Összes cikk Studio Antikvárium cimkével

Rekordok születhetnek ezen a héten

November 18-án zárul az Axioart 7. online aukciója, ahol festményekre és grafikákra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukció tételei közül érdemes kiemelni Miklóssy Gábor érzéki olajképét és Scheiber Hugó karakteres portréját, előbbi 170 ezer utóbbi 150 ezer forintos kezdőárat kapott. Az aukció teljes katalógusa itt tekinthető meg.  A modern magyar kerámia megteremtőjeként számon tartott Gádor István hagyatéka, saját kiemelkedő darabjai mellett a kor legnagyobb művészeitől kapott festményei és szobrai is szerepelnek a BÁV 75. Művészeti aukciójának kínálatában. A kétnapos árverésen november 19-én ezüst műtárgyakat és ékszereket, 20-án pedig festményeket és porcelánokat árvereznek el a MOM Kulturális Központban.  Gádor István hagyatékában legféltettebb saját művei mellett barátaitól kapott festmények és szobrok is találhatók. Gádor István az 1920-as években egy képzőművészeti csoportban találkozott Dési Huber Istvánnal, tőle kapta A Budakeszi gépház vörös kéménye című festményt, amelyre 4,8 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Gyakori vendég volt nála Kmetty János, Scheiber Hugó, Bene Géza és Pekáry István is, akiktől ugyancsak szerepel egy-egy műalkotás a kínálatban. A felbecsülhetetlen értékű művészbarátságokat őrző hagyaték ezen felül többek között Lossonczy Tamástól, Novotny Emiltől és Mattioni Esztertől is őriz műveket.  Az aukció további tételei közül kiemelte Munkácsy Mihály egyik leghíresebb festményéhez, a Zálogházhoz készült tanulmányát: az Anya gyermekével II. című alkotás kikiáltási ára 28 …

Kevesebb az értékes ritkaság

Tavaszi mérleg és őszkezdet A 2017-es tavaszi aukciók értékeléséről azt írtuk, hogy meglepően sikeresek voltak: minden mutató növekedett az előző évhez viszonyítva. Az idei tavasz viszont annak ellenére hozott jelentős visszaesést, hogy az árverések száma (26) negyedik éve tartja magát. A tételeket beadók bizalma továbbra sem csökkent, de – jelzésünket igazolva – fogyóban vannak az értékesebb ritkaságok. A tavalyi milliós leütések száma az idén 13-ról 9-re esett vissza. Az 500–900 ezer forint közötti ártartományban tavaly 22 elkelt tétel szerepelt, ez 16-ra csökkent ugyanúgy, mint a 200–400 ezer forint közötti tételek, ahol 51 helyett most csak 40-et számlálhattunk. A piacvezető címet tavaly elnyerő Studio tavasszal jelentősen lemaradt a Központitól, őket követi a sorrendben a Szőnyi Antikváriuma, a Krisztina és a Honterus Antikvárium. Komoly és elgondolkodtató meglepetéssel kezdődött az őszi idény: a stabilan az élbolyban szereplő Honterus aukciójának kezdetére mindössze 18 (!) helyszíni licitáló érkezett, és ez a létszám a későbbiekben is csak 5-6 gyűjtővel növekedett. Vételi megbízás viszont szinte minden tételre akadt, sok volt a telefonon licitáló, és megnőtt az interneten jelentkezők száma is. Az egyre …