Összes cikk Schönberger Armand cimkével

A Virág Judit Galéria a hazai műkereskedelmi aukciós piac élén

2019 legdrágább műalkotásai A tavalyi év hazai árverésein értékesített tíz legdrágább képzőművészeti alkotása közül hat a Virág Judit Galéria aukcióin került kalapács alá. 2019 legmagasabb áron eladott festménye 190 millió forintos leütési árral Rippl-Rónai József Kertben című műve lett, de nem sokkal maradt el mögötte Vaszary János Dunaparti korzója sem, amely 140 millió forintért talált gazdára. A harmadik és negyedik helyen Dénes Valéria Bruges című alkotása és Kádár Béla Concertinája osztozik; mindkét alkotás 110 millió forintért kelt el. A magyarországi műtárgykereskedelmi eredmények magasan meghaladták a korábbi rekordokat. Ezen felül érdekes tendencia, hogy míg a klasszikus modern főművek kínálata csökken, addig hazai szinten kiugróan emelkedik az érett kortárs, a 60-as, 70-es, 80-as években született munkák iránti érdeklődés. Erre a műtárgypiaci változásra reagálva 2019 őszén először rendezett háború utáni és kortárs művekből aukciót a Virág Judit Galéria. A szakmai értékelések szerint az árverés mérföldkő lett a kortárs műalkotások piacán. Több életműrekord is született: a legnagyobb szenzáció a korszak szimbolikus jelentőségű alkotása, Lakner László Metamorfózis (1964-1967) című festményének 42 millió forintos leütési ára lett, de Nádler István Kapcsolatok című műve is …

Ezek voltak 2019 legdrágább művei a nemzetközi és a hazai aukciós piacon

Míg a nemzetközi aukciós piac idén az egy évvel korábbinál gyengébb forgalmat produkált, idehaza nem érvényesült a negatív trend. Az abszolút csúcsárak sehol nem forogtak veszélyben, de külföldön és itthon is számos életmű-rekord született. A globális piacon erőteljesen érződött a csúcsművek kínálatának ritkulása. Nemcsak a Leonardo (?) Salvator Mundija által felállított 450 millió dolláros rekord maradt elérhetetlen, de még a 2018-as év 157 milliós csúcsára is, amit egy Modigliani-aktért fizettek a Sotheby’s-nél.  Idén 110,7 millió dollár is elég volt a lista első helyéhez, amit az árverések évtizedek óta egyik legsikeresebb szereplője, Claude Monet ért el szénakazlakat ábrázoló sorozatának egyik 1890-es darabjával. Ez az ár pontosan kétszerese volt a mű becsértékének és nemcsak Monet számára jelent új rekordot, hanem az impresszionista festészet egésze számára is. Érdekesség, hogy miközben a nemzetközi árverőházak versenyében az összforgalmat tekintve a Christie’s biztosan vezet a Sotheby’s előtt, az év rekordeladása a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ezúttal is a Sotheby’s nevéhez fűződik. Míg tavaly egyetlen élő művész, David Hockney alkotása került be a TOP 10-be, idén már három is, közülük Jeff Koons Nyula 91,1 millió dollárral, az élő művészek …

Sztártételek a Balaton utcában – jubileumot ünnepelnek

Impozáns anyaggal, négynapos eseménnyel ünnepli 250. aukcióját a Nagyházi Galéria és Aukciósház. Procaccini, Fontebasso, Csók, Aba-Novák, Munkácsy és Schönberger Armand egy-egy műve is kalapács alá kerül. 35 éve A Nagyházi Galériát 1984-ben megalapította Nagyházi Csaba és Soóky Marietta. 25 éve A Nagyházi Galéria a rendszerváltás utáni Magyarországon az első olyan magántulajdonú műkereskedelmi vállalkozás volt, mely megtörte az állam évtizedek óta tartó monopóliumát a művészeti aukciók területén. A hazai műkereskedelmi átalakulás úttörőjeként 1994. április 14-én a londoni Sotheby’s közreműködésével, Peter Batkin, a festményszekció vezetője és Soraya Stubenberg grófnő segítségével megtartották első aukciójunkat a Balaton utca 8. szám alatt. 250 aukció A Nagyházi Galéria az elmúlt 25 esztendő alatt megjelentetett 250 katalógusa ma már szakkönyvtárak polcain sorakozik és megbízható művészettörténeti hivatkozási forrásnak számít. Az aukcióra kerülő tárgyak jelentős részét az ország legjobb restaurátorainak közreműködésével konzerváltatták és restauráltatták a tárgyak és a tulajdonosok igényei szerint. A 250 aukció anyagából a kiváló műalkotások ezrei gazdagítják magyar és külföldi magángyűjtők kollekcióit, a legkiválóbbak pedig hazai és külföldi múzeumok gyűjteményébe kerültek. A jelen 250. aukció négy napján Andy Vajna gyűjteményének és filmes relikviáinak anyagával együtt több, mint …

