most ismét előtérbe, mert a pandémia a csúcsművek potenciális beadóit inkább elbizonytalanította, mint az ilyen művekre pályázókat, azaz a megfelelő kínálat biztosítása nagyobb erőfeszítéseket igényel. A 31-41 milliós sáv az utóbbi évek Basquiat-árainak ismeretében egyáltalán nem tűnik túlzottnak; a festő rekordját egy – természetesen 1982-es – cím nélküli munka tartja, ami 2017-ben a Sotheby’s-nél 110,5 millió dollárért kelt el, és legmagasabb tavalyi ára is elérte a 100 milliót; ez utóbbi ár milliárdosok közötti magánügylet keretében született. Mindenesetre már a taksa alsó határának elérése is biztosítaná a mű helyét Basquiat 10 legdrágább alkotása között. A becsértéket indokolva a Christie’s utalt arra is, hogy a Harcos analógiájának Basquiat életművében leginkább a La Hara című festmény tekinthető, ami már 2017-ben 30,7 millió dollárért kelt el.

Figyelemre méltó az is, milyen körülmények között kerül most kalapács alá a mű. Az első meglepetés a helyszín: Hong Kong. Nyugati művész alkotása még sosem kelt el ott a most vártnál magasabb áron; az a tény, hogy a Christie’s, nyilván a mű jelenlegi amerikai tulajdonosával egyeztetve, most Hong Kong mellett döntött, egyértelműen jelzi az aukciósház stratégiájának globális irányultságát és az ázsiai piac feltartóztathatatlannak tűnő előretörését, amit sem a pandémia, sem pedig Hong Kong instabillá vált helyzete, a körülötte kialakult politikai feszültségek növekedése nem tudott lefékezni. A nyugati művészek jelenleg még érvényes ázsiai árrekordját Gerhard Richter absztrakt festménye alig néhány hónapja, tavaly júliusban állította fel a Sotheby’s hongkongi árverésén 28,8 millió dollárral. Ez a mű is amerikai tulajdonban volt, a vagyonát „átstruktúráló” milliárdos Ronald Perelman adta be az árverésre, azaz a helyszín ebben az esetben sem adta magát szinte automatikusan, hanem nagyon tudatos döntés eredménye volt. A második sajátos körülmény pedig az, hogy a Christie’s a festményt egy Mindannyian harcosok vagyunk című single-lot-sale keretében bocsájtja kalapács alá, azaz az árverésnek ez lesz az egyetlen tétele. Ennél hatásosabban aligha lehet felhívni a gyűjtők figyelmét egy kiemelt tételre.

Szerző: Fejes Júlia

A cikk 2021. 02. 18-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük