2019 legdrágább műalkotásai
A tavalyi év hazai árverésein értékesített tíz legdrágább képzőművészeti alkotása közül hat a Virág Judit Galéria aukcióin került kalapács alá. 2019 legmagasabb áron eladott festménye 190 millió forintos leütési árral Rippl-Rónai József Kertben című műve lett, de nem sokkal maradt el mögötte Vaszary János Dunaparti korzója sem, amely 140 millió forintért talált gazdára. A harmadik és negyedik helyen Dénes Valéria Bruges című alkotása és Kádár Béla Concertinája osztozik; mindkét alkotás 110 millió forintért kelt el.
A magyarországi műtárgykereskedelmi eredmények magasan meghaladták a korábbi rekordokat. Ezen felül érdekes tendencia, hogy míg a klasszikus modern főművek kínálata csökken, addig hazai szinten kiugróan emelkedik az érett kortárs, a 60-as, 70-es, 80-as években született munkák iránti érdeklődés. Erre a műtárgypiaci változásra reagálva 2019 őszén először rendezett háború utáni és kortárs művekből aukciót a Virág Judit Galéria. A szakmai értékelések szerint az árverés mérföldkő lett a kortárs műalkotások piacán. Több életműrekord is született: a legnagyobb szenzáció a korszak szimbolikus jelentőségű alkotása, Lakner László Metamorfózis (1964-1967) című festményének 42 millió forintos leütési ára lett, de Nádler István Kapcsolatok című műve is rekordáron, 35 millió forintért kelt el. Az elért eredmények fordulatot jelenthetnek a műtárgypiacon, és komoly hatással lehetnek az érintett magyar képzőművészek nemzetközi értékére is.
A klasszikus modern műveket továbbra is nagy érdeklődés övezi, amit jól mutatnak a Virág Judit Galéria tavaszi, őszi és téli aukciójának sikerei is. A tavaszi árverés szenzációja Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festményének 110 millió forintos leütési ára lett. Ő az első magyar festőnő, aki átlépte a 100 millió forintos álomhatárt. Vaszary János 1930-as években készült Virágcsendéletéért pedig 70 millió forintot fizettek. A Virág Judit Galéria 62. aukcióján az őszi árverési szezon legmagasabb leütési árát Kádár Béla Concertina című festménye érte el, amely 110 millió forintért cserélt gazdát, ezzel megdöntve az alkotó eddigi életműrekordját. 85 millió forinton koppant a kalapács Schönberger Armand Abszintivók című művénél, ami szintén életműrekord.
Az tavalyi év legdrágábban értékesített hazai műalkotása a Virág Judit Galéria téli aukcióján cserélt gazdát. 190 millió forintos leütési árával Rippl-Rónai József Kertben című festménye egyúttal az alkotó legmagasabb áron elkelt műve. Vaszary János nagyvárosi vedúta-képeinek kiemelkedő darabja, a Dunaparti korzó 140 millió forintért kelt el, megegyező áron a festőművész eddigi legdrágább festményével, a Pesti Duna-korzóval.
A Virág Judit Galéria tavalyi árveréseinek összleütési értéke közel 2,5 milliárd forint lett, ezzel a 2019-es aukciós szezon legsikeresebb hazai galériája. Emellett a háború utáni és kortárs művek aukciójával kiemelt szerepet vállalt abban, hogy a magyar kortárs képzőművészek itthon és a határon túl is értéküknek megfelelő helyre kerüljenek.