Műtárgypiaci mustra hazai és nemzetközi terepen

Évről évre szaporodnak az úgynevezett műtárgypiaci analízisek, amelyek e speciális üzleti terület eredményeit taglalják különféle szempontokból, illetve igyekeznek prognózisokat felállítani vagy legalábbis megtippelni a jövőbeli folyamatokat. Mivel a műkereskedelem laza jogi környezetben zajlik, nincsenek a szektorban felügyeleti szervek, amelyek szigorú szabályok betartását kérnék számon, valamint kevés a tranzakciókhoz kapcsolódó egzakt adat, ezért e tanulmányok készítői általában az aukciós leütésiár-adatbázisokból indulnak ki, illetve kisegítve önmagukat, gyakorta alapítják kijelentéseiket a piac szereplőitől összegyűjtött véleményekre. Az utóbbi időben sok esetben kérdőíveket küldenek a műtárgypiaci szakemberek részére, amelyekben rákérdeznek a piaccal kapcsolatos tapasztalataikra, várakozásaikra. Ezeket a hol kevésbé, hol jobban reprezentatívnak mondható közvéleménykutatásokat szintetizálják és formálják elemzésekké. Az ilyen típusú dokumentumokra minden üzleti területnek szüksége van, és a mai gyorsan változó geopolitikai környezeteben ezek nélkülözhetetlenek, de fontos megemlíteni, hogy komoly döntéseket, nagyobb léptékű műtárgyvásárlásokat pusztán ezen riportokra alapozni, nagymérvű pénzügyi rizikóval járhat. A nemzetközi műtárgypiac tekintetében gyakorlatilag minden elemzés megemlíti, hogy 2017-ben, bár eltérő dinamikát jósolva, de a piac növekedésére számít mindenki. Azt is hangsúlyozzák a riportok, hogy nagy kockázatot jelentenek a nemzetközi politikai események; kiemelik Trump elnökségét, gazdaságélénkítő …

Íme, a Kieselbach Galéria tavaszi képaukciójának legdrágább tételei

Gulácsy jelmezes önarcképe 85 millió forintot, Szinyei-Merse Pál tájképe 44 millió forintot ért a Kieselbach Galéria péntek esti tavaszi árverésén, amelyen sok más mellett Pór Bertalan, Iványi-Grünwald Béla és Schönberger Armand alkotásait kínáltak az érdeklődőknek a Budapest Marriott Hotelben. Gulácsy Lajos 44 millió forintos kikiáltási árról indított Cogito ergo sum (A falu bolondja) című jelmezes önarcképe végzett a legmagasabban a péntek esti árverésen. Gulácsy műve egykor Horváth Zsigmond, majd Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet gyűjteményében, később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonában volt. A több mint 200 tételt számláló aukciós anyagból a második legmagasabb árat érte el Szinyei Merse Pál A Vezúv kitörése című műve. Az 1863-as olajképre 38 millió forinttól indult a licitálás és végül 44 millió forintnál ütötték le a romantikus és a klasszicista tájképfestészet egyik kiemelkedő darabját. A festményen a tűzhányóból éjszaka kilövellő lángoszlopok belefolynak a nápolyi öböl vizébe. Magas áron 42 millió forintért cserélt gazdát Schönberger Armand Nagybányai táj a Keresztheggyel című festménye, amelynek induló ára 18 millió forint volt, de ugyancsak 42 millió forintért kelt el a tragikusan rövid …

Szenzációs leütések a BÁV 70. művészeti aukcióján!

Minden idők legsikeresebb művészeti aukcióját zárta a BÁV tegnap este. A rekordbevételnek számító 360 millió forintos eladással a Gundel Takács Gábor által vezetett kétnapos rendezvény túlszárnyalt minden előzetes várakozást. Már az árverés előtt élénk nemzetközi érdeklődés követte Törökország egyik legismertebb festőjének, Diyarbakirli Tashinnak Isztambult ábrázoló alkotását. A festményt egy nagypolgári család európai körútján vásárolta Törökországban a 30-as években. A számos telefonos és helyi érdeklődő közötti élénk licitharcot követően a képet végül 56,4 millió forintért szerezte meg új tulajdonosa. Az antik festményanyagban a leginkább várt tétel, az egyik legnépszerűbb osztrák portréfestő, Johann Baptist Reiter egy eddig lappangó remekműve volt. A bájos női arcképért 4,32 millió forintot fizettek. Mégsem ez érte el az antik képek között a legmagasabb árat, Willem van Herp és Luc Giordano alkotásaiért is 8,4 millió forintot adtak, de ugyanennyiért kelt el Markó András itáliai életképe is. A magyar sztárfestők közül kiemelkedett Vaszary János Fürdőző nőket ábrázoló képe 16,8 milliós eladási árával. Schönberger Armand két festménye is 7 millió forint fölötti árat ért el, de népszerű volt Mednyánszky Tavaszi virágzása is, ami 3,84 millió